Meg sem lepődtem reggel, mikor legalább 3 láb nyomódott az arcomba. Morgolódva fordultam át másik oldalamra, de akkor nekiütköztem valaki mellkasának. Halkan elmormoltam egy "baszki" szócskát, majd felnéztem, hogy felkeltettem-e a test tulaját. És ő bizony ébren volt. Viszont nem tűnt úgy, hogy abban a pillanatban nyitotta ki szemeit, de azért lelkiismeretesen bocsánatot kértem.

- Nem gond.- kuncogott halkan Kiri.- Már fél órája ébren vagyok. Azóta próbálom leszedni rólad a srácok lábait, de valahogy mindig rajtad kötnek ki.

- Lábmágnes vagyok.- kuncogtam fel.- Jó reggelt amúgy..- ásítottam fel.

- Neked is.- nyomott lágy csókot számra mosolyogva, amit boldogan viszonoztam.- Hogy aludtál?- fészkeltem magam karjai közé, mire a hátam kezdte cirógatni.

- Pont így. Már amikor aludtam... Ugye nincs házi szellemetek?

- Sosem tudhatod.- kuncogtam fel.

- Ez nem vicces ám, remélem tudod. Azután a film után...- borzongott meg.

- Kellett nektek baszogatni..- vontam vállat.- Igazán nagyon élveztem...

- Mi is!- vigyorodott el, mire puffogva próbáltam kimászni az ágyból, így az öleléséből is, de a fiú visszatartott felnevetve és csak azért sem eresztett el.- Ne menj már!- nevetett.

- Engedj, vagy ide pisilek!- ficeregtem.

- Nem is kell pisilned!

- Mi van, most már nem csak a keményedés a képességed, hanem mások ingereibe látása is?

- Nem, csak ismerlek.

- Biztos? Lehet, hogy csak egy kém vagyok az egyik gonosztevő szervezetnek, aki azzal van megbízva, hogy kémkedjen utánatok.

- De te szerelmes lettél az egyik diákba, ezért felmondasz szolgálataiddal, ezzel veszélybe sodorva magad, viszont az időközben szerzett barátaid melléd állnak, és a jók nyernek.

- Pfuj de klisés!- nevettem fel.- Mint valami elbaszott, csöpögős menzeszes film.

- Hát, mindenesetre az én verzióm első része tetszik.- mosolygott.

- Az, hogy beleszerettem egy diákba? Mié- O-ooooh!- pirultam el azonnal.- A-az nekem is..

- A kedvenc részem ez lenne. Nagyon sze-

- Én is szeretlek, Ei! Viszont most már tényleg annak a határán vagyok, hogy be fogok pisilni, szóval kérlek engedj kimenni a mosdóba..!

- Legyen.- kuncogott és elengedett, én pedig már siettem is a fürdőbe, ahol bezártam magam mögött az ajtót és nekidőltem háttal.

- Te jó ég...- suttogtam magam elé és lecsúsztam a földre. A szívem kalapált a mellkasomban, hogy majd' kiszakadt a helyéről.- Én ebbe belepusztulok... Hogy lehet valaki ennyire édes?- nagy nehezen felkászálódtam a padlóról és ténylegesen pisilni mentem. Az utána megszokott módon végeztem el a dolgokat, viszont nem bírtam kimenni. Nem tudtam rávenni magam. Valahogy.. akármennyire odáig voltam a fiúért, nem akartam a közelébe menni. Hogy miért? Mert nem akarok ott meghalni mellette az imádnivaló mosolyától, a kellemes illatától, a szexi hangjától, a meleg ölelésétől, a mámorító csókjától... Mert ezekbe igenis bele lehet halni. Pláne ha a szíved mondja fel a szolgálatait, és leáll a picsába, mert neki is sok volt.

Végül nagy nehezen rávettem magam, hogy legalább a fürdőből menjek ki, szóval így is tettem. A szobámba nem akartam visszamenni, így inkább a konyhába vettem az irányt. Ott kinyitottam az ablakot is, hogy jöjjön be némi friss levegő. Reménykedtem, hogy az kicsit lenyugtat majd. És így is lett. Nyugodtabban csináltam a reggelit, mint ahogy a fürdőből kijöttem.

- Telefon... - bökdöste meg Sero a vállam.- Valaki hív..- ásított hatalmasat.

- Oh, köszi. És jó reggelt.- vettem el a másik kezében tartott készüléket mosolyogva, majd felvettem a hívást.- Jó reggelt Hinata!- köszöntem vidáman a nénikémnek. Ő "anya" testvére, pontosabban a nővére.

- Szia Zaku! Ugye nem zavarok?

- Nem, dehogy. Épp reggelit gyártok.

- Akkor jó..- sóhajtott.- Figyelj csak.. Nektek ma van tanítás?

- Nem. A Sportfeszt után kaptunk két napot pihenésre, szóval még ma itthon vagyok. Miért?

- Kenjire tudnál vigyázni? Nekem ma fontos megbeszélésem lesz, az apja meg dolgozik, a bébiszitter pedig nem ér ma rá..

