Mosolyogva néztem az ott maradt két fiúra. Míg Kiri kicsit ledöbbenten állt, s nézett engem, addig Shindo átkarolta a vállam és rábólintott. Így hát gyorsan előkapva a telefonom megnéztem milyen film megy a legközelebb, amit mindannyian szívesen megnéznék. Végül egy akciófilm mellett döntöttünk, amiben külföldiek szerepelnek. Még nem láttam sosem, így izgatottan szökdécseltem a fiúk között. 

- Kér valamelyikőtök valamit? Popcorn, üccsi?

- Vegyél egy nagy popcornt. Az elég lesz mindenkinek.

- Kirishima-kun?- pillantottam a kissé feszengő srácra.

- Én majd megyek veled. Segítek elhozni a cuccokat. Addig a pasid hozhatja a jegyket.

- Egyrészt: Shindo nem a barátom, másrészt pedig jó ötlet.- mosolyogtam.

Shindo nagy nehezen, de belement, hogy így menjünk, szóval beállt a kígyózó sorba a jegyeinkért. Mi pedig a vörössel a legkisebbik sorba beállva néztünk magunk elé, csendesen. Ahogy végre mi kerültünk sorra, vettünk egy nagy popcornt, 2 nagy spriteot, valamint egy kis nachost. Fizettünk és már mentünk is leülni a váró részre, vártunk Shindora, aki szerencsénkre hamar megjött.

- Hova ülünk?- kérdeztem ahogy haladtunk a vetítőterem felé.

- Jobb oldalt, leghátsó sorban az utolsó 3 szék a miénk a fal felől.- mondta lenézve a jegyről Shindo a helyünket.

- Szuper! Lestoppolom a középsőt!

- Hát nem is akartam a srác mellett ülni...

- Ez kölcsönös..- forgatta meg a szemeit Kirishima. Egyáltalán nem értettem ezt a viselkedést egyiküknél sem, hisz Shindo általában nem ilyen, ahogy Kirishimát sem így ismertem meg. Na nem mintha olyan nagyon ismerném a srácot.

- Hát jó...- indultam be a helyünkre.

Ahogy lehuppantam a fal mellé, mellettem ült le Kiri, a balomra pedig Shindo. A lámpaoltásig nem nagyon beszélt egyik sem, így inkább én sem szólaltam meg. Ahogy megkezdődtek a reklámok nagyon oda kellett figyelnem arra, hogy ne egyek bele a popcornba, hiszen ha megtettem volna, tuti nem marad semmi a film kezdetére.

- Hű, de jól néz ki az a pali!- kaptam be a számba egy kisebb maréknyi kukoricát, mikor elsőnek láttam meg póló nélkül a vásznon szereplő színészt.

- Ja, de nálam nem jobban, ezt beláthatod. Láttál már ru-

- Fogd be Shindo!- könyököltem oldalba, mire felkuncogott.- Ezért most haragban vagyok veled... Nem a te leszel a párnám.- szegtem fel az orrom és Kiri vállára hajtottam a fejem.

- Én szívesen leszek bármikor a párnád.

Suttogta s átölelte a vállam, mire kellemes bizsergés járta át a testem ott, ahol hozzám ért. Kicsit közelebb kúsztam hozzá, hogy minél kényelmesebben tudjak elhelyezkedni a nem épp kényelmes moziszékben. Nem ellenkezett, helyette óvatos mozdulatokkal simogatni kezdte a vállam. Halványan elmosolyodva néztem tovább a hangos, robbantásokkal teli filmet.

Azonban akármennyire is érdekelt a film, valamint annak a vége, elaludtam rajta. Valahogy a meleg, ami Kirishima testéből -nameg a mozi fűtőegységéből- áradt, a sötétség, ami körbevett és a gyengéd érintés olyannyira ellazított, hogy bedobtam a szunyát. Nem tudom mikor lehetett vége, igazából azt sem, hogy melyik jelenetnél vesztettem el a fonalat, de óvatos bökdödédre és simogatásra keltem. Viszont mielőtt kinyithattam volna a szemem és megköszönhettem volna a kedves keltést, valaki meghúzta a hajam.

