-Tudod mi volt a kedvenc részem?-Kuncogtam ahogy lassacskán a házunk elé értünk, összekulcsolt ujjakkal sétálva Izuku mellett.-Amikor megcsúsztál a frissen mosott padlón. Az a fej amit közben vágtàl, mindent vitt!

-Hahaha...-Forgatta a szemeit a fiú, de látszott rajta hogy ő is legalább ugyanolyan jól szórakozik, mint te.-És azt tudod, nekem mi volt a kedvenc részem?-Hajolt hozzám közelebb, mire akaratlanul is elpirultam.-Minden egyes alkalom, amikor hallhattalak nevetni.

A torkomon akadt a szó, s ha ki is tört volna, teljesen kiszabadulni nem lett volna képes, mert a fiú rátapasztotta az ajkait az enyémekre, és egy hosszú, szerelmes csókba hívott engem. Elmosolyodtam és lehunyva a szemeimet adtam àt magam a már  jól ismert kellemes, felemelő érzésnek, miközben megéreztem Deku kezeit a derekamon.

-E-Ez oké így?-Suttogta a számra, mikor elváltunk egy pillanatra. Felvontam a szemöldökömet.

-Ha nem lenne, akkor már találkoztál volna a jobb öklömmel.-Mosolyodtam el, mire a fiú is elnevette magát.

-Holnap találkozunk.-Puszilt homlokon.

-Igen. Jó éjt, Izuku.

-Jó éjt.-Azzal még egy búcsú puszit hagyott az ajkaimon, és a következő pillanatban már csak a távolodó alakját láthattam, ahogyan egyre messzebb van tőlem. Az ajkaimra tettem ujjaimat, és lehunytam a szemeimet; elmosolyodtam.

-Szia kincsem, na, milyen volt a randi?-Mosolygott anyukám kidugva a fejét a nappaliból, rögtön ahogy becsuktam magam mögött az ajtót.

-Szia anyu~-Ugrottam oda hozzá egy ölelésre, mire kuncogva visszaölelt engem.-Nagyon jó volt! Istenem, elvitt engem a filmre amit annyira meg szerettem volna nézni, és olyan udvarias volt, és istenkém-Ő túl jó erre a világra.

-Örülök, hogy boldog vagy.-Puszilt homlokon, majd betessékelt az étkezőnkbe, ahol [Kedvenc/Kaja] volt a vacsora.

-AAaawh, köszönöm szépen!~-Adtam egy gyors arca puszit anyunak, majd minden további nélkül falni kezdtem, és közben arról faggattam anyát, hogy milyen volt a napja.

•••

Az ágyamon feküdtem, immáron teljesen teli gyomorral, és Izukun gondolkodtam.

"Nagyon furcsa volt ma is...Eltalában úgymond retteg Kacchantól, és inkább nem is néz rá. De most...Szembe nézett vele."-Ekkor eszembe jutott a kórházas eset is, amikor Kaminarival beszélt egy kissé lekezelőbb hangnemben. "Vajon arra emlékszik? Bocsánatot kért? Biztosan...Hiszen Izukuról beszélünk."-Állapítottam meg magamban, mégis ráncolni kezdtem a szemöldökömet.-"De...Akkor is. Mióta felépült a kórházban, nagyon furcsa tettei vannak. Eddig igaz, csak ez a kettő, de eddig még sosem csinált ilyet...Legalábbis, mióta Kacchan összeverekedett Izukuval, múlt évben. De az valahogy más volt..."-Gondolkodtam, s bár még ébren akartam maradni, egyre inkább éreztem, hogy a szemhéjaim egyre nehezebbek lesznek, míg nem el nem nyelt engem az Álmok Birodalma.

•••

-...Szóval emiatt a tanárok úgy döntöttek, hogy az évvégi bált átteszik decemberre. A pontos dátumot még nem tudjuk, de ahogy meglesz értesítenek majd titeket.-Aizawa-sensei hangja, mint mindig, most is unalommal telt volt. Szerintem beszélhetett akárkivel, ő akkor is ezt az unott stílust választotta ahhoz, hogy tárgyaljon az illetővel.

-Aizawa-sensei megint bealudt. Kero-Nézett fel Tsuyu a helyéről az éjfekete hajú tanárunkra, aki immár hernyó alakot felvéve húzta a lóbőrt, a padlón.

-[Név]-chan!-Izuku hangjára felé kaptam a fejemet. Kedvesen mosolygott rám, halvány pírrel az arcán, miközben egyik kezével egy zöld hajszálát morzsolta.-E-Eljönnél velem a bálba?

-Hát persze, hogy el!-Mosolyodtam el halványan, amit ő is viszonzott. Örültem annak, hogy elhívott. Hogy is ne örültem volna?

Nem tudom, mennyi ideig nézhettünk egymás tekintetébe, de annyi biztos, hogy teljesen rabul ejtettek az íriszei. Ebből a varázsból azonban egy ideges hang keltett fel bennünket...

-Chh, ne itt nyálaskodjatok, seggfejek.-Azzal Bakugo, morcos tekintettel, ahogy elment Izuku padja mellett, azt kicsit meglökte, majd elkezdett az ajtó felé sétálni.

-Kacchan, azt ajánlom legközelebb vigyázz jobban!-Az előbbi mosoly teljesen eltűnt Izuku arcáról, helyette egy félelmetes vigyor jelent meg rajta, melytől még Katsuki is felvonta az egyik szemöldökét. Az egész teremben néma csend honolt, a feszültséget szinte tapintani lehetett nemcsak a két fél, de az egész osztály között is.