Az elmúlt idő azonban nagyon húzós volt. A tábor nem alakult jól, Bakugot elrabolták, sokan megsebesültek, köztük én is. Kórházba kellett szállítani jó pár társammal együtt. Nem kellett sok idő, mire magamhoz tértem, de nem voltam a legjobb állapotomban. Magányosnak éreztem magam egyedül a kór szobában, felelősnek Bakugo eltűnéséért és megbukottnak. Nem kelhettem fel, ugyanis hasamon hatalmas seb éktelenkedett, tekintve, hogy harc közben fel lettem nyársalva egy ágra. Nem volt étvágyam, folyton kaptam a fájdalomcsillaptókat. Hiába jött sokat apa és Kirishima is, nameg Ayato, a magány körbeölelt, hisz a látogatási idő vége mindenkinek szól, így nem aludhattam senkivel, nem volt mellettem senki. Minden este álomba sírtam magam, egyrészt a fájdalomtól, egyrészt pedig attól, hogy nem fogta senki a kezem. És erre a bűntudat csak jobban rájátszott. Ki hitte volna, hogy egy nyári tábor ennyire elbaszott lehet?

Bakugo megmentő akcióját pedig a fiúk terezgettét Yaomomoval. Én nem mehettem, mert bent tartottak még a kórházban, féltek, hogy belső vérzésem lenne, így a biztonság kedvéért marasztaltak, micsoda vendégszeretet. De szerencsére az akció sikeres volt, legalábbis erről számolt be nekem a telefonban Kiri. A lelkem kissé megnyugodott, örültem, hogy a kis méregzsák biztonságba került végre. Ami viszont meglepett, az maga Bakugo volt, ugyanis a kiengedésem előtti utolsó napon, a látogatási idő előtt egy órával bejött egyedül. Én épp vacsoráztam, miközben videókat néztem, amikor kinyílt az ajtó.

- Hali Ringyó!- csukta be maga mögött az ajtót, majd zsebre dugott kezekkel beljebb jött.

- Nahát, Bakugo! Jól vagy? Mondták a srácok, hogy voltál kihallgatáson is.

- Úgy nézek én ki, mint aki nincs jól? Ne szórakozz velem, ennyire ne becsülj alá..- morrant fel, majd leült az ágyam végébe.- Inkább azt mondd meg, hogy te hogy vagy.

- Oh.. Hát, én jól.- mosolyogtam rá.- Hogyhogy itt?

- Te is bejöttél hozzám a Sportfeszten, kiegyenlítek.

- Vagy csak törődsz velem~!- vigyorogtam büszkén.

- Meg a faszt! Isten mentsen tőled!- forgatta meg a szemeit, mire felnevettem, de azonnal hasamhoz is kaptam, ugyanis még egy kicsit fájt.- Idióta...Inkább ne nevess, úgyis irritáló.

- Kösz, Baku..- sóhajtottam mosolyogva.

- Mégis mit?

- Hogy nem vagy akkora méretes fasz, mint eddig.

- Van mit Ribi.

A következő napokban kicsit jobban éledeztem. A hasam már nem nagyon fájt, egyedül hajolgatni nem voltam engedélyezve, minden mást csinálhattam. Edzeni nem terveztem, ha pedig mégis befogtak volna, kaptam papírt arról, hogy engem békén lehet hagyni. A koliba való beköltözéshez apa engedélyét adta, aminek egyrészt örültem, másfelől viszont nem tetszett. Nem azért jöttem át ebbe az iskolába, hogy aztán megint kolis legyek és ne baromkodhassal apámmal a konyhában hajnalok hajnalán, mert egyikünk sem tud aludni. A bajok pedig csak fokozódtak, hisz így át kellene szökdösnünk egymással Eijiroval. Habár tudtam, hogy nem igazán zavarna senkit, ha egy ágyban aludnánk, mégis frusztrált a helyzet.

