Neki is álltunk a tanulásnak. Mindenben, amiben csak tudtam, segítettem neki. Mindent elmagyaráztam neki, mindent megtettem, hogy segíteni tudjak neki. Vittem inni-, meg ennivalót, hogy tudjunk közben valamit rágcsálni meg iszogatni, ha megszomjaznánk. Voltak feladatok, amiknél nagyon figyelnem kellett, hogy ne kezdjek el ordibálni vele, mert nagyon nem bírtam megértettni vele.

- Elmegyek a mosdóba, addig te csináld meg ezt a feladatot. Ott van 3 példa is, menni fog, jó?- keltem ki az ágyból fél 9kor, mikor még nem voltunk kész a leckével.

- Rendben...- ásította, mire elmosolyodva elmentem a fürdőbe. Gyorsan elvégeztem a dolgom, ami miatt bementem, kezet mostam és még pizsamába is öltöztem, mert már zavart, hogy nem a pihe-puha kedvenc pizsamám van rajtam. Ahogy ezekkel megvoltam, visszamentem a szobámba, ahol a világ egyik legaranyosabb látványa fogadott. Kirishima elaludt az ágyban, a könyvén feküdve.- Jaj te...

Kuncogtam halkan. Elraktam a könyveit, pontosabban csak rá az asztalomra, elvégre nem akartam benyulkálni a táskájába. Megfogtam a takaróm, amit a párnáimra hajtogattam és betakartam vele a fiút, majd átmentem a vendégszobába. Ott megágyaztam és bekapcsoltam a TVt hiszen köztudott, hogy nagyon nehezen alszok el teljes sötétségben és csendben. Beágyaztam és lefeküdtem a futonra. Nagyokat ásítozva pillogtam a televízió irányába, de már nagyon fáradt voltam, így nem sok mindent fogtam fel. Oldalamra fordulva felhúztam a lábaim és még egy nagy ásítás után elnyomott lassacskán az álom.

Azonban nagyon nem aludtam jól. Rémálmok gyötörtek, amiktól folyton folyvást felébredtem. Visszaaludni is egyre nehezebben tudtam, ahogy az alva töltött idő is folyton csökkent. Szemeim dörzsögetve feküdtem hátamra, majd a plafont bámultam. Nem tudtam mit kezdhetnék magammal. Álmos voltam, nagyon is, viszont a tényezőkkel, amik miatt nem bírtam nyugodtan aludni, nem is akartam újra álomba merülni. Ugyan azt álmodom újra és újra.

Mindenki ellenem fordul. Senki nem fogja a pártom. Mindenki bánt. Az eddigi barátaim a képembe vágják mennyire gyenge kis szajha vagyok. Egyre jobban kezdek hinni nekik. Valóban ilyen lennék? Egy gyenge kis számító lány? Mégcsak nem is nő. Anyám megjelenik. Aztán az addig még elviselhető fájdalom és keserűség, amit még elviseltem, hirtelen vált át Pokollá. Valódi démon. Lassan, megkínozva szenvedtet. Kikötözve találom magam egy arénában. Minden egyes ismerősöm a nézőtéren éljenez és szurkol. Azonban nem nekem. Hanem anyámnak, aki velem szemben áll az aréna másik felében. Higgadtan áll ott, mégis ijesztő az egész. Azzal megemelve az állát és lenéző pillantást vetve rám nekikezd a kínzásomnak. Eleinte csak a végtagjaimból indul el, a gyenge fájdalom. Azonban ez az érzés egyre erősödik, egyre inkább kúszik az egész testemre. A bőröm kezdi felmondani a szolgálatot, feltekeredik. Aztán a húsom is kezdi megadni magát. A vér mindenfelé fröcsög és lefolyik rajtam, egyenest a poros talajra, ami magába issza. Ordítok, bőgök és könyörgök neki, hogy hagyja abba. Nem hallgat rám. Arcán elégedett, őrült mosoly ül és egyre csak kínoz. Aztán megjelenik Kirishima is. Egy megafonnal és ezt kiabálja "MÉG NEM ELÉG! TÖBBET A SZERENCSÉTLENNEK!". Idővel a tömeg becsatlakozik a szövegbe, a nő, akit képtelen vagyok az anyámnak hívni, pedig eleget tesz a kérésüknek. Egyre jobban kínoz. A tömeg pedig egyre többet akar. S meg is kapja. Halálomig kínoz.

