A képen a felnőtt Zaku és Eijiro, valamint az 5 éves Demiyah és a 2 éves Hideaki látható ^^ 

Eijiro valóban mellettem állt, ahogy idővel a barátaim is. Apa is örömkönnyek közt vette tudomásul, hogy 9 hónap múlva nagyapa lesz. Katsuki is az oldalamon volt, ha Eijironak valami fontos dolga akadt, valóban felelősséget vállalt és igazi testőrré vált. A rosszulléteimnél Ei mindig velem volt, fogta a hajam, ha szükség volt rá, a hangulat ingadozásokat is elviselték mindketten, nem rótták fel nekem, ha elsírtam magam hirtelen vagy idegesen ordibáltam velük. Hálás voltam nekik. Azonban kicsit furcsa volt, mikor kettejükkel nézegettünk baba holmikat.

- Úr Isten! Ez valami tündéri!- tartott Eijiro maga elé egy pink, szívecskékkel és csillagokkal telinyomtatott rugdalózót. Förtelmesen aranyos volt.

- Jézusom, ezt a gyerek fel nem veszi.- nevettem el magam.

- Az én lányomra ilyet nem aggatsz, Furahajú!- fintorodott el Kacchan, mire Eijiro sóhajtva visszatette az állványra.

- Ehhez mit szólsz?- mutattam neki egy halvány rózsaszín kis rugdalózó ruhát, ami úgy nézett ki, mint egy cápa.

- Tökéletes!- vigyorodott el édesen, mire mosolyogva tettem a kosarunkba. Végül rengeteg cumival, cumisüveggel, ruhával, előkével, zoknicskával, jó bolyhos ruhákkal és pelenkával jöttünk ki a boltból. Katsuki kocsijába bepakoltunk, s hazahajtottunk apuhoz. Már volt egy szoba a kicsinek fenntartva addig, amíg nem költözünk Eijiroval össze, így oda pakoltunk be mindent. A hasam már elég nagy volt, 2 hónapra voltam a szüléstől. Mosolyogva néztem körbe, kezem már megszokásból is a hasamra simítottam.

- Srácok?

- Igen?- kérdezték egyszerre.

- Köszönök mindent.- néztem rájuk, s pár könnycsepp kigördült a szememből.

- Ezt nem kell megköszönnöd, Kincsem.- nyomott puszit homlokomra Eijiro, s letörölte a sós cseppeket arcomról.

- Én köszönöm, hogy részt vehetek a gyerek életében.- mosolyodott el halványan Bakugo.

- Csak természetes, Kacchan.- néztem rá és magamhoz öleltem.- Ha szeretnél az élete része lenni, nincs jogom megtiltani.

- Vajon kit hív majd először apának?- gondolkodott el Eijiro.

- Mit számít az? Én csak az apja leszek, te viszont az apukája, akihez esténként bebújhat az ágyba, ha rossz álma van, akinél a biztonságot keresi majd. Szerintem ez fontosabb.

- Ez olyan férfias volt.- csuklott meg Eijiro hangja, és magához szorította barátját.

- Aww ez aranyos volt.- mosolyogtam meg a jelenetet.

~~~

A szülésnél mind a ketten jelen voltak. Megegyeztek, hogy ezt a napot megosztják, így én kettejük kezét szorítottam fehéredésig, miközben leizzadva szenvedtem azzal, hogy életet adjak annak a kis jövevénynek, aki az életem értelmét adta. Eijironak adta Kacchan a lehetőséget, hogy elvágja a köldökzsinórt, amit a vörös szipogva tett meg. Még Katsuki szemében is könnyek csillogtak, mikor kezében tarthatta a lányát. A neve Demiyah lett a neve. Demiyah Bakugo. Hosszas megbeszélés volt a családnév az első hónapokban, de végül úgy beszéltük meg, hogy Katsukié a gyerek biológiailag, így az ő családnevét veszi majd fel a lányunk, aztán ha esetleg szeretné, hogy Kirishima legyen, akkor átveszi Eijiro családnevét.

- Szia Csöppség..! Én vagyok az apukád.- mutatkozott be Eijiro Deminek, ahogy kézhez kapta. Könnyei csöpögtek, de a mosoly az arcán igaz boldogságot tükrözött.- Ő itt Katsuki, a másik apa. Ő pedig az anyukád, nézd csak. Ugye milyen gyönyörű? Pont olyan vagy mint ő, kicsi szívem.- szipogta boldogan.- Istenem..- nyögött fel széles mosollyal, ahogy figyelte a lányát.- Meseszép kisbaba vagy, Demiyah.

- Igazi angyal..- suttogta Katsuki, ahogy vállamra tette kezét. Megfogtam hatalmas kezét, s kicsit rászorítva pillantottam fel rá.

- Az... El sem hiszem, hogy ez a valóság, túl szép, hogy az legyen.- hangom megbicsaklott, ahogy a lányomhoz gügyögő Eijirora pillantottam. Elképesztően boldoggá tett, hogy végül elfogadta, hogy nem biológiailag lesz övé a kicsi, de szeretett volna az apja lenni így is.

