A Fairy Tail céh egyik nyugodtabb délutánján Natsu és Lucy éppen Gajeel felé tartottak, aki a szokásos helyén, a sarokban ült és a gitárját pengette. Ahogy közeledtek felé, Natsu mosolyogva bólintott Lucy felé, jelezve, hogy ideje megkérdezni Gajeelt a fontos feladatról. Lucy is mosolygott, de érezhető volt benne az izgalom és némi idegesség.

Gajeel, ahogy meglátta őket közeledni, felhagyott a pengetéssel, és egy kicsit felhúzta a szemöldökét.

– Mi az, Natsu? Miért nézel rám úgy, mintha valami nagy dolgot kérnél? – kérdezte Gajeel kissé gyanakodva, de mégis játékosan.

Natsu és Lucy megálltak előtte, majd Natsu szokásos vigyorával az arcán szólalt meg.

– Gajeel, van egy fontos kérésünk – mondta Natsu, és bár próbált lazán viselkedni, lehetett érezni, hogy a kérdés súlyosabb, mint azt először mutatni akarta.

Lucy mély levegőt vett, és közelebb lépett Gajeelhez.

– Natsuval együtt úgy döntöttünk, hogy téged szeretnénk megkérni egy nagyon fontos szerepre az esküvőnkön – mondta Lucy lágyan, de tisztán. – Szeretnénk, ha te lennél a vőfély.

Gajeel egy pillanatra elcsendesedett. Arcán látszott, hogy nem számított erre a kérésre, és még egy kicsit meg is lepte a dolog. Általában zord és kemény külsejű volt, de most egy pillanatra látszott, hogy az érzelmek elérik őt.

– Vőfély? Én? – kérdezte Gajeel mély hangon, kissé döbbenten. – Miért pont én?

Natsu komolyan nézett Gajeelre, majd halkan, de határozottan válaszolt:

– Gajeel, te nemcsak egy erős harcos vagy, hanem az egyik legmegbízhatóbb barátunk. Tudom, hogy sok mindenen keresztül mentél, és hogy mindig mellettünk állsz. Senkit sem tudnék elképzelni jobban erre a szerepre, mint téged.

Lucy gyengéden hozzátette:

– Az esküvőnk különleges lesz, és olyan emberekre van szükségünk, akik tényleg számítanak nekünk. Te is közéjük tartozol, Gajeel.

Gajeel néhány másodpercig csak figyelte őket, mintha próbálná megérteni, hogy tényleg komolyan gondolják-e. Az érzelmek lassan átfutottak az arcán, és bár próbálta megtartani kemény külsőjét, egy apró mosoly végül megjelent a szája sarkában.

– Hát, ez egy nagy megtiszteltetés... – mondta Gajeel halkan, majd egy kis nevetést is hallatott. – Nem hittem volna, hogy valaha is felkérnek erre a szerepre.

Natsu nevetett, és játékosan megpaskolta Gajeel vállát.

– Ne csinálj belőle nagy ügyet! – mondta Natsu vidáman. – Te vagy a legjobb ember erre a feladatra!

Lucy szemei könnyesek lettek a meghatottságtól, ahogy Gajeel elfogadta a kérést. Az ő barátságuk a harcok és kihívások során kovácsolódott össze, és most, hogy Gajeel vállalta a vőfélyi szerepet, ez a kapcsolat még erősebbé vált.

Gajeel végül sóhajtott, majd bólintott.

– Rendben van. Vállalom – mondta, majd egy kis vigyorral hozzátette: – De ne számítsatok túl sok érzelgősségre tőlem!

Lucy nevetve válaszolt:

– Nem is kérünk többet. Csak legyél ott mellettünk, ahogy mindig is voltál.

xxx

Az esküvői előkészületek teljes lendülettel folytak, és ahogy közeledett a nagy nap, Natsu és Lucy egy fontos döntést hoztak meg. Tudták, hogy a szertartás vezetőjének valaki különlegesre van szükség, valakire, aki erős, tiszteletreméltó, és aki végig ott volt velük a céh minden fontos pillanatában. Mindketten egyetértettek abban, hogy ez a személy nem lehet más, mint Laxus.

Laxus éppen az egyik magasabb emeleti teraszon állt, és csendben figyelte a céh életét, amikor Natsu és Lucy megjelentek mellette. Laxus, aki mindig is nyugodt és visszafogott volt, kérdőn nézett rájuk.

– Miért jöttetek fel ide? Valami fontosról van szó, igaz? – kérdezte Laxus halkan, de határozottan.

Natsu közelebb lépett hozzá, miközben Lucy a kezét fogva állt mellette. Mindketten komolyak voltak, ami Laxus számára szokatlan látvány volt, hiszen Natsu ritkán viselkedett ilyen visszafogottan.

– Laxus... van valami, amit meg szeretnénk kérdezni tőled – kezdte Lucy halkan, de határozottan. – Az esküvőnk napja közeleg, és sokat gondolkodtunk azon, ki vezesse a szertartást.

Laxus egy pillanatra csendben figyelte őket, de Natsu gyorsan folytatta.

– Te vagy az egyik legmegbízhatóbb és legerősebb ember, akit ismerek, Laxus. És mivel te vagy az, akire mindig is felnéztünk, és ott voltál a legnehezebb pillanatokban is, így emiatt is szeretnénk, ha te lennél a szertartás vezetője – mondta Natsu őszinte tisztelettel a hangjában.

Laxus arca először érzelemmentes maradt, de belül érezte, hogy ez a kérés mennyire fontos. Az ő szemében Natsu mindig a céh fiatal, tüzes harcosa maradt, aki soha nem adta fel a harcot, de most már felnőttként állt előtte. Lucy is büszkén és határozottan nézett rá, mintha a jövőjük egyik legfontosabb részét bíznák rá.

Laxus mélyen beszívta a levegőt, majd egy kis mosoly jelent meg a szája sarkában.

– Szóval... azt szeretnétek, hogy én vezessem az esküvőtöket? – kérdezte lassan, mintha még próbálna hozzászokni a gondolathoz. – Ezt komolyan gondoljátok?

Lucy gyengéden megszorította Natsu kezét, majd bólintott.

– Igen, Laxus. Nincs más, akire jobban bíznánk ezt a feladatot. Te képviseled mindazt az erőt és hűséget, ami fontos számunkra. Szeretnénk, ha te lennél az, aki összeköt minket ezen a különleges napon – mondta Lucy őszinte mosollyal.

Laxus egy pillanatra elhallgatott, majd lassan bólintott.

– Nagy megtiszteltetés ez, Natsu, Lucy – mondta mély hangon. – Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer ilyen szerepet kapok, de ha tényleg ezt szeretnétek... akkor örömmel vállalom.

Natsu arca felderült, és nevetve megpaskolta Laxus vállát.

– Tudtam, hogy számíthatunk rád! – mondta vidáman, de érezhető volt a hangjában az érzelmi súly is.

Lucy szemei könnyekkel teltek meg, de boldogan mosolygott.

– Köszönjük, Laxus. Ez nagyon sokat jelent nekünk – mondta halkan.

Laxus végül teljesen elmosolyodott, majd játékosan hozzáfűzte:

– De ne számítsatok túl sok érzelgősségre a beszédemben. Tudjátok, hogy nem az én stílusom – mondta vigyorogva, mire mindhárman nevetésben törtek ki.