ÁKOS

Az eső patakokban folyt és nem úgy tűnt,mint aki most készülne elállni. Mindenki futott,úgy,ahogy csak a lába bírta. Akik éppen kutyát sétáltattak,felkapták a kis ebeket a karjaikba és azokkal futottak hazáig. A nagyobbakkal meg csak annyi volt a baj,hogyha futottak veled,biztos beleestél a pocsolyába. Persze,jelen pillanatban nem ez történetünk lényege. Kint,Budapest utcáin,egy nagy lakásban egy nő és egy férfi veszekszik. Vagyis...ha az igazat akarom mondani,a nő úgy üvölt,mint egy oroszlán,a férfi meg mit sem értve néz rá,s közben próbálja védeni három kisgyermekét. Szépen kérleli feleségét,hogy ne csomagoljon,maradjon velük. Az asszony rá sem hederítve ordítozik tovább és esze ágában sincs kicsomagolni csicsás bőröndjéből. Azt mondja elege van,nem bírja tovább,neki szabadság kell,és ezt a férfitól nem kaphatja meg. Végül abbahagyja és kissé szomorúan,de tényleg csak egy kissé,leguggol a gyerekekhez. Végül annyit szól a legidősebbnek,hogy vigyázzon a másik kettőre,aztán ad a fejükre egy puszit,beszáll a taxiba és elhajt.

-Ne,anya,kérlek,maradj!-Kiáltottam és felültem az ágyban. Csodálattal vettem észre,hogy a nővérem házában vagyok,a hátamról pedig folyt a víz és azt hittem,elájulok. Szerencsére a húgomat és a legjobb barátját nem keltettem fel a kiabálásommal,még mindig csendesen szuszogtak az ágyukban. Bár az előbbi kirohanásomra sem keltek fel,azért inkább nem akartam kockáztatni,és amilyen halkan csak tudtam kiszálltam az ágyból. Kisettenkedtem az ajtón,majd bementem a fürdőszobába. Gyorsan kinyitottam a csapot,jól megmostam az arcom és elzártam. Ráterpeszkedtem a csapra és belenéztem a tükörbe. Eléggé nyúzottan festettem,és nem csak azért mert hajnali 3 volt. Vörös hajamból is szakadt a víz,és fal fehér voltam. Amit ott bent átéltem a szobában,nemcsak egy álom volt. Tényleg megtörtént,évekkel ezelőtt. Nem sokszor álmodom ezt,de sűrűn visszajön ez az emlék. Tisztán emlékszem arra a napra. Azon a napon mentem el először kutyát sétáltatni,természetesen nem egyedül,hanem Dettivel. Letti pedig otthon maradt anyával ebédet főzni. Miután végeztünk,visszavittük Pamacsot,a labrador kutyát a szomszédunkhoz. Amire hazaértem ,arra senki sem számított. Még apa sem. Anya mindenféle dolgokat vágott a fejéhez,amit nem nagyon értettem,mert még kicsi voltam. De szinte éreztem,hogy nem érzi ott jól magát velünk. Nem mondanám azt,hogy sosem szeretett minket,mert amíg velünk volt,sok dolgot megtett értünk,de a szíve másfelé húzta. Mindig is énekes akart lenni. A mai napig nem tudom,hogy sikerült-e neki megvalósítani,de remélem igen,és nem a semmiért ment el. Még mindig a hideg kiráz attól az emléktől. A nővérem akkor már 10 éves volt,szóval valamennyire feltudta fogni,mi történt. Odabújt apuhoz,zokogott és egyfolytában azt kérdezgette tőle:"Visszafog még jönni?". Apu pedig szomorúan válaszolt:"Nem tudom,kincsem". Én és az ikrem értetlenül összenéztünk. Nagyon kicsik voltunk még és nem sokat értettünk a világból. Viszont,ahogy egyre nőttünk,rájöttünk,a világ tele van rossz emberekkel,akiket jobb,ha elkerülünk. A tesóim úgy gondolták anya rossz ember,így nem kell vele foglalkoznunk. Csakhogy én nem így gondolom. Ahogy befejezem a gimit az lesz az első dolgom,hogy megkeressem. És ha megtalálom,eltiplizek innen,egyenesen hozzá. Nem bírok itt lenni. Szeretem a családom,nem is arról van szó,hogy nem,de nem bírok itt lenni Magyarországon. Túl sok minden történt ezalatt a 18 évem alatt a földön,aminek örülnék,ha nem történt volna meg és szeretnék elfelejteni. Ez nem csak Adriról szól,a szakításról,meg ezekről a hülyeségekről. Mikor 12 voltam,kezdtem felfogni,hogy az anyukám soha többet nem jön vissza. Depresszióba estem. Vagdostam is magam,de azt 1 hét után abba hagytam,miután egy nap a suliban összeestem a fiú mosdóban. Az lett a vége,hogy elzártam magam a külvilágtól. Nem érintkeztem senkivel,pedig akár hiszed,akár nem,régen nagy ölelkező srác voltam. Még a barátnőmet sem mertem megérinteni. Talán ezért szakított velem. Erre a gondolatra sóhajtottam. Muszáj volt kiszellőztetnem a fejemet,így hát halkan visszamentem a szobába,és akármennyire is meleg volt napközben,kora reggel meglehetett fagyni,úgyhogy előkotorásztam a kék melegítőmet,felrángattam magamra,aztán lementem a lépcsőn. Mikor megláttam Dincit a konyhában ijedtemben hátraugrottam és szépen bevertem a fejem a falba. A fájdalom élesen hasított belém. A fejemre tapasztottam a kezem. Máskülönben nem ijedtem volna meg,hiszen nem egy ijesztő ember,plusz ez az ő háza és számíthattam volna rá,na de kora reggel? Nem mintha én nem lennék fent ilyenkor,de az más...

