Másnap a suliba menet ismét rossz volt a hangulat. Hiába oldottam a csalódottságot és feszültséget tegnap a vöröskében, az osztályban minden megbukott barátunk hozta magával a depresszív kisugárzást, ami szerelmemre is hatással volt. Hiába próbáltuk Seroval és Izukuval nyugtatni őket, egyszerűen nem ment. Főleg Denki akadt ki, de nála már kezdtem feladni a reményt, úgyhogy inkább a szalagos könyökű nyakában csimpaszkodva nyafogtam én is.

- Csengőszókor a padban a helyetek!- csapta ki az ajtót Shouta, mire mindannyian a helyünkre ültünk egy pillanat alatt.- Jó reggelt... Ami a félévzáró vizsgát illeti, sajnos néhányan megbuktatok rajta.- fejem tenyerembe temettem, ugyanis szinte tisztán láttam magam előtt, hogy minden barátomtól, és a páromtól is a nyafogást fogom csak hallani emiatt a szöveg miatt.- Az erdei edzőtáborba pedig, mindenki elmegy.- erre felkaptam a fejem és mosolyogva néztem végig a felvidult társaságon.

- Szóval mégis elmehetek?- vigyorgott Kiri.

- Komolyan?- könnyezett be Ashido.

- Igen.- mormogta a sensei.- Az írásbeli senki sem bukott meg, a gyakorlati részen Kirishima, Kaminari, Ashido, Sato, Mineta és Sero hasaltak el.

- Gáh! Úgy tudtam.. Zaku ugyan eljutott a kijáratig, de én semmit sem csináltam..- csapta fejbe magát a fiú, mire halkan felkuncogtam. Ezek után a sensei elmagyarázta, hogy hogyan ment a vizsga, illetve, hogy miért mehetnek a bukottak is a táborba. Tenya persze kiakadt a sensei viszont a hangulaton rontott egyetlen mondattal.

- Aki megbukott megszívta, extra különórák várnak rájuk a táborban.

- Pfft, szívás!- nevettem fel, mire csak szúrós tekinteteket kaptam, így befogtam inkább.

A nap végére kitaláltuk, hogy néhányan az osztályból elmegyünk holnap együtt vásárolni a táborra, ha már elérkezett a szünet ideje. Nem túl sokan jelentkeztek erre a kis programra ugyan, de tudtam, hogy jól fogunk szórakozni. Azonban haza nem apuval mentem, hanem Kirivel, ugyanis apának bent kellett maradnia egy kicsit papírmunka miatt. Így hát kéz a kézben sétálgattunk otthonom felé, mikor a fiú hirtelen megállt.

- Mi az?- néztem rá kíváncsian.

- Menjünk hozzám. Csak a nagyi van otthon, de ezt tudod. Kérlek~!- nézett rám kiskutya szemekkel, mire egy pillanatra elgondoltkodtam, végül mosolyogva bólintottam.

- Rendben. Úgyis kíváncsi vagyok a szobádra.- vigyorodtam el, mire a vörös szája is egyre szélesebb mosolyra húzódott.

- Szuper! Akkor irány bemutatni a nagyinak az én gyönyörű szerelmem!- kezdett el maga után húzni. Arcom vöröslött a kijelentés után, de mosolyogva követtem a felcsigázott fiút. Nem sokkal később egy panelház előtt állva vártam, amíg beüti a kapukódot, majd ahogy kinyílt az ajtó, már mentünk is be. Követtem őt a 2. emeletig, ahol egy fehér ajtó előtt megállt, táskájából előkereste a kulcsait, és már nyitotta is a zárat.- Megjöttünk nagyi!- kiabálta el magát, mire mocorgást hallottunk, majd egy alacsony nő tipegett elő az egyik szobából.

- Többes szám?- mosolygott.

- Jó napot asszonyom, Zakuro Yamada vagyok.- hajoltam meg.

- Airi Kirishima vagyok, Eijiro apjának az anyja. Örülök, hogy megismerhetlek! Eijiro sokat mesélt már rólad.- ölelt meg, mire kicsit ledöbbentem, de kicsivel később mosolyogva öleltem őt vissza.- Jó megismerni a lányt, akihez az unokám napi szinten szinte átjárkál.- kuncogott mikor elengedett.

- Elnézést érte.- nevettem fel kínosan.

- Ugyan, én ennek örülök. Már kezdtem aggódni, hogy az unokám meleg.

