Másnap az ébresztőmre ébredtem, amit beállítottam előző éjjel, hogy ne délután ébredjek fel. Kómásan ültem fel, mormogva dörzsölgettem szemeim miután kinyomtam az ébresztést. Végül egy hatalmasat ásítva nyújtózkodtam, s nyammogva bambultam magam elé. Tekintetem azonban könnyedén a mellettem szuszogó fiúra tévedt, ajkaimra pedig egy szerelmes mosoly kúszott, akaratomon kívül is. Óvatosan kisimítottam egy tincset arcából, majd még egy picit néztem őt, de kikászálódtam az ágyból és elkezdtem visszavenni a tegnapi ruhám, ami az egyenruha volt. Féluton a gomboknál viszont eszembe jutott valami, így levettem magamról az ingem és kivettem Kiri egyik pólóját és mosolyogva nézegettem magam a tükörben. Nyilván nagy volt rám a póló, de kellemes illat áradt belőle, ami életem szerelmének bódító illata volt, így pedig büszkén figyeltem magam.

- Jól áll..- mormogott álmos hangon a fiú, mire megfordultam. Eijiro továbbra is az ágyban feküdt, szemeit alig bírta nyitva tartani, mégis mosolyogva figyelt

- Azt mondod?- mosolyogtam rá, mire csak bólintott.- Akkor belopom.- kuncogtam, miközben beugrottam vissza mellé az ágyba. A fiú automatikusan nyúlt felém és mellkasomra fektette fejét, mire ujjaimmal beletúrtam a vörös tincseibe.

- Mikor indulsz?- motyogta kómásan.

- Nemsokára. Van kedved jönni?

- Mi lesz a vásárlással?

- Mi majd csatlakozunk később akkor, vagy majd kettesben elmegyünk. De hívhatjuk a többieket is.

- Mmmh jó... Akkor elkészülök és mehetünk is..- fúrta arcát melleim közé, mire fejem egyre vörösebb és vörösebb lett.

- I-izé e-ez beletartozik a ké-készülődésbe?

- Arcápolás..- motyogta fel sem emelve a fejét, mire felnevettem.

- Baka..!

Végül nagy nehezen valóban összekapta magát, elköszöntünk a nagymamájától és indultunk is hozzám, nyilvánvalóan ujjainkat összefonva. Az utcánkból azonban már ki is szúrtam, hogy valaki állt az ajtónk előtt. Azt tudtam, hogy apa nem lesz otthon, de azt nem, hogy látogatót várnánk. Így hát kíváncsian szuggeráltam a távolból a személyt, viszont ahogy közelebb értünk, ő pedig felnézett, arcomra hatalmas vigyor ült ki, kezem kiszedtem Kirishima ujjai közül és rohanni kezdtem az ajtónk felé, ahonnan már felkelt a srác. Boldogan borultam karjaiba és a lelket is kiszorítgattam belőle.

- Hiányoztál..!- szorított magához, majd arcom két oldalára nyomott 1-1 puszit.

- Te is nekem!- vigyorogtam, mikoris Kiri hirtelen maga mögé rántott és idegesen nézett farkas szemet a fekete hajú fiúval.

- Már bocs, de Zaku az én barátnőm! Te ki a fene vagy?- hangja kemény volt és tisztán kivehető volt, hogy ideges.

- Ayato Kawasaki vagyok, Zakuro unokaöccse.- nyújtott kezet illedelmese, mire Kiriből egy megnyugvó sóhaj távozott, majd elmosolyodva meg is rázta a kezét.

- Eijiro Kirishima. Bocs, hogy így rádförmedtem, de-

- Megértem.- mosolygott Ayato, majd zsebre dugta kezeit.- Én is ugyanígy reagálnék a helyedben. Viszont, Zaku-nee, van egy kis időd rám?- bökött fejével egy nagy sporttáska felé, mire aggódva néztem rá.

- Megint bajok voltak?- kaptam fel vállamra a táskát, de a szemem le sem vettem róla. Csak bólintott.- Gyógyszereid itt vannak?- Újabb bólintás.- Maradj amíg csak szeretnél.- mosolyogtam halványan, majd kinyitva az ajtót, beljebb invitáltam a fiúkat.- Asszem lemondom a vásárlást, te még mehetsz, Ei.

