így a rész elején szeretnék szólni, hogy ez a rész, meg még néhány darab játszódik csak a 4. évadban (igen, kis ugrás van most azt hiszem), utána pedig jön a kb 3 részből álló epilógus ^^ 40 résznél tovább nem akartam már húzni, gomenne

A hétvége eljött, így végre pihenhettünk a sok kimerítő nap után. Természetesen én kihasználtam a helyzetet, és 11-ig húztam a lóbőrt. Kómásan iszogattam a kávém a konyha részünknél, amíg a többiek már éberen beszélgettek egymással. Mint az kiderült, Midoriya nem volt velünk, tekintve, hogy Sir Nighteye-hoz ment, hogy foglalkoztassa, mint hőstanoncot.

- Zakuuu! Hogy vagy, Csipkerózsika?- akasztotta nyakamba karját Sero, ahogy vigyorogva ledobta magát mellém.

- Kurva álmos vagyok...- mormogtam és nekidőltem, mire nevetve megsimogatta a hajam.- Te, hallod ne nevess már, nagyon rosszul aludtam az éjjel..- boxoltam karjába de elmosolyodtam.

- Na mesélj.- huppant le mellém.

- Nagyon rossz érzésem van, ami Eijirohoz köthető. Fogalmam nincs mi miatt, de félek.

- Ez csak egy megérzés, nem biztos, hogy bármi rossz fog történni.- küldött felém egy nyugtató mosolyt, de megráztam a fejem és a bögrémet szorongató ujjaimra néztem.

- A baj csak az, hogy a megérzéseim mindig beteljesülnek.- sóhajtottam.- Álmomban például volt egy nagy vitánk, a szakítás szélén voltunk. Ötletem sincs, hogy mi miatt következhetne be ilyesmi, de... mi van, ha én csinálok valamit majd rosszul? Ha amiatt elvesztem őt?

- Nem fogod elveszteni őt, Zaku.- tette kezét enyémre.- Szeret téged.

- Tudom, de-

- Nincs de. Szeret, és pont. Kötve hiszem, hogy annyira elfajulnának a dolgaitok, hogy vége legyen annak, ami köztetek van.

- Azt hiszem igazad lehet. Köszi, Sero!- öleltem magamhoz szorosan a fiút mosolyogva.

- Bármikor, nem kell megköszönni.- ölelt vissza széles mosollyal az arcán.

Jó is lett volna, ha így történik. De nem így lett. Ismét győzött a női megérzésem.

Ahogy az iskola ismét megkezdődött, azt hittem, hogy minden pazar lesz. Ehelyett nem lóghattam a barátom nyakán, mert a gyakorlati helyén volt, és mégcsak nem is nagyon beszélt róla. Azt sem mondta, hogy nem fog jönni suliba, hiába vártam rá reggel az ajtaja előtt, a többiek avattak be, hogy feleslegesen várok, mert hamarabb ment el. De persze legalább azt élveztem, hogy Kacchant zavarta, hogy Midoriyáék előrébb voltak nála.

- Mi az Kacchan? Csak nem féltékeny vagy?- vigyorogtam pimaszul rá, mire csak a padjára csapva nézett rám, vérben úszó szemekkel.

- Pofád lapos legyen te esztelen tyúk!

- Na azt lesheted!- nevettem fel és bemutattam neki.- De majd csak azért is kérkedni fogok, mikor találok végre egy helyet magamnak.

- Remélem elgázolnak a városban, ribanc!

- Hé, Bakugo! Csak mert Kirishima nincs itt, hogy megvédje még nem kell bunkóskodni vele!- szólt közbe Sero.

- Pont leszarom, hogy itt van-e a Furahajú, vagy sem! Ez a csaj akkor is egy senki marad, akit védeni kell.

- Nicsak ki beszél, akinek nem sikerü-

- KUSSOLJ BASZDMEG!

- Áh, annyira imádlak..!- nevettem fel, mire a csapat többi tagja csak mosolyogva csóválta a fejét.

