A gyakornoskodásunk végére teljesen kifáradtam, mind testileg, mind lelkileg. Megterhelő volt az egész, de közben nagyon élveztem a munkát, pláne, hogy apróbb boltrablásoknál meg ilyesmiknél ott voltunk pont Foxyval, így segíthettem elkapni a gonoszokat, ami azért elég nagy szó volt a számomra. A szobámat alig használtam, gyakorlatilag átköltöztem Kirishima részébe, de ez nyilván senkit sem zavart. Ami viszont sokat változott, az a Tetsuval való barátságom. Mivel gyakorlatilag egymás mellett volt a vörössel a szobájuk, sokat járt át ő is hozzánk, aztán folyamatosan kérdezgetett, meg érdeklődött felőlem, szóval jókat beszélgettünk, ezáltal pedig úgy éreztem, hogy egy új jó barátra tettem szert.

A hazaúton nem vonattal mentünk vissza az otthonunkhoz, hanem apa jött értünk, így mind a hármunkat eldobott. Tetsu eleinte úgy akarta, hogy én üljek hátul középen, de mivel Kiri előttem közbeszólt és határozottan kijelentette, hogy mellette fogok ülni és mivel fáradtak vagyunk zenét fogunk fülessel hallgatni, az ezüstös hajú fiú apa mellé kényszerűlt, amíg mi összebújva hallgattunk egy olyan lejátszási listát, amit ketten állítottunk össze, még azelőtt pár nappal. Apu sem faggatott, hagyott minket pihenni, ugyanis minden nap írnom kellett neki, hogy hogyan vagyok és mit csináltam, így teljesen tisztában volt az energiaszintemmel. Aztán ahogy Tetsut hazatettük, változtatnunk kellett a terveken, ugyanis Kirit is hazavittük a nagyijáékhoz, tekintve, hogy hiányolták már az unokájukat, szóval lemondtunk az együtt alvásról.

Másnap kín szenvedés volt ismételten felkelni olyan korán. 1 teljes hétig alig aludtam valamit, aztán pihenési idő nélkül megint ébredhettem hamar. Úgyhogy a reggeli kávé adagom előtt úgy készülődtem, mint egy élőhalott. De ahogy a kávé hatni kezdett, én is kezdtem éledezni.

- Apa, indulni kéne!- topogtam az ajtóban, mint valami retardált pingvin, drága apámra várva, aki természetesen most sem volt képes megtalálni a kocsikulcsot.

- Egy perc Drágám, de autó nélkül nem jutok sokáig...

- A helyén nézted már?- utaltam a tálkára, ahova az összes kulcsunkat tesszük, valamint minden szarságot, mint mondjuk a bolti kocsikhoz az aprópénz, gyűrűk, miegymás.

- Már igen, de nincs ott.

- Aha.- odaléptem a kis szekrényhez, majd beletúrtam a tálkába és kiemeltem belőle a kulcsot.- Akkor ez mi?- pörgettem meg az ujjamon, mire apám szemei felcsillantak.

- Mire mennék nélküled?- nyomott puszit a fejemre, ahogy elvette tőlem a kulcsot.- Na gyere!

- Végre valahára..- kuncogtam fel.

Mint mindig, vagy hát általában, akkor is az első közt érkeztem meg az osztályba, így ledobtam magam a helyemre és előszedtem egy füzetet, illetve a tolltartóm, majd rajzolgatni kezdtem, ugyanis nem jött oda hozzám senki sem. Aztán lassan befutottak a többiek is, többek közt Kaminari, Sero és a Piroska, szóval eltettem a rajzos dolgaim és velük beszélgettem. Amíg nem jött meg az 1-A kézigránátja, lenyalt hajjal, s a két retardált -ezalatt érts Kirit és Serot- nem kezdek el röhögni rajta.

- Ne röhögjetek, hiába mostam meg, nem akar visszaállni!- bosszankodott a szöszke, mire beharaptam a szám, hogy nem visítsak fel a nevetéstől.- Hallod? Kinyírlak!

- Azt megnézem, te szépfiú!- cukkolta Sero.

- MIT MONDTÁL?- azzal pukk, Bakugo haja a régi lett. Na itt jött el az a pont, amikor Kaminari vállára dőlve nevettem fel én is.

- VISSZAÁLLT!- nevettek tovább a fiúk. Közben drágalátos élő Pikachum otthagyott engem, miközben a padot verdesve nevettem, és lecserélt az emberiség legfélresikerültebb teremtményére, Minetára.

- ... De ha már szóba került a dolog, azok hárman mintha kicserélődtek volna.- utalt Todorokira, Midoriyára és Iidára.

- Ja, tényleg. A Hősmészáros miatt.

