Még az iskola megkezdte előtt, a nyáriszünetben ismét ellátogattunk egy erdőbe. Azonban ez volt a nagy alkalom, aznap ismertem meg barátom szüleit. Idegesen járkáltam a szobában, nem tudtam mit vehetnék fel, mit csomagoljak. Végül úgy döntöttem, hogy erdőbe megyünk, szóval felesleges kicsípnem magam, szóval minden smink termékem a koliban hagytam. Ruhákból pedig csak néhányat, hiszen összesen csak 3 napra megyünk, 2 éjszakát a hegyekbe. 3 feltöltött powerbankot is elraktam, hogy mindenképp használni tudjam a telefonom, legalább este. Nagyon gyomorgörcsöm volt, egyszerűen rettegtem attól, hogy mit szólnak majd hozzám a barátom szülei. Végül a nagy pánik közepette, Eijiro nyitott be a szobámba, azzal a szöveggel, hogy indulnunk kéne, mert a szülei megjöttek értünk. Majdnem elájultam, de felkaptam a nagy táskát, sietve átnéztem, hogy mindenem megvan-e, majd mentem párom mellé.

- Ne izgulj, tuti szeretni fognak. A bátyám nem tudott jönni, szóval csak négyen leszünk.

- De szuper...- motyogtam lefehéredve, mire csak felnevetett mellettem a fiú. A többiektől elköszöntünk az előtérben, majd kiléptünk a koli bejáratán. Egy hatalmas, fekete autó parkolt a főbejárat előtt, aminek ajtajai azónnal kicsapódtak, mikor megláttak minket a lépcsőn lejönni. Ekkor jöttem rá, hogy Ei mennyire hasonlít édesapjára.

A férfinak fekete haja és ugyanolyan vörös szemei, mint szerelmemnek. Nem volt túl izmos, de látni lehetett, hogy nem éppen gyenge. Arcán fekete borosta, orrnyergén szemüveg díszelgett, száján széles, boldog mosoly ült ki. A nő nem sokban hasonlított rá. Kissé telt alakja tökéletesen passzolt hozzá, gyönyörű volt. Hosszú, természetes vörös, inkább narancssárga haja kontyban felfogva ült feje tetején, homlokát pedig nem túl vastag frufruja takarta. Arcán lágyan szeplők foglaltak helyet, kék szemei szinte világítottak.

- Kisfiam!- sietett hozzá, majd szorosan megölelgette. Férje lassan mellé sétált és biztatóan rám mosolygott.

- Sziasztok!- mosolygott a fiú, majd leöklözött apjával.- Hadd mutassam be nektek Zakurot, a barátnőmet.- simított hátamra Eijiro, mire ideges mosoly kúszott arcomra.

- Örülök a találkozásnak, Zakuro Yamada vagyok, Present Mic lánya.- hajoltam meg.

- Naoki Kirishima vagyok, ő pedig a nejem, Yoko Kirishima. Örülök, hogy megismerhetünk.- mosolygott az apja rám, ami kissé oldotta bennem a stresszt, de ahogy ránéztem az anyjára, arcomra fagyott a mosoly. Erőltetett mosolya már alapvetően elbizonytalanított, de az, ahogy végigmért... a hideg rázott tőle.

- Szervusz kedveském!- ölelt magához végül.- Jó megismerni fiunk választottját. Gyertek gyerekek, üljetek be az autóba.

Eijiro mosolyogva biccentett, majd felnyitotta a csomagtartót és betette mindkettőnk csomagját, majd kinyitotta nekem a hátsó ajtót. Mosolyogva megköszöntem neki, majd beültem, bekötöttem magam és elkezdtem imát mondani magamban, hogy ne kapjak idegösszeroppanást a nőtől. Ei beült mellém és egyből kezem után nyúlt, összekulcsolva az ujjainkat. Hálásan rámosolyogtam, s hozzábújtam. Naoki elindította az autót, a rádió hangerejét pedig lejjebb vette. Elkezdtek kérdezgetni magamról, a családomról én pedig próbáltam határozott válaszokat adni, nem mutatva túl sok félelmet. Néha párom közbeszólt, hogyha éppen kínosabb, vagy fájóbb pontra érkeztünk. Egy téma azonban nem hagyta nyugodni az asszonyt.

- Zakuro-chan, amit eddig meséltél, abból azt következtettem le, hogy édesapáddal élsz. Anyukáddal hogy vagytok?

- Oh.. Vele nem tartom a kapcsolatot..- kínosan felnevettem a végén, amit a nő félreérthetett, ugyanis hangja megkeményedett.

- Ez nem valami vidám dolog.. Miért nem?

- A gyerekkorom nem volt túl fényes miatta.. Ő nem szeretett engem és-

- Ne hordj össze badarságokat! Minden anya szereti a gyerekét.