- Nem, maradok. De csak, ha nem zavarnék.

- Engem biztosan nem.- ült le a kanapéra Ayato.

- Engem meg pláne nem. Ayato, beviszem a vendégszobába a dolgaid. Apa tud róla, hogy itt vagy?

- Okés, és igen. Ő volt az, akit először hívtam.

- Remek.- biccentettem, majd el is indultam a régi szobámba. Az egyik sarokba letettem a táskát, majd ablakot nyitottam, hogy szellőztessek egy kicsit.

- Gyógyszerek?- kérdezte halkan Kirishima, aki ezek szerint utának jött. Hátat fordítottam az ablaknak és nekidőltem a párkánynak.

- Igen..- sóhajtottam fájdalmasan.- Bipoláris, más néven mániás depressziója van. Ezért mindenféle gyógyszert kell szednie. És szinte mindig oda kell rá figyelni.. Hogy aludjon eleget, hogy ne igyon kávét, energiaitalt, hogy szedje a gyógyszereket, de ami a legfontosabb.. ne essen még egyszer olyan mélyre, hogy újra kelljen éleszteni..- karjaim összefontam mellkasom előtt, szám pedig rágcsálni kezdtem.- A szülei folyton veszekednek, amióta megvan a diagnózis, holott nyugodt környezetet kellene biztosítani számára.. Már nem egyszer próbálkozott öngyilkossággal a depressziós epizódjaiban.. Egyszer, mikor náluk voltam én találtam rá.. Eszméletlenül feküdt, mindenfelé telivágva.. Mindenhol vér.. rengeteg vér.. Pánikoltam.. Tudtam, hogy előfordulhat ilyen, ha nem tartja az orvos által előírt szabályokat, de.. nem voltam felkészülve arra, hogy ilyenre képes lehet..- az emlékektől kirázott a hideg.- Végül csak sikerült felhívnom a mentőket, akik hamar meg is jöttek és bevitték a kórházba. Én csak szótlanul, mint egy baba, ültem és sírtam.. Azóta kimostam a fejét, mert jól lebasztam..- halkan felkuncogtam.- Azóta tartja az előírásait, de néha a dohányhoz nyúl, vagy karcolgatja magát. Néha pedig megrázza saját magát a képességével. Úgyhogy igen... ez a helyzet vele..- néztem fel a lesokkolt fiúra.

- Kemény életetek volt...

- Hát igen.- nevettem fel.- De mind vagyunk annyira erősek, hogy túl tegyük magunkat a múlt egyes pontjain és a jövőre fókuszáljunk. Na gyere, rendelünk kaját és telizabáljuk magunkat édességgel.- fogtam meg a kezét és elkezdtem kifelé húzni, de megtorpant és szorosan magához ölelt.- M-mi az?

- Bár a U.A. előtt egyikőtöket sem tudtam megvédeni és támogatni, most már itt vagyok és jó párhoz és hőshöz méltóan meg foglak védeni titeket mindentől és mindenkitől. Itt leszek, ha szükség lesz rám. Sajnálom, hogy ennyit kellett szenvedned neked is és szegény srácnak is, de most már egy család vagyunk és én kitartok a családom mellett.

- Köszi..- mosolyogva simogattam a hátát.- Na de tényleg menjünk.- húzódtam el tőle és felmosolyogtam rá. A válasza csak egy bólintás volt, így pedig vissza is mentünk a nappaliba, ahol Ayato csendesen nézte a TV-t.- Na, ki milyen pizzát kér?- ültem mellé, mire hozzám bújt.

- Sonkás sajtosat.

- Okéska. És te, Manó?- néztem Kirire, aki másik oldalamon foglalt helyet és ő is hozzám bújt.

- Valami csípőset.

- Rendben.- mosolyogtam, majd felhívtam kedvenc pizzériám és leadtam a rendelést.- Nos, addig is milyen fagyit szedjek elő?

- Fagyi?- csillant fel Ayato szeme, mire felnevettem.

- Naná! Hát hülye lennék nem venni egy csomót! Csokis és meggyes jöhet?

- Még szép!- mosolygott a fiú.