Viszont az órák lassan teltek, figyelni nem tudtam teljesen, mert aggódtam Kirishimáért. És az sem mellékes, hogy frusztrált a tudat, hogy a fiú alig beszélt velem. Aztán este, Aimi elküldött nekem egy linket. Elolvastam, viszont a kép amit hozzácsatoltak, egyszerre töltött el büszkeséggel és félelemmel. Főleg félelemmel. Nem ennek kellett volna történnie, de a kezemből a telefon is kiesett és remegve rogytam a szobám padlójára. Tudtam, hogy a gonosztevőkön kívül a légynek sem tudna ártani a fiú, mégis... a rettegés jéghideg szilánkjai fúródtak a testembe. Szemeim akaratlanul is ellepték a könnyek, melyek lassan végigsiklottak az arcomon. Féltem. Féltem tőle. Megijesztett a látványa. De a legrosszabb, hogy ez ellen semmit nem tudtam tenni. Nem akartam tartani tőle, mégis ez történt.

Nagyon nehézkesen szedtem össze magam. Elmentem lefürdeni, hogy kicsit lenyugodjak, majd félig megszárított hajjal feküdtem le aludni. Késő este hallottam, hogy nyílt az ajtó. Ébren voltam, de tettettem az alvást. Aki benézett beljebb jött, ekkor megéreztem Kirishima tipikus illatát. Adott egy lágy puszit a hajamba, majd elsuttogott egy "jó éjszakát", végül kiment. Ahogy kattant a zár, reszketegen fújtam ki a levegőt. A sírás ismét fojtogatott, de legyűrtem, s végre álomba zuhantam.

Másnap reggel egyből az iskolába siettem, már kora reggel. Mindenkinek feltűnt, hogy nem vártam meg őket, így érdeklődtek is, hogy miért tettem ezt, de én csak letudtam annyival, hogy apával kellett találkoznom. Ez persze hazugság volt, de nem akartam elárulni az igazat, miszerint féltem a saját barátomtól. Ő persze viszont boldog volt, hogy újra együtt tölthetjük az időnket. Most viszont máshogy estek az érintései és a csókjai.

Szerencsémre viszont másnap ismét gyakorlatra ment. A fiúk észrevették, hogy megváltozott a hangulatom Kirishima nélkül és szóvá is tették, hogy nem értik, miért vidámabb a kisugárzásom, mikor ő nincs jelen. Nyilván füllentenem kellett, miszerint nem változott semmi, nem is értem mire gondolnak, de zavart, hogy ennyire ismertek már engem, hogy ezt észrevették.

A napokban viszont Kirishima tényleg furcsán viselkedett. Szorongott és mire végre kezdtem feloldani -ami így is nehéz volt-, akkor ő viselkedett másképp. Valami nagyon zavarta, látszott rajta. Így viszont alig figyelt oda arra amit mondtam neki, és hiába próbált ugyanolyan maradni, mint azelőtt, nem volt olyan jó ebben, mint én. Hanyagolni kezdett kicsit. Emiatt pedig egyre feszültebb lett a légkör, ezáltal pedig egy nap többször is összekaptunk.

- Figyelsz arra amit mondok neked egyáltalán?- lengettem meg kezem arca előtt.

- Arról beszéltél, hogy mennyire félsz a dogáktól, nem?- vakarta meg a tarkóját, de nem nézett rám.

- Nem.

- Nem?- arca meglepett volt, ahogy végre a szemeimbe nézett.

- Nem.- nevettem el magam kínomba.- Kiri, már legalább 1 órája arról beszélek neked, hogy a hétvégére leszerveztünk egy programot Aimival és Yoval, ahova te is jöhetnél.

- Nem biztos, ho-

- Tudom, nem is értem minek dumálok egyáltalán neked, úgysem figyelsz és úgysincs időd ilyenre..- keltem fel az ágyáról majd előtte megálltam összefont karokkal.- Inkább megyek egyedül velük, aztán jól érzem magam végre, kikapcsolok. Elfelejtek mindent, ami nyomja a szívem. Most pedig elmegyek, mert látom nem én vagyok az, akire fókuszálni tudsz jelenleg.

- Ne csináld már Zaku, sajnálom..! Ígérem, figyelni fogok.