-Ákos. Te már fent vagy? Hajnali 5 van. Apukád nem említette,hogy reggeli bagoly vagy.-Mosolygott rám kedvesen.

-Nem tudtam aludni.-Vontam meg a vállam. Éppen szendvicseket készített. Egy kék inget viselt,szintén kék nyakkendővel és fekete zakóval. Feltételeztem,hogy készül valahová.-Dolgozni mész? Ilyenkor?-Vontam fel a szemöldököm. Jó,az nem baj,ha én felkelek ilyenkor és elmegyek andalogni egyet,hogy ne érezzem magam olyan rosszul,de azért ő megérdemelni a pihenést. És ha már az ágyban van,aludhatna egy jót helyettem is. Álmodhatna,anyám nélkül. Ahelyett,hogy azon nyomban ott hagyott volna és visszabújt volna a nővérem mellé,csak sóhajtott.

-Detti terhessége miatt dupla műszakot vállaltam. Eleinte ő is dolgozott,de mostanában már attól kifárad,ha kimegy a vécére. Nem akarom terhelni.-Becsomagolta a szendvicseket,amiket utána betett a táskájába.

-És te nem vagy fáradt?-Kérdeztem kíváncsian. Igen,engem is érdekelnek más emberek,ha esetleg azt hittétek,hogy nem.

-Nyilván az vagyok,de a nővéredért bármit megtennék.-A szemébe néztem,és láttam,tényleg szereti a tesómat. Semmi kétség e felől. Eleinte nem nagyon kedveltem Dénest. Féltettem tőle a nővéremet. Dettinek sosem voltak jó palijai. Az egyik mindig részeg volt,még akkor is,amikor eljött a családi vacsoránkra,és megkínált minket vodkával(megjegyezném,én és Letti még csak 11 évesek voltunk akkoriban). Aztán a tesóm ráhajtott egy hippi srácra,aki eléggé furcsa ruhákat viselt,és egyfolytában a világ békéről beszélt. Később kiderült,hogy egy börtönből szökött idióta. Hívnunk kellett a rendőrséget. A "kedvencem" mégis Kassai Roland volt,aki amúgy egy kis nyomi volt. Kitűnő tanuló volt,fogszabályzója mindig ferdén állt,szürke(igen,szürke!!!)haját félrenyalta és olyan ruhákat hordott,mint a nagyapám. Egy nap Roli barátunk azzal állított be,hogy köszönetet mondjon Dettinek,amiért segített neki rájönni,semmi érdeklődést nem mutat a lányok felé. Másnap már egy Egyetemista fiúval csókolózott. Hát igen,nem csak a nővérünk volt lesokkolva. Nincs semmi bajom a melegekkel,de azért bocsánatot kérhetett volna tőle,vagy valami.

-Aha...-Annyira sok mindent akartam neki megköszönni,de csak ennyit tudtam kinyögni. Most komolyan? Mentségemre legyen mondva,nem vagyok a szavak embere.

-Látom,hogy fel vagy már öltözve. Van kedved elkísérni a buszhoz?-Láttam az arcán,hogy kicsit óvakodik a választól. Nem sértődtem meg. Jogos volt a reakciója. Nem vagyok valami kedves másokkal,és természetesen ez nem az ő hibájuk. Próbáltam egy mosolyt kierőltetni és válaszra nyitottam a szám.