- Persze, hogyne mennék!- vigyorodtam el.- Mikorra menjek?

- Nem tudom, hogy hogyan jönnek a buszok meg a vonatok, de... Ha 1-2 órán belül ideérnél azt megköszönném.

- Rendben. Úgysem laksz messze, nemsokára indulok is akkor. Szia~!- azzal kinyomtam.

- Ki volt?- jött oda hozzám Kiri és átölelte a derekam.

- A nénikém. Mehetek vigyázni a kisfiára!- csillogtak a szemeim boldogan.

- Menjek veled?

- Hmmm jöhetsz ha gondolod.- nyomtam arcára egy puszit.- De előtte megcsinálom a reggeliteket.

- Reggeli?- lépdelt ki a szobából a Pikachu, mire nevetve bólogattam.- Mi lesz az?

- Én nekikezdtem egy kis omurice-nak. Remélem megfelel majd.- csúsztattam zsebre a mobilom.

Miután mindenki heves bólogatásba kezdett, folytattam is a megkezdett étket. Sokszor csináltam már, szóval a receptje sem kellett, minden a fejemben megvolt. Ahogy elkészültem, neki is álltunk elfogyasztani. Jóízűen kanalaztuk be a szánkba az ételt, és, hogy őszinte legyek, nagyon jól esett, hogy ízlik nekik amit csináltam.

Miután a kajálással megvoltunk, teljesen letojva a mosatlant, mentem is átöltözni. A szobámba zárkózva vettem át a pizsamát egy szimpla vékony, bézs színű pulcsira és egy fekete-fehér melegítő nadrágra. A hajam megint csak kifésültem, majd a fürdőbe érve betettem a lencséim is, s végezetül fogat mostam. A fiúk is elkészültek addigra, majd mielőtt mi indultunk volna Kirivel, Sero és Kaminari már elköszöntek és hazamentek. Én még megvártam, hogy a fiú is fogat mosson és engedtem neki, hogy apu hajzseléjéből használjon a saját loboncára.

- Amúgy nem értem minek állítod fel a hajad. Jól áll, ha le van engedve.- dőltem a fürdőben az ajtófélfának, miközben figyeltem ahogy ügyködik.

- Nekem így jobban tetszik a hajam. Nem olyan egyszerű és átlagos.- vont vállat.- Mennyi idős gyerekre is megyünk vigyázni?

- 3 hónapos kis babeszra.- mosolyodtam el.- Párszor már mentem meglátogatni Kenji-chant. Olyan mintha lenne egy kisfiam.

- Akkor most gyakorolhatunk, huh?- pillantott rám a tükörből, mire teljesen elpirultam.

- N-nos... J-ja, asszem..- haraptam be mosolyogva a szám, azonban a vörös arcszínem megmaradt. Jól esett, hogy így gondolta, mégis nagyon korainak éreztem, még ha csak viccből is mondta. Legalábbis remélem, hogy annak szánta.

Ahogy az uraság is elkészült, felvettük a cipőnket, majd kézenfogva elindultunk a legközelebbi buszmegálló felé, ami el is visz az úticélunk közelébe. Szóval 10 percnyi séta és néhány percnyi várakozás után már fel is szálltunk a buszra. Kerestünk egy kétszemélyes helyet, ahová lehuppantunk. Mivel én ültem az ablaknál, jó szokásomhoz híven, akkor is bambultam ki az ablakon, figyelve a járókelőket. Kezem, összekulcsolva Kiri ujjaival, a fiú ölében hevert, miközben ő gyengéden cirógatta hüvelykujjával a bőröm. Bár nem néztem rá, csak ki az ablakon, tudtam, hogy figyel engem. És őszintén szólva, ez nem zavart. Ahogy az sem, amikor egy nagyot ásítva tette fejét a vállamra. Elmosolyodva döntöttem fejem az övére, s szabad kezemmel simogatni kezdtem puha tincseit, valamint a pofiját. Egy jóleső mormogással jelezte, hogy élvezi a simogatást.

Viszont sajnálatos módon ezt a kellemes pillanatot is meg kellett szakítanom, hiszen a következő megálló a miénk volt. Kiri nem tetsző sóhajjal adta be a derekát, s felkelt a helyéről. A kezem persze az Istenért sem engedte volna el. Megnyomtam a jelzőt, mire a fejünk feletti lámpa zöldre váltott, ezzel jelezve, hogy az az ajtó fog majd kinyílni. A sofőr azonban olyan satut odanyomott a végére, hogy majdnem elestem. Még mázlim volt, hogy Kirishima egyensúlya sokkalta jobb, hisz ha nem tudta volna megtartani magát, valamint engem, mikor neki csapódtam, csúnya kis balesetnek lettünk volna az áldozatai.

Ahogy leszálltunk, már játszottam is a GPS nénit, s elindultam a nénikémék felé. Ahogy egyre közelebb értünk, úgy lettem egyre inkább vidámabb. Ennek pedig az lett a következménye, hogy mikor a kapucsengőt megnyomtam, már szinte fülig ért a szám és határozottan körbevett a vidámság aurája. A nénikém felengedett, mi pedig nekikezdtünk a sok lépcsőnek. Mivel a lift a gyengéknek való. Szóval felgyalogoltunk a 4. emeletre, ahol az első ajtó pont nyílt is ki, s kikukkantott Hinata a kisfiával a kezében.