~~~

Eleinte nehéz volt, nagyon nehéz. Keveset aludtam, az idegeim pattanásig feszültek, kételyeim voltak, hogy jól csinálom-e, hogy jó anya vagyok-e, emiatt rengeteget sírtam. De mindent megért a lányomra nézni, miközben mosolygott vagy aludt. A kacaja felért a világ minden kincsével, a legszebb hang volt a fülemnek. Mikor Demi másfél éves volt, Eijiroval összeházasodtunk. A lánykérés sírással teli volt, elvitt egy drága étterembe, egy magas helyre, ahol a kilátás meseszép volt, végül egy gyönyörű, szívbemarkoló szöveget mondott nekem, mire zokogva borultam a nyakába, az igent szajkózva. Mikor Demi pedig 3 éves volt, ismét teherbe estem, ezúttal már Eijirotól.

Demi nagyon jó gyerek volt; mindig szót fogadott, nem szeretett balhézni, nyugodt volt és édes. Eijirot apunak vagy apucinak hívta, Katsukit pedig apának. Mikor először tipegett oda a szőkeséghez azt kiabálva az utcán, hogy "Apa! Apa!" Katsuki szó szerint elsírta magát és felvéve ölelgette amíg abba nem hagyta a pityergést. A képessége a megjelenési határon jött elő, pont mikor már majdnem letettünk arról, hogy lesz képessége. Azonban nem volt a legkedvezőbb számunkra, ugyanis hangrobbanásokat tudott előidézni a tenyeréből. Lényegében a tenyeréből nem olyan robbanásokat tudott kreálni, mint az apja, hanem a hang képesség mutálódott úgy, hogy hanhullámokat bocsát ki, robbanás formájában, ami rá nincs hatással, de a környezetében erős halláskárosodást tud vele okozni, meg is süketíthetett így vele bárkit. Persze számára is lehetséges volt az időkorlát, mint nálam a vakságnál, be tudta egy idő után tájolni, hogy meddig legyen süket az áldozata. Egyszer véletlen anyám testvérét süketítette meg így, mikor még nem tudta kordában tartani az erejét. Eijiroval és Katsukival egyaránt edzett, meg akarták tanítani neki, hogyan irányítsa a képességét.

