Ahogy Kirishima fizetett -pedig nagyon erősködtem, hogy én fizessek- kimentünk az üzlet elé. Aimi csodás meggyőző képessége végett, pedig Kiri továbbra is velünk maradt. Elkísért minket minden boltba, elmondta a véleményét és megnevettetett. Minden pillanat csodás volt.

- A végtelenbe és továáább!- ugrottam egy üzletből kijőve, Kiri hátára nevetve, aki csak felkacagva comjaimra fogott és elindult velem.

- Merre vigyen az utunk?

- Nem tudom, te vagy az űrhajóm.- tettem állam a fejére, mire nevetve Aimi felé fordult.

- Akkor téged kérdezlek. Merre?

- Menjünk ruhát venni!

- Ez egy csodás ötlet!- tapsikoltam.

- Miért érzem, hogy nehéz napunk lesz?

- Csak neked, Kirishima-kun.- vigyorgott Aimi.

- Én kedves leszek, de ő nem. Én cipelem majd a saját cuccaim.- öleltem át a nyakát.

- Ha kell, a tiéd is cipelem, Yamada-chan.- paskolta meg a combjaim.

- Ugyan, hagyd csak. Elég lesz azt a 2 tonnát cipelned, amit ő összevásárol.- kuncogtam.- Na de akkor induljunk. Mondjuk... Az Uniqlo-ba! Az az egyik kedvencem!- mutogattam a ruhaboltra, nagy lelkesen. Kirishima elcipelt odaáig, majd letett, mikor megkértem rá. Belépve az üzletbe, köszöntünk az eladóknak és nézelődni kezdtünk. Találtam is egy világosabb lila garbót, hosszú ujjakkal. Anyaga jó puha volt, szóval egyértelműen nyerő nálam. Kerestem is a méretemben egyet, majd a kosárba tettem, a felpróbálandó ruhák halmazának kezdőjeként.- Te jó ég...- csillantak fel a szemeim, ahogy megláttam egy narancsos-barnás árnyalatú nadrágot. Nem az a fazon volt, amit általában hordok, ez bő volt, de mégis nagyon megtetszett. Ez is ment a kosaramba.

- Addig én leülök, jó?- kérdezte Kiri, mire mindketten csak egy "jó" válasszal ajándékoztuk meg.

Végülis én ott már nem találtam semmit, ami tetszene, így elmentem a próbafülkébe. A nadrágot a garbóval vettem fel. Igazából csak azért mert lusta voltam külön felvenni őket. De a végeredmény nem volt szörnyű. Tetszett a garbó is, meg a nadrág is, bár nem együtt.

- Kiri.- pillantottam ki a fülkéből, mivel Aimi a mellettem lévőben volt és hallottam a szitkozódását, hogy rajta nem állnak jól a ruhák.

- Igen?

- Szerinted?- kinyitottam a fülke ajtaját, hogy lássa a ruhát.- Megvegyem valamelyiket?

- Mindenképp.- mondta mosolyogva.- Jól állnak, csinos vagy.

- Köszi.- villantottam meg a legszebb mosolyom, majd vissza csukva az ajtót, visszavettem az eddigi ruháim és a kosaramba bepakoltam a szettet.- Ai, te hogy állsz?- kopogtam be hozzá.

- Semmit nem veszek...- jött ki puffogva.- Egyik sem áll jól... Nem nekem lettek tervezve a szoknyák és az ilyen extra nőies darabok..

- Dehát én se olyanokat vettem.

- De a tieid nem tetszenek...

- Jó, akkor csak én költekezek.

Amíg Ai mindent visszatett a helyére, addig én kifizettem a ruháimat. Következő úticélunk pedig Cecil McBEE volt, de ott már nem csak én vettem cuccokat. Bő 5000 jent elköltöttem ott is. Kellenek a drága cuccok... De ha már gyerektartás, vegyek azt, ami meg is tetszik. És 1 évig spóroltam most, szóval elég sok pénz összegyűlt.

Még különböző üzletekbe betértünk, viszont ott már nagyrészt csak próbáltunk, valamint Kirishima agyára mentünk. Mire minden tetsző ruha-, cipő- és ékszer üzletet végigjártunk, jó pár szatyorral indultunk haza. Aimit kikisértük a vonatmegállóba, ami hazavitte, majd a fiúval együtt indultunk haza.