- És mindig vannak kivételek, asszonyom. Biztosíthatom afelől, hogy az én idézőjeles édesanyám emberszámba sem vesz engem. De nem hagyhatnánk a témát kérem? Nem a legkedvesebb számomra...

- Dehát-

- Hagyd, Yoko!- nézett feleségére kérően Naoki.

- Rendben... Akkor tanulmányilag, hogy állsz?

- Remekül, jó tanulónak számítok az osztályban. Néha én segítek a srácoknak.

- Srácoknak?

- Igen, Einek, meg néha Minának, az egyik barátnőmnek, Seronak és Kaminarinak is, ők a legjobb barátaim itt.

- Értem.

Végül az egész utat végig kérdezgette, és ahol csak tudott, belém kötött vagy kiforgatta a szavaim. Nem éppen indult a legrózsásabban a kapcsolatom vele, az egyszer fix.

Délutánra oda is értünk a hegy lábához, így hátunkra kaptuk a holmijainkat és elindultunk. Eijiro ameddig tudott mellettem sétált és fogta a kezem. Nagy segítséget nyújtott a jelenléte, megnyugtatott. Felfelé menet rengeteg képet csináltam a tájról, meg rólunk is, ami miatt a nő kicsit morgolódott, merthogy lassabban haladunk. De mire felértünk már csak feküdni volt kedvem. Persze ez nem valósulhatott meg, mert nekiálltunk felállítani a sátrunkat. Így hát izzadtan, fáradtan és energiával leszívottan nekiálltunk Kirivel felállítani az ideiglenes szállásunkat. Sokat nevettünk és bénáztunk, de persze marháskodtunk is.

- Kapj el ha tudsz!- nevettem fel, és a kalapáccsal a kezemben elkezdtem rohanni.

- Gyere csak ide Tündérem!- kacagott Eijiro és utánam futott. A szüleivel nem foglalkoztam, habár tudtam, hogy néznek. Egy ideig hagyott Ei szaladgálni, de mikor látta, hogy fáradtam, begyorsított és hátulról felkapott, s megpörgetett. Nevetve kapaszkodtam belé, majd mikor letett, maga felé fordított és apró csókot lopott tőlem, majd mosolyogva a szemeimbe nézett.- Megvagy!

- Jajj nekem!- vigyorogtam rá, átölelve a nyakát, mire ő derekam szorosabban fogta.- Ugye nem vet tömlőcbe, Őfelsége?- hajoltam közelebb hozzá.

- A sárkány elé vetlek, szépséges gaztevő.

- Oh, csak azt ne..!- mosolyogtam félig lehunyva szemeim, számmal Eijiro ajkait súrolva.

- Oh, csak azt de!- azzal lágyan megcsókolt. Mosolyogva visszacsókoltam szabad kezemmel hajába túrva. A fiú belemosolygott a csókba és kissé megemelt, ami számára nem volt túl megterhelő dolog. Nyelve lágy táncot járt az enyémmel, ezzel teljes bódulatba kergetve engem, már a kalapácsot is majdnem kiejtettem a kezemből, de az anyja megköszörülte a torkát, így szétrebbentünk.

- Fiatalok, dologra inkább az enyelgés helyett.

- Jajj Yoko, hagyd már a szerelmeseket!- kacagott fel Naoki, átölelve felesége vállát.- Mi sem voltunk különbek az ő idejükben.

Piros fejjel lépdeltem barátom mellett vissza a sátorhoz, ezúttal pedig tényleg fel is állítottuk azt. Szépen berendezkedtünk belül, összedobva kettőnk cuccait. Így lett az alapvetően szürke belsejű sátor teli világoskék, zöld, sárga és piros párnákkal, a terepmintás takaróval, illetve egy cápa plüssel megtöltve. A táskáink mentek az én lábamhoz az alsó sarokba, Eijiro lábához pedig mentek az elektronikai kütyük, mint a laptopom, a pb-k, valamint zseblámpa. Elégedetten néztem szét az eléggé nagy és tágas helyen, de ahogy a mellettem fekvő fiúra tévedt a tekintetem, ő hozzám bújt és puszilgatni kezdte a nyakam és az arcom, amit kuncogva hagytam neki.

- Imádlak, mondtam már?- mosolygott rám édesen, mire arcom elöntötte a pír, szívem pedig hevesebb tempót vett fel. Boldogan fektettem fejem mellkasára, összekulcsolva az ujjainkat.

- Szerintem igen. Na és én azt, hogy mindennél jobban szeretlek?

- Valami rémlik.- csipkelődött, mire felnevettem, vele együtt.

Este megvacsoráztunk, majd 10 fele mindenki bevonult a sátorba. Én azonban hiába voltam boldog Eijiro karjaiban, miközben álmosan beszélgettünk, nem tudtam elaludni. Barátomnak hátat fordítva játszottam a telefonomon, miközben ő hátamnak simulva szuszogott nyakamba, karjával derekam ölelve, néha magához szorítva. Mikor viszont már 1 óra is elmúlt, úgy döntöttem, hogy kimegyek levegőzni kicsit, reménykedve abban, hogy az kicsit segít. Óvatosan lefejtettem magamról a fiú karjait és halkan kiléptem a sátorból. Kinyújtóztam és elindultam, de elkaptam egy beszélgetést a Kirishima szülők sátrából.