- Sikerült élve megúsznotok, ez a lényeg.- csüngött Kiri a szőke kezében.

- Áh, tényleg..- komolyodtam végre el és a kék hajú fiúra néztem.- Tenya, hogy van a bátyád?

- Viszonylag rendben van, bár a hősi szakról le kellett mondjon a lábai miatt. Nem hagyhatom, hogy más is átélje azt amit én, szóval ismételten fogadom, hogy példás hőssé válok majd!- azzal ahogy belekezdett szokásos mozdulataiba, egy apró mosoly kúszott az arcomra és fejem a padra hajtva figyeltem őt.- Nos, nemsokára kezdődik az óra, mindenki foglalja el a helyét! Foglaljátok el a helyeteket és készüljetek az órára!

Az első óránk nem volt nagy durranás, ahogyan a második sem. A harmadikat viszont annál inkább vártam, ugyanis hősi edzés volt. Izgatottan ugráltam Kiri mellett az öltözőig egészen, ott azonban egy gyors homlokpuszi után elbúcsúztunk arra a kis időre, amíg öltözködtünk. Bár a lányokkal is egész jól meg voltam, nem volt különösebben semmi bajunk egymással, mégis még idegennek éreztem magam tőlük. Igaz ezalól Mina kivétel volt, de a többiekkel még mindig kínosan éreztem magam.

- Yamada-chan.- szólt Uraraka előttem, miközben a csizmámat vettem fel, így hát abbahagytam addig az öltözködést és felnéztem rá.

- Igen?- mosolyodtam el.

- Délután szabad vagy?

- Hmm tudtommal igen, még nem igazán van programom. Miért?

- Tsuyu-channal és Hagakure-channal elmegyünk az egyik cukrászdába órák után. Nem lenne kedved velünk jönni? Szívesen megismernénk egy kicsit jobban.- mosolygott rám, mire szélesebb lett az arcomon a mosoly.

- De, nagyon is lenne kedvem.- bólintottam.

- Szuper!- csapta össze boldogan a tenyerét.- Akkor órák után majd megyünk.- indult el kifelé, szóval én is magamra kaptam a csizmám, felfogtam a hajam és már mentem is ki All Mighthoz, aki már várt ránk.

- Nos, nem is fecsérlem tovább a szót, csapjunk is bele, jó? Hősi alapképzés, jó újra látni titeket fiaim, lányaim. Ami a mai hősi alapképzés órát illeti, mentési versenyt fogunk játszani. Mindenki idézze fel, hogy mit tanult a gyakornoki munka alatt és vesse is be.

- A mentési alapgyakorlat helyszínéül nem inkább a USJ szolgálna?- kérdezte Iida.

- Az a katasztrófavédelmi gyakorló központ. Ahogy azt már egyszer elmondtam, ez egy verseny. Íme a gamma gyakorló pálya. Egymást érik a különféle gyárak, kész labirintust alkotva. 3 darab 5 fős, illetve egy 6 fős csoportra osztalak titeket Yamada-lányom érkezése végett, és csoportonként mentek végig, amíg én elbújok valahol és vészjelzést adok, ti pedig a pálya széléről indultok. Az nyer, aki a leghamarabb elér hozzám és megment. És próbáljatok meg minél kevesebb kárt okozni a pályában.

- Ne mutogasson rám..- morgott Bakugo, mire felkuncogtam, de Kiri oldalba bökött.

- Na, ez vicces volt.- böktem vissza mosolyogva, de csak megforgatta a szemeit és ő is mosolyogva közelebb húzott magához.

- Jó, az első csapat foglalja el a helyét!

Az első csapatban Midoriya, Tenya, Sero, Mina és Ojiro volt, mi, a többiek pedig egy nagy kivetítőn figyeltük őket. Persze a tini lelkek szeretik a téteket, szóval miután kivesézték, hogy kinek mennyi esélye van, elkezdtek fogadásokat kötni. Én inkább magamnak megtartottam a véleményem és a földön ücsörögve csendesen figyeltem a kijelzőt. Ahogy All Might elindította a versenyt, mindenki neki is indult. Azonban Midoriya változásai mindenkit megdöbbentettek, jómagam is beleértve. Nagyon ügyes volt, ezt be kellett látni, de ettől függetlenül továbbra is a Pókember hasonmásnak szurkoltam. Ami jól is jött neki, ugyanis Midoriya megcsúszott, így ő ért be elsőként, mármint hogy Sero.

- Ezaz!

- Éljen, bejött a drukkolásra szánt energiám!- dőltem hanyatt vigyorogva.

- Remélem nekem is legalább ennyire fogsz szurkolni.