A bepakolásban apa és Ayato is segédkeztek, amiért nagyon hálás voltam nekik. Mindjárt azzal kezdtük, hogy behoztuk az összes képem egy dobozban, azokkal ragasztottam tele az ágyam mellett a falat, felszögeltünk 3 sorban gömbös lámpákat is, behoztuk a tvmet, áthúztuk az ágyneműt, berendeztem az íróasztalt, virágokat tettünk az erkélyre, valamint telibombáztuk plüssökkel az ágyam. A dobozt, amiben pedig az emlékeim őriztem, feltettem a szekrényem tetejére. Abban a dobozban volt az életem. Sosem szerettem kidobni tárgyakat, így mindent amit az exeimtől kaptam, abba tettem bele, régi, gyerekkori képeket, a cumijaim, a takaró amivel betakartak az első napomon haza a kórházból, a karszalagom, rajta az adataimmal, az Eijirotól kapott rózsák, jegyek, minden ami hozzá köthető.

- Köszi a segítséget!- mosolyogtam apuékra.

- Csak természetes, kislányom.- ült le a székemre apa.- De azért ajánlom, hogy néha haza látogass!

- Persze, mindenképp!- nevettem fel, miközben unokaöcsém hajával játszottam, aki fejét az ölembe hajtotta.

- Tetszik a képes falad.- motyogta csukott szemekkel.- Bővíthetnénk majd.- mosolygott, mire a szám felfelé görbült.

- Én benne vagyok.

- Holnap hozok még át egy-két dolgot, de egyelőre jó lesz így a szobád. Na gyere Ayato, hagyjuk szocializálódni Zakut.

- Mh.. Hát jó.. Szia Zaku-nee!- nyomott puszit az arcomra, majd nyújtózkodva felkelt. Apa nyomott egy puszit az arcomra, illetve szorosan megölelt, majd könnyes szemekkel rám mosolygott.

- Így talán nagyobb biztonságban leszel.. Nagyon szeretlek!

- Tuti nem lesz nagyobb bajom, ne aggódj!- simogattam meg féltést tükröző arcát.- Én is nagyon szeretlek, apa!

- Te vagy a legjobb dolog az életemben...- szipogott, mire a szemeim elkezdtek könnyekkel megtelni. Szívbemarkoló volt a látvány, egyszerűen fizikai fájdalmat okozott így látni apámat.

- Nehogy sírj, vagy én is sírok..- motyogtam, de késő volt, mindkettőnk szeméből kicsordultak a könnycseppek, így újra ölelésben találtam magam. Percekig csak szipogtunk és ölelkeztünk, majd végül sikeresen elengedtük egymást, letöröltük a könnyeket, majd lekísértem őket a kapuig. Visszafelé menet a kanapén már páran összegyűltek, így egyből le is huppantam Eijiro mellé és szorosan hozzábújtam, egyetlen szó nélkül gubóztam az ölébe.

- Baj van?- suttogta fülembe, miközben átölelt és lassan ringatni kezdett.

- Csak kikészültek az idegeim egy kicsit..- motyogtam.

- Aludjunk együtt?

- Mhm..- bólintottam.

- Apám, nagyon irigyellek titeket!- sóhajtott Sero.

- Zaku, nincs esetleg egy csinos barátnőd, aki szingli?

- Hm? Dehogynincs.

- Megadod a számát?- kapta elő Denki a telefonját.

- Megadhatom, de nem fogod tudni randira ráncigálni.- mosolyodtam el halványan.

- Csak figyelj! Nekem senki nem tud ellenálni!

- Ja, csak egy meleg.

- Hogy... ő..?

- Aha.- nevettem fel.

- Baszki...

- Srácok, ti végeztetek a szobátokkal?- jött oda hozzánk Mina a többiekkel.

- Aha, már csak pihenünk.- válaszolt Denki.

- Akkor mit szólnátok egy szoba bemutató versenyhez?

- Végül csak rávették a legtöbb embert, hogy megmutassa a szobáját, így mi is csatlakoztunk. Deku szobáján nem tudtam meglepődni, egyértelmű volt, hogy teli lesz minden All Might képeivel és figuráival. Tokoyami szobája sem volt meglepő, viszont egyenesen odáig voltam érte. Aoyama szobája pedig... nos... vakítóbb mint a képességem.. Ojiro szobája nagyjából maradt az eredeti szobának, Iida szobája sem lepett meg, pláne mert már volta náluk és kicsiként is hasonlóan nézett ki. Kaminari szobája eléggé össze-vissza volt, pont olyan kis furcsa, mint amilyen ő maga. Koda szobájában pedig..

