Viszont valamivel nem számoltam. Az pedig az, hogy Shouta fog felhívni egy kórházból azzal az indokkal, hogy Kirishima bent van és gondolta, hogy szeretném tudni. Fejvesztve rohantam ki az iskolából és indultam meg egyenesen a kórház felé. Az egész utat végig bőgtem, elképesztően aggódtam, mégha Shouta azt is mondta, hogy semmi komoly baja nincs a vöröskének. Ahogy megtudtam, hogy melyik szobában is volt a fiú, azonnal berontottam.

- Te... idióta...- ennyit bírtam kinyögni az ajtóban állva, tanulmányozva a tetőtől-talpig gézzel beborított testét.

- Zakuro?- nyíltak nagyra a szemei, ahogy meglátott. Remegő lábakkal siettem oda hozzá, s borultam az ágyára, a sírást abba sem tudtam hagyni.

- Seggfej, miért kell rám a szívrohamot hozni? Kurvára aggódtam érted! Mi történt volna, ha meghalsz, hah? Jézusom Eijiro..!- zokogtam magamhoz ölelve őt.

- Most nagyon megölelnélek, de nem tudlak.. és ne aggódj, jól vagyok.

- Jól?- néztem fel rá a könnyeim törölgetve.- Láttad te magad? Alig látszol ki a kötések alól!

- Csak múmia vagyok.- mosolyodott el, mire keserűen felnevettem.

- Hülye vagy te, nem múmia..- szipogtam.- Figyu.. én... sajnálom.

- Sajnálod?

- Amiért idiótán és gyerekesen viselkedtem. Csak... - sóhajtottam egy nagyot- őszintén szólva mikor megláttam a híreket rólad, nagyon megijedtem. Ijesztő voltál rajta. És hiába tudom, hogy sosem bántanál engem, mégis rettegtem. És sajnálom, hogy kiakadtam, mert hanyagolva éreztem magam. Most már tudom, hogy mekkora teher nyomta a vállad és szeretnék bocsánatot kérni azért, hogy ahelyett, hogy segítettem volna, még több súlyt helyeztem rád. Szörnyű barátnő vagyok, de... szeretném helyrehozni a dolgokat... ha... ha lehet..- néztem végül fel a vörös szempárba.

- Szerelmem, nem haragszom. És köszönöm, hogy elmondtad, én.. fogalmam sem volt, hogy emiatt voltál olyan furcsa. Remélem, hogy nem.. nem fogsz félni tőlem. Vagy majd dolgozunk rajta együtt.- mosolyodott el halványan.

- Szeretlek..- nyomtam puszit ajkaira, amit viszonzott.

- Én is szeretlek, Zaku.

Amíg ki nem engedték őket, el sem mozdultam mellőle. Beszéltem a többiekkel is, meglátogattam Taishirot és a senpaiaim is, hiába nem ismertem őket igazán. Togata-senpai végig próbált vidám maradni, de én még így is láttam, hogy gyötrődik legbelül. Mielőtt pedig elindultunk volna vissza a koliba, benéztem még a szőke fiúhoz.

- Togata-senpai?- kukkantottam be hozzá.

- Oh, Zakuro-chan! Hogyhogy itt?- mosolygott rám, felülve az ágyán.

- Gondoltam benézek. Nem leszel magányos idebent? Látogassunk majd?

- Nem ellenzem, ha benéztek majd. De nem lesz bajom, elleszek én idebent, ne aggódj.

- Biztos?

- Persze, biztos.- bólintott.

- Akkor jó.- mosolyogtam rá.- Nekem mennem kell, de mindenképp találkozunk még.- öleltem magamhoz.- Aztán vigyázz magadra.- indultam kifele mosolyogva.

- Te is, Zakuro-chan~!

Este értünk csak vissza a koliba. Mivel nekem nem volt dolgom az ügynökségeken, csak unatkoztam és Kirishima nyakán lógtam, miközben nyafogtam, hogy haza akarok menni végre. Miután mindenki letámadta a négyest, viszonylag hamar elmehettünk aludni. Viszont én nem akartam egyedül aludni, így bekopogtam Kirishima szobájába.

- Igen?

- Szia..- léptem be, majd becsuktam maga mögött az ajtót. A fiú súlyzózott, de letette a nehéz tárgyat, mire leültem mellé. Ő azonban az ölébe húzott és nyakamhoz fúrta az arcát, miközben szorosan magához ölelt.

