Érdeklőve néztem a pironkodó fiúra, ki nem mert a szemeimbe nézni. Nem tudtam eldönteni, hogy baj van-e, vagy valami más áll a háttérben, de aggódtam érte.

- Ei, minden rendben van? Vagy esetleg fáj még valamid?

- Nem, csak... Öhm... Na-nagyon tetszel Zaku! Már az első pillanattól fogva, hogy megláttalak és... öhm...

- Én is így érzek..- motyogtam elpirulva.

- T-tényleg?

- Ha nem így lenne, szerinted hagynám, hogy megcsókolj? Hogy puszilgass és ha együtt vagyunk, szinte el sem engedsz. Szerinted ha nem így lenne, hagynám ezeket?- mosolyogtam rá.

- N-nem hiszem...

- Na ugye.- kuncogtam.- Szóval akkor? Mi legyen?- kérdeztem, mire közelebb lépett és megfogva a kezem, szemeimbe nézett.

- Lennél... Lennél a barátnőm, Zaku?

- Boldogan!- vigyorogtam rá, mire megcsókolt. Ez már nem ért sokként, így elmosolyodva visszacsókoltam.- Na gyere, nézzük a többieket.- húztam mosolyogva a lelátónkhoz. 

Nem sokkal ezután pedig én következtem ismételten. Nyerni akartam, de a párom, akivel meg kellett küzdjek egy robot és Sonic szerelemgyere volt, így egyáltalán nem voltam biztos abban, hogy nyerni fogok-e, elvégre Tenya iszonyat gyors és biztos voltam benne, hogy van egy gyorsabb fokozata is a megszokottnál, ez pedig aggasztott. Méghozzá nem is kicsit. Nem akartam csalódást okozni. De az aggodalmaim félre kellett tennem, amikor apa felhívott minket a küzdőtérre. Tenya tekintete elszánt volt, mint mindig.

- Nem foglak nyerni hagyni, Zakuro.

- Tisztában vagyok vele. Nem is kértem.- biccentettem mosolyogva. Midnight elindította a menetet, de mire észbe kaptam és aktiváltam volna a képességem, már nem láttam a fiút.- Mi a-?- néztem körbe, hogy tudjam aktiválni a két erőm közül legalább az egyiket, de szinte alig láttam. Az egyik pillanatban még előttem volt, a másikban pedig már ki is tolt a pályáról, hiába próbáltam ellenkezni.

- Iida Tenya folytathatja a küzdelmet! Szép volt fiatalok!- lefagytam. Ott álltam üveges tekintettel a tömegbe bámulva, szemeim a könnyek égették. Kevésnek éreztem magam, gyengének. És ez volt az, amit mindig is a legjobban gyűlöltem: a gyengeség és tehetetlenség. Egész kiskoromtól kéz a kézben jártam ezekkel az érzésekkel, akkor pedig visszatértek. Hallottam, hogy Tenya beszélt hozzám, de nem jutott el a tudatomig egyetlen szó sem. Lassan visszamentem a mi osztályunk lelátójához, ahol mindenki dícsért, hogy milyen ügyes voltam, hogy eddig eljutottam. Az arcomon pedig mindeközben egy erőltetett mosoly került, míg minden egyes szó egyre jobban facsarta össze a szívem.

Sajnálom, apa.

Time skip

- Szép munka volt.- szólalt meg Shouta, ahogy az osztályteremben mindenki a helyén ült.- Egyébként most két napig nincs suli. A Sportfesztivált figyelemmel kísérő hősök néhányatokat felfogadnák. Mi átnézzük a szükséges papírokat és a szünet után értesítünk. Az izgalmak ellenére, pihenjétek ki magatokat.

- Igenis!- hangzott az egyhangú válasz.

- Mehettek haza..

- Za-

- Shouta!- álltam fel egyből a helyemről és utána szaladtam, ki a folyosóra.

- Mit akarsz, Kölyök?

- Gondoltam... Holnap átjöhetnél vacsorára. Amíg ti idebent vagytok megcsinálom majd, plusz csinálok desszertet is. Na? Mit szólsz?

- De csak mert jól szerepeltél.

- Köszi! Mindent beleadok majd, hogy finom legyen!- öleltem magamhoz óvatosan.- Köszönöm a felkészítést. Sokat köszönhetek neked.

