- Mutatok neked valamit, ha velem jössz - szólt Shawn hirtelen, mikor odaértünk a házunk elé. 

- Hm, oké - vaciláltam egy pillanatig. Egyáltalán nem hangzott ijesztően a mondata elsőre, mindenféle szövegkörnyezet nélkül. - De előtte ledobom a bőröndöm a házban - indultam meg a bejárati ajtó felé. Ő ezt egy bólintással lereagálta. - Anya - kiáltottam. - Elmehetek Shawnnal sétálni?

- Menj csak - válaszolta hezitálás nélkül.

- Köszi - ugrottam oda hozzá megölelni. Aztán már nyúltam is a kilincs felé. 

- De ebédre gyere haza - szólt még utánam. 

- Rendben - kiáltottam, aztán már ki is léptem a meleg őszi időbe. Shawn zsebre tett kézzel várt a kerítésnek dőlve. 

- Mehetünk - szóltam vidáman. 

-------------------

- És, milyen messze van az a hely? - kérdeztem tőle, miközben az utcánkban sétáltunk már.  

- Nincs olyan messze. A házunk mögött vezet oda egy út. 

- Hm, azt hiszem sejtem mire gondolsz. A házatoktól nem messze van az az erdő. 

- Igen. De abban az erdőben sok hely van, amire gondolhatok - mosolyodott el sokat sejtetően. 

- Húha - nevettem el magam idegesen. Csak remélni tudtam, hogy nem elásni akar. 

Mikor Shawnék házához értünk, ő is bement lerakni a cuccait, tekintettel arra, hogy nem egy bőrönddel akart végig döcögni az erdőn. Én megálltam a bejárai ajtóban, és ott vártam meg őt, aki szintén előbb szólt a szüleinek, hogy mi elhúzunk. 

- Lena! Jó látni itt! Shawn sokat mesélt rólad - üdvözölt kedvesen Shawn anyukája. 

- Anya! - szólt Shawn dühösen, és olyan pillantást vetett az anyjára mint aki elárulta őt. - Nem is meséltem sokat, csak néha említettelek, hogy melléd osztottak be a küldetésekre, meg ilyenek - váltott át hamar sértett kamaszból olyanná, akit teljesen hidegen hagy az egész.

- Aha - válaszoltam, mint aki egy szavát se hiszi el, miközben visszafojtottam a röhögésem. 

- Pedig tényleg így volt - szegte fel a fejét büszkén. Közben meg már az anyja is majdhogynem kiröhögte. - Menjünk Lena - lépett ki az ajtón, aztán hátra nézett rám, hogy jövök-e. Elköszönöntem az anyjától, és már mentem is Shawn után. 

- Erre - mondta, aztán követtem őt az udvar hátuljába, ahonnan egy rozoga falépcső vezetett ki. Shawnék házában az volt a jó, hogy mögötte már nem voltak házak. Igaz, egy utcában laktunk, de ez egy igen nagy utca volt. Szóval attól, hogy a mi házunk mögött még volt egy kis utca, attól még az simán véget is ért úgy a felénél. Így a kis lépcső teteje már egy mezőre nyílt, amitől nem messze egy erdő kezdődött. 

Miután átvágtunk a térdünket csapkodó dús lucernaszőnyegen, bementünk az erdőbe. Rőt tölgyekkel telehintett zabkásahegy lesz ez is pár hét múlva, s a harsányzöld lomboknak emlékét csak a kora tavasz fogja visszahozni. S a ködös, kék látképtől, a távoli, riadt, de mégis megszelidíthetetlen hegyet, mely előkászálódik a pusztaságból, ami mohón próbálja elnyelni, nem lehet majd látni. Por, szél, és fonnyadt föld lesz ez is.

- Megérkeztünk - fordult körbe a helyen, hova nem sokkal később érkeztünk. Széttárt karral mutatott körbe, mintha ez mind az övé lenne, s saját paradicsomába vezetett volna be. 

- Hű - néztem körbe nyakatekerten. Egy hatalmas, de tényleg, egyszerűen óriási tölgyfánál voltunk. A fa melletti üres részről pedig remek kilátás nyílt az előttünk elterülő tájra. 

- Hát ez valami gyönyörű - huppantam le a fa tövébe. Mégis, kijelentésem inkább puszta megállapítás volt, nem elragadtatás, hogy elnyertem azt a kegyet, hogy méltóztatott idehozni. 

- Az - feküdt le mellém a földre Shawn. Erre én is végigdőltem a már fakuló füvön, és a földön fekve bámultam a felettem elterülő mesébe illő látványt. 

Zömében beszélgettünk. Rengeteget. Egyik témából csapongva a másikba, ügyesen elkerülve minden komolyabb szóváltás környékét is. De volt, hogy csak némán élveztük egymás társaságát. Egyszercsak átsiklott a fejemen egy gondolat, amit muszáj volt megosztanom a mellettem fekvő emberrel.

- De most gondolj bele, milyen lenne a világ, ha nem lenne varázslat? - kérdeztem tőle. 

- Ha nem lenne varázslat, akkor az emberek fantázia sztorikat találnának ki róla - válaszolta nevetve. 

Nemsokára elindultunk hazafele, mert tizenegy óra körül járt. Shawn még most is haza kísért, pedig megértettem volna, ha most otthon marad, elvégre az ő házuktól volt közelebb. 

- Na, milyen volt a "séta"? - zökkentett ki anya a gondolataimból, mikor szembetaláltam vele magam. 

- Öhm, jó volt - válaszoltam idétlenül vigyorogva. 

- Nagyon bőbeszédű vagy ma - dünnyögte. 

- Oké. Szuper volt. Egy csomót beszélgettünk. Most már elégedett vagy? - kaptam fel a bőröndöm, és a lépcső felé indultam. 

- Ha ezt nem mondod, hülyén halok meg. Nem képzeltem, hogy beszélgettetek is! - mondta tettetett meglepődéssel, hüledezve. 

- Kac kac, nagyon vicces - feleltem dacosan, miközben felrángattam a lépcsőn a bőröndöm. A szobámba érve becsaptam magam mögött az ajtót, és fáradtan végig dőltem az ágyamon. A mai nap nem éppen volt átlagos eddig.

Ebéd után, s természetesen miután degeszre ettem magam tortával, muszáj volt felhívnom Clart, és elújságolnom neki a történteket. 

- Hali - szólt bele Clar a telefonba. 

- Hallod, nem fogod elhinni mi történt ma! - lelkendeztem a telefonba. 

- Na mesélj! - hallottam Clar kíváncsi hangját a vonal túlsó végéről. És én el is meséltem neki mindent, ami ma történt velem és Shawnnal.