- Itt alszol?

- Veled.- nyomtam puszit a hajába és cirógatni kezdtem a hátát.

- Istenem, iszonyatosan hiányoztál... Mármint az a te, akivel nem voltak gondjaink.- motyogta, mire sóhajtottam egyet.

- Te is nagyon hiányoztál nekem..- suttogtam, mire eldőlt velem az ágyán és nem engedett, szorosan ölelt magához.

Csendesen feküdtünk egymás karjaiban, nem szólaltunk meg. Kellett nekünk ez; hogy nem beszélünk, de megértjük a másikat, érezzük a másik szenvedését. Csak cirógattuk egymás karját, hátát vagy haját, néha apróságokat elsuttogva. Az a nap döbbentett rá, hogy képtelen lennék elengedni a fiút, túl fontos nekem. Bele se mertem gondolni, hogy mi történt volna, ha elvesztettem volna őt, ha úgy halt volna meg, hogy haragban voltunk. Nem tudtam volna megbocsájtani magamnak.

Az aznap este egy szevedéllyel telt béke szexel végződött. Egyrészt tényleg béke miatt feküdtünk le, ezzel pecsétet téve arra, hogy soha többet nem hagyjuk magára egymást, viszont Eijiro részéről ez stresszlevezetés is volt az elmúlt napok kínzó titkai és harcai végett. Hiába próbáltunk csendben lenni, nem tudott annyira érdekelni minket a hangunk visszafogása, mint azelőtt.

Reggel viszont elég fáradtan ébredtünk, és akkor vettük csak észre, hogy az én testem tele volt szívásfoltokkal, Eijiro háta viszont a körmeim nyomától piroslott. Arcom mély vörös színt vett fel, mikor eszembe jutott, hogy az akciónkat akárki hallhatta az emeleten. De a fiú arcáról nem lehetett levakarni a büszke vigyort.

- Ne mosolyogj már így, te perverz!- dobtam arcába nevetve az egyik párnáját.

- De ha egyszer bejön a helyzet!- nevetett fel.- Szexi vagy így, mindenhol foltokkal. Ráadásul általam.

- Jól van, na! Habár legközelebb kicsit kevesebbet hagyhatnál rajtam... mindenhol ott vannak!- röhögtem, ahogy végignéztem magamon, de ő csak vonogatta a szemöldökeit.- Jézusom, te perverz állat!

- Naaa!- kezdett kutakodni a szekrényében, miközben hangosan nevettünk.

- Örülök, hogy újra jól megvagyunk..- ültem fel, miközben őt néztem.

- Hát még én... A legboldogabb ember vagyok az egész univerzumban, amiért együtt maradtunk. Ami engem illet, szerintem ez közelebb hozott minket.

- Abszolút egyet értek.- bólintottam.- Ezek után atomháború sem robbant szét minket.- vigyorogtam, mint a vadalma.

- A világ vége sem!- vágta rá a fiú.

- De nem ám!- kuncogtam, majd komótosan felkeltem az ágyról és a fiú hátához simulva öleltem át a derekát, mélyen beszívva az illatát.

- Minden rendben, Hercegnő?- simított a kezeimre.

- Igen. Minden a lehető legnagyobb rendben.- kezdtem cirógatni hasát, miközben arcommal bújtam a hátához.- Eijiro..?- suttogtam végül.

- Hm?

- Délután nem lenne kedved elmenni valahova? Beülhetnénk kajálni vagy elmehetnénk mondjuk a partra.

- Randi szagot érzek.

- Elkélne.- kuncogtam.- Hiányzik a kettesben eltöltött idő. Meg amúgy is szeretek kint császkálni. Meg enni.

- Azt tudom.- nevetett fel.- Cuki is vagy mikor teli a pofid és úgy akarsz magyarázni.- fordult meg és adott egy puszit az orromra.

- Szerintem olyankor undorító vagyok, de te tudod, Furaízlésű.- erre mindketten nevetni kezdtünk.

- Kikérem magamnak, nekem van a legjobb ízlésem.- lopott gyors csókot tőlem.- Máskülönben nem melletted horgonyoztam volna le, Kincsem.

- Aww~!- vigyorogtam vörös fejjel.- De kis cuki itt valaki!- böktem meg az arcát.- Imádlak~!

- Én is téged!- mosolygott szemeimbe nézve.