-Persze.-Egy nagy mosoly terült el az arcán,majd beleöklözött a vállamba. Hátrahőköltem az érintésétől,elfogott egy kicsi hányinger,de rögtön elmúlt. Nem tudom mostanában mi van velem. Egyre rosszabbul viselem,ha megérintenek. Vettem egy mély levegőt,majd utána mentem. Bezárta az ajtót és elindultunk. Nem sokat beszélgettünk,de nem is bántam. Szeretem nézni a tájat. Mindig elvonja a figyelmemet. Tegnap költöztünk ide,úgyhogy még esélyem sem volt megnézni mik vannak itt. Vagy inkább kik. Tényleg nem csak duma,hogy a faluk mindig csendesek. Budapesten ilyenkor már hallani lehet a kocsik és más közlekedési eszközök hangját. Itt meg nincs semmi zaj. Észrevettem egy nénit,aki éppen a kertjében gondozta a virágait. Nagyon szépek voltak,biztos sokat foglalkozott velük. Akik nem kint voltak,azok vagy aludtak,vagy már elmentek dolgozni. Tetszik ez a falusi élet,bár nem hiszem,hogy valaha a kezembe fogok venni egy kapát. Nem azért mert lusta lennék,hanem azért,mert,ahogy ismerem magam,fejbe vágnám magam vele. Ez inkább a húgom dolga lenne,én maradok a virágoknál. Nincs nevetés,okés? Röpke 15 perc alatt kiértünk a buszmegállóba. Meglepődtem,mikor azt vettem észre,hogy vagy még 10 ember álldogál a buszra várva,hogy "végre" beérjenek a munkahelyükre. Most már értettem,miért nem hallottam hangokat. Mindenki elmegy,hogy a megélhetésért küzdjön. Hű. Jó,persze otthon is sokan járnak dolgozni,több tucat ember,de ők kárt is tesznek a környezetünkben egyben. Az ottaniak már csak a kocsijuknak élnek,semmi másnak. Nem sokkal később a megérkezésünk után egy különös kis szerkezet állt meg előttünk. Nem volt tetője. Nem volt nagy,de elég hosszú ahhoz,hogy sokan elférjenek benne. Sosem láttam még ilyet,de különös módon elkápráztatott. Hm,talán még sem lesz annyira vacak az az 1 év?

-Köszi kölyök,hogy elkísértél. Most menj szépen haza és próbálj még aludni pár órát. Szia.-Kacsintott,majd felszállt a kis fehér izébigyóvalamire. Amint felért utána intettem,aztán sarkon fordultam és a ház felé vettem az irányt. Eredeti tervemben az állt,hogy megnézem még mik vannak itt,de rám tört az álmosság. A lábaim elgémberedtek,a szemem majdnem lecsukódott és kis híján elbotlottam egy beton kipúposodásba. Mikor hazaértem, a másik három ember még mindig szunyókált,szóval úgy döntöttem,én sem fogok másképp tenni. Levettem a melegítőmet,meg a pólómat,így egy száll alsóba feküdtem be a puha ágyba. Azon nyomban elfogott az álom,és biztos vagyok benne,hogy horkoltam. Annyi minden történt ma,pedig még el sem kezdődött a nap.

