Valószínűleg még sokáig álltam a nagy épület előtt. Lassan összeszedtem magam, s beléptem az ajtón.
- Okami!!!(Mina adta nekem ezt a becenevet, mostanra nagyjából mindenki így hív az osztályból.)- jött oda hozzám  Tsuyu, és Uraraka.
- Nem is tudtam, hogy ma fogsz beköltözni .Kero.-  Tsuyu annyira aranyos amikor ezt mondja :)
- Én sem!- helyeselt Uraraka.
- Úgy látszik, elfelejtettem mondani.-vakartam meg a nyakam, egy kissé zavart mosoly kíséretében.
- Mik vannak a dobozokban?- érdeklődött Uraraka.
- Könyvek.
- Nekünk nem volt ilyen sok tankönyvünk.- mondta Tsuyu.
- Ezek nem tankönyvek. Van köztük néhány , de a legtöbbet szabadidőmben akarom majd elolvasni.
- És ilyen sokat akarsz elolvasni?- Kérdezte tágra nyílt szemmel Uraraka.
- Igazából elég nagy könyvmoly vagyok, így ...ja.
- Mi a kedvenc műfajod?
- Horror .- ezt kimondva, a 2 lány torkaszakadtából elkezdett nevetni.- De most miért?:(
- Ez jó vicc volt Okami.De komolyan,mi a kedvenced?- kérdezte könnyeit törölgetve Tsuyu.
- Komolyan ez. Mi annyira vicces ebben?- kérdeztem vörös fejjel.
- Tudod nem néztem volna ki belőled.Téged inkább mondanálak aranyosnak, így nem gondoltam volna, hogy ilyeneket olvasol.- mondta kissé csodálkozva Uraraka, mire Tsuyu helyeslően elkezdett bólogatni.
-Egyébként mentek valahova ?- kérdeztem.
- Jaj! Tényleg.- csapott a homlokára Uraraka- be kell mennünk az iskolába Aizawa- senseihez.
- És késésben vagyunk, így sajnos itt kell hagynunk.-mondta Tsuyu majd kirohantak az ajtón, s az iskola felé kezdtek el futni.- Én most mit csináljak? Nem tudom merre van a szobám. Körülnéztem a helységben, de nem volt senki. Épp a lépcsőt vettem volna irányba, amikor a bejárati ajtón Todoroki lépett be. Becsukta maga mögött az ajtót , majd a tekintete rajtam állapodott meg.- jaj kérlek, csak ne jöjjön ide.-de sajnos, határozottan elindult felém- Úristen!! Mit mondjak neki?! Miért kell ide jönnie? Csak nehogy a kórházban történt dolgokról kezdjen el beszélni!! 
- Szia Okita-chan.- lépett mellém
- Sziamh...-motyogtam zavaromban.
- Keresel valakit, vagy mondjuk eltévedtél?- kérdezte, magához képest vidáman(?)
- Hát igazából a szobámat keresem. Nem tudod merre van?
- Azt hiszem Asui mellett vagy.....- erre a kijelentésre elmosolyodtam- Tsuyu mellett vagyok, ez azzzz!!!!- gondoltam
- Látom örülsz neki.-vonta fel az egyik szemöldökét.
- Az nem kifejezés.- vigyorodtam el még jobban
- Rendben,akkor gyere utánam.-mondta, majd elindultunk.

-Amúgy....-próbáltam nem feltűnően megkérdezni azt , hogy pontosan miért pont neki kell megmutatnia a szobám hollétét!?- máskor is ilyen kevesen szoktak lenni?
- Mivel szombat van, ezért igen.Miért?
- Csak kérdeztem.- mondtam, majd megint csönd lett.
- Mit tudsz?- támadott le hirtelen kérdésével a fiú.
- ...Mi?- kérdeztem megszeppenve.
- Valamit meg tudtál rólam amikor egymás ellen küzdöttünk,igaz?- erre a kérdésre kicsit össze rezzentem.- Őszintén, nem gondoltam volna, hogy észre veszi.
- Miből gondolod?- kérdeztem hidegen.
- Mindig furán viselkedsz amikor a közelemben vagy, ebből arra következtettem, hogy tudsz valamit.- válaszolt- Mondjam el neki az igazat? ,, Bocsi, de igazából az első megszólalásod óta nem vagy szimpatikus, és azért viselkedek furán, mivel a puszta  jelenlétedtől is fel tudom idegesíteni magam." ...neeehem ezt tuti nem fogom mondani.
- Aha.- mondtam szűkszavúan.
- Pontosan mit láttál?- állt meg közben egy ajtó előtt.
- Inkább maradj csöndben.- erre a kijelentésemre kicsit meglepődött - Igazából nem tudom, hogy miért csitítottam el. - Ez az én szobám?
- Igen de..-mondta még mindig zavarodottan.
- Kösz.-mondtam gyorsan, majd becsaptam az ajtót.- Most örülnöm kéne, hogy megszabadultam tőle nem?- . . .- Akkor miért nem örülök? 