- Nao, nem tetszik nekem ez a lány.. Olyan kis álszentnek tűnik, mintha titkolna valami fontosat.. Nézd csak meg mennyire az ujja köré csavarta a fiunkat is!

- A fiunk csak szerelmes, Kedvesem. A kislány pedig nem tűnik nekem rossz embernek. Sokkal inkább csak zárkózott és fél. Semmi rossz szándéka nincs véleményem szerint. Adj időt, hogy megismerhesd.

- Nem láttad, hogy mennyire nem veszi komolyan a kapcsolatukat? Az a Mina kislány jobban illett Eijirohoz, örültem volna, ha őt hozza haza...- sóhajtott az asszony, szemeim pedig könnyek kezdték égetni.- Ez a lány minden a segge alá kapott, nem becsüli a családot se! Hallottad az anyjáról is hogy beszélt. Ha nekik gyerekük lenne... nem akarom, hogy az unokámról ne gondoskodjon.. De csak nem terveznek ilyen hosszú távra, a fiunkat nem úgy neveltem, hogy ennyire naiv legyen.

- Jajj Yoko.. Csak ne állj közéjük. Aranyosak együtt.

Arrébb sétáltam és sírva fakadtam. Nagyon fájt, nem ilyen első bemutatkozást akartam. Nem akartam rosszban lenni életem szerelmének anyjával. Mindent megtettem, hogy ne legyenek rólam rossz véleménnyel, de akkor reménytelennek éreztem a helyzetet. Még el is gondolkodtam azon, hogy a nőnek valóban igaza lehet-e. Hogy meglehet-e az, hogy valóban nem lennék jó anya és csak bántom az ő kicsi fiát. Fájt belegondolni, hogy lehet, igaza van, holott minden vágyam, hogy Eijiro boldog legyen. Az önmarcangolásomból egy kéz gyengéd érintése zökkentett ki. Könnyektől csillogó szemekkel és maszatos arccal fordultam meg, velem szemben pedig Eijiro apja guggolt, halvány mosollyal az arcán.

- Leülhetek?

- Hogyne.- töröltem le a könnyeim és magamra erőltettem egy mosolyt. A férfi leült mellém törökülésben és a csillagokra vezette a tekintetét.

- Majd megbékél, ne aggódj.

- Tessék?

- Tisztában vagyok vele, hogy hallottad. Nem volt nehéz kikövetkeztetni, hogy te voltál kint. A fiam már rég berontott volna, hogy Yoko ne beszéljen így rólad, állat pedig nem szipog. Zakuro, nézd.. Én tudom, hogy nem vagy rossz lány, hogy a fiam érdekeit nézed. Velem több mindent beszélt meg Eijiro mint az anyjával veled kapcsolatban, szóval sok mindenbe be vagyok avatva. De Yoko nehéz eset, Eijiro a kicsi fia, aki habár vele kéne legyen, elköltözött. A bátyja is hamar elhagyta a családi házat, így a feleségem csak jobban ragaszkodik a fiunkhoz. Adj időt neki, hogy beismerje magában, hogy jó páros vagytok ti ketten Eijiroval. Ami kettőtök közt van, az különleges.- ekkor felém fordította a fejét és rám mosolygott.- Soha nem láttam még a szemében azt a csillogást, mint mikor rád néz, ahogy azt a mosolyt sem az arcán, mikor meghallja a hangod, hozzáérsz vagy csak vele vagy.. Téged nem ismerlek ugyan, de ahogy elnéztelek titeket, te is fülig szerelmes lehetsz.

- Ez több, mint szerelem, uram.- mosolyodtam el, ezúttal szívből.- Mélyebb érzés.

- Öröm ezt hallani.- arcán színtiszta boldogság csillogott.- Egy szülőnek nincs is jobb érzés, mint az, ha a gyereke boldog.

- Mintha csak az apám hallanám. Maga jól kijönne vele szerintem.

- Biztosra veszem.- kacagott halkan.- Ideje lenne visszamenni aludni, nem gondolod?

- De, igaza van.- bólintottam és felkeltem.- Oh, és köszönöm.

- Semmiség.- paskolta meg a vállaim.- Aludj jól, Zakuro.

- Maga is.- biccentettem mosolyogva, majd visszamentem a sátorba, ahol visszafeküdtem párom mellé, szorosan hozzábújva, mélyen beszívva illatát.- Szeretlek, Eijrio... Sosem akarlak elhagyni..- suttogtam, majd lehunytam a szemeim és végre, lassacsán elnyomott az álom.