***

Arra keltem fel,hogy a redőny fel van húzva és a nap belesüt a szemembe. Á,semmi baj,csak majdnem megvakultam. Mikor felültem,meglepődve véltem felfedezni,hogy Letti és Dominik már elhagyták az ágyukat,sőt,be is vetették. Na most vagy ők voltak nagyon halkak,vagy én aludtam nagyon mélyen. Valamelyik biztos. Kiszálltam az ágyból,közben megropogtattam a csontjaimat. Imádom ezeket a hangokat. Ne nézzetek őrültnek,légyszi. Ásítottam,aztán ránéztem az órára és eltátottam a szám. Talán nem aludtam jól,de nem gondoltam,miután visszaalszom,egészen dél egyig nem fogok felkelni. Miért nem szóltak nekem a többiek? Felmerült kérdésemre megvontam a vállam,és letudtam azzal,hogy szellemé változtam,így nem láthatnak. Sokkal jobb lenne az életük nélkülem. Ráleheltem a tenyeremre,majd elfintorodtam. Borzalmas szaga volt,és ezzel még finoman fogalmaztam. Úgy döntöttem nem csak fogat mosni,hanem fürödni is elmegyek,mert az izzadtság igencsak lebüdösített. Amint kinyitottam a szekrényt egy rózsaszín bugyi esett ki belőle. Elfintorodtam. Ez biztos Lettié. Hacsak Dominik nem változik át esténként chippendale fiúvá,és nyűgözi le a csajokat egy női alsóneművel. A gondolaton muszáj volt elmosolyodnom. Egyébként,amíg Dettiék nem vesznek új bútorokat,addig osztozkodnom kell velük. Juhú. Kivettem egy fehér rövid ujjút,fekete térdig érő nadrágot,szürke zoknit,majd bevittem őket magammal a szobához tartozó fürdőszobába. Na persze,2 fürdőszobára telik,de 2 szekrényre nem,ez nem fair. Jó,jó,nem szólok bele,de nekem ez a "szekrény megosztó" szarság nem jön be. Ha én szabad ember vagyok,a ruháim miért nem lehetnek szabadok? Megráztam a fejem. Olyan hülyeségeken tudok agyalni,hogy az hihetetlen. Mivel csak egy alsóban aludtam,nem nagyon kellett,mit levennem. Megengedtem a kádat,közben a Batman-es alsómat próbáltam a szennyes legmélyére rakni. Az se baj,ha megtalálják,majd azt mondom, Dominiké. Mikor már elég nagynak találtam a vizet,beleültem. Forró volt,de nem érdekelt,mert jól esett. A testemet átjárta valamiféle bizsergés. Behunytam a szemem,próbáltam ellazulni. Próbáltam nem nagy ügyekre gondolni,de nem jött össze. Eléggé mérges vagyok magamra. Egész nyáron nem írtam semmiféle történetet,pedig elvileg jó író vagyok. De egyszerűen nem jön az ihlet. Jelen pillanatban nincs semmi az életemben,amit feltudnék használni jó sztori gyanánt. Tavasszal gondolkoztam egyen,ami a múltamról szól,csak a srácot és a családját máshogy hívják,de amint elkezdtem,rájöttem,ezt nem folytathatom. Túl nehéz lenne megírni. Anyám elmenetele. Milyen bunkó voltam első találkozáskor a mostohaanyámmal. Az ikremmel való kapcsolatom megromlása. És az apám. Róla nem szívesen beszélek. Legyen elég annyi,hogy olyasmit tett,amit nem tudok neki megbocsátani. Soha többé. Idegességből rácsaptam a vízre,így az belefröccsent az arcomba. Akkor jöttem rá,most már elég a lubickolásból,beszappanoztam magam,lemostam,letörülköztem,felvettem a kikészített ruháimat,aztán jó erősen megmostam a fogamat. Mikor kiléptem a szobám ajtaján észrevettem,hogy egy velem egyidős srác jön ki a másik fürdőszobából. Persze,hihettem volna,hogy Domi az,de teljesen máshogy néznek ki. Míg a tesóm legjobb barátjának szőke haja van,ennek a fiúnak olyan fekete a haja,mint a holló. És Domi magasabb is nála. Becsuktam a számat,amit csak később vettem észre,hogy nyitva van,aztán én is lementem a lépcsőn. Azt hittem ennél meglepődöttebb már nem lehetek. Hát,mindenki tévedhet. Az asztalt körbe ülte egy csomó tini. Az a fiú,akit láttam kilépni a fürdő ajtaján,most leült egy szőkésbarna hajú lány mellé,aki zsiráfos pólót és egy lila rövidnadrágot viselt,haját egy virágossal csattal tűzte fel. Ő mellette egy másik lány foglalt helyet,akinek ugyancsak fekete haja volt,amit kiengedve hagyott,viszont ő nem hordott olyan vidám ruhákat,mint a másik. Egy fekete atlétát viselt,hozzáillő fekete shorttal. Aztán továbbnéztem,amivel nagy hibát követtem el. Kidülledt a szemem,és a levegőm is beszorult. Úgy éreztem,valaki fojtogat. Bárhol felismerném az exemet és a bátyját,bárhol. Láthatólag ők már nem lepődtek  meg,hiszen gondolom tudták,ahol az ikrem van,ott vagyok én is. Csak Adri nézett rám furán. Miután valamennyire észhez tértem,csak akkor vettem észre,hogy Letti szomorú tekintettel néz rám,ahogy a barátja is. A többi ember nem tudott semmit,így nagyon nem is tudtak reagálni a helyzetre.

