- De tényleg nem emlékszel rá, hogy hogy nézett ki? - faggatott Clar. 

- Nem, mondtam már, csak az az izzó vörös szeme maradt meg bennem, meg a véres szája. De az örökre - válaszoltam fáradtan, miközben képességtan órára mentünk. - Lefagytam, Clar. Nem tudom mi volt velem, egyszerűen lesokkolt az egész.

- Ezentúl nem hagyom hogy bárhova is egyedül menj. És légyszíves te se kísértsd a sorsot azzal hogy egyedül mászkálsz! - szólt rám Clar aggódva. 

- Nem csak értem kell aggódni, elvégre bárkivel előfordulhat ez - magyaráztam vehemensen.

- Ja, ez igaz. De mivel te láttad őt, lehet el akar majd tenni láb alól, mert tudod a kis titkát. Amúgy remélem nem halt meg az a szegény lány - csóválta a fejét Clar szomorúan. 

- Ez nagyon megnyugtató, kösz Clar - forgattam meg a szemem. - És én végképp remélem. Ahj, olyan gyáva vagyok, segíthettem volna rajta ahelyett, hogy egy helyben állok mint a sóbálvány aztán elfutok! 

- Ne hibáztasd ezért magad Lena! Egy vámpír ellen egyedül kevéske esélyed lett volna, ésszerűen cselekedtél, hogy mentetted a menthetőt, azaz magadat.

- Nem cselekedtem ésszerűen, mert nem is gondolkodtam! Egyszerűen ösztönből cselekedtem. 

Ekkor beléptünk a  terembe, ami a déli szárnyban volt, hál' Istennek. Lehuppantam a Clar és Shawn közötti helyemre a középső padsorban, és álmosan a padra hajtottam a fejem. Éjszaka sokáig beszélgettünk Clarrel, a történtekről, és úgy ánblokk mindenféléről. 

- Nehogy elaludj kislány - hallottam meg Shawn hangját, aztán pedig éreztem ahogy felemeli az egyik hajtincsem, aztán elengedi. 

- Kit neveztél te kislánynak? - kaptam fel a fejem, és szúrós szemekkel meredtem a vörösre.

- Erre egyből ugrasz - röhögte el magát. Aztán levágódott a tőlem balra lévő padba, és hátrafordult Jackhez. Pár perc múlva be is csöngettek, mire megjelent a teremben a tanár is.

- Gyerekek, most az igazgató fog egy bejelentést közölni az iskolarádióban, ezért csak ezután kezdjük el az órát. Kérlek, maradjatok csendben alatta. 

És akkor felhangzott az igazgató mély, bariton hangja, mely vészjóslóan csengett most is.

- Minden tanuló figyelmét szeretném felhívni egy igen megrázó incidensre, mely tegnap történt. Egy diák eltűnt nyomtalanul. Aki látta Kate Winston-t valahol, vagy tud valamit a holléte felől, értesítsen mihamarabb. Most pedig folytassák a tanórát. 

Kirázott a hideg az igazgató szavaitól. Újból átjárt az a félelem, amit a tegnap történtek váltottak ki belőlem. Ezek szerint meghalt. Az a vámpír kiszívta az összes vérét. Félve Shawnra pillantottam, aki szintén engem nézett. Clar is átnyúlt hozzám, és megdörzsölte a karom vigasztalóan. El kellett mondanom az igazgatónak hogy mit láttam. Az a fiú megölte a lányt, és ezt nem hagyhattam szó nélkül. Igaz, az nem fog kiderülni a vallomásomból hogy ki tette, mert nem emlékszem rá, de remélem legalább a lány holttestét megtalálják. Biztos elrejtette. Igazából nem tudtam. Lehet, hogy eltüntette az iskolából is, mivel ha azt megtalálják, akkor az ujjlenyomatokból kiderül, hogy ki tette. Sajnos csekély volt az esély arra, hogy megtalálják a holttestét, de ettől eltekintve is el kellett mondanom az igazgatónak, amit tudtam. 

Hirtelen Clar egy cetlit tett a padomra. Ez állt rajta: "ne félj, majd elkísérlek az igazgatóhoz óra után, nem kell egyedül menned". Aztán Shawn is letett egy papírdarabot elém: "veled megyek a dirihez". Meghatottan rámosolyogtam mindkettejükre. Olyan szép gesztus volt most tőlük, hogy egy időre el is felejtették velem az aggodalmaim. 

- Ha kérhetném ne az órámon levelezzenek! Mi olyan fontos, hogy nem tudnak addig várni amíg a szünetben megbeszélik? Holnap bevetésre mennek, és épp most vesszük az új technikákat, nem tudom, hogy hogy fognak elintézni bármilyen entitást is ha most nem figyelnek! - csattant fel Mr. Lockwood, és agresszívan fel-alá járkált a padok közt. - Lehet nem itt akarnak most lenni, de én se erre vágyom! - ordította magából kikelve, és felborította Elis asztalát. A homlokán és nyakán vészjóslóan kidagadtak az erek, a haja pedig csapzottan hullott az arcába. Az inge izzadtan tapadt a hátára, s én biztos voltam benne, hogy épp most kap idegösszeomlást. - Miért? - markolt a hajába, miközben ráüvöltött az osztályra. - Miért tetted ezt velem? - bömbölte egyre nagyobb hangerőn, az egész osztály közben egy emberként hőkölt hátra. - Mindig is gyroszos akartam lenni! - ordította, és hisztérikus zokogásban tört ki. 