- ISTENEM, EGY NYUSZI!- visítottam fel.- Ugye meg lehet simizni?- néztem kérlelően a fiúra, aki csak bólogatott, így lassan odamentem a bolyhos kis állathoz és simogatni kezdtem.- Aaaw hát én elolvadok...! Imádlak te kis gombóc!

- Milyen kis aranyos!- jött oda Mina és Uraraka is, így eggyütt babusgattuk a kis cukorbogyót.

Végül meg lett szavazva, hogy mindenki szobáját megnézzük, ezalól persze Bakugo kihúzta magát és inkább aludni ment. Meg is értettem, én is álmos voltam már, de a verseny, az verseny. A következő szoba a babámé volt, amire már fel voltam készülve, szóval nem is lepődtem meg, amikor beléptünk.

- Ez a második legkevésbé vonzó szoba, amiben egy srácot el lehet képzelni..

- Király szoba! Zsúfolt és király!- lelkesüt Uraraka.

- Ugye, hogy?

- Bővíteni lehetne az ágyad.- böktem meg kuncogva az oldalát.

- Nem kell, ha rajtam alszol.- kacsintott.

- Jesszus, ne itt perverzkedjetek!- fintorgott Denki, mire felnevettünk.

Shoji szobája sem volt túl érdekes, szóval hamar tovább mentünk Serohoz.

- Azt a kurva...- tátottam el a szám.- Ugye jöhetek majd lazulni a függőágyba? Kérle~k!- nyaggattam a fiút, aki nevetve beleegyezett.- Imádlak haver!- öleltem meg szorosan.- Ember, iszonyatosan tetszik az ízlésed..

- Köszi Zaku.- kuncogott a hajam összeborzolva.

Todoroki szobáján mindenki megdöbbent, de nagyon tetszett az is. A japán stílusú házak valahogy olyan szépek és elegánsak, így a szobája is elképesztő volt. Satonál pedig degesztre tömtük magunkat sütivel, amiért hálás is voltam, hisz alig ettem valamit aznap. A következő szoba Jiroé volt, asszem mondanom sem kell, hogy mennyire tetszett. Hagakure szobája túl... rózsaszínre sikerült. Imádom a lányt, de a szobájától instant hányinger kerülgetett, habár ez az én hibám, sosem voltam oda a rózsaszín, extra lányos dolgokért. Mina szobája egy fokkal jobb volt, az már sokkal jobban tetszett nekem is. Uraraka szobája is elég letisztult volt. Yaomomo szobája pedig... túlontúl arconcsapta a nem túl gazdag egómat. Az utolsó szoba pedig az enyém volt.

- Nahát mennyi kép!- vizslatta az ágyam felé felragasztott fotókat.

- Az egy rajztablet? Nahát, nem is tudtam, hogy ilyen komolyan rajzolsz, Yamada-san!- vette óvatosan Yaomomo kezébe a szemem fényét.

- Nos igen...- vakartam a tarkóm kínosan.- Szeretek rajzolni.

- És tehetséges is vagy!- nyomott puszit arcomra Kiri.

- Nahát, az ott milyen doboz?- mutatott a szekrényem tetejére Uraraka.

- Oh az.. oda az emlékeim tettem bele. Minden jó és rossz emlékem oda gyűjtöm..

- Uuu.. Belekukkanthatunk?- nézett rám Sero.

- Izé... Semmi érdekes nincs benne. Aki szeretné, tessék csak..- álltam fel a székemre és levettem a dobozt. Egy nagy körben leült mindenki és elkezdtek nézelődni.

- Te megtartottad az összes randi emlékünket?- pislogott nagyokat Kirishima, kissé elpirulva.

- Persze! Ez csak természetes, semmi nem dobok ki, ami hozzád kapcsolódik.

- Aaaaaw ez milyen édes!- vigyorogtak a lányok.

- És ez? Ő az anyukád?- vett ki a dobozból Sato egy képet.

