Még beszélgettünk egy kicsit, de le kellett raknom mivel valaki itt járkált az ajtóm előtt. Január elején kezdtem az új suliba, ahova Adam is járt. Együtt mentünk reggel a suliba. Talán úgy félúton járhattunk, amikor kétes kinézetű alakok állítottak meg minket.

- Milyen széplány van veled Adam. – mondta a legmagasabb.

- Ők a barátaid? – kérdeztem észre se vehetően, hogy beszélek.

A fiú megrázta a fejét.

- Add ide a pénzed kölyök. Éhezem.

Adam nyújtotta a pénzét, amit reggel kapott, de megragadtam a kezét és visszarántottam a pénzt.

- Nem fogod nekik oda adni a pénzed.

- Ne Hannah. Te nem tudod kik ők!

- Akkor most mindjárt megtudom. – mondtam és felém jövő férfire néztem.

- Nem kellene piszkálni a kissebeket. – mondtam és kikerültem a felém száguldó kezet és hason rúgtam a férfit.

- Mi a francot képzelt te liba? – kérdezte a másik férfi. – Ne csak álljatok, hanem fogjátok el!

- Hmm? Úgy látom használnom, kell azt. – mondtam és a zsebembe nyúltam a telefonomért. Úgy tettem, mint aki telefonál. – Jó napot, rendőrség? Egy utcai verekedés szemtanúja voltam. Igen.

- Hé, tűnjünk el innen. – mondta egy szőke hajú férfi, majd elkezdtek rohanni.

Ahogy eltűntek a szemem elől elraktam a telefonomat és a mellettem álló ledermedt fiúra néztem.

- Jól vagy? – kérdezte, amikor feleszmélt.

- Igen. – mondtam és elindultam.

- Hol tanultál meg verekedni?

- Magamtól. Kénytelen voltam, hiszen meg akartam azokat védeni, akiket szeretek. Hiszen ez a dolga egy testvérnek vagy egy barátnak. – mondtam és elmosolyodtam. – Szóval? A suliban is piszkálnak ezek szerint? – kérdeztem és rá pillantottam.

- Igen.

- Mivel?

- Lökdösnek és megdobálnak.

- Úgy látom, akkor baseballozok. – mondtam és az iskola előtt elővettem egy füzetem és tölcsér alakúra tekertem.

- Amúgy ki az a Chris?

- Az ikertestvérem. Csak elválasztottak minket, mert szerelmesek lettünk.

Ahogy beértünk a suliba felénk repült egy alumínium galacsin. Meglendítettem a kezem és elütöttem.

- Haza futás. - mondtam és mosolyogva a fiúra néztem. – Kezdem élvezni.

Elkísért az igazgatóhoz, majd eljutottam az új osztályomig. Hatalmas hangzavar volt. Még az igazgató sem tudta elcsitítani őket. Kezdtem mérges lenni

- Csönd legyen. – mondtam hangosan mire mindenki rám figyelt.

- Köszönöm, Hannah. Úgy látom, jó helyen leszel itt.

- Rendet fogok rakni, mert nem bírom a rendetlen embereket. – mondtam mosolyogva.

- Hé csajszi. – jött közelebb egy tipikus szépfiú.

- Carl viselkedj. Ülj vissza a helyedre. – szólt rá egy tanár, de nem figyelt rá.

- Nincs kedved a barátnőm lenni? Elég jó csaj vagy hozzám. – mondta a fiú és át akart ölelni, de egy mozdulattal a földre varázsoltam.

- Nem akarok egy ilyen idióta barátnője lenni. – mondtam és leültem a helyemre.

Szünetben Adam boldogan jött be a terembe.

- Hannah, Hannah. Nézd csak. – jött oda hozzám. Egy könyvet tartott magánál.

- Mutasd. – mondtam mosolyogva. – Ez a könyv...

- Igen. Ez Harry Crawford könyve a Tűz sárkány és az első kiadás.

- Komolyan? – kérdeztem és felcsillant a szemem. – Hol találtad?

- Ide rendeltem, mert anya nem akar több könyvet látni a lakásban.

- Hé, stréber. – jött oda Carl. – Csak nem csajozni akarsz? Nem jönnek be neki az olyan fiúk, akik ilyen kockák.

- Honnan tudod?

- Mi van, ha nekem pont az ilyen fiúk jönnek be? – kérdeztem és átöleltem a fiút.

- Hogy? Te nem vagy normális. Pont egy ilyen gyenge fiú?

- Nem gyenge. Csak te vagy egy izomagy. – mondtam és kimentünk a teremből.

Ahogy kiértünk elmosolyodtam.

- Ne foglalkozz vele. És nem mond el, hogy testvérek vagyunk. De azt se mond, hogy nem vagyunk.

- Rendben.

- Így le fognak szállni rólad, mert ha nem akkor azt hiszem, durvább eszközökhöz kell folyamodnom. Rendben. Igazi férfivá foglak varázsolni. – mondtam, majd észbe kaptam mit mondtam. – Attól még igenis fiús vagy csak... hogy meg tud védeni magad.

- Tudom, hogy nem vagyok olyan férfias, mint más.

- Pontosan ezért fogok neked segíteni. Edzeni fogsz és akkor már nem lesz szükséged más segítségére.

- Ez hülyeség.

- Hát akkor tőlem maradhatsz lány örökre. – mondtam és elindultam az iskola folyosóján.

- Várj Hannah... Tényleg tudsz segíteni?

- Nem csak tudok, hanem fogok is.

- Rendben, akkor amint haza értünk el is kezdjük.

Otthon megkértem, hogy vegyen valami sportosabb ruhát, amig én szólok a mostohának.

- Blair. – mentem be a konyhába. – Elmegyünk egy kis időre Adammel. Vacsorára itthon leszünk.

- Ugye őt nem akarod úgy behálózni, mint az ikertestvéred?

- Ugyan kérlek. Nekem csak Chris van.

- Hazudsz. El akarod tőlem venni a kis fiamat.

- Nem veszem el. Csak te nem vettél észre valami fontosat és én abban akarok segíteni neki.

- Ugyan mit nem vetem észre?

- Hogy bántalmazzák lelkileg az iskolában és itthon is. – mondtam és faképnél hagytam a gondolataival.

Lehet, hogy egy kicsit túllőttem a célon, de azt akartam, hogy tudja, mit tesz Adammel. Remélem ezzel nem tettem semmi rosszat. Elmentünk a közeli edzőterembe és elkezdtük.

Így teltek a napok. Kezdett látszani rajta a kemény munkája eredménye. Viszont a mai telt le az 1 hónap. És én elfelejtettem. Chris ott várt engem az iskola ajtajában. Könnyes szemmel borultam a nyakába.

- Úgy hiányoztál. – Mondtam és meg akartam csókolni, de ekkor megjelent Izomagy kapitány, vagyis Carl.

- Nem akarok zavarni, de ő ki? – kérdezte Carl. Már éppen válaszolni akartam, amikor Chris közbe szólt.

- Neked ezt nem kell tudnod. Gyere Hannah. Menjünk.