Ez megy a fejemben, akárhányszor csak elalszom. Lihegve, zihálva és leizzadva kelek fel, minden egyes álmom után. A negyedik után elégeltem meg. Felkeltem végül és bementem a szobámba új pizsamát keresni. A fiú békésen szunyókált, ami megmosolyogtatott.

Halkan kivettem a tiszta alsóneműm valamint egy mackónadrágot és egy sima, fehér pólót. Majd ezekkel a kezemben mentem a fürdőbe, ahol magamra zártam az ajtót és letusoltam. Bő 15-20 percet biztosan álltam a zuhany alatt, miközben csak hagytam, hogy rám essenek a vízcseppek. Végül elzártam a vizet, megtörülköztem és felöltöztem. A fűtést kikapcsoltam és elindultam vissza a szobába. Azonban a saját szobám ajtaja előtt megálltam. Vettem egy nagy levegőt, majd kifújtam azt. Lenyomtam a kilincset és bementem. A szekrényemből kivettem egy futont és egy pokrócot, majd az ágyam mellé terítettem le, s oda feküdtem. Mivel Kiri keze lelógott a földre, óvatosan megfogtam és próbáltam elaludni, ami meglepően hamar eljött és végre nem kínzott a rémálom sem. Nem tudom, hogy a szobának, vagy esetleg a vörös fiúnak köszönhettem-e ezt, de mindenesetre jó volt végre aludni.

Reggel mikor megébredtem valaki mellettem kutatott.

- Baszki, kapcsolj már ki!- suttogta valaki idegesen.

- Mh...- fordultam egyet, mire beleütköztem valamibe. Vagyis inkább valakibe.- Huh?- pislogtam az ijedt tekintetű fiúra.

- Ne haragudj, nem akartalak fe-

- Nem gond.- ásítottam és felültem.- De te miért vagy a földön?

- Hát... Este felkeltem és láttam, hogy itt fekszel. Nem mertelek felvenni, mert nem akartam, hogy felébredj. Viszont képtelen voltam elviselni a tudatot, hogy elfoglaltam az ágyad, szóval csatlakoztam. Remélem nem gond. Oh és sajnálom, hogy elaludtam...

- Ugyan-ugyan.- legyintettem és nyújtózkodtam egy nagyot.- Mennyi az idő?

- Fél 6.

- Akkor irány készülődni. Apu majd bevisz minket.- dörzsölgettem a szemeim és felkeltem. A szekrényemhez érve kivettem szürke melegítő nadrágot meg a tegnap megvásárolt piros-fekete hosszú ujjas haspólom.- A tiéd lehet a fürdő.- néztem hátra a fiúra, aki engem figyelt.

- Oh, re-rendben!- bólintott és gyorsan felkaparta magát a futonról.- Tusolhatnék?

- Hogyne.- mosolyogtam.- Ugyanúgy működik a tus, mint mindenhol máshol.

- Köszi.

Mosolygott és kiment. Én becsuktam az ajtót és öltözködni kezdtem. Gyorsan kifésültem a hajam és vártam arra, hogy Kiri végezzen a fürdőben. Addig is telefonoztam az ágyban. Válaszoltam az üzikre, amiket kaptam, azonban egy üzeneten megakadt a tekintetem.

Shindo: Beszélhetnénk a tegnap történtekről?

Me: Um.. Hogyne. Akartam is

Shindo: Suli után ha felhívlak, az jó?

Me: Persze. Tökéletes

Shindo: Szuper!

Shindo: Viszont megyek, jó?