- NAGYI!- kiabált Kiri a szobájából, ahová bement letenni a cuccait. Mi ketten csak felnevettünk.

- Néha én is felteszem magamnak a kérdést.

- ZAKU!- dobta nekem a tolltartóját, amit kacagva kaptam el.

- Szeretlek~!- dobtam neki vissza vigyorogva.

- Érzem ám...

- Helyes.- bólogattam, mire a nő mellettem hátba csapkodott.

- Kedvellek én téged!

- Öröm hallani!- vigyorogtam.- Segítsek valamit?

- Nem kell, a vacsorát intézem egyedül is. Persze ha maradsz vacsorára.

- Boldogan.- mosolyogtam.- Ha bármiben kellene segítség csak szóljon.

- Rendben. Na menj csak, az unokám már biztos alig várja, hogy megmutassa a házat.

- Hai.- biccentettem, majd bementem párom után a szobába.- Hűha..- néztem köbe mosolyogva. A fal világos zöld volt, emeletes ágyon terepmintás takaró, egy boxzsák, Crimson Riotról egy csomó poszter a falon, egy nagy szekrény, amin képek voltak felragasztgatva a családjával, illetve velem. Szívem melegség járta át, ahogy a képeket néztem. Teljesen leragadtam ott, meg sem moccantam. A közös képektől gyomromban pillangók keltek életre, azonban a családi képeket látva féltékeny lettem. Örültem neki, hogy ő boldog családban nőtt fel, de a keserűség bennem volt, hogy én ilyet sosem élhettem át. Karjaim magam előtt összefontam, alsó ajkam beharaptam és mosolyogva elejtettem pár könnycseppet. Gondolataim katyvaszából két erős kéz ragadott ki, mikor derekam köré fonódtak, a tulajdonosuk pedig mögöttem állva nekem préselődött, jobb vállam puszikkal elhalmozva.

- Mi az?- kérdezte lágyan.

- Semmi csak..- gyorsan letöröltem a könnyeim, majd kezeim az övéire tettem.- Örülök, hogy ilyen jó volt a gyerekkorod.- mosolyogtam.- És a közös képeink is boldoggá tesznek, ahogy az aranyos kiskori képeid is.

- Tudom, hogy neked nem volt fényes a gyerekkorod, de.. igaz, tudom, nagyon előrehaladt gondolat, viszont...

- A mi gyerekeinknek jobb jövőt tudunk majd biztosítani emiatt. Jól gondolom?

- Igen.- szorosabban ölelt, ahogy azt az egyetlen szót elsuttogta.- Szeretlek..

- Én is szeretlek, Ei..!- fejem hátrafordítva vállam felett rámosolyogtam, mire ő visszamosolyogva rám, ajkainkat egymáshoz illesztette. Lassan és finoman csókolt, mire én teljes testtel felé fordulva simítottam mellkasára, el sem szakadva tőle. Míg én mellkasát cirógattam és simogattam, őt derekamtól egyik kezével lejjebb vándorolva húzott magához közelebb, amit elmosolyodva hagytam neki. Szerelmen, boldogságon és biztonságon kívül még sok más érzelem kavargott bennem, de örültem, hogy ezeket mellette érezhettem. Életem legszebb napjának tartottam a napot, amikor eljöttem a volt iskolámból és abban a kajáldában összefutottam vele. Akkor kezdtem el igazán élni, azon a napon olyan volt, mintha újjá születtem volna és ismét kinyílt volna a szemem. Rájöttem, hogy igenis lehetek fontos valaki számára, igenis lehet belém valaki szeremles, igenis gondoskodhatnak rólam kihasználás nélkül, igenis érdekelhet valakit, hogy mi van velem, hogy hogyan érzem magam. Ezt Eijiro nélkül sosem tudtam volna megtapasztalni, emiatt pedig hálás voltam neki. Nem is kicsit. Végre szeretve éreztem magam, végre fontosnak éreztem magam. Ezt pedig semmiért sem cseréltem volna el, nekem csak az ő szeretete, csak a tőle kapott biztonságérzet, csak az ő ölelő karjai, az ő csókjai, az ő cirógatásai, a mellette eltöltött éjszakák kellettek. Senki másé. Csak és kizárólag vele akartam ezeket átélni. Ő volt a mindenem, az univerzumom, körülötte forogtak a gondolataim. Előtte is tudtam, hogy mi ez az érzés, amit iránta éreztem, de csak ekkor tudatosult bennem: igazán szerelembe estem. Ez pedig egyaránt ijesztett halálra és nyugtatott meg. Féltem, mert rettegtem attól, hogy ez elmúlik részéről és eldob magától, mint egy elhasznált rongyot, hiába tudtam, hogy ilyet sosem tenne. És megnyugtatott, mert tudtam, hogy bármi van, ő itt lesz nekem és számíthatok rá.