- Ha egy csapatban leszünk, ne is álmodj róla!- nyújtottam ki a nyelvem Kirire, mire csak felnevetett.

Végül kicsit sem én nyertem. Tekintettel arra, hogy egyik képességemmel sem bírtam rendesen mozogni a pályán, lent pedig tényleg labirintust képzett a hely, gyakorlatilag porig lettem alázva. De igazából nem is bántam, legalább megpróbáltam. Arra a sütire pedig egyre jobban vártam már, hogy feljebb dobja a hangulatom.. Viszont Mineta perverz, seggfej énjét nem kerülhettük el. Be akart lesni hozzánk. Az pedig, ahogyan beszélt rólunk... Rosszul lettem attól, ahogy a fenekemről beszélt.. De hála Jironak, nem tudott benézni.

- Köszi Jiro-chan...- huppantam le megnyugodva a padra egy sóhaj kíséretében.- Undorító féreg...- sziszegtem.- Ha meglátom, biztosan halálra verem..!

- U-ugyan már Yamada-chan, az nem lenne valami kedves dolog.- nézett rám Uraraka.

- Pedig megérdemelné.

◆ ▬▬▬▬▬▬ ❴✪❵ ▬▬▬▬▬▬ ◆

Már végre vége volt az iskolának, de a nap kezdett lemenni, szóval kicsit sietősre vettük az odautat a cukrászdába a lányokkal. Elente feszengtem, nem is kicsit, de ahogy meséltek meg kérdezgettek és kicsit sem zártak ki a beszélgetésből, úgy oldódott fel az idegességem is. Meséltek a süti felett az iskolában történtekről, hogy ki miért akar hőssé válni, majd jöttem én, hogy ugyanezekről beszéljek. Jó volt a barátaimnak tudni őket a nap végére, ugyanis ők alapból is szimpatikusak voltak nekem.

- Elkísérjünk valameddig, Yamada-chan?- kérdezte Hagakure.

- Nem kell, elém jön Eijiro.- legyintettem.- Ma úgyis nálunk alszik.- mosolyogtam ahogy hátamra vettem a táskát.

- Nahát, ti már ilyen szinten vagytok?- ámult el Uraraka.

- Apukád engedi ezt, kero?

- Nem olyan nagy dolog ez. Egy emberrel együtt aludni nem nagy szám, hisz csak alszotok.- vontam vállat.- De szeretem a közelségét és azt, hogy nem egy ölelőpárnát kell magamhoz öleljek ahhoz, hogy elaludjak, szóval gyakran csináljuk ezt.- kuncogtam, ahogy kimentünk a bejárati ajtaján az üzletnek és ahogy megpillantottam a vörös hajút az egyik villanyoszlopnak dőlve telefonozni, egyből szélesebb lett a mosolyom.- De azt nem hittem, hogy ilyen hamar itt lesz.- nevettem fel, ahogy a lányok is, amire Kiri felkapta a fejét, majd telefonját lezárva és zsebébe süllyesztve jött oda hozzánk.

- Sziasztok lányok.- mosolygott.- Na jól érezted magad?- fogta meg a kezem és puszit adott fejem tetejére.

- Ühüm.- mosolyogtam rá.- Hanyagolni foglak miattuk.

- Jajj ne!- játszotta a dráma királyt, amin jót derültünk.

- Na de akkor mi megyünk. Köszi a meghívást lányok, nagyon jó volt veletek.- mosolyogtam rájuk, majd egyenként megöleltem őket.

- Többször is jöhetsz velünk.- ölelt vissza szorosan Hagakure.

- Mindenképpen.- bólintottam vidáman.- Akkor sziasztok!- integettem és ujjaimat összekulcsolva Kiriével, el is indultunk haza.- A nagyid nincs kiakadva, hogy folyton eljárkálsz otthonról amúgy?

- Nem, mert tudja, hogy a barátnőmnél vagyok. Azért van kibukva, hogy nem mutatlak be neki.- nevetett fel.

- Vele valahogy jobban vonz a találkozás, mint a szüleiddel.- nevettem kínosan.- Szóóóval ha gondolod a hétvége felé vagy valamelyik nap átmehetek bemutatkozni.

- Én mindenképpen örülnék neki. A szemem fényét nem szívesen rejtegetném.- mosolygott rám szelíden, mire arcom elöntötte a vér, így olyan piros lettem, mint egy érett paradicsom.

- T-t-tényleg így g-gondolsz rám?

- Így emlegetlek előtte.

- M-m-m-mi?

- Édes vagy.- nevetett fel.

- Inkább maradj csendben...- motyogtam teljesen zavarba jőve, de ő csak átkarolva nevetett tovább, egészen hazáig.