- Köszi, hogy velünk jöttél. Sokkal jobb volt így.- mosolyogtam útközben.

- Semmiség. És én is élveztem. Jófej a barátnőd.

- Igen, az.- kuncogtam.- Mint egy túlpörgött hörcsög.

- Pontosan.- nevetett fel.- Amúgy... Valamikor nem lenne kedved elmenni kajálni valahova vagy mozizni esetleg?

- Ketten?

- Nos én úgy gondoltam, de ha szeretnél hozni va-

- Nekem megfelel, ha csak mi ketten leszünk.- mosolyogtam fel rá.

- Ennek örülök.- vigyorodott el.- Majd akkor... Izé.. Megadom a számom.

- Okés. És ha valamit megint nem értenél bármelyik tárgyból, csak írj rám és segítek. Az se baj ha megint pizsamabuli lesz a végeredmény.- utaltam a nem olyan rég történt esetre, mikor elaludt. A fiú arca vörösbe váltott, amin nem tudtam nem felnevetni.

- Még egyszer bocsi az miatt..- vakarta a tarkóját kínosan.

- Ugyan, nem gond. Aranyos voltál.- kuncogtam, mire elmosolyodva leengedte a kezeit. [...]

- Odaadod a telefonod?- kérdezte mikor már a kapuban voltunk.

- Persze.- bólintottam és kikaptam a zsebemből a készüléket, majd feloldás után oda is adtam neki. Ő beírta a számát, valamint a nevét, majd vissza is adta. Végül én is ugyanígy tettem, beírtam a telefonjába a saját számom és a nevem is.

 - Akkor majd kereslek.- mosolygott.

- Várom. Szia Kirishima, aztán épségben érj haza.- öleltem át szorosan derekát és mellkasába fúrtam az arcom. A fiú mosolyogva ölelt vissza, és egy puszi után, amit a fejbúbomra kaptam, elengedett és vigyorogva integetett, miközben elindult haza. Mosolyogva néztem ahogy sétál és integettem. Ahogy megfordult, nehogy pofára essen, leengedve a kezeim nagy mosollyal az arcomon néztem, ahogy befordul a másik utcába. Sóhajtottam egyet és nagy nehezen, de rávettem magam, hogy végre be is menjek a házba.- Itthon vagy már?- kérdeztem felhangon, ahogy beértem a házba. Viszont semmi jele nem volt annak, hogy bárki is lenne itthon. Azonban eszembe jutott, hogy ma jönne meg az új egyenruhám, szóval kisiettem a postaládához. A kapunkon túlra, be a kertbe lett téve a csomag, szóval felkaptam és besiettem vele. Egyből szét is téptem a csomagolást és vigyorogva néztem az új uniformisom.

Rohantam is be vele a szobámba, ahol felpróbáltam, hogy tényleg jó-e mindenhol. Az egyetlen problémám a szoknya volt, hisz elég rövidnek találtam. A szoknyák alapból nem az én stílusom, épp ezért nem szerettem sosem azt amit kellett hordanom iskola miatt. De itt még rövidebb volt, mint a Ketsubutsuban... Forogtam körbe-körbe, hogy mindenhonnan megnézzem magam a tükörben.

- Csak le ne hajoljak, vagy végem...- húzogattam lejjebb a szoknyát összevont szemöldökkel.- Pedig még jól is nézne ki, ha csak pár centivel hosszítanának rajta...

Nyafogtam saját magamnak, persze holt feleslegesen. Végül inkább levettem és pizsamába bújtam, ami a legkényelmesebb otthoni szerelés, és kivasaltam az egyenruhát. Izgatottan csomagoltam másnapra reggelit, mert biztos voltam abban, hogy nem bírnék reggel egy falatot sem enni a gyomorgörcs végett. Kicsivel kevesebb, mint két hetem maradt, hogy rendesen felkészüljek a nagy bemutatkozómra. Muszájnak éreztem az edzést, pedig nem a kedvencem. Így határoztam el, hogy majd elmegyek az edzőterembe, vagy ha oda nem is, de megkérem Shoutát, hogy legyen az edzőm. Tudtam, hogy nagyon kíméletlen, szóval nem is tartottam kérdésesnek, hogy megerősítene a Sportfesztre.