-Éhes vagyoook!- állapítottam meg.- Bár mondjuk nem csodálkozom. Mire mindent kipakoltam ,már kezdett sötétedni. Mielőtt mentem volna le a konyhába, eszembe jutott, hogy Toshiko nénit fel kéne hívni, ezért elővettem a telefonom.- Kicseng.-nyugodtam meg, ám amikor a nénikém fel vette, és ,,beleszólt" a pulzusom az egekbe szökött.
- ÚRISTEN, Mi történt?! Tudtam, tudtam, hogy nem való neked ez a dolog. Kit öltél meg? Bántott valaki?! Hiányzik valamelyik testrészed?- kiabált a telefonba.(Toshiko néni szeret viccelődni, de néha nem tudom, hogy komolyan gondolja-e.)
- M-mi?- kérdeztem megszeppenve.
- Mi történt veled?
- Semmi , csak annyit akartam mondani, hogy kipakoltam a szobában, és Asui Tsuyu  mellett vagyok.
- Sokan vagytok?-kérdezte nyugodtabban.
- Nem, eddig csak 3 osztálytársammal találkoztam, de azok közül már ketten elmentek.
- Ki maradt ott?
-Todoroki Shoto.-mondtam kedvetlenül.
- Nem szereted?
-Hát .... nem igazán.
- Miért?
-Mert idegesítő.- mondtam, s megindultam a konyhába.

-Mivel idegesít?
- A jelenlétével.
-Szóval gyakorlatilag a nagy semmi miatt nem kedveled?- kérdezte kuncogva
- Nem pontosan, van egy másik oka is de abba most nem mennék bele.
- Kayami csak nem tetszik neked ez a fiú?
- Miiii?!!Nem ,egyáltalán nem! Mégis miből gondoltad?
- Kaya, ismerlek.- adta tudtomra, amolyan ,,te most viccelsz, ugye?" hangnemben.
- Most megyek szia!- nyomtam ki a telefont, kissé felháborodottan.

- Innom kell valamit.-mondtam magamban, majd a csaphoz mentem s engedtem egy kis vizet. Miután megittam, leültem az asztalhoz, és lehajtottam a fejem.- Biztos, hogy nem tetszik nekem Shoto. Tuti. 16 évig soha az életben nem voltam szerelmes, és pont most lennék az? Nem.Nem,lehetek az (persze nem vagyok). Amúgy sem tudtam volna senkivel sem megbeszélni. Apámat a rendmániás anyám gyakorlatilag eltiltotta előlem, de amúgy sem akarna velem találkozni. Az anyámat a saját lánya  szó szerint az őrületbe kergette. Az erőszakos nevelő szüleimhez hozzá sem mertem szólni.-éreztem, ahogy 2 kis könnycsepp gördült le az arcomról- Mire Toshiko nénihez kerültem, ebbe az egész ,,ki tetszik?"dologba bele se gondoltam. Azzal csak a baj van. Néha örülnék ha a szerelem lenne a legnagyobb bajom.-eszembe jutott amit egyszer Toshiko néni mondott nekem a repülőn, miután leégett a lakásunk: ,,Kaya, az élet néha igazságtalan.Hiába próbálod megállítani a rossz dolgokat, nem sikerül.A legjobb amit tehetsz, ha alkalmazkodsz."- Ekkor már a könnyeim megállíthatatlanul folytak végig az arcomon, majd az asztalra.- Éreztem magamon, hogy egyre idegesebb vagyok.
-Okita-chan nyugodj meg.-mondta egy ismerős hang, s egy kezet éreztem a vállamon.Erre felkaptam a fejem, s akkor vettem észre, hogy a körülöttem lévő összes elmozdítható tárgy, és bútor mozog.- Nincs semmi baj, nyugodj meg- nyugtattam magam, eme gondolatokkal. Végül sikerült nagy nehezen letennem a lebegő dolgokat.
- Ezt...ezt hogy? Ezeknek a súlya jóval meghaladja a erőm teherbírását.-mondtam megdöbbenve.-Igaz magamtól kérdeztem, ám valaki más válaszolt rá:
- Fogalmam sincs. - hirtelen realizáltam a hang gazdáját, s észrevettem, hogy most már mindkét keze a vállamon pihen.( majdnem sokkot kaptam)
-Todoroki Shoto, 3 másodperced van levenni a kezed rólam, különben levágom az ujjaid egy konyhakéssel.- a kijelentésemre lekapta a kezét rólam , majd a pultról levett egy tál sobát, és leült velem szemben.- Lehet, hogy kicsit durva voltam, de nem nagyon szeretem az idegen emberek közel engedni magamhoz, amivel szerintem mindenki így van.-Ennek ellenére nyugodt tekintettel nézett felém.