- Szia Zaku!- mosolygott.- Oh, ne haragudj, ketten vagytok. Akkor sziasztok.

- Sziasztok! De jó újra látni!- mosolyogtam és nyomtam a nő arcára 2 puszit.

- Jó napot! Kirishima Eijiro vagyok, Zaku barátja.- mosolygott a fiú mellettem, mire Hinata sokatsejtően rám mosolygott.

- Hinata Iwasaki vagyok. Ő pedig itt az én kicsi Kenjim.- nyomott óvatosan puszit a kisfiú fejére, mire felnevetett a csöppség.

- Istenem, hát te még helyesebb lettél!- olvadoztam, mire Kenji érdeklődő pillantással nézett rám, majd kacarászva felém nyújtózkodott.

- Azt hiszem hozzád akar menni.- adta kezembe Hinata a fiát, akit már igencsak nagy profizmussal fogtam meg. Kenji egyből a hajammal kezdett babrálni, de nem zavart, hogyha meg tépte.- Sietni fogok, ígérem. Érezzétek majd otthon magatokat. A zárat majd fordítsátok el és senkit ne engedjetek be, rendben? Ha bármi gond lenne, hívj fel engem, vagy Hirotót és ahogy csak tudunk, sietünk is. Szerintem ha minden rendben lezajlik, akkor 3, maximum 4 óra és elszabadulok a tárgyalásról, rendben?

- Oké, vigyázz magadra majd.- mosolyogtam a nőre, aki csak mosolyogva bólintott, majd adott egy puszit a fiának, az én hajam összekócolta, majd elköszönve tőlünk sietősen indult el.- Na irány be a házba. Ma megint mami pótlék leszek Aranyom.- gügyörésztem a babának, mire Kiri felkuncogott.- Ugye milyen édes?

- Meseszép gyerek, azt meg kell hagyni.- mosolygott. Beérve a lakásba, levettük a cipőnket, s zokniban kezdtünk el flangálni. Megmutattam Kirinek, hogy mi merre található, majd végül a nappaliban kötöttünk ki. Épp a Tvt kapcsolgatta a fiú, mikor üzenetem jött.

"Zaku, elfelejtettem megírni, de kb 2 óra múlva keverj neki majd egy kis tápszert és etessétek meg. Utána jön a büfiztetés, de ezt már tudod. Kaja után (mint azt megszokhattad) hamar be szokott aludni, szóval vagy fektessétek be az ágyába, vagy ha nem jelent nektek gondot, akkor hagyhatjátok aludni magatokon is. Még egyszer köszi a csőszködést"

Írta Hinata. Gyorsan állítottam is be ébresztőt az etetés végett, hisz mivel teljesen tisztában vagyok a felejtősségemmel, nem akartam megkockáztatni, hogy nem eszik a baba úgy, ahogy azt már megszokta. A kicsi nagyon nyugis volt, igaz néha megsüketültünk attól, ahogy visítozott, ha valami tetszett neki, de nagyon jól elvolt. Kiri az ölébe fektetve rugóztatta a lábát, ami nagyon tetszett az apróságnak, így mi is széles mosollyal figyeltük a szórakozó picit. Kicsit olyan volt, mintha nem is vigyáznánk rá, hanem egy család lennénk. Viszont azzal teljesen tisztában voltam hogy ez egy nagyon előre haladó gondolat, elvégre simán rám unhatna. Valamint néhány napja alkotunk csak egy párt, nem is olyan sok idő után, szóval egy közös gyerek gondolata túlságosan korai is volt. Meg persze ennyi idősen nem is lennék felkészülve egy porontyra.

Nagyon, de nagyon hamar elrepült az a pár órácska, amit a gyönyörűmmel tölhettünk. Szinte mire észbe kaptunk, már kopogott is az ajtón Hinata, ami egyrészről boldogsággal töltött el, másrészről viszont megszakadt a szívem, hogy ismét el kell hagynom az unokaöcsém.

- Tessék gyerekek, ezt köszönetem jeléül kapjátok.- nyújtott felénk egy kis pénzt a nénikém, mire mindketten egyszerre ráztuk meg a fejünket.

- Öröm volt vigyázni Kenjire, de nem fogadok el érte pénzt, Hinata. Akármikor jövök ismét segíteni, csak egy telefonodba kerül. Az unokaöcsém felügyeletéért semmiképp nem fogok pénzt elfogadni.

- Nagyon köszönöm Iwasaki-san, de én sem. Zakunak jöttem segíteni, és én sem a pénzért tettem. Nyugodtan tartsa csak meg.- mosolygott kedvesen a mellettem álló fiú, mire a nő eltette a pénzt, s egy szoros ölelésbe hívott minket.

- Köszönöm, gyerekek.

- Ugyan-ugyan.- szorítottam magamhoz mosolyogva.- Bármikor.