Amikor leértünk a hegyről másnap reggel Paal reménykedve nézett ránk.

- Sikerül. A Mennyei Fehér ott lesz. Megígérte.

- És te hiszel neki? – kérdezte Adam kapitány.

- A sárkányok nem árulnak el. – zártam le és felszálltam a sárkány hátára.

- Hova megyünk legközelebb? –kérdezte a sárkány.

- A Páncélos. Dél- keleten lesz, ahol a fémet bánya van. – mondtam és elaludtam.

Három nap alatt értük el a hegyeket. Egy nagyon zord hely volt. Minden szürke volt.

- A térkép szerint egyenesen egy bányába kell mennünk.

- Rendben. – mondta Adam kapitány és elindultunk.

Néhány percet mehettünk, amikor egy hatalmas sárkány állt az utunkba.

- Kik vagytok ti? – kérdezte mély hangon. – Mit kerestek a területemen? – Jelentek meg mögötte a kardok, amik egyenesen ránk szegeződtek.

- Ezeket te kovácsoltad? – kérdeztem nyugodtan.

- Kisasszony. – állt elém Adam.

- Hagyd. Nem akarok senki ellensége lenni. – mondtam és közelebb léptem a sárkányhoz.

- Bátor vagy ember lány. Talán nem tudod, hogy sárkány vagyok? Az emberek félnek tőlem.

- Miért? Ártottál nekik.

- Ezt nem kell tudnod. Most pedig távozz vagy megöllek.

- Sajnálom. Azt hittem tudsz nekem segíteni, de ezek szerint tévedtem. – mondtam és meghajoltam.

- Mi a neved ember lány?

- Stacy Fire és a tiéd?

- És ha nem mondom el?

- Nem lesz semmi baj. Már úgyis tudom, hogy Kulaan a neved. – mosolyogtam rá majd elindultam be a bányába.

- Hé, állj meg. Ne menj oda be. – hallottam a sárkányt, de nem érdekelt most nem adhatom fel.

Ahogy beljebb értem egy csomó vasérc volt körülöttem és rengeteg kard.

- Azta. – mondtam csodálkozva.

- Most már elég legyen. – jött mögém a sárkány és nekem irányította a kardot. Még mielőtt eltalálhatott volna félre léptem.

- Miért? Mikor beszéltél utoljára emberrel? Félsz? Majd én megvédelek. Nem kell aggódnod.

- Nincs elég erőd kicsi lány. – mondta nyugodtan.

- Én vagyok a sárkányok királynője. Kötelességem és meg akarom védeni a sárkányokat.

- Az lehetetlen. - nevetett. – Akkor bírnod kell a két elemmel és nem hinném...

- Miért nem... - ordítottam rá. Bennem éget a düh. Azt hittem őt helyben felrobbanok.

Hirtelen két kéz közé fogták az arcomat. Adam volt az.

- Hűtsd le magad. Nem ér annyit, hogy elnyeljen a tűz. – igaza van. Teljesen lehűtöttem magam annyira, hogy jégvirágos lett a testem. – Azért ne ennyire. – mosolyodott el óvatosan.