-Ó,Áki,végre felkeltél! Milyen sokáig maradtál fent,hogy eddig aludtál?-Tette csípőre a kezét Detti ,de a hangjából kivettem,hogy nem mérges,no meg most nem is tudna ezzel foglalkozni.-Ők itt a szomszédaink,Kovács Levente és Kovács Adrienn. Ők pedig a barátaik,akik most velük laknak. Roxy,Nelli és Nico. Ma velünk fognak ebédelni.-Közölte velem a tényeket.-Amúgy gyerekek,ő a kisöcsém,Ákos.-Ült le a húgom mellé mosolyogva. Biccentettem nekik köszönésül,mire kaptam tőlük egy halk"sziát". Kivéve a Roxy nevű lányt,ő elég izgatottnak tűnt. Vajon mindig ilyen? A két lány tesóm kiszedték a kaját mindenkinek. Spagetti,a kedvencem. Máskor szívesen falatoztam volna belőle,de most elment a kedvem az evéstől. Miért kell pont itt lennie? Miért? Ez egy jel féleség vagy mi? Az egész ebéd ciki volt. Szinte csak Detti beszélt folyamatosan,a többiek feszengtek. Az volt a leggázabb,amikor az exemmel véletlenül belenéztünk egymás szemébe. Kétségtelen,tenger kék szemei még mindig gyönyörűek,bár érzelmet már nem táplálok iránta. Mindenki azt hitte a családomban,hogy azért vagyok ennyire kiakadva,mert még mindig érzek iránta valamit. Pedig nem. Amíg együtt jártunk,akkor is tudtam,a mi szerelmünk vagy mink nem fog örökké tartani. Előbb-utóbb úgyis szakítás lett volna a vége. Inkább az fáj a legjobban,hogy azért dobott ki,mert az vagyok,aki vagyok. Sebaj. Most már tudom,hogy nincs olyan,hogy örökké. Ebéd után az a Nico nevű fiú,aki már látta  a fürdőszobánkat,felajánlotta,hogy segít mosogatni,amin Detti először meglepődött,majd elmosolyodott. Persze Domi megszokta,hogy ő a jó kisfiú,ezért nyilván ő is elkezdett elmosni egy tányért. Utána a nővérem belesúgta a fülembe,hogy példát vehetnék róluk. Ja,hogyne. Mikor senki sem figyelt rám,arrébb húztam Lettit.

-Oké. Mi a fenét keresnek itt Adriék?-Kérdeztem idegesen,de egyben halkan,hogy egyikük se hallja meg.

-Nem tudom. Egyszer csak beállítottak,aztán Detti meghívta őket ebédre.-Tette a karba a kezét.-Eléggé megvoltak lepődve,de ezzel nem voltak egyedül.-Elkezdtem fel-alá járkálni,s vagy 1 másodpercenként beletúrtam a hajamba. Úgy nézhetett ki,mint egy felgyújtott szénakazal. Letti arca elsimult,próbálta megsimogatni a karom,de elhúzódtam. Erre lehajtotta a fejét,majd visszanézett rám.-Jól vagy,bratyó?-Megvontam a vállam.

-Ne érdekeljen.-Tártam szét a karom. Átváltottam egy durvább hangnemre. Beletörődve felsóhajtott,majd otthagyott. Na jó,ennyire azért nem akartam egy paraszt lenni. Bármennyire is mérges vagyok rá,ő a testvérem és ezt tényleg nem érdemli meg. Utána mentem a konyhába,hogy bocsánatot kérjek,de aztán...

-Köszönöm Bernadett a meghívást. Nagyon finomat főztél,de tényleg mennem kell.-Mondta Adri a nővéremnek.

-Máskor is szívesen látlak,szépségem.-Megölelték egymást. Én miért nem tudok erről a baráti viszonyról? Hú,bakker,totál le vagyok maradva. Először azt hittem mindannyian mennek,de a többiek úgy maradtak a helyükön. 

-Jól van húgi,otthon találkozunk. Mi kártyázni fogunk. Tudsz kártyázni?-Kérdezte Levi a húgomat,aki kissé elpirult majd megrázta a fejét,hogy nem. Most meg mi van? Máskor is találkozott már Levivel,és akkor nem volt ennyire elragadtatva. Plusz,ötből öt országos kártya versenyt nyert meg. Ez nekem nem tetszik. Nagyon nem. Dominik is így vélekedhetett,mivel karba tett kézzel és összehúzott szemöldökkel bámulta őket. Szegény fiú. Arra eszméltem fel,hogy Adri becsukta a bejárati ajtónkat. Hirtelen nagyon kíváncsi voltam,hova mehet a bátyja nélkül,hiszen régen nem volt olyan,mikor a "rapper fiút" nem láttam volna a közelünkben. Ki akartam deríteni,mi a dolga,és semmi sem állíthatott meg. A többieknek azt hazudtam,hogy fáj a fejem és talán egy kis sétától jobban leszek. Detti sokáig győzködött,hogy inkább menjek lefeküdni,ha rosszul érzem magam,de végül meggyőztem,hogy a friss levegő jót fog tenni. Gyorsan felkaptam a baseball sapkám,és kifutottam a házból. Először nem láttam őt,de mikor balra fordítottam a fejem,észre vettem,hogy a buszmegálló felé közeledik. Mit volt mit tenni,utána szaladtam. Próbáltam nem hangosan csinálni,de nem nagyon akart összejönni,mivel megfordult. Szerencsére volt ott egy fa a közelben,ami mögé betudtam bújni. Éreztem,hogy nevetséges,amit csinálok,és később megfogom bánni,de mégis tovább követtem. Valami ösztön hajtott. Talán valami azt akarja nekem megmutatni,hogy tudnom kell valakiről. Azért hiszek az ilyesmiben,mert mama is ilyen helyzetben találkozott a papával. Mama éppen veszekedett a volt barátjával,amikor nem figyelt útközben és belebotlott "egy dögös vörös rókába"(nem tudom ez,hogyan jött a maminak). Persze,nem azt mondom,hogy Adri után bárkivel is összeakarnék jönni többé. A szerelem nem nekem való,ez van. Annyira elvoltam foglalva a magammal vitatott társalgással,hogy észre sem vettem,a busz megérkezett a megállóba,volt barátnőm pedig felszállt rá. Erre én fogtam magam és elkezdtem szélsebesen futni,ahogyan csak a lábam bírta. Nem volt nagy dolog,tesiből mindig jó voltam,eléggé sportos alkat vagyok,ezért is történt úgy,hogy még pont elértem a kék járművet. Hosszú köszönet áradatot zúdítottam a sofőrre,de ez csak addig tartott,amíg rám nem szólt,hogy:"Nem érek rá egész nap,baszod,ha nem ülsz le most,esküszöm én magam rugdoslak ki". Ez után gyorsan kerestem egy helyet. Nem mintha a sofőr olyan félelmetesnek tűnt volna,inkább csak nem akartam jelenetet(külsőre egész kedves néninek nézett ki). Nagy szerencsémre Adri nem vett észre. A fülhallgató be volt  dugva a fülébe,szemeit lehunyva tartotta. Nem akartam rá gondolni,milyen szépen is nézett ki így. Bámulásomnak az vetett véget,hogy a busz elindult,én meg ráestem egy kövér bácsira. Kissé morcosan nézett rám,mondhatom.Hát,így kezdődött egy gyönyörű utazás Budapestre.