Todoroki szemszöge:

Még mindig Okita járt a fejemben. Miért lett hirtelen goromba? Nem értem. A lányok néha furák, de ő mindig az.- vontam le a következtetést Okita Kayami személyiségével, vagy inkább személyiségeivel kapcsolatban, miközben a konyha felé sétáltam, a sobamért.
Amikor megérkeztem a konyhába nem a megszokott látvány fogadott . A helységben minden lebegett, kivéve az asztalt, és egy széket amin egy sötét lila pulcsi volt. -közelebb mentem a székhez, s akkor vettem észre, hogy a széken Kayami ül lehajtott fejjel.- Miért rázkódik ennyire a válla? Talán sír!?- tettem fel a kérdéseket magamnak.
- Okita-chan nyugodj meg.-mondtam, majd megfogtam az egyik vállát. Felkapta a fejét, ám nem fordult meg, így nem láthatott. A haja lilán kezdett el fényleni. A bútorok, és egyéb tárgyak szépen lassan vissza kerültek az eredeti helyükre, a sobámat is beleértve.(hála az égnek:)
- Ezt...ezt hogy? Ezeknek a súlya jóval meghaladja a erőm teherbírását.- mondta megdöbbent hanggal.
- Fogalmam sincs.- válaszoltam, ám én mással voltam elfoglalva.- Milyen pici a válla.és... törékeny. Akár egy porcelán baba. Hmm~(( Most írom át a könyvet és így vissza olvasva nekem elég gáz ez a jelenet. Ki akartam törölni, de végül meghagyom, mert Todoroki egy ilyen tipikus perverzre emlékeztet, ami szerintem kifejezetten szórakoztató , főleg, hogy egyáltalán nem ilyen a személyisége.😂)), vajon egy porcelán babának is levendula illata van? ...Lehet... be kéne fejeznem Okitát olyan dolgokhoz hasonlítani, ami nem ő.- gondolataimból a lány zökkentett ki:
-Todoroki Shoto, 3 másodperced van levenni a kezed rólam, különben levágom az ujjaid egy konyhakéssel.- mondta ijedt, egyben határozott hangnemben.- gyorsan lekaptam a kezem róla majd, a sobamat levéve a pultról, leültem vele szembe.Csak akkor vettem észre a kisírt szemét.
- Miért sírtál?
- Öhm... könnyen túlgondolom a dolgokat.- mondta, s a túlméretezett pulcsija ujját kezdte el babrálni.- kissé zavarban van.-. . .- Vajon az arca puha?-nem tudom, hogy miért kezdtem el ezen gondolkodni, de úgy éreztem, hogy tennem kell valamit. Kinyújtottam a kezem, kicsit előre hajoltam, majd a mutató ujjammal megnyomtam az arcát.- Azt hittem, hogy kapni fogok tőle egy pofont. Azonban a pofon helyett csak sokkos állapotban bámult, egyenesen a szemeimbe.Ekkor egy  kisebb roppanást hallottam, de nem foglalkoztam vele.
- Okita-chan, élsz még?- kérdeztem, miközben mutató ujjam még mindig az arcán volt. Hirtelen megfogta a csuklóm, majd óvatosan letette az asztalra, vigyázva, hogy ne szakítsa meg a szemkontaktust.
- Ilyet ne csinálj többet, mert ijesztő. Amúgy hívj nyugodtan Okaminak.- mondta, s megpöckölte a homlokom(?!), majd elment.Lenéztem az asztalra, és akkor vettem észre a törött tálat, ahogy kifolyik belőle a vacsorám.- Mi a..? Ezt ő csinálta? De miért? Most már nincs több Sobám!:(

Kayami szemszöge:
Lassan éjfél lesz, de még most sem tudok aludni. ,,Hála" egy bizonyos heterokrómiás szemű osztálytársamnak.
- Todoroki Shoto, fura vagy.-mondtam majd elnevettem magam.-Nagyon fura!

Todoroki szemszöge:
- Okita Kayami,Fura vagy.~ suttogtam, majd az arcára gondolva,hirtelen melegség öntött el belülről. Megérintettem az arcom s akkor megéreztem mennyire forró.-Én most.. elpirultam?- kérdeztem megdöbbenve-Mit tettél velem, te lány?- mosolyodtam el.