t ű z   é s   j é g

Mondják: jéggé fagy a világ,

Mondják, megég.

Tudom, ilyen a vágy, tehát

Vallom a tűz teóriát.

De ha kétszeri lesz a vég,

Mivel volt dolgom gyűlölettel, 

Én azt mondanám, hogy a jég

Is príma fegyver

És épp elég.

Robert Frost

-------------------

Ma már csak azt bánom, hogy beszálltam abba az autóba, ahelyett, hogy elhagytam volna a várost, az országot, a földrészt, sőt, földtekét azon a lágy, szürke reggelen. Akkor még sejteni se mertem, miféle fájdalomdémon leleménye lehet az elkövetkezendő hónapok történése. 

A tintaszín eső áztatta üvegen át homályosan láttam csak a gimnáziumot, ami felé tartottunk. A bejárat előtt lassan lefékeztünk, én pedig kiszálltam a kocsiból, és a csomagtartó felé vettem az irányt. Egyedül tornacipőm vészjósló cuppogása és a kipufogó hangja töltötte be a néma teret. Anyám is kiszállt a járműből, és segített kivenni tömérdek poggyászom a csomagtartóból. 

- Ha van valami problémád, - tette a vállamra a kezét, szokatlan komolysággal rám nézve. - De tényleg, bármi... - folytatta, egy perc hatásszünetet tartva. - ...akkor oldd meg. 

- Hát köszi anya - nevettem el magam hitetlenkedve. - Ez aztán tényleg jó tanács. 

- Mit vártál, könnyes búcsút? Szombaton találkozunk, Lena, legyél jó! - ölelt meg gyorsan, azzal már szállt is vissza a kocsiba. 

Én inkább a járdára vonszoltam a bőröndömet, s intettem egyet neki, mikor a dudaszó jelezte, hogy elhajt. A higanyezüst víz egyre csak gyülekezett a lábamnál, az iskolámmá avanzsált kastély tornyai pedig fenyegetően, a kopár utca türanniszaiként meredtek a kékjét vesztő ég felé. 

Az óriási méretű épület felé fordultam, s jobban szemügyre vettem. A hatalmas bejárat felett egy fehér márványtáblán az iskola neve állt cikornyás betűkkel: Wingston Gimnázium, a különleges tehetségek gondozója. A gótikus stílusban épült intézmény csodaszép volt, rögtön elnyerte a tetszésemet. 

A bejárat előtt mintegy megilletődve torpantam meg. Már bőrig áztam az esőben, de ez nem szegte kedvemet, sőt. Örömömet leltem benne, s mindenben mi hozzá volt köthető. Mondjuk ez nem meglepő, mivel a víz elem birtoklója voltán, még szép hogy éltem-haltam a vízért. 

Világos, élénk kék hajam vizesen tapadt a hátamra. Az arcomat az ég felé emeltem, de a nyirkos realitás minduntalan felkűzdötte magát a gerincemen. Csak álltam ott dacos gyerekként, megváratva a késlelhetetlent. 

Arra riadtam fel önkényes mozdulatlanságomból, hogy a legjobb barátnőm, a levegő elem büszke birtokosa, hirtelen kinyitja a hatalmas bejárati ajtót, és rámkiált. 

- Lena gyere már be, bőrig áztál már! - ragadott karon, és rántott be az épületbe. 

- Neked is jó reggelt Clar! - köszöntem cinikus éllel a hangomban. 

- Ja, szia. Gyere, már tudom hol van a szobád! Az enyém mellett amúgy - rángatott Clar a szobám felé visítozva. Haja fehér forgatagként lebegett utána. Öltözetével együtt hóvihar megtestesülését idézte fel az emberben. Ugyanis bár egyenruha nem volt, az elem birtokló egyéneknek a nekik meghatározott színben kellett megjelenniük. A legelső felmenőink határozták még meg ezt a törvényt. Mára visszaszorult az iskolai viseletre, ám régen ez egy társadalmi megkülönböztetésnek számított. Felsőbbrendűnek tartották a hozzánk hasonlókat. És persze az összehatás sem maradt el, hisz így nem csak a haj és szemszín egyezett, hanem az egész megjelenés is.

- Várj már, a kulcsom is kéne ahhoz hogy be tudjak menni - lomboztam le lelkesedését, miközben odaléptem az aula közepén lévő portához, és elkértem a kulcsomat. 

- Lena Water - szóltam a portásnak. 

- Tessék - nyújtotta át a kulcsomat világunt ábrázattal. A kulcstartón a kulcs mellett még egy kis biléta függött, amin a négyes szám állt büszkén.

- Hányas szobát kaptad? - érdeklődtem Clar-től. 

- Az ötöst. De gyere, már szinte mindenki a szobájában van. El fogsz ájulni. Na gyere már - győzködött, nem is próbálva leplezni felhangolt állapotát.