***

Az utazás majdnem két óra hossza volt. Kicsit meglepődtem. Mikor Dettiékhez költöztünk,nem tartott ennyi ideig. Szent igaz,hogy kocsival mentünk. Az út nem volt vészes a buszon,ha nem vesszük figyelembe a kis srácot,aki mögöttem ült és úgy döntött,rugdossa a székem. Vagy a negyvenes éveiben járó nőt,aki gondolom most akarja megmutatni mekkora énekes tehetség,mivel egész úton kornyikált. No meg ott volt még a dagi bácsika,akire az út elején véletlenségből ráestem. Egész úton engem bámult. Nem néztem rá,de az egész testemben éreztem,hogy a tekintete csakis rám irányul. Csodás,mondhatom. Ezért is volt olyan jó kilépni a járdára,s beleszagolni a levegőbe. Aztán elkezdtem köhögni,mivel egy autó éppen most ment el mellettem és beszívtam a gázt. Megráztam a fejem,majd körbenéztem. Adri addigra már egy nagy kávézó előtt állt,amit mosolyogva nézegetett. Nagyot sóhajtottam. Little Star. Ez a helyiség neve. Mindig idejöttünk,amikor nem volt randi ötletünk,vagy csak egyszerűen idejöttünk,mivel a kávé isteni. Ahogy belém hasítottak az emlékek,enyhe szúrást éreztem a szívem tájékán. Jó,igen,bevallom,még mindig fáj a szakítás,de Adriennek igaza volt...Nem állok készen egy kapcsolatra,hiába vagyok már 18 éves. Kidülledt a szemem,amikor megláttam egy szőke hajú,Adrival egy magas fiút kijönni a kávézóból. Ahogy meglátta a volt barátnőmet,odasietett hozzá és szenvedélyesen megölelte. Persze,mit is vártam? Rám fog várni? Kétlem. Nem vagyok dühös,megtudom érteni. Én is azt választottam volna a helyében,aki megmer ölelni és nem fél az érintkezéstől. Neki való.

-Hé,haver!-Annyira belemerültem a gondolataimba,hogy a hangra összerezzentem és félelmemben felraktam a kezem,nehogy az alak bántson.-Nyugi,csak én vagyok.-Óvatosan leemeltem a kezeimet,kinyitottam a szemem,és megláttam,ki áll előttem. Szőke haj,zöld szem,alacsonyabb nálam,nagy fekete keretes szemüvegje van,ja és emellett a húgom legjobb barátja.

-Basszus,Domi,halálra rémisztettél.-Kifújtam a levegőm. Az igazat megvallva nem csak Lettinek,hanem nekem is jó barátom.Még tizedikben lettünk barátok,amikor ő és az ikrem moziba készülődtek,de Letti még elvolt foglalva a készülődéssel. Én videojátékot játszottam,s megkérdeztem,ő nem akarja-e kipróbálni. Azóta minden szombaton játék estét tartottunk...a húgom tudta nélkül. Nem szégyelljük a barátságunkat,de Letti már így is dühös,hogy "elvettem" tőle Adrit.-Mit keresel itt?