- Áu baszdmeg!- kiáltottam fel a fájdalomra, mire Shindo felnevetett.- Hogy menne át rajtad egy úthenger, te idióta seggfej!- ütöttem nagyot a hasába, mire nevetve befeszítette a hasát (tch idióta kockák), így meg se érezve szinte a gyenge, álmomból keltett ütést.

- Bocs, nem így terveztem a keltésed.- nézett rám bocsánatkérőn Kiri.

- Semmi gond, nem te voltál paraszt. Amúgy alap arra ébredtem, csak Shindo kissé türelmetlen volt...- néztem szúrós szemekkel a nevető fiúra.

- Így szeretsz.- kacsintott.

- Tévedsz.- öltöttem rá nyelvet.- Mennyi az idő?

- Umm.. Fél 6.

- Akkor irány haza, vagy apa megöl. Gondolom neked is van tanulnivalód. Tudod mit?

- Mit?- mosolygott Kiri.

- Gyere át. Segítek megcsinálni, ha már miattam nem tudtál tanulni. Egyedül úgyis nehezebb lenne, nem?

- Nem lenne gond?

- Hülyéskedsz? Dehogy lenne gond. Majd szólok apunak is, hogy jössz. Neked a szüleid belemennének?

- Nem velük élek, szóval lényegtelen.- vont vállat.

- Nem velük? Hát akkor?- döbbentem le.

- A nagyimnál lakom. Ő itt lakik a városban, nem messze a sulitól, szóval ott élek most.

- Áááá, értem! Akkor megkérded a nyagyid?

- Hogyne!- nevetett fel, látva az izgatottságot az arcomon.- Akkor egy pillanat.- mosolygott és kicsit arrébb sétált.

- Nem lesz baj?- nézett rám Shindo.

- Már mi baj lehetne?

- Nem tudom. Lehet, hogy nem olyan kedves mint amilyennek mutatja magát. Nem akarom, hogy bajod legyen.- fogta meg óvatosan a hajam és birizgáli kezdte.

- Shindo, nem lesz semmi baj.- mosolyogtam fel rá. Kivételesen tényleg aggódott értem, ami kicsit megmelengette a szívem.

- Esküszöl?

- Esküszöm.- bólintottam és megfogtam a kezét, mire féloldalasan elmosolyodva cirógatni kezdte az ujjaim.

- Khm izé... Bocsi, hogy megzavarom a romantikát, de... belement a nagyi.

- SZUPER!- visítottam fel vigyorogva, ami a vörös fiúból egy halk kuncogást, a fekete hajúból viszont morgást váltott ki.- Akkor elkísérjük Shindot a vonathoz, aztán megyünk is haza, okés?

- Nekem megfelel.

Miközben sétáltunk a legközelebbi vasút megállóhoz, én voltam a boldog és hiperaktív a csoportban. A két fiú folyamatosan gyilkos pillantásokat vetett egymásra, fogalmam nincs miért. Biztos valami pasi dolog, vagy tudja a fene. Megvártuk a vonatot, ami Shindonak kellett, majd... Mielőtt felszállt volna, lekapott. Azzal megfordult és felszállt a vonatra. Én pedig teljesen értetlenül néztem utána.

- Ez mégis.... Mi a jó fene volt?- pislogtam nagyokat.

- Nekem nagyon úgy tűnt, hogy megcsókolt.

- De... De... Mégis... Miért?- néztem Kirire teljesen sokkoltan.

- Nem tudom, lehet érez irántad valamit. De ahogy elnézem, neked nem jött be.

- Hát... Meglepett. És való igaz, hogy nem akartam.- csóváltam meg a fejem.- Utálom, ha valaki úgy csókol meg, hogy nincs köztünk semmi.