Erre már nem válaszoltam. Feleslegesnek éreztem. Nagyot sóhajtva dőltem el az ágyon, a telefont magam mellé ejtve. Megint csak bámultam a plafont. Hiába, ha csak arra gondolok, hogy mi mehetett végbe a fejében tegnap, görcsbe rándul a gyomrom. Beharaptam alsó ajkam és lehunytam a szemeim. Féltem, hogy mi lesz a mentsége. Mert ha az, amire gondolok, muszáj leszek megszüntetni az "akkor csináljuk, ha akarod" rendszerünket. Úgy már tényleg nem tudnám csinálni, ha arról lenne szó. Az utóbbi időben már amúgy sem olyan nagy élvezet belemennem az ilyesmibe vele. Fogalmam nincs, hogy mi lehet az oka.

- Meg is vagyok.- szólt be az ajtón Kirishima, aki kizöntett a gondolataim hálójából.

- Oké!- kiáltottam és felkelve, kezembe vettem a telefonom és kimentem.- Gyere, csinálok reggelit.- mosolyogtam rá, mire bólintott és követett a konyhába.- Ohayou!- simítottam apám hátára kedvesen, miközben ő a reggeli kávéját iszogatta, s nyomtam egy puszit az arcára.

- Ohayou gozaimasu!- hajolt meg a fiú apu előtt.

- 'Reggelt gyerekek..- ásította.

- Mit szeretnél reggelizni?

- Nekem a legegyszerűbb étel is jó lesz. A gabonapehely megfelel.

- Akkor kakaós müzli?- tartottam fel mosolyogva a dobozát és kicsit meg is ráztam.

- Tökéletes.- bólintott.

Csendesen nekiálltam két nagyobb tál müzli elkészítésének, ami valljuk be, nem tartott sok ideig. Ahogy meg is voltam velük, letettem az asztalra és nekikezdünk az evésnek.

- Hogy aludtatok? Láttam reggel mikor benéztem a szobádba, Zaku, hogy egymással alszotok a földön.

- Oh, hát.. Eredetileg nem így történt.- magyaráztam amint lenyeltem ami a számban volt, Kiri azonban majdnem félrenyelt.- Kirishima-kun elaludt az ágyon, szóval én beköltöztem a másik szobába, amit átrendeztünk. Viszont ott folyton rémálmaim voltak, szóval bementem a saját szobámba. Nem szerettem volna mellette aludni, mert nem tudtam ő hogy reagálna reggel, szóval lent megágyaztam magamnak és elaludtam. Aztán reggel már mellettem feküdt. Azt mondta, hogy bűntudata volt, hogy befoglalta az ágyam, szóval velem aludt. De ahogy a saját szobámban aludtam, máris nyugton telt az éjjelem.

- Én aludtam mint a bunda.- vakarta a tarkóját Kirishima.- De nem lett volna férfias tőlem, ha hagyom Yamada-chant egyedül a földön feküdni.

- Kedves.- mosolyodott el apa, majd rám sandított, mire belerúgtam a lábába.- Nem annyira, mint a kedves kicsi lányom...- fogta a lábát, mire csak hümmögtem.

- Jut eszembe, beviszel minket?

- Többes szám? Nem tudsz elszakadni a fiútól?

- Nem erről van szó. Csak lenne egy kérésem Shoutától.

- Hozzá délután is átmehetsz, minek most?

- Mert hozzá csak sütivel mehetek...- morgolódtam piszkálva a kis golyókat a tejben.

- Sütivel?- nézett rám értetlenül Kiri.

- Azt mondja, ha már keresztlányának fogadott, ennyi a minimum. És jól sütök, szóval tudja, hogy minőségi sütit kap.. Tch, mint valami belépési díj, hogy lássam... Mogorva macskás fószer...- erre a kijelentésemre mind a ketten felnevettek, én azonban annyira nem tartottam mókásnak a helyzetet, így csak megforgattam a szemem.

- Sütésről jut eszembe, jó lenne egy kis édesség.

- Na ne már, apa!- csattantam fel nevetve.- Max a hétvégén csinálok. Ha előbb csinálnék, megint feljönne rám pár kiló.

- Szerintem nem is ártana meg.- jegyezte meg Kiri.- Nagyon vékony vagy, de jó az alakod.

- Kösz.- mosolyogtam rá.- Igyekszem tartani. Viszont te sem panaszkodhatsz.

- Köszi.- mosolyodott el.