- Elkéstél.- azzal sarkon fordultam és indultam volna, de a fiú elkapta a csuklóm és kicsit megszorítva húzott volna vissza. Emiatt alapesetben nem kaptam volna szívrohamot, de a félelem átjárta a testem és kikaptam a kezem ujjai fogságából és zihálva szorítottam mellkasomhoz.

- Z-Zaku...?- szemei tágra nyíltak reakciómat látva, teljesen lesokkolt.

- N-ne... Ezt ne csináld m-mégegyszer...- lassan lépkedtem az ajtó felé, könnyeim visszanyelve, mire a fiú fepattant az ágyáról és közelebb sétált.- Állj! N-ne gyere közelebb, kérlek!

- Kicsim... É-én nem akarlak bántani..- hangjában csengett az értetlenség és az aggodalom. A könnyek az ő szemét is ellepték, ahogy tudatosult benne, hogy megrémisztett engem. Hiába fájt így látnom, akkor nem tudtam ezzel foglalkozni.

- Hagyj magamra!- azzal sírva rohantam a szobámba, nem törődve a furcsa tekintetekkel.

Utána még keresett, de nem akartam vele beszélni. Senkivel nem akartam beszélni, csak bezárkóztam a szobámba és próbáltam leküzdeni a rámtörő pánikrohamom.

Másnap gyakorlatra ment Kirishima, Midoriya, Uraraka és Tsuyu is. A vörös próbált elköszönni tőlem, de be sem engedtem a szobába és nem válaszoltam neki. A koliban és az iskolában is próbáltak faggatni a barátaim, hogy mégis mi a frász miatt rohantam ki sírva barátom szobájából, de nem akartam beszélni róla. Egyik szünetben viszont Kacchan elkapott.

- Na regélj nekem. Mi a fasz volt a tegnapi? Meg a napokban... eddig kurva jól elvoltál a Furahajúval, mi a fasz történt?

- Kacchan én nem akarok erről beszélni...- próbáltam elmenni mellette a folyosón, de elállta az utam és nem eresztett a tekintetével.

- Pofázd mi a picsa bajotok van.

- Nincs se-

- Ja, kurvára úgy is néz ki... Hazudj másnak, idióta!

- De Ka-

- Mondd el! Most!

- É-én...- leszegtem a fejem és összeszorítottam a szemeim.- Emlékszel a képre? Mikor elérte a törhetetlen állapotot?- csak egy morgással jelezte, hogy tudja miről beszélek és figyel.- Nekem azt az egyik barátnőm küldte el... és... é-én félek tőle. Megrémisztett az a kép. Aztán fasz tudja miért, de megváltozott, titkolózik, nem figyelt rám, és... kiakadtam. Veszekedtünk kicsit az este és mikor elindultam volna megfogta a kezem, hogy marasztaljon, de..- a hangom elcsuklott és sírva fakadtam.- Én nem akarok félni tőle, Bakugo.. De akkor nagyon megijedtem, bepánikoltam. Két vagy három órán át harcoltam a pánikroham ellen, ami rám tört, de... É-én... Fogalmam nincs, hogy mit kéne tennem.. N-nem tudom.. Szeretném, hogy minden a régi legyen, hogy ne féljek, hogy ne titkolózzon előttem, de nem tudtam, hogyan lendüljek túl ezen.

- Egy idióta vagy...- csóválta a fejét.- Beszélj vele. Ezt anélkül kurvára nem fogjátok tudni megoldani. Lépj túl azon, hogy beszaratott. Szereted, nem? Akkor amint visszajön menj oda hozzá és mondd el, amit nekem. Semmi kedvem bármelyikőtöket is pesztrálni azért, mert depressziósat játszotok és szakítotok, vetted? Úgyhogy pofázd el neki a nyomorod.- összekócolta a hajam mondandója végén, majd otthagyott. Mosolyogva töröltem le a könnyeim és néztem utána. Igaza volt. Kommunikáció nélkül vége is lehet mindennek. Meg kell tenni az első lépéseket. Én voltam a hülye, hogy amikor ő próbálkozott volna, nem hallgattam meg.