- Dehát lefekszetek egymással, nem?- erre a kérdésre félrenyeltem, így majdnem megfulladtam a saját nyálamtól. Persze ő egyből segített, így megpaskolgatta a hátam.

- De, ez így van. Viszont semmi vonzalom alapja nincs. Csak jó vele. Nameg mindkettőnket nem is egyszer csúnyán vertek már át. Így a barátság némi extrával dologban nincs fájdalom. Nincs félelem, hogy ki csal meg mikor, kivel és hogyan. Mert nincs jelentősége, hisz nem vagyunk együtt. Tudom, eléggé... Undorító és olyan dolog, amivel nem szívesen dicsekszik az ember..- mosolyogtam kínosan.

- A szememben ez miatt nem leszel kevesebb, ha ez megnyugtat.- simított végig a karomon, biztatóan mosolyogva.

- Köszi... Ezt jól esik hallani.- öleltem meg hirtelen, jó szorosan.

Kicsit tétovázott, de visszaölelt és még egy puszit is kaptam a fejem búbjára, amitől szélesen elmosolyodtam. Azt hiszem találtam egy igazán jó barátot. [...]

Mosolyogva indultunk haza, hozzám. Valahogyan vele teljesen megtaláltam az összhangot és úgy beszéltem, mintha nem tudnám abbahagyni. Egyre csak jöttek ki a szavak a számból megállíthatatlanul, így amíg haza nem értünk, nagyon jól elbeszélgettünk. Úgy éreztem, hogy benne megbízhatok, így hát sok mindent elárultam. Sok mindent, de nem mindent. Közel sem mindent.

- Tadaima!- mondtam, ahogy beértem az ajtón. Gyorsan lekaptam magamról a cipőmet, majd vártam ahogy a fiú is megteszi ugyanezt.

- Üdv itthon, Zaku!- rikkantotta apu valahonnan a házból. Bár az illatok alapján valószínűleg eszik.- Gyere, bent vagyok a konyhában.

- Máris~! Oh, és van egy vendégünk.

- Vendég? Milyen vendég?

- Kirishima-kun. Gyorsan megmutatom neki a házat jó? Aztán megyünk tanulni.

- Rendben.

- Gyere.

Intettem a fejemmel a fiúnak, aki csak bólintva követett. Megmutattam neki, hogy mi hol található, majd bevezettem a szobámba. Körbenézett, arcáról annyit olvastam le, hogy tetszik neki.

- Addig pakold ki valahova a tanulnivalókat, én köszönök apunak.- néztem rá, majd ki is szökdécseltem. Átkaroltam apám nyakát és nyomtam egy puszit az arcára.- Jó étvágyat~!

- Kösz, Angyalom.- paskolta meg mosolyogva a karom.- És... Hogyhogy itt találom Kirishima-kunt?

- Hát, épp hazafele jöttem, mikor összefutottam Shindoval. Akivel terveztük, hogy elmegyünk moziba, de találkoztunk Kirishimáékkal és meghívtam őket is. A szöszke srác nekem jött, de Kirishima-kun belement, hogy mozizzunk. A filmnek nem olyan rég lett vége, nekem bűntudatom volt, hogy miattam nem tanult, szóval felajánlottam neki, hogy átjöhetne és segítek neki.- hadartam el egy szuszra.

- Ez kedves tőled. Büszke vagyok rád.- kócolt össze, majd a koszos tányérját a mosogatóba tette.- Meddig marad?

- Nem tudom.- vontam vállat.- Attól függ, hogy mennyit kell tanulni.

- Akkor itt éjszakázik, mert én sok házit adtam fel.

- De gonosz vaaaagy!- csaptam mellkason nevetve.- Vendégszoba meg amúgy is van. Ha túl sokáig tartana a tanulás, megágyazok neki ott.