◆ ▬▬▬▬▬▬ ❴✪❵ ▬▬▬▬▬▬ ◆

Estére már a két fiú is jól kijött, apa is hazaért, így pedig tartottunk egy jó kis társasozós estet. Jó volt Ayatot mosolyogni látni, ahogy Kirishimát is. Jól éreztük magunkat, az este viszont kicsit máshogy alakult, mint terveztük. Kiri nálunk aludt ugyan, azonban volt egy kis bökkenő.

Éjfél is elmúlt, de mi beszélgettünk egymás karjaiban a jövőről, jelenről és egy kicsit a múltról is. Azonban egy pontnál teljesen témát váltottunk. De olyannyira, hogy azon kaptam magam, hogy Eijiro a nyakam csókolgatva mászik rám, keze pedig felfedező útra indul pólóm alatt. Kicsit feszengtem a régi hegeim miatt, de aztán eszembe jutott, hogy egy szót sem szólt előző este a kádban róluk, így hamar ellazultam. Bíztam benne, hogy nem csak erre ment ki az egész és nem fog kihasználni, ahogy eldobni sem. Szóval teljesen átadtam magam neki. A probléma akkor jelentkezett, amikor- bár a takaró alatt voltunk mind a ketten - Ayato kopogás nélkül benyitott. Mind a hárman teljesen lesokkoltunk, de a fekete hajú hamar kapcsolt és egy gyors bocsánatkérés után becsapta az ajtót.

- Hát ez...- kezdett bele Ei vörös fejjel.

- Kínos volt..- fejeztem be a mondatát, miközben az én fejem is égett rendesen.

- Van még kedved folytatni?- ajkára perverz mosoly húzódott, mire félénken elmosolyodtam.

- Hát neked?- néztem szemeibe, mire ő nyakamhoz hajolt és gyengéden szívni kezdte a bőrőm.- Ezt egy igennek veszem..- sóhajtottam fel mosolyogva.

Azon az estén megtettem, amitől féltem. Odaadni valaki olyannak magam testestül-lelkestül, aki számomra a legfontosabb. De nem bántam meg, egyáltalán nem. Örültem, hogy eljutottunk idáig és nem hátráltam meg, ahogy annak is, hogy nem undorodott az undorító, hatalmas sebhelytől a hátamon, ahogy a karjaimon és lábaimon lévőktől sem. Sőt, mindet végigcsókolta és biztosított arról, hogy gyönyörűnek lát a sebekkel együtt is, ami nagy terhet vett le a vállaimról. Az akciónk után elmentünk együtt letusolni is, ahol továbbra is hülyéskedett és bár csendben kellett volna lennem, nem tudtam. És nem, nem azért, te kis perverz. Egyszerűen csak csiklandozott, ami miatt nem bírtam magamban tartani a nevetést.

- Mindenkit felkeltesz!- csiklandozott továbbra is a vörös, de én próbáltam a lehető leghalkabban fulladozni a nevetéstől.

- Esetleg abba is hagyhatnád!- csapkodtam mellkasát nevetve.

 - Ugyan miért tenném?

- Mert nem akarod, hogy apum kibasszon minket az utcára, hogy inkább az utcán hangoskodjunk?

-Igaz..- engedett el.

- Na ugye? Mindig igazam van!- vigyorogtam rá, majd puszit nyomtam arcára és egy törülközővel a kezemben kiléptem a zuhany alól, megtörölköztem, majd magamra kaptam egy tiszta bugyit meg egy trikót, ezalatt Ei csak nézett.- Mi az?- mosolyogtam rá.

- Csak elgondolkodtam azon, hogy hogyan lehetek olyan piszok mázlista, hogy megnyertem a főnyereményt és velem vagy.- mosolygott.

- De kis nyálas valaki!- kuncogtam elpirulva, mire ő hátam mögé lépkedve átölelt, fejét a vállamra döntve nézte a tükörképünket.

- Szeretlek..!- cirógatta a hasam, mire szélesebben mosolyogni kezdtem.

- Én is szeretlek!

- Amúgy most, hogy jobban megnézem... Jó munkát végeztem.- utalt a néhány kis foltra rajtam, mire teljesen elpirultam.

- Oda a hangulat..- motyogtam zavaromban, mire csak felnevetve felemelt és megpörgetett, majd megfordított és lágy csókban részesített, amit boldogan viszonoztam.