A fiam neve Hideaki lett. Ő az apjától örökölte egy az egyben a képességét, de úgy kb minden mást is; a haja is fekete volt, a szemei pedig vörösek. Yoko és Naoki imádták az unokájukat, Demiyaht is úgy kezelték, mintha vérbeli Kirishima volna, nem tettek különbségeket, aminek elképesztően örültem. Demi imádta az öccsét, ahogy az öccse is imádta és felnézett a nővérére. Tökéletes család lettünk. Boldogok voltunk, minden vágyunk beteljesült. Eijironak összejött a saját hősügynökség, ahova engem felvett asszisztensnek. Nem akartam én is beállni a frontvonalra, hiába volt minden vágyam, hogy életeket menthessek. A családom volt az első, elvégre ők számítottak arra, hogy minden reggel csomagolok majd nekik reggelit az iskolába, minden nap meleg ebéddel fogadom őket haza, ahogy a vacsorát is én tettem eléjük az asztalra. Sokat fáradoztam azért, hogy a lehető legtöbbet megadhassam nekik, amiért hálásak voltak nekem. Nem iszonykodtak a nyilvános pusziktól, ölelésektől, sőt! Ők kezdeményezték mindig is. Büszkék voltak arra, hogy az anyjuk vagyok, aki törődik velük és félti őket, aki bármit megtenne azért, hogy ők boldogan és biztonságban élhessenek.

~~~

- Anyaaa!- jött ki morcosan öccse szobájából Demi.

- Igen?- pillantottam rá, abbahagyva a répa felszeletelését.

- Nem akar kimászni az ágyból..- sóhajtotta, mire felnevettem.- Megbeszéltük, hogy ma átmegyünk apához, erre ő csak fetreng.

- Megyek, felkeltem. Addig megtennéd, hogy folytatod a répa vágását, kérlek.

- Persze.- bólintott, majd ahogy felkelt, elmentem mellette, megsimogatva a haját, s benyitottam a fiamhoz.

- Életem, a nővéred vár rád, ahogy Katsukiék is várnak már.- ültem le mellé az ágyra és megsimogattam arcát.

- Álmos vagyok, anyu...- mormogta álmosan.

- Pedig Kacchan a kedvenced főzte.- vetettem be azt, ami mindig bevált. Hide mindig is imádta a hasát, így nem lepett meg, hogy kb kilőtt az ágyból és kitessékelt, hogy nyugodtan öltözhessen.- Neked is jó reggelt!- kiabáltam az ajtó túloldalán nevete.

- Neked is anyu!- kiáltotta vissza.

- Elmondtad, hogy apa és Camie-san csípős csirkével várnak?- mosolygott rám Demi.

- Naná, különben vagy fél órán át keltegethettem volna.- nevettem.

- Sosem változik a kis falánk.- kuncogott.

~~~

Mikor Demiyah 17 éves volt, kiderült egy s más róla. Semmi rossz dolog, csupán annyi, hogy egy lányba volt szerelmes. Emlékszem, nagyon stresszelt és félt, mikor összehívott minket egy vasárnapi napon, hogy elmondja, leszbikus. El is sírta magát, annyira fél, hogy mi lesz a reakciónk.

- Szívem, a lányom vagy, amíg boldog vagy, addig én is az vagyok.- fogtam meg kezeit és rámosolyogtam.

- Köszönöm, hogy elmondtad, Demi.- nézett rá Kirishima.- Büszke vagyok rád, Életem.- ölelte magához szorosan lányát.- Majd egyszer áthozhatnád a lányt.- mosolygott.

- Rendben.- bólogatott elmosolyodva, majd végül Katsukira nézett.- Apa?

- Amíg nem sirat meg és nem bánt meg, addig semmi bajom nincs vele.- borzolta össze barna tincseit.- Ki a csaj?

- Denki-san és Jiro-san lánya. Chihiro.- belepirult, Katsuki viszont lefehéredett, mire kitört belőlem a nevetés.

