Az esküvő előkészületei már teljes lendületben voltak, és minden apró részlet kezdett a helyére kerülni. Natsu és Lucy boldogan várták életük egyik legnagyobb napját, de volt egy fontos döntés, amit még meg kellett hozniuk. Ki kísérje Lucyt az oltár elé? Lucy szíve mélyén már régóta tudta, ki az, akire ezt a megtisztelő szerepet szeretné bízni, de most Natsuval együtt kellett ezt a döntést megerősíteniük.

Gildarts, aki mindig is fontos figura volt Natsu életében, épp a céh központi terén ült, egy pohár sörrel a kezében, miközben vidáman beszélgetett néhány barátjával. Amikor Natsu és Lucy megérkeztek, Gildarts mosolyogva intett feléjük, nem sejtve, hogy miért keresték fel őt.

– Hé, ti ketten! Hogy mennek az esküvői előkészületek? – kérdezte Gildarts barátságosan, miközben felállt, hogy üdvözölje őket.

Natsu és Lucy egy pillanatra egymásra néztek. Natsu, bár nem volt híres az érzelmes megnyilvánulásairól, tudta, hogy ez a kérés most különleges jelentőséggel bír. Lucy pedig mély levegőt vett, majd Gildarts felé lépett.

– Gildarts, van valami, amit meg szeretnénk kérdezni tőled – mondta Lucy kissé idegesen, de határozottan.

Gildarts érdeklődve nézett le rájuk, majd kíváncsian bólintott.

– Persze, mondjátok csak! Mi a gond?

Lucy összeszedte a bátorságát, majd megszólalt:

– Natsuval sokat gondolkodtunk azon, hogy ki kísérjen el engem az oltár elé a nagy napon. És... arra jutottunk, hogy... szeretnénk, ha te lennél az, Gildarts.

A szavak alig hagyták el Lucy ajkait, de Gildarts arcán azonnal látszott, hogy mélyen megérintette a kérés. Egy pillanatra elhallgatott, és meghatottság futott át rajta. Bár a nagy, erős és sokszor komolytalan Gildarts híres volt lazaságáról, most még ő is elérzékenyült.

– Én? – kérdezte halkan, miközben az arcán halvány mosoly jelent meg. – Tényleg engem szeretnétek?

Natsu ekkor lépett előre, és bólintott.

– Gildarts, te mindig is olyan voltál nekem, mint egy apa. Ha van valaki, akire ezt a fontos feladatot rábíznám, az te vagy – mondta Natsu őszintén, miközben Lucy kezét fogta.

Lucy is mosolyogva nézett fel Gildartsra.

– Te mindig is ott voltál, hogy támogasd Natsut, és nekem is olyan vagy, mint egy családtag. Szeretnénk, ha te kísérnél el engem az oltár elé, mert tudjuk, hogy ez igazán különleges lenne nekünk – tette hozzá Lucy, miközben meghatottan figyelte Gildarts arcát.

Gildarts elhallgatott, majd lassan felnézett az égre, mintha megpróbálná összeszedni a gondolatait. Ez a kérés több volt számára, mint egy egyszerű feladat. Ez azt jelentette, hogy Natsu és Lucy nemcsak mint barátokra, hanem mint családra tekintenek rá. Egy kis könnycsepp jelent meg a szeme sarkában, amit gyorsan letörölt, majd mosolyogva lenézett a fiatal párra.

– Nos, nem hittem volna, hogy valaha is ilyen megtiszteltetés ér – kezdte lassan, majd elvigyorodott. – De boldogan vállalom! Ti ketten már olyanok vagytok nekem, mint a saját gyerekeim. És ha van valami, amit tehetek azért, hogy a napotok még különlegesebb legyen, hát az az, hogy én kísérlek el, Lucy.

Lucy szemei könnyekben úsztak, ahogy Gildarts válaszát hallotta, de boldog mosollyal megölelte őt.

– Köszönöm, Gildarts – mondta halkan, miközben Natsu mosolyogva figyelte őket.

– Hé, Lucy, ez még messze nem az esküvő napja, de azt hiszem, most már biztosak lehetünk abban, hogy Gildarts mindig ott lesz mellettünk – tette hozzá Natsu tréfásan, miközben szorosan megfogta Lucy kezét.

Gildarts csak nevetett.

– Na, ne kezdj érzelgőssé válni, Natsu! De... tudom, hogy nagy nap lesz számotokra, és én leszek a legbüszkébb „apa" azon a napon – mondta Gildarts vidáman, majd mindhárman nevetésben törtek ki.

Ez a pillanat különleges és emlékezetes maradt, nem csak Lucy és Natsu számára, hanem Gildarts szívében is. Tudták, hogy az esküvő napján, amikor Lucy az oltárhoz sétál, Gildarts fogja vezetni őt, és ez a gesztus egyben az összetartás, a szeretet és a család erejének legszebb példája lesz.