Lia

Az újdonsült szobám ablakán a fény a sötételő függönyön keresztül próbált utat törni magának, de csak gyér sugarak formájában adott egy kis megvilágítást a helyiségnek. Mivel reggel van, és ma indulunk Marseillebe, ezért megerőltettem magam, (de még mennyire), és úgy döntöttem, fárdtságom ellenére nem leszek önző,majd a buszon megpróbákok aludni. Szép gondolat, utazás közben sose tudok pihenni.

Folyamatosan csipogó telefonom után nyúltam, de a tárgy messzebb volt, mint gondoltam volna, ezért minden próbálkozásom ellenére a földön kötöttem ki.

Fájó könyökömet masszírozva nyitottam meg az üzeneteket.

Detti: Lia, felkeltél már?
-II-: Indulnánk, siess!
-II-: Csipkerózsika, nyomás kifele az ágyból!! Elkésünk!

☆☆☆

-Sziasztok!-intettem a többiek felé, amikor felszálltam a buszra. Mindenkitől kaptam egy szúrós pillantást, a késésemért cserébe. Ez van, drágaságaim. Én ezt egy vállrántással díjjaztam. Amúgy se tudják ki vagyok. Levágódtam az ablak mellé, és a fejemet az üvegnek támasztva figyeltem a várost, amíg ki nem értünk onnan. Egész úton szinte kifelé bámultam az ablakon, amikor hirtelen megálltunk.

-Mi történt?-kérdeztem az előttem ülő Balázstól.

-Ádám rosszul lett-mondta ki a bőséges választ. Na most döntsem el, hogy Szalairól, Nagyról vagy pedig Langról van szó? Szeretem a bőbeszédű embereket. Tényleg. Amúgy a nevüket onnan tudom, hogy Detti megállás nélkül a csapattagok neveit magolja, így rám ragadt egy kis névismeret.

-Melyik, a három közül?

-Nagy.

-Miért?-kérdeztem, semmit sem sejtve.

-Nem tudom, elvileg megint mondott valamit neki az a lány. Nem hiába szóltam,hogy le kéne róla vakarnod, a végén még lekötözi, és elráncigálja a saját esküvőjére-mondta komolyan.

-Hülye vagy-csóváltam meg a fejem és fordultam vissza az ablakhoz, majd továbbra is onnan bambultam kifele.

Ádám

-Ádi, had beszéljek veled-vágódott le mellém Elise.

-Ha megint közölni akarod velem, hogy semelyik meccsen nem játszhatok, akkor nem szükséges. Felkészültem rá-mondtam hidegen, rá sem pillantva.

-Nem arról lenne szó-rázta meg a fejét, majd szőke tincseit visszarendezte a helyükre, és folytatta.- Csak ezt akartam megmutatni-tolt a képembe egy újságot, aminek egy mellékcikkjében visszaköszönt rám a saját arcképem. Elolvastam a rólam szóló cikket, és hirtelen émelyegni kezdtem. Nem vagyok egy gyenge típus, de ezt már nem bírtam tovább. Akkor, ott elsötétült előttem minden.

☆☆☆

Egy idegen szobában nyitottam ki a szemem. Hol vagyok?

Lia

-Felébredt, felébredt! Gyere már ide, Emília!-szólt a teremben ücsörgő tesóm, arra utalva, hogy az "elájult" személy tényleg felkelt. És nekünk kellett ittmaradni vele, mivel a csapatnak határidőre oda kell érnie a megbeszélt helyre.

-Sziasztok-léptem be a terembe, ugyanis eddig kint ücsörögtem, a helyiség előtt.-Ádám, jól vagy?

-Igen, minden rendben. Em, ha már itt vagy..Megtennél egy szivességet?-kérdezte, mire csak bólintottam egyet.-Letakarnád azt a radiátort a sarokban? Olyan gonoszan néz rám. Frászt kapok tőle-mondta, komoly fejet vágva, én meg furán néztem rá, pont úgy, ahogy a nővérem is. Ebbe mi ütött?

-Mi van?-kérdeztük egyszerre.

-Kérleeeeeeeeek-nézett rám bociszemekkel. Sóhajtottam egyet, majd a kezembe kapva egy kórházi pokrócot, odasétáltam az említett tárgyhoz, és ráterítettem a takarót.

-Így jó?-kérdeztem.

-Tökéletes-vigyorodott el.

-Te, Ádám, biztosan jól vagy?-szólalt meg Detti, felnézve a telefonjából, de választ már nem kapott, mivel az orvos lépett be.

-Jó napot. Uram, van ön számára egy kérdésem. Mikor evett utoljára?

-Tegnapelőtt-felelte Ádám, majd mivel mindenki csodálkozva meredt rá, (köztük én is), ezért folytatta.-A stressz miatt nem ment le egy falat se a torkomon.

-Akkor, ezért ájult el. Javaslom egyen valamit. Amúgy meg minden rendben van, makk egészséges. Hazamehet-hagyta el a kórtermet.

☆☆☆

-Te, Lia. Van egy kis baj..Vissza kell mennem Magyarországra. De neked itt kell maradnod.

-Nem, biztos, hogy nem maradok itt-vágtam bele a szavába.

-De, neked kell szponzorálnod a céget. Nekem közbe dolgom akadt, hidd el nem akartalak csak úgy, itthagyni. Sajnálom. Mindjárt indul a járatom.

-És anya? Ő mit mondott erre? Tudtommal nem hagyná, hogy egyedül maradjak itt, elvégre téged se engedett volna el ide-vetettem be az utolsó reményemet.

-Nyugi, mar belement. Elvileg te ,,felelősségteljesebb"-rajzolt idézőjelet a levegőbe- vagy. Téged itt mer hagyni.

-Ez hülyeség. Tuti nem mondana ilyet-erőlködtem tovább.

-Sajnálom. Na, most mennem kell. Szia!-ölelt át szorosan, majd elment.

Klassz. Kettesben maradtam Nagy Ádámmal.

Reményvesztve visszasétáltam az éppen szendvicsét majszoló fiúhoz.

-Detti elment. Na, edd meg gyorsan a kajádat, aztán menjünk a vonathoz-sürgettem, mert féltem, hogy az utolsó járatot is lekéssük.

-Úgy érted azt a járatot, ami már öt perccel ezelőtt elment?

Megdörzsöltem a szemeimet, remélve, hogy ez csak valami rossz álom. De nem. Ez a valóság.

☆☆☆