- Mindent magadtól csináltál, csak kicsit besegítettem. Magadnak köszönd, ne nekem. Viszont... Tény és való, hogy büszkék vagyunk rád.- ettől majdnem elsírtam magam. Nem szokása ilyesmiket mondani, szóval ez nagyon jó esett. Ráadásul amilyen ramatyul éreztem magam, iszonyat jól is jött.- Na! Ne bőgj már! Pakolj össze és menj haza. Az apád is majd megy utánatok.- paskolta meg a fejem és elment. Mosolyogva mentem vissza a terembe, hogy a kis szamárpadomnál összepakoljak.

- Miről beszéltetek Aizawa-senseiel?- kérdezte Sero, mikor a többiekkel odajött az asztalomhoz.

- Csak, hogy holnap vacsira átjöhetne. Szóval... Holnap megcsináljuk a sütit?

- Naná! Mikorra menjek?

- Mondjuk... 9? Vagy a 10 neked jobb?

- Jó a 9 is. Nem laksz olyan nagyon messze.

- Szuper! Akkor holnap.- öleltem meg minden barátom egyesével.- Na és veled mi lesz holnap?

- Lehet benézek majd. Persze csak ha nem gond.

- Dehogy az. Gyere, mikor kedved tartja. Na sziasztok, én sietek is haza.- nyomtam csókot Kiri szájára, majd siettem is hazafelé.

Otthon ahogy hazaértem, levettem a cipőm bementem a szobámba és úgy ahogy voltam, hulla fáradtan dőltem az ágyba, s elaludtam. Szinte fél perc se kellett ahhoz, hogy bedobjam a szunyát, ami akkor a világ legjobb dolgának számított.

Reggel az arcom bökdösésére ébredtem. Mikor morgolódva megfordultam, s felemre húztam a takarót, Sero nevetését hallottam meg.

- Ébresztő!- bökdöste az oldalam, mire felnevetve csaptam meg a kezét.

- Csikis vagyok, ne már!- ásítottam visszaesve a kómába.- Amúgy is, mennyi az idő?

- Fél 10.

- MENNYI?- kerekedtek el a szemeim, melyekból az álmosság egy pillanat alatt kiment.- Nagyon sajnálom, tegnap elfelejtettem ébresztőt beállítani és elaludtam.. Ugye nem kellett sokat várnod?

- Nem, dehogy. Pont akkor jöttem, mikor a sensei ment el, gondolom a suliba. Beengedett és mondta, hogy nyugodtan keltselek fel. Viszont vártam kicsit, mert nem volt szívem felkelteni.

- Áh, vágesz..- nyújtózkodtam.- Mennyit vártál?

- Csak fél órát.- vont vállat.

- Akkor köszi.- ültem ki az ágy szélére.- Kellett az a fél óra...- dőltem az oldalának, mire nevetve megpaskolta a fejem.

- Na ébredjen a herceg kisasszony. Még meg kell csinálni a sütimet.

- A türelmetlen mindened, Sero..- morrantam fel.- De akkor kifelé, mert öltözök.

- Máris~!- kuncogott és maga mögött becsukva az ajtót, ki is ment.

Egyből biztonságban éreztem magam, szóval kikeltem az ágyból és levettem az egyenruhám, ami tegnapról maradt rajtam, meg a piszkos fehérneműt, s átcseréltem a tisztára. Felvettem egy nyúzott, ezer éves pucsit, amit még apa hordott, mikor annyi idős volt mint én. Csak egy khaki színű, kötött pulcsi volt, ami természetes módon nagy rám. Alá pedit egy melegítő nadrágot vettem, ami a Puma márkát viselte. Hajam kifésületlenül fogtam fel, majd a fürdőbe mentem fogat mosni. Végül pedig kimentem a konyhába, ahol Sero már várt.

- Milyen sütit szeretnél?- kérdeztem miközben kinyitottam a hűtőt valami finom után kutatva.

- Attól függ, mi az amit még megcsinálsz?

- Tortán kívül nagyjából akármi jöhet.- vontam vállat és kivettem a kedvenc joghurtomból két darabot, majd miközben a fiú gondolkodott, hogy mit is kérjen, nekiálltam belapátolni a citromos Mennyországot.