Rázkódó vállal zuhant a földre, mi pedig kérdőn néztünk össze. Fogalmunk sem volt, mit kéne ilyenkor csinálni. Ám ekkor a férfi a katedrához kúszott, és remegő kézzel kihúzta egyik fiókját. Némán néztük, ahogy kiemel belőle egy pisztolyt. Kivörösödött arccal, véreres szemekkel emelte a halántékához. Tudtam, semelyikünk nem lehet már elég gyors. Így hát a helyemről ülve fagyasztottam egy jégtömbbe a fegyvert.

---------------

- Aztakurva - nyögte ki Shawn, mikor végre kiléptünk a teremből. Végül értesítettünk egy tanárt, és a fiatal férfi most már úton volt egy jó pszichiátriára. 

- Soha többet nem levelezek órán - motyogta Clar. Igen, kissé megviselt minket, hogy a szemtanúi voltunk az idegösszeomlásának.

- Muszáj elmondanom azt az igazgatónak - sóhajtottam gondterhelten. Egy ilyen óra után még nagyobb tehernek éreztem ezt.

- Ne aggódj, nem kell egyedül bemenned. Ajánlatom még mindig áll - tette a kezét a vállamra Shawn bizalmasan. 

- Igen! Mi veled megyünk - vágta rá Clar is. Így hát az igazgatói iroda felé vettük az irányt. Egy darabig eltartott, mire felértünk a legfelső emeletre a keleti toronyban, ahol az igazgatói iroda volt. Mikor megálltunk a nagy, bőrborítású ajtó előtt, szorongva megtorpantam. Shawn szerencsére kopogott helyettem. Bár ez talán még nekem is ment volna. 

- Fáradjon be - hangzott a kiáltás bentről. Shawn kinyitotta az ajtót is, mikor látta hogy én az idegességtől már megint megbénultam. 

- Most neked kell beszélni - súgta nekem Clar. Igen, most rajtam volt a sor. Nekem kellett beszélnem, hisz én voltam ott egyedül. 

- Jó reggelt kívánok. Kate Winston eltűnésével kapcsolatban szeretnék nyilatkozni - szólaltam meg, miközben beléptem a hatalmas irodába. A saját hangom olyan erőtlennek véltem, hogy az még engem is megrémisztett. 

- Foglaljanak helyet - szólt az igazgató kimérten, miközben rosszat sejtve homlokát ráncolta. Mi meg leültünk a bőrfotelekbe vele szemben. Pont három volt az asztal előtt. Bizonyára arra az esetre ha egy diákot, és annak mindkét szülőjét hívatják be ide. 

- Beszéljen - szólított fel pókerarccal. Megkérdőjeleztem, hogy ennek az embernek vannak-e egyáltalán érzései.

- Láttam tegnap délután Kate-et - itt nyeltem egyet bizonytalanságomban. - mikor épp egy vámpír szívta ki a vérét. 

- Hol látta ezt? 

- A régi kiállítási terem folyosóján, az északi szárnyban. Épp a terembe akartam menni, hogy a biológia házimat megcsináljam. Végül erre nem került sor - mondtam halkan, miközben a pulcsim ujjából kiálló szálakat piszkáltam. - Elfutottam, mert megrémültem - immáron suttogtam az utolsó szót. 

- Emlékszik, hogy ki volt az elkövető? 

- Nem. Sokkot kaptam szinte, csak a vörösen izzó szemei, és a vértől csillogó szája maradt meg az emlékezetemben. Egy fiú volt, ennyire emlékszem. 

- Értem - sóhajtotta. - Minden bizonnyal Kate már halott. Mivel nem tudjuk hogy ki tette ezt vele, ki szegte meg a szabályainkat, ezért nem sokra megyünk a nyilatkozatával. Mindenesetre keressük őt továbbra is. A holttestét legalábbis. Ha mást nem akarnak mondani, akkor mehetnek - mi felálltunk, és az ajtó felé vettük az irányt. - Köszönöm, hogy megosztotta ezt velem. 

- Viszontlátásra - mondtuk egyszerre szinte, aztán sietősen kiléptünk az ajtón. Szívből reméltem, hogy nem kell a közeljövőben ide visszajönnöm. 

- Jól tetted, hogy elmondtad neki - szólalt meg Clar, mikor becsukódott mögöttünk az ajtó. Immáron megkönnyebbülve lépkedtem közöttük.

- Pontosan - karolt át Shawn. Nem nagyon tudtam hova tenni az okát, mindenesetre azt elérte vele, hogy hirtelen nagyon melegem legyen, és az arcom szinte lángoljon.

- De ezzel se jutottunk előrébb. Nem tudjuk ki tette, nem tudjuk, hogy hol van Kate, nem tudjuk ki lesz a következő áldozat - hadartam nyughatatlanul. Mert ez az iskola több titkot rejtegetett, mint az gondoltam. Minden mögött valami sötét rejlett. Sötétebb, és veszélyesebb, mint azt én csak képzelni mertem akkor.