A mai egy nagyon hosszú és zsúfolt nap volt. De kezdjük is azzal, hogy reggel a menzán a tegnapi pompomlány válogatóról folyt a diskurzus. Ami érthető, mivel a kosárcsapat mellett ez volt a lepopurálisabb klub a gimiben. Szóval tegnap szinte az egész suli ott is volt rajta. Én már tegnap végighallgattam Clar és Dia beszámolóját róla, de azért mosolyogva hallgattam a többiek áradozását is. 

- Képzeld Lena, ott volt az a barátod is, a Tim - szólt Lyssa két falat között. 

- Ja, meg hozta két haverját is, legalább feltöltötték az üres helyeket - tette hozzá Jack. 

- Öhm, ennek örülök, hogy megismertétek, meg minden - válaszoltam kissé zavartan. 

- És emlékeztek, mikor Jackson hozzámvágta azt a virslit? - vihogott Mark. 

- Az nagy volt - kezdtek röhögni a fiúk. 

- Ki az a Jackson? - kérdeztem rá, mert kezdett zavarni, hogy ők itt röhögnek valami közös emléken, én meg nem is értem hogy miről van szó és miért olyan vicces. Bár, ha jobban belegondolok, az a sztori, amiben valakihez hozzávágnak egy virslit, nem lehet nem vicces. 

- Tizenegyedikes. Előttünk ült pár sorral a lelátón, és mikor elkezdtek hullámozni, olyan lendülettel emelte fel a karját hogy kiesett belőle a virsli, és a fejemnek csapódott - ecsetelte Mark röhögéstől fulladozva a roppant humoros történetet. Amit mondjuk én se állhattam meg mosoly nélkül.

- Már nem azért, de miért volt nála virsli? - tettem fel eme elmés kérdést. 

- Hát mert finom - vágta rá Rob. Na igen, kár volt megkérdeznem ezt egy olyan osztályban, ahol különböző étel van az emberek zsebében, arra az esetre ha valakit meg kéne dobni vele. Kitűnő fegyver. Kinek kell a szupererő, ha meg is dobálhatjuk a másikat kajával. 

- Meg aztán oda is jött hozzánk, mert mikor oda kiabált nekünk hogy dobjuk vissza a virslit mert meg akarja még enni, Mark megzabálta - röhögött Jack. 

- Igen. És jólesett - erősítette meg Mark, legalább olyan büszkén mintha most diplomázott volna le. 

- De jófej gyerek, odajött és dumáltunk egy sort - bólogatott Shawn. 

- Hogy én mikről maradtam le - sóhajtottam tettetett sajnálkozással, mire a többiek elnevették magukat. Ezeket voltak azok a sztorizgatós, békés reggelek, amikre sok-sok év múltán is mosolyogva emlékeztem vissza.

------------------

- Ma páros munka lesz - szökdécselt be a terembe a tanár úr vidáman. 

- Ha nem a saját szememmel látom, akkor el sem hiszem, hogy ilyen jók az izületei - jegyezte meg suttogva a mellettem ülő Jack. Ami jogos is volt, én se néztem ki a hegyomlás kémia tanárunkból, hogy egyszer szökdécselve jön majd órára. De végülis szimpatikus volt, ez még egy lapáttal tett rá. 

- Egy egyszerű kísérletet fogtok végrehajtani - kezdte magyarázni. És magyarázta, magyarázta, és csak magyarázta. Úgy látszik nagyon belelendült. - Érthető? - kérdezte végül. Válaszul tíz, üveges szemmel maga elé meredő diákot kapott. - Gondoltam. Akkor lépésről lépésre elmagyarázom - csapta össze a kezét, mint aki nem is számított másra.

- Akkor ezt a löttyöt öntsük bele ebbe? - emelt fel Jack két kémcsövet. 

- Úgylátszik - vontam vállat. És ez így ment tovább az elkövetkezendő lépésekben is. 

- Mit csinálsz? Nem azt kell! - veszekedett Lyssa Markkal, aki éppen bele akart önteni egy piros folyadékot a vegyületbe. 

- De! - erősködött. 

- Mondom, hogy nem! Ezt kell! - emelt fel egy sötétebb színűt. 

- Pff, mit bánom én - dőlt hátra Mark sértetten, miközben Lyssa óvatosan összeöntötte a kotyvalékokat. - Add már ide, több kell bele - vette ki hirtelen Lyssa kezéből a lombikot, és beleöntött még többet. 

- Ne! - kiáltotta egyszerre Lyssa és a tanár. Én meg a szám elé kaptam a kezem. 

Hirtelen egy hangos durranást hallottunk csak, aztán elkezdett gőzerővel füstölni a vegyület. Végül megszólalt a tűzjelző is. 

- Mindenki az udvarra! Most! - kiabálta a tanár. 

Hirtelen mindenki felpattant a helyéről, és az ajtó felé rohant. Én egy kisebb fáziskéséssel indultam el, mert eléggé lesokkoltak a történtek. Ó, és még hol volt a nap vége. 