- Nem szeretem így hívni, de igen. Apa lefotózta, amikor először tartott a mellkasán.- húztam szomorú mosolyra ajkaim.- Keserédes emlékkép.- dőltem páromnak, aki egy puszit nyomott a fejem tetejére.

- Nézzétek, milyen édes voltál! Az ott te vagy, Iida?

- Azta! Neked megvan ez a kép?- mosolygott rám a szemüveges és elvette a képet, amin nagyjából 3-4 évesek lehettünk és egy-egy virágkoszorúval a fejünkön vigyorogtunk a kamerába, egymást ölelve.

- Még szép! Imádom ezt a képet!

Ezek után pedig mindenki leadta a szavazatát egy szobára. Mina pedig kihírdette a verseny győztesét, aki nem más volt, mint Sato. Nem csodálkoztam, én is rá szavaztam a süti miatt. Sokat gondolkodtam, hogy őt, vagy Serot írjam, de végül rá esett a választásom.

Uraraka pár osztálytársunkat kihívta beszélgetni, így én egyedül mentem fel a szobámba. A dobozt visszapakoltam és felettem a szekrényem tetejére. Nem szerettem belenézni a dobozba mert a jó emlékeim mellett a rémálmaim is benne voltak. Hatalmas sebet tépett fel újra látni anyám fiatalabb kori arcát. Legszívesebben elfelejtettem volna, de nem ment. Képtelen voltam rá. Fejem a szekrényemnek döntöttem, karjaimmal körbefontam magam és csendesen elsírtam magam. A hasam fájt, de nem annyira mint a szívem. Hiába ment minden mostanában jól, hiába voltam boldog Kirishima oldalán, hiába örültem, hogy új barátokat szereztem, hiába éreztem magam szeretve, akkor, abban a percben nagyon is utáltam élni és elátkoztam a percet, amikor megfogantam. Szerettem élni, legalábbis akkor már szerettem, mert volt kiért. Mégis elkezdett felkúszni a lábaimon a sötétség fojtogató hívása. Mintha csak újra vissza akarna rántani a depresszióba és öngyűlöletbe. Hirtelen leguggoltam és kiadtam magamból a fájdalmam. Keservesen zokogni kezdtem, ahogy az emlékeim megrohamoztak. Ahogy eszembe jutott a fájdalom, a félelem, az utálat, a szeretetért való sóvárgás, minden rossz döntés amit meghoztam, azok a vérben forgó szemek, a fájó szavak.

- Mikor lesz vége ennek...? Hagyj békén, anyám!- suttogtam reszketegen zokogás közben, miközben körmeim a húsomba nyomtam.

Kariinfó~~

Teljes neve: Ayato Kawasaki

Becenevei: Ayasaki, Babám, Öcsi

Kora: 15

Születésnapja: November 5

Családtagjai: Sakura Kawasaki (anyja), Hiroki Kawasaki (apja), Zakuro Yamada (unokanővér)/az ő rokonsága

Legjobb barátai: Eijiro Kirishima, Yo Shindo

Kiszemelt/párja: Hiryu Rin (1-B) (eredetileg egy Kai nevú OC volt, de mivel nincs meg róla a fénykép, ugyanis nem én csináltam az OCt, így megvariáltam)

Amit szeret:

- Zakuro

- Fagyi

- Lucifer az újvilágban sorozat, Marvel filmek

- Sushi, de azt mindenféle elkészítési móddal, minden mennyiségben

- Kínai kultúra

Amit nem szeret/utál:

- Homofóbia

- Bogarak

- A betegsége

- Fehércsoki

- Nem hűséges emberek

Képesség: Zeusz villáma

A családjáról:

A szülei a diagnózis óta nem képesek kijönni egymással, mindketten a másikat hibáztatják. A melegsége miatt pedig alapvetően nem voltak már jóban. Zakuro és Hizashi az egyetlenek a családjában szinte, akik törődnek is vele. A szülei nem foglalkoznak vele, csak az ő problémájukkal, nameg a vádaskodással vannak elfoglalva.

A képességéről:

Zeusz villáma annyit tesz, hogy az ujjaiból villámokat képes generálni. Ezek nagyságát és hatását kedve szerint variálhatja.