- Pont annak a seggfejnek a lánya? Megmondtam neki, hogy mi nem leszünk egy család, szálljon le rólam..- csóválta a fejét.- De ha neked jó vele, hát áldásom a kapcsolatotokra, Hercegnő.- mosolygott rá végül, mire Demi boldog, megkönnyebbült sírásba kezdett.

~~~

- Anya, megtaláltam a naplód!- lebegteti meg kezében Demi a vaskos, barna könyvet, amit én írtam tele a mindennapjaimmal. Demi már felnőtt, 20 éves, egészen a mai napig velünk élt, de költözésben vannak a barátnőjével, így a padlásra feltett dobozokat átnézte, hátha kell neki valami.

- Nahát!- mosolyodok el, ahogy meglátom.- Jó rég nem írtam már bele.- veszem kezembe, s belelapozgatok. Macskakaparásos írások, képek, emlékek beleragasztva, kicsicsázva pár oldal, rajzok díszítik. Meglátva mindezt, teljesen elfutnak az emlékek és érzelmek.- Beleolvastál?

- Bele? Most fejeztem be, eddig ezt olvastam fent!- vigyorog.

- Milyen volt elolvasni az életem?- bököm oldalba.

- Őszintén szólva kicsit furcsa volt ennyire belelátni az életedbe, de.. olyan csodálatos dolgokkal volt teleírva. Le sem bírtam tenni. Az életed... teli volt hullámvölgyekkel, nehézségekkel, mégis olyan erős nő lett belőled.. Csodállak.- néz rám, a szemem pedig elfutják a könnyek.

- Köszönöm, Demi.- ölelem magamhoz lányom.- Minden egyes nehéz pillanat megérte, hisz itt vagytok nekem az öcséddel.

- Elvihetem a naplót?- kérdezi miután kiölelkeztük magunkat.- Majd odaadom Hidének, ha kíváncsi lenne rá, de szeretném majd a történeted mesélni a gyerekemnek.

- Azzal azért várjatok.- nevetek fel könnyeim törölgetve.- Élvezzétek ki az együttlétet Chihiro-channal.

- Úgy lesz.- bólint mosolyogva.- Oh, tényleg! Nemsokára ideér. Beengeded majd? Nekem még van egy-két dolgom a padláson.

- Hogyne.

- Köszi.- mosolyog és már szalad is fel újra. Chi-chan nagyjából fél óra múlva már jött is.

- Jó napot, Kirishima-san.- mosolyog, mire megölelem.

- Szia, Chi-chan. Demi fent van a padláson, azt mondta még nem végzett. Maradsz ebédre?

- Ha nem zavarok, örömmel.

- Sosem zavarsz.- mosolygok rá vidáman.

- Anyuu!- integet Hide az utca végén, hatalmas mosollyal arcán. Mellette sétál a baráti társasága, akik szinten integetni kezdenek.

- Sziasztok!- intetek vissza mosolyogva.

- Szia anya!- ölel meg fiam, ahogy odaér hozzánk.- Szia Kaminari-chan.- mosolyog a lányra.

- Hali.- borzolja össze a fiam haját mosolyogva.

- Csókolom Kirishima-san.- köszönnek Hide barátai kórusban.

- Gyerekek, nem megmondtam, hogy semmi csókolom? 39 évesen nem vagyok öreg.

- Elnézést..

- Az én fiatalos, gyönyörű feleségem!- kapja el a csípőm Eijiro a házból kijőve, s egy cuppanós puszit ad az arcomra.- Sziasztok srácok, Chihiro-chan.- mosolyog rájuk.

- Szia apu.- öleli meg apját a fiú, aki szorosan magához szorítja.

- Szia pajti!- vigyorog boldogan.- Menj segíteni a nővérednek összepakolni, nincs már sok cucca.

- Okés. Gyertek ti is cipekedni, srácok!- azzal besiet a házba, mindenki mással a nyomában. Még hallom, ahogy Demi felnevet és játékosan leszidja öccsét amiért a nyakába ugrott, arcomra ez pedig csak levakarhatatlan mosolyt csal.

- Pár éven belül megint csak ketten fogunk élni, belegondoltál már?

- Repül az idő..- puszil hajamba.- Mintha csak tegnap énekeltem volna altatót Deminek babaként, hogy végre elaludjon..

- Túl hamar elment az idő..- sóhajtok.- De örülök, hogy úgy mennek majd el, hogy élvezték a gyerekkorukat.

- Nem akarok- de, nagyon is dicsekedni akarok! Remek munkát végeztünk velük. Csodás édesanya vagy, Szerelmem.

- Te pedig remek édesapa.- mosolygok rá, szemeibe nézve.- És tökéletes férj.

- Te is tökéletes feleség vagy.- mosolyog rám vissza szerelmes tekintettel, majd édes, lassú csókba húzott, amitől a mai napig megremeg a lábam.

Még ha az életem eleje nehéz volt, fájdalommal és kínnal telve, a boldog vég megtalált. Eijiro és a gyerekeim voltak a tökéletes befejezés.