-Követtelek.-Válaszolta egyszerűen. Felhúztam a szemöldököm.-Bocs,Áki,de semmi kedvem nem volt ott maradni. Levi beszélt,Letti pedig úgy nézett rá,mint egy Görög Istenre. Pedig csak a kártya szabályait magyarázta el!-Idegesen karba tette a kezét. Halványan elmosolyodtam. Dominak már rég óta tetszik a húgom. Eléggé sok trükkel próbálta a tudtára hozni,ám mindig felsüléssel végződött. Például,amikor tavaly megakarta hívni a bálra,egy csokor vörös rózsát rakott a szekrényébe,azzal a felirattal,hogy: Eljönnél velem a bálba?  Szeretettel,Dominik :) Na igen. Kiderült,hogy az nem is az ő szekrénye volt így szöszi barátocskám nem a tesómat,hanem Zsigmond Klárát hívta el,azt a lányt,aki sosem borotválta a lábát és mindig brokkolik lógtak ki a fogszabályzójából. Hát,meg kell mondjam,nagy örömmel ugrott Dominik nyakába. A tekintetem megint a két kis gerlicére siklott,akik épp most mentek be a kávézóba. A mellettem lévő emberke felhördült.-Ne már,haver! Szakított veled! Tudom,hogy szar,de próbád túl tenni magad rajta. Jó srác vagy,majd találsz valaki mást.-Kuncogtam.

-Figyelj. Mivel egyikünknek sincs kedve hazamenni,elmehetnénk a könyvtárba. Hallottam,hogy nem rég nyitottak egy újat. Az a neve,hogy Kleopátra.

-Az nem Julius Caesar felesége volt?-Nézett rám értetlenül. Megforgattam a szemem.

-De igen,de nem ez a lényeg.-Köhintettem.-Megtudhatunk több dolgot is. Mondjuk keresgélhetnénk történelmi események iránt,elolvashatnánk Arthur Király legendáját,vagy akár újra olvashatnánk a Kőszívű ember fiait.-Lelki szemeim előtt már láttam az egész jelenetet. Olvasom a könyveket és egyszer csak a fejembe ötlött egy történet a háborús időszakról. Ehelyett,a valóságban,hallgathattam,hogy Dominik unottan hümmög.

-Nem is tudom haver...-Megvakarta a tarkóját.

-Van Joker képregény is.-Erre felcsillant a szeme.

-Akkor mire várunk még? Menjünk! A képregények nem olvassák el magukat!-Kicsit összerezzentem,amikor megveregette a hátam,viszont gyorsan összeszedtem magam,egy perccel később pedig már az utat mutattam. Mindig is szerettem a városban sétálni. Annyi minden volt itt. Ruha üzletektől kezdve,a túloldalon álldogáló hot dog árusig. Csodás hely,még akkor is,ha mostanában sok rossz dolog történik. Nem tellett 10 percbe sem,mire megtaláltuk a könyvtárat. Elvigyorodtam,amikor megláttam. Gyönyörűen nézett ki. Magas,világos barna épület volt,két zöld kupolával a tetején,márvány ajtóval előttünk. Nem messze tőlünk egy szobor állt. Két kisgyereket ábrázolt,akiken szemüveg volt,s nagy mosollyal az arcukon olvasták a könyvet. Míg én ámélkodtam,Domi csak rázta a fejét,s egyik lábáról a másikra ugrándozott. Nem tudtam eldönteni,hogy pisilnie kell,vagy nagyon erős rángása van. Néhány másodperc múlva kiderült,hogy elsőre találtam el.-Szerinted van bent mosdó? A lánytesóid Isteni limonádét tudnak csinálni,ami úgy látom nem csak finom,de eléggé erős vécé iránti vágyat is okoz.-Ezen hangosan felnevettem. Ilyeneket csak ez a fiú tud mondani,senki másnak nem jutna eszébe.

-Bemegyünk és megkérdezzük. Gyere.-A belsejében sem csalódtam. Ahová nézel,mindenütt könyves polcok sorakoznak,megannyi érdekes könyvekkel. Fantasy,Sci-fi,romantikus,thriller,akár még igaz történet is. Már éppen mentem volna körbenézni,mikor észrevettem Dominik arcát. Egy nagyon picit megsajnáltam,ahogy így elnéztem kétségbeesett arckifejezését. Az első gondolatom az volt,hogy bármennyire szeretem a tesóimat,én aztán biztosan nem kóstolom meg azt az italt. A második pedig az,hogy meg kéne kérdezni egy könyvtárost a mosdó hol-létéről. A nagy,szürke pult mögött egyáltalán nem egy idős,öreg néni állt,ahogy a filmekben szoktuk látni. Eléggé fiatalnak tűnő lány volt,nemrég tölthette be a huszadik életévét. Fekete haja volt,tűzpiros melír csíkokkal. Szegecses nyakláncot viselt,fekete shortot,direkt lyukas fekete cicanadrágot és egy szintén fekete felsőt,amire fehér színekkel ez volt írva: I can't thinking straight. A szemei erősen ki voltak húzva. Az öltözéke egészen passzolt fekete körömlakkjához. Odamentünk hozzá. Legalábbis én,Dominik inkább ugrált.