- Lena, gyere már! - eszméltem fel Jack kiáltására, aki a padunknál állt már, miközben a többiek az ajtó felé mentek. 

- Ja, izé, jövök már - dadogtam, miközben beértük a többieket. Már a folyosón voltunk, de a füst ott is terjengett. 

- De a barátnőm még visszament a terembe! - hallotuk meg Mark ideges hangját, aki a tanárral vitatkozott, mire az egész osztály megállt és őket figyelte. De mindenki megakadt egy szón. 

- A barátnőd? - kérdezte vissza Jack lefagyva. De választ már nem kapott, ugyanis Mark félrelökve a tanár megfékező kezét, visszarohant a kémia laborba. Közben egyre sűrűbben gomolygott a füst, s látásunkat is elhomályosította. Mi néma csendben álltunk, a hallottakat emésztgetve. Csak a kémia tanár magyarázott arról idegesen, hogy most kénytelenek vagyunk megvárni őket, és már belekezdett volna abba a kijelentésbe, hogy ő bemegy értük, mire megjelent a folyosó végén a füst felhőben Mark és Dia. Dia köhögve szorított magához egy rajzlapot, Mark pedig Diát. 

- Na, most már tényleg indulás! - siettetett minket a tanár, mikor beértek minket. Az udvarra vezető úton nem nagyon beszélgetett senki. Mikor elindultunk, miután Clar megkeresett a tekintetével, karon ragadva maga mellé rántott a sor elejére. De mi is csak egy laza "Ez de durva" "Ja, nagyon" szóváltást tettünk. 

Az udvarra kiérve már az összes osztály ott gyülekezetett.

- Mi történt? - szaladt oda az igazgató az idegösszeomlás szélén, rángatózó szemmel a kémia tanárhoz, ahogy kiléptünk a hátsó kapun. 

- Egy vegyület felrobbant. Tűz nincs, csak füst - vakargatta a tarkóját idegesen, miközben az igazgató tárcsázta a tűzoltók számát. 

- Ezt nem hiszem el - motyogta at igazgató, miközben kicsöngött, aztán elvonult telefonálni. 

- Ezt jól megcsináltad Mark, gratulálok! - tette csípőre a kezét Lyssa, és vádlón Markra nézett. 

- Hagyjad már! - védte meg azonnal Dia. 

- Tényleg, te meg miért mentél vissza? - kérdezett rá Lyssa. 

- A rajzomért - szorította magához még jobban. - Már egy csomó ideje dolgozom rajta, és a versenyre kell amire a rajztanár nevezett be. Nem akartam hogy kárba vesszen, meg amúgy se lett volna időm újat csinálni. Holnap van a leadási határidő. 

- De akkor is, nem kellett volna visszamenned érte. Ebből baj is lehetett volna - válaszolta Mark. 

- Tudom - sóhajtotta Dia. 

- De hadd szakítsam meg az idillt! Akkor ti most együtt vagytok? - tért rá a lényegre Shawn. Erre mindenki kérdőn fordult feléjük. Na igen, igazából mindenki erre volt kíváncsi. 

- Igen - válaszolta meg eme egetrengető kérdést Mark halálos nyugalommal. 

- És mióta? - kérdezte meg a másik legjelentősebb kérdést Ryan. 

- Szeptember eleje óta - motyogta Dia lehajtott fejjel. 

- És ezt miért titkoltátok előlünk? Azt hittem barátok vagyunk - tette a mellkasára a kezét Jack, mint akit vérig sértettek. 

- Mert nem tudtuk hogy reagáltok majd rá. Még az osztályon belül senki nem járt senkivel, és féltünk a reakciótoktól - magyarázta Mark, a végülis logikus választ. Meg tudtam érteni a fenntartásait, és cseppet sem nehezteltem rá emiatt.

- De akkor is, tudtátok, hogy mi nem fogunk ezért csesztetni titeket - csóválta a fejét Clar. 

- Na ja, de azért meg lehet érteni a szemszögüket - szólaltam meg, közben pedig Shawnnal találkozott a tekintetünk, mire mindketten zavartan elkaptuk a fejünket másfelé. 

- Ugye nincs harag? - pislogott körbe Dia. 

- Persze hogy nincs - enyhült meg Jack arca, meg úgy ánblokk mindenkié. 

- Csoportos ölelés - kiáltotta el magát Ryan, mire az egész osztály nevetve összeborult. 

- Éljen az ifjú pár! - kiáltotta Jack, mire mindenkiből kitört a röhögés. 

- De nem is házasodtunk össze - felelte Dia nevetve. 

- Még! - vágta rá Lyssa. Erre elnyújtott 'hú' volt a válasz, meg persze röhögés. 

Végülis az, hogy kishíján mi robbantottuk fel a sulit, nem nagyon zavart minket. Mi inkább ünnepeltünk.