- Oké gyerekek, ne előttem és ne ilyen korán kezdjétek a flörtölést.

- DEHÁT NEM IS FLÖRTÖLÜNK!- akadtam ki, amit apa már csak nevetve hallgatott végig, míg Kirishima megszeppenten ült a helyén.

- U-Um... Jól mondja. Mi csak.. Barátkozunk. Még csak 2 napja ismerjük egymást.

- Ahogy mondja.

- És mégis megbíztál benne annyira, hogy itt aludjon és, hogy elmondd neki a történeted. És hagytad sírni látni. Ezeket több év barátság után sem engedted meg annak a szőke-kék hajú csajnak.- közölte apa a tényeket.

- Jó, valami miatt benne jobban megbízok, mint eddig bárkiben. Ebben mi olyan nagy szám? Apa, nem jelenti azt, hogy beleszerettem vagy valaha is belé fogok szeretni, csak mert a bizalmamba fogadom. Igen, kurva kevés embert engedek ilyen rövid idő alatt közel magamhoz, de Kirishima nem rossz ember és ezt már az első alkalommal bemutatta. Baj, ha végre kezdek megnyílni? Vagy megint legyek olyan elbaszott depresszív nyomorult, mint pár éve? Amikor az a ribanc beledöfte az utolsó kést is a sz-

- NE BESZÉLJ ÍGY SE MAGADRÓL SE AZ ANYÁDRÓL!- ordította el magát apa idegesen.- SEMMI JOGOD NINCS MEG HOZZÁ, HOGY ÍGY BESZÉLJ AZ ANYÁDRÓL. ÉN MEG EGY ROSSZ SZÓT NEM SZÓLTAM A VISELKEDÉSEDHEZ, SZÓVAL FOGALMAM NINCS, HOGY MI MIATT KAPTAD FEL ENNYIRE A VIZET ÉDES KISLÁNYOM, DE FOGD VISSZA MAGAD, MERT AZ UTÓBBI IDŐBEN NAGYON NEM TETSZIK A VISELKEDÉSED!- csapta a bögréjét az asztalra, mire kilötykölődött a kávé, bár ez nem zavarta.

- BOCSÁSSON MEG AZ ÉG, HOGY ILYENNÉ VÁLTAM BASZKI! FOGALMAD NINCS ARRÓL, HOGY MIT ÉRZEK VALÓJÁBAN, CSAK TALÁLGATSZ! DE HA ENNYIRE NAGYON NEM TETSZIK A KICSESZETT VISELKEDÉSEM, AKKOR NYUGODTAN TE IS LEMONDHATSZ RÓLAM! NE AGGÓDJ UTÁNA NEM LESZ GONDOD!- kiabáltam torkom szakadtából, miközben könnyek égették a szemeim. Kitrappoltam az előszobába, felvettem a cipőm.

- HOVA MÉSZ? GYERE VISSZA DE AZONNAL!

- BIZTOS, HOGY NEM! ELMENTEM, LEGYEN JÓ NAPOTOK!- azzal becsaptam magam mögött az ajtót, jó hangosan. Fejemre húztam a kapucnim és idegesen elindultam valamerre. Nem figyeltem merre, csak az aszfaltot néztem magam előtt és mentem.

- OI, YAMADA-CHAN!- hallottam egy kiáltást magam mögül. Mivel nem az idegességem megtestesítő személyének a hangját hallottam, kicsit lassítottam. Kirishima beért és magával szembe fordítva szorosan megölelt.- Nekem lassan iskolába kell mennem..- kezdett bele pár perc után.- De utána ha gondolod elmehetünk valahova. Szólhatok a többieknek is.

- Az jó lenne.- szipogtam suttogva. Nyomott egy puszit a homlokomra, majd államnál fogva felemelte óvatosan a fejem.

- Ne sírj, jó? Mosolyogj. A kedvemért legalább.

- Baka..- erőltettem magamra egy gyenge mosolyt.

- Köszönöm..- mosolygott.- Viszont nekem tényleg sietnem kell, ha oda akarok érni. Vigyázz magadra, jó?

- Mh..- bólintottam. Elengedett, majd integetve elrohant.