- Csokis-meggyes muffin?

- Spuri le akkor a boltba meggyért.- nyammogtam.- Adjak rá pénzt?

- Hagyd csak, megveszem sajátból. Akkor pár perc és jövök is vissza.

- Oké. Akkor addig nekiállok a tésztának.- tettem le a pultra a joghurt dobozát, benne a kanalammal, és nekiálltam összeszedni a hozzávalókat.

Amíg Sero elment meggyért, addig a kis füzetemből, melybe a recepteket írom, kilestem miből mennyi kell és nekiálltam bekeverni a tésztát. Már régen kész voltam, így a pulton ücsörögve lóbáltam a lábaim, mikor már kintről hallottam Kiri és Sero nevetését. Így már meg sem lepődtem mikor ketten jöttek be a konyhába.

- Megvan az anyag.- emelte fel Sero vigyorogva a nagy üveget, amibe magozott meggy volt.

- Szuper vagy!- mosolyogtam.- Szia Eijiro!- vigyorogtam, majd ahogy a fiú közel jött, boldogan öleltem át a nyakát.- Hogyhogy ilyen hamar?- néztem szemeibe, miután egy lágy csókkal ajándékozott meg.

- Nem olyan rég keltem és hiányoztál.- vont vállat, mire halványan elpirultam.

- Oké, majd akkor folytassátok a szerelmeskedést, hogyha kész a sütim.- nevetett fel Sero, mire mi ketten is hasonlóan reagáltunk.

- Igenis apu.- kicsit eltoltam magamtól a vöröst, hogy le tudjak szállni.- Addig üzemeljétek be az xboxot. Játsszatok amíg sütök.- böktem fejemmel a nappali felé, mire a fiúk szeme felcsillant és már sprinteltek is a kanapéhoz.

Mosolyogva megráztam a fejem, s csináltam is tovább a beígért nasit. Ahogy a tészta teljesen meg is volt, belekanalaztam a masszát a muffin papírral kibélelt formákba, azok pedig mehettek a sütőbe. A fiúk nagyon belemerültek a játékba, szóval mivel nem akartam zavarni őket, nekiálltam elmosogatni azokat az edényeket és kanalakat meg minden egyebet, amit össze piszkoltam.

A fiúk egymást és az ellenséget szidták, amit jókedvűen hallgattam, néha fel is nevettem. Amíg vártam, hogy a süti megsüljön -természetesen a mosogatás után-, nekiálltam rendbe tenni a konyhát egy picit, így mindent a helyére elpakoltam és a pultról is letöröltem azt, ami rákerült a massza bekeverése során. Ekkor pedig egy váratlan hívást kaptam a nagyitól. Nagyon örültem, de valahogyan mégis igencsak rossz érzésem volt, megmagyarázni ezt akkor még nem tudtam.

- Szia nagyi, miért hívtál?- köszöntem a telefonba vidáman, azonban a nagyi szipogása menten elvette a jókedvem.

- Aranyom... Nagy baj van..

- Jézusom, mi a baj, nagyi?- fehéredtem le egy másodperc alatt. Szívem őrült tempóban vert, torkom olyan volt, mintha fojtogatnának, a gyomrom görcsbeállt. Megtámaszkodtam a pulton, hiszen a nagymama nem szokott iyesmivel poénkodni, szóval nagyon komolyan vettem mindent. És elképesztően aggódtam, hogy mi lehet a hír.

- Hiroshi nagyapád...

- Mi van vele?- nyeltem nagyot.

- Kicsim én... Itt vagyok a kórházban nála..

- Hogy.. Mi?- csuklott el a hangom.

- Próbálják megmenteni az életét... Szívrohamot kapott amíg én a boltba mentem el.- zokogott fel keservesen, mire a szívem összefacsarodott. Szemeim ellepték a könnyek, alig bírtam megszólalni.

- A-apa tudja?

- Már úton van.

- Máris indulok én is... Nemsokára ott leszek, nagyi.- azzal letettem a telefont és a könnyeimmel küszködve, rohantam felvenni a cipőt magamra. Szipogtam és törölgettem a könnyeim.- Figyeljetek a sütire, nekem most mennem kell fiúk!- kiáltottam nekik és már hangos ajtócsapódással futottam is teljes erőmből a kórház felé.