~ Time skip ~

- Zaku, kellj fel.- rázogatott fel édes álmomból apa. Kómás fejjel pislogtam rá.

- Mh... Máris reggel van?- motyogtam rekedtes hangomon, mire felnevetve nyomott egy puszit a fejemre.

- Igen, máris. Te pedig nem hiszem, hogy az első napodon el akarsz késni. Vagy tévednék?

- Nem, nem tévedsz...- nyújtózkodtam egy ásítás kíséretében, felülve az ágyon.

Ahogy apa kiment. neki is láttam a készülődésnek. Mivel a hajam tegnap este megmostam, felüdülés volt egy tiszta és ápoltan fénylő hajkoronát viselni. Így csak kifésültem azt és mást nem is csináltam vele. Az egyenruhám is nagy gonddal vettem fel és igazgattam magamon. Majd átsétáltam a fürdőbe, ahol fogat mostam és az alap sminkem feldobtam. Mivel a tankönyveim még nem érkeztek meg, így csak egy füzetet tettem be, hogy abba írjak majd mindent, aztán majd vagy bemásolom, vagy nem a meglévő füzeteimbe, attól függően, hogy vettem-e már azt az anyag részt a másik sulimban.

Betettem a táskámba mindent és apuval megkávéztam gyorsan, majd már kocsiba is pattantunk és elindultunk a suli felé.

- Izgulsz?- vetett rám egyetlen pillantást apa az úton.

- Eléggé. Kíváncsi leszek, hogy mennyire jövök majd ki velük... Remélem nem leszek kirekesztve.

- Abból ítélve, hogy Kirishimáékkal elég jól megvoltál, mikor bejöttél, biztosan nem leszel egyedül. Ha más nem is, ők ott lesznek neked. Kirishima biztosan.

- Remélem igazad lesz.- mosolyogtam kinézve az ablakon.

Ahogy leparkolt apa a sulitől nem messze, már szálltam is ki. A hajamba izgatottan túrtam, feszültség levezetés képpen. Apu mosolyogva biccentett és megvárta, amíg mellé érek, hogy együtt mehessünk. A kapun nem sok diák szállingózott befelé, ami nem csoda, hisz elég korán volt. Apa bekísért az osztálytermemhez is, ott azonban elköszönt egy hatalmas ölelés és egy nagy, cuppanós puszi után. Sok sikert és kitartást kívánt, mielőtt továbbállt volna.

Vettem egy mély levegőt, s benyitottam. Nem voltak bent sokan. Pontosabban csak 4 diák. A torkomba gombóc nőtt és nagyon ideges lettem, de meghajoltam.

- Jó reggelt.

- Jó reggelt! Te biztosan jó helyre jöttél?- nézett rám egy ismerős fiú.

- Tenya...?- kaptam fel egyből a fejem.

- Igen. És t- Csak nem?- mosolygott.

- Ezer éve!- vigyorodtam el és siettem is hozzá egy ölelésre.- Hogy vagytok? A bátyád? Mi a helyzet veletek?- kérdeztem lelkesen.

- Jól vagyunk, köszönjük. Na és veletek mi a helyzet?

- Hála az égnek már csak apuval élek... Szóval minden rendben.

- Hogyhogy itt?

- Bocsi, de te nem az a lány vagy, aki Present Mic-senseihez jött?- nézett rám egy barna, rövid hajú lány.

- De, én vagyok az. Zakuro Yamada.- nyújtottam a kezem mosolyogva felé.

- Ochako Uraraka vagyok, örülök.- rázta meg mosolyogva a kezem. A többiek nem igen fordítottak nekem nagy figyelmet. Aztán ismét nyílt az ajtó és belépett rajta Kirishima.

- Jó reggelt mindenkinek! Oh? Yamada-chan?- lepődött meg.

- Szia Kirishima.- mosolyogtam rá.

- De te... Te nem..?

- Átiratkoztam.- vontam vállat.- Így sokkal közelebb vagyok a szeretteimhez.

- Ezt jó hallani.- ölelt meg mosolyogva.- Ebbe az osztályba is fogsz járni?

- Majd még nem, mi?- kuncogtam.