Natsu az erkélyen ült, a hűvös esti szél lágyan fújt az arcába. Ahogy a csillagokat nézte, gondolatai folyton visszatértek Lucyra. Az elmúlt hetekben egyre tisztábban érezte, hogy mélyebbek az érzései iránta, mint ahogy korábban gondolta. Szerette Lucyt. Ez a felismerés azonban összekavarta.

– Miért ilyen bonyolult ez az egész? – morogta magában, miközben a csillagokra meredt.

Bár tudta, hogy mit érez, nem akarta elrontani a barátságukat azzal, hogy ráerőlteti az érzéseit Lucyra. Egy pillanatra átfutott rajta a gondolat, hogy talán sosem fogja bevallani neki. Talán jobb, ha minden marad úgy, mint régen.

– Csak normálisan kell viselkednem – mondta végül halkan magának, mintha ezzel próbálta volna meggyőzni a saját szívét is.

xxx

Másnap reggel Natsu a megszokott lendülettel lépett be a Fairy Tail céhbe. Happy a vállán ült, és mindketten jókedvűen nevetgéltek egy korábbi kalandjuk emlékén. Lucy épp az egyik asztalnál ült, és azonnal észrevette Natsut.

– Hé, Natsu! – intett neki mosolyogva.

Natsu szíve egy pillanatra gyorsabban kezdett verni, de gyorsan elhessegette az érzést. Eldöntötte, hogy normálisan fog viselkedni, mintha semmi sem változott volna.

– Hé, Luce! Mi újság? – kérdezte vidáman, miközben lehuppant mellé az asztalhoz.

Lucy meglepetten nézett rá, de aztán elmosolyodott.

– Semmi különös, épp a következő küldetést nézem. Nem jössz velem? – kérdezte játékosan.

Natsu azonnal rávágta:

– Persze! Tudod, hogy mindig veled megyek! – válaszolta, majd hozzátette: – Mármint... mivel mi mindig jó csapatot alkotunk!

Lucy bólintott, bár Natsu úgy érezte, mintha Lucy kissé furcsán nézett volna rá. Talán észrevett valamit? Natsu gyorsan elfordította a fejét, hogy ne látszódjon az arcán semmi. Próbált visszatérni a régi, könnyed beszélgetésekhez.

– Mit szólsz, ha ma este készítek neked egy hatalmas lakomát a küldetés után? – kérdezte Lucy vidáman.

Natsu nevetve bólintott.

– Csak ne felejtsd el, hogy Happy is sokat eszik! – tréfálkozott, mire Happy a vállán vigyorogva csatlakozott.

– Aye, Lucy, készülj a hal adagra! – kiáltotta Happy.

xxx

A nap további részében Natsu tényleg igyekezett úgy viselkedni, mint régen. Lucyval viccelődött, küldetésre indultak, és minden a megszokott mederben haladt. Azonban Natsu folyamatosan küzdött a saját érzéseivel. Néha úgy érezte, hogy mindjárt elmondja Lucynak, mit is érez valójában, de aztán gyorsan visszakozott.

– Nem... most nem... – mondta magának csendesen, miközben Lucy mellett lépkedett az utcán.

Lucy néha furcsán nézett rá, mintha érezte volna, hogy valami változott, de Natsu mindig gyorsan elütötte a helyzetet egy poénnal vagy megjegyzéssel.

xxx

A nap végén Lucy meghívta Natsut és Happyt a lakásába, ahol készített nekik egy finom vacsorát. Natsu és Happy nagy lelkesen falatoztak, miközben Lucy figyelte őket.

– Hogy tudtok ilyen sokat enni? – kérdezte Lucy nevetve.

– Hé, ez még csak az előétel! – válaszolta Natsu vigyorogva, majd Happyre nézett, aki szintén bólintott.

De amikor Lucy szemeibe nézett, Natsu hirtelen elhallgatott. Egy pillanatra elbizonytalanodott. Érezte, hogy az érzései bármikor felszínre törhetnek, de gyorsan elfordította a fejét.

Jobb, ha most nem bonyolítom a dolgokat – gondolta magában, miközben próbálta elterelni a figyelmét.

Lucy viszont érezte, hogy valami megváltozott. Bár Natsu úgy viselkedett, mint mindig, valami mégis más volt.

– Minden rendben van, Natsu? – kérdezte halkan, miközben rápillantott.

Natsu gyorsan bólintott, és egy újabb falatot nyomott a szájába.

– Persze! Miért ne lenne? – válaszolta gyorsan.

Lucy elmosolyodott, de a kérdés ott maradt a levegőben, mintha mindketten tudták volna, hogy van valami, amiről még nem beszéltek...

A nap véget ért, de Natsu továbbra is küzdött az érzéseivel. Azonban eldöntötte, hogy nem siet, és nem erőlteti a dolgokat, de a szíve mélyén tudta, hogy egyszer majd meg kell osztania az igazságot Lucyval. Csak még nem most...