- Ahogy te jónak látod. Amúgy is, örülök, hogy jóban vagytok. Kirishima-kun rendes srác.

- Igen. Az.- mosolyogtam.- Na, megyek is vissza hozzá.

Vigyorogtam és besiettem a szobámba. Kirishima cuccai az ágyamon voltak, minden füzet és könyv kinyitva, valamint egy toll feküdt az egyik füzeten. A fiú azonban jobban foglalatoskodott azzal, hogy tanulmányozza a képeim. Ahogy megköszörültem a torkom, kicsit megugrott.

- Ne haragudj, csak kíváncsi voltam.- hajolt meg.

- Nem, semmi gond.- mosolyogtam, mire felegyenesedett. Odasétáltam hozzá és mosolyogva néztem azt a képet, amit nézett.- Akkor mentem oviba elsőnek. Nagyon féltem, de izgatott is voltam. Apa választotta a ruhám.- kuncogtam fel, mire a fiú mellettem elmosolyodott.- Nem tudom honnan szedte, de ezzel a cicás ruhával lepett meg. Mindig próbálta a legjobbat adni nekem.- szemem le sem vettem a képről. Meg nem mondaná senki, hogy már akkor is szenvedtem.- Anyámmal..- sóhajtottam keserűen.- Még általánosban ismerkedtek meg. Egy gimibe mentek és lefeküdtek. Nem egyszer. Aztán... Egyszer valami közbejött. Nem volt védelem. 16 évesek voltak, mikor a képbe jöttem. A nő teherbe esett. El akart vetetni, de a nagyiék megtiltották. Szóval kihordott...- elcsuklott a hangom, mire megölelt. Egy szó nélkül ölelt magához, mire szipogni kezdtem és megpróbáltam összeszedni magam.- Sose szeretett..!- megtörtem. És úgy döntöttem, hogyha már belekezdtem, megosztom vele az egész történetet.

- Ne mondj ilyet...- suttogta.- Biztosan szeretett..

- Nem, sosem!- fúrtam fejem egyre jobban mellkasába és egyre jobban sírtam.- Folyamatosan fájdalmat okozott. Az ő képessége erősebb, rendes sebeket tud vele okozni. És mindig... Mindig használta rajtam!- szorosan megmarkoltam hátánál az ingét, miközbe kibőgtem a lelkem. Szorosan tartott karjaiban, cirógatta a hátam és puszikat adott a fejem búbjára. Nagyon fájt, de valahogy megkönnyebbültem, hogy tudja más is ezt.- Folyamatosan bántott, Kirishima érted? Mindig... Bármit tettem... Gyötört..!

- De erős vagy, mert kibírtad. Büszke lehetsz magadra.- suttogta megnyugtatóan a fülembe.- És már nem bánthat, ha apuddal laksz.

- Látni se akar, ahogy én se őt... Gyűlölöm! Teljes szívemből gyűlölöm őt!- szorítottam magamhoz jobban, amit tűrt. Nem szisszent fel, csak tűrte.

- Nagyon erős vagy, Yamada-chan. Nem sok mindenki képes ilyenek után élni.

- Egy ideig én sem akartam....

- Remélem mostanra szeretnél.- nyomott puszit az arcomra.

- Ühm... Igen.- bólintottam aprót és eltoltam magamtól. Kifújtam az orrom és megtöröltem a szemeim.- Sajnálom, tudom, hogy nem ezért jöttél át, ennek ellenére ezzel baszogatlak.- néztem fel szemeibe bocsánatkérőn, ám íriszeiből csak szeretet, aggódás és törődni akarás kavargott.

- Engem nem zavar. Örülök, hogy megbíztál bennem ennyire.- törölte le az utolsó könnycseppem is, mire halványan elmosolyodtam.

- Akkor irány tanulni.

Oooooooo God! Azt hiszem túlságosan is szerelmes vagyok Eijiroba xD *-*