Mikor odaértünk a szobámhoz, és kinyitottam, én is megértettem áhítata tárgyát. Hatalmas szoba, baldachinos ággyal, sminkasztallal, falak mentén könyvespolccal, hatalmas ruhásszekrénnyel, íróasztallal, modern televízíóval és kanapéval. Továbbá még külön fürdőszoba is nyílt a helyiségből. Márványmintás sarokkád terpeszkedett itt, de volt zuhanyzó is, és természetesen a többi mosdóba való berendezés. A hálószobából ráadásul még egy tenyérnyi erkély is nyílt. Azt hiszem, ekkor tudatosult bennem, hogy a társadalmi megkülönböztetésnek csak a látszata szűnt meg, az oktatás az, ami főleg őrzi ennek szokását. 

- Hűha, ez a lakosztály nem semmi - huppantam le az ágyra. 

- Jaja, mikor először megláttam akkor én is dobtam egy hátast - ugrott az ágyra Clar, miközben mögöttem ülve szárítgatott a szél erejével. Negyed óra múlva már semmim nem volt átázva. Épp időben, mert a szoban elhelyezett hangszóróból az igazgató hangja csendült fel. 

- Kérem fáradjon mindenki az aulába.

- Gyere, hivatalosan is elkezdjük a gimit - sikongatott Clar, miközben karon ragadott és szökdécselve kirángatott a szobámból. Mikor kiértünk a folyosóra, bezártam a szobám ajtaját, és zsebre vágtam a kulcsot. 

A szobákból szállingóztak kifelé az emberek, mindenki az aulába tartott. Azt fontosnak találom megemlíteni, hogy a mostani osztályom ugyanaz az osztály akikkel az általánost kijártam.

Mikor sétáltunk le a lépcsőn, épp azt meséltem olyan rajongással, melyre csak egy kamaszlány képes, hogy milyen jó volt mikor a napokban láttam a Tesco-ban egy olyan ott dolgozó pasit, aki pont úgy nézett ki mint Luke Hemmings, csak barna haja volt nem szőke. 

- Hallod olyan helyes volt, és mikor észrevette hogy nézem, rám mosolygott, olyan pimaszul, hát én azt hittem ott olvadok el - ecseteltem felhangoltan. Ekkor haladt el mellettünk Shawn, kit roppant bunkó magatartás jellemzett, s a legjobb barátja, Jack. Csak annyit észleltem, hogy a vörös szántszándékkal nekemjön. A vállunk úgy ütődött össze, hogy egy pillanatra még az egyensúlyom is elvesztettem, és azt hittem, ott zúgok le a lépcsőn. 

- Még jó hogy nem olvadtál el, akkor nem tudtad volna elmesélni ezt a remek sztorit - szólt oda nekem flegma hanglejtéssel, színtiszta cinizmussal hangjában. Már nyitottam a számat, hogy visszavágjak valami ütős beszólással, de ő elviharzott, s erre nem került sor. - Meg se kéne lepődnöm már ezeken - szólaltam meg dühösen.

- Ne húzd fel magad ezen Lena, tutod hogy Shawn egy idióta - próbált lenyugtatni Clar sikertelenül.

- De fel akart lökni a lépcsőn, ez azért már több a soknál! - dühöngtem cseppet sem próbálva leplezni sértettségem. 

- Szerintem azért fellökni nem akart, csak fel akarta kelteni a figyelmedet - vetette közbe bizonytalanul a barátnőm.  

- Mer'? - értetlenkedtem. Gyermeki naivitásom gátat szabott mindennemű hátsószándék és fondorlat észrevételének.

- Szerinted miért lett dühös amikor a Luke Hemmings hasonmásról kezdtél áradozni?

- Na ne mondd, hogy - nevettem el magam lekicsinylően.  

- De, féltékeny! Lena, okosabb vagy nálam, de nem veszed észre egyszerűen soha hogy mi áll Shawn viselkedése mögött! Szerinted miért csak veled ilyen rettentően bunkó? - fejtegette Clar, mint aki már régóta tudatában van az elhangzottaknak, és ennek rám zúdítására várt volna régóta.

- Most te be akarod mesélni nekem hogy Shawn szerelmes belém? Na ne nevettess - csóváltam meg a fejem lemondóan. Teljes képtelenségnek tűnt ez akkor a szememben. 

- Tudom amit tudok. Majd te is meglátod hogy igazam van - erősködött továbbra is. Nem hittem a komolytalan lánynak, biztos voltam benne, hogy menthetetlenül romantikus lelke beszél belőle.

- Hagyjuk ezt a témát, oké? Majd később visszatérünk rá, vagy sem - tettem hozzá gondolatban. 

Eközben odaértünk az aulába, a többi diákkal egyetemben. Egy fiatal tanárnő hatalmas mosollyal az arcán várta a gólyákat, izgatottan toporogva a lépcső alján.

- Üdvözöllek titeket itt! Remélem elnyerte a tetszéseteket az intézményünk. A legjobb lakosztályokat tartottuk fenn a hozzátok hasonló diákoknak - intézte utóbbi mondatát a mi osztályunkhoz, megnyerőnek készült mosoly kíséretében. - De nem is fecsérlem a szót, egyből körbevezetlek titeket. 

Ezzel kezdetét vette az órákig tartó bolyongás a kastélyban.