- Talán mégis elkéne egy kis segítség, Zakuro-chan!- kiáltott nagymamája a konyhából, mire lassan elváltunk egymástól.

- Egy pillanat!- kiabáltam vissza, majd szelíden párom szemeibe néztem. Furcsamód volt egy olyan érzésem, hogy így még nem nézett rám. Ez nem csak szerelmes nézés volt, ez annál többet sugallt. Talán valóban megtaláltuk a másik felünket egymásban.- Mennem kell..- suttogtam leengedtve a karjaim.

- Megyek veled.- mosolygott édesen.- Mindenhová.- elpirulva és széles mosollyal arcomon emeltem karom ismét magasba, s tarkójáná hajába túrva nyomtam lágy puszit ajkaira.

- Te vagy a legjobb, Ei.. Komolyan!

Végül csak sikerült kirobbannunk a szerelmes és nyálas helyzetből, és mentünk is a konyhába segédkezni. A vacsora egyszerű kis rizs volt kukoricával benne, mellé tonhallal és zöldségkörettel. Időközben pedig apum is felhívtam, hogy ott aludhatok-e barátoméknál, bár tudtam, hogy úgyis belemegy majd. És természetesen így is lett, csak annyit kért, hogy holnap délre menjek haza majd, ez a feltétel pedig nekem tökéletes is volt. Étkezés közben nagyon jól éreztem magam, Eijiro nagymamája iszonyatosan aranyos volt és ki is derült, hogy az én nagymamám gyerekkori jó barátnője. Vacsi után elvállaltam a mosogatást, majd Kiritől kaptam egy nagy pólót pizsamának, így nyugodt szívvel mentem el tusolni. Azonban azzal nem számoltam, hogy drága páromra akkor jön rá a pisilheték, így berontott, miközben a kádban lazultam.

- JÉZUSOM!- kaptam mellei elé a kezeim.

- Bocsi, de mindjárt bepisilek..- azzal behúzta a függönyt és elkezdte elvégezni a dolgát. Lassan én is megnyugodtam, így kezeim visszaengedtem hasamra, fejem vissza döntöttem a kád szélére, szemeim pedig lehunytam. Nem is nagyon foglalkoztam a külvilággal, teljesen magamba mélyedtem, telis-tele a gondolataimmal. Így pedig fogalmam nincs, hogy mennyi idő telt el barátom akciója óta, de úgy döntöttem, hogy lassan ideje lenne kiszállnom, így szemeim lassan kinyitottam, viszont nem várt látvány fogadott. Eijiro a kád szélére döntötte arcát és engem figyelt.

- Izé.. Nem vagy te egy kicsit nagyon perverz? Kukkoló!- fröcsköltem le vízzel, miközben felnevettünk mind a ketten.

- Jajj, most vizes lettem! Ennyi, muszáj lesz beszállnom a kádba!- azzal nekiállt vetkőzni, míg én csak nagyokat pislogva próbáltam elrejteni zavarom.

- M-most terveztem kiszállni ám.- ültem fel, térdeim felhúzva.

- Ugyan, egy kicsit még maradhatsz, nem?- ült be elém a kádba. Nos... Szerintem rájön mindenki magától is, hogy iszonyatosan zavarba jöttem. Arcom égett, a gyomrom liftezett, de ami a legbosszantóbb volt az egészben, az az, hogy egyszerűen nem bírtam levenni a szemem a testéről.- Idebújsz?- tárta ki karjait, arcán pedig kedves mosoly volt. Semmi hátsó szándék nem látszódott rajta, így némi hezitálás után lassan közelebb kúsztam hozzá, és oldalasan nekidőltem, fejem nyakához fúrva, miközben ő gyengéden átölelt, majd fejem búbjára puszit adott.

- Tudod... - kezdtem bele halkan- még sosem fürödtem együtt senkivel. Kicsit furcsa, de... olyan jó veled lenni..- bújtam közelebb hozzá.

- Ezzel pedig én is ugyanígy vagyok.