-Szia. ne haragudj,de megtudnád...

-HOL A KLOTYÓ???-Üvöltötte Dominik,mit sem törődve azzal,hogy egy könyvtárban van. A lány sértődött kép helyet csak elmosolyodott,és elmutatott mellettünk. Mire egyet pislantottam,Domi már el is viharzott mellőlem. Okééé.

-Mit evett?-Kérdezte kíváncsian.

-A testvéreim csináltak limonádét és kissé többet ivott a kelleténél.

-Remek. Legalább nem kell kakit takarítanom.-Halkan felnevettünk,aztán abbahagytam és értetlenül néztem rá.

-Van,aki félre...-Megvonta a vállát.

-Megesik.-Elvigyorodott,amint meglátta az undorodott arcomat.-Mi kell Szépfiú?-Ezt a kérdést nem annyira értettem,szóval leginkább hümmögtem.

-Ó,nem randira akartalak hívni vagy ilyesmi.-Ahelyett,hogy totál idiótának nézett volna,kuncogott.

-Én a könyvekre gondoltam.-Kiadtam egy "Ó" hangot. Majdnem elsüllyedtem szégyenemben. Persze,egy könyvtárban vagyunk,mit is gondoltam? Hülye.-És nekem amúgy sem jönnek be a fiúk.-Meglepődött arcom láttán még szélesebb lett a mosolya,ha ez egyáltalán lehetséges. Azt hiszem akkor értettem meg,hogy pontosan miért is van ebben a pólóban.-Kövess.-Úgy éreztem,annyit bunkóztam vele,hogy kötelességemnek éreztem utána menni. Elmentünk néhány polc mellett,de még sokáig nem állt meg. Már a tizedik sornál jártunk(talán számoltam,de csak talán),amíg egyszer csak végre megállt. Csodálattal nézett egy könyvet. Amikor odanéztem,rögtön meg is értettem,hogy miért,és akaratomon kívül is megejtettem egy halvány mosolyt. Hamupipőke. Ne gondoljátok azt,hogy ez az a mese,amiben a lány cseléd,aztán találkozik a Szőke herceggel és minden happy lesz. Nem. Ez teljesen más. Ennek nem jó a vége. Borzasztó. Tragikus. És amúgy,ebben nem is egy lány a főszereplő. Ez egy fiúról szól,Matty Brown-ról,akinek a szüleit a saját szeme előtt mészárolták le. Akkor megesküdött rá,hogy megbosszulja azokat a férfiakat. Nem volt mindössze 15 éves,mikor hírt kapott arról,hogy a gonosz Cipő Király bált rendez. A Király becenevének nincs külön története,egyszerűen csak imádta a cipőket. Talán túlságosan is. Elkezdett beléjük rejteni bombákat meg mindenféle halálos robbanószereket. Matty elment erre a bálra(mert amúgy a Cipő Király volt az egyik,aki megölte a szüleit) és itt találkozott a beképzelt,ámde jóképű Tommy Hedwig-gel. Kiderült,hogy ugyanazt akarja,mint a mi kis főszereplőnk:Megölni a Királyt. Bajtársak lesznek,később szerelembe esnek. Viszont a végén Tommy-t lelövik és Matty karjaiban hal meg. Ebben a történetben a gonosz győz. Nem tudom,hány perce álldogáltunk ott a szemünket meresztve,de a hosszú csendet a könyvtáros lány szegte meg.

-8 éves voltam,amikor először olvastam ki. Sokáig nem is tudtam aludni. Éjszakákat voltam fent. Megsirattam Tommy-t. Viszont apám mindig bement hozzám,a karjába vett és azt mondta:"Ne búslakodj kis hercegnőm,ez csak mese". Pedig fogalma sem volt az egészről. Nem tudta miről szól a könyv. Azt hitte az igazi Hamupipőke egyik változata. A legszörnyűbb az egészben az volt,hogy 7 évvel később Anna,az első szerelmem,ugyanígy halt meg.-Nem is tudtam,mit mondjak. Lesokkolt ez az egész.

-Hogy történt?

-Sokat nem tudok róla mondani. Apám lelőtte őt. Egyik nap nálunk töltötte a délutánt,néztük a tévét,ment a Spongyabob,az volt a kedvenc rajzfilmje. Nemsokkal később elkezdtünk csókolózni és apám benyitott ránk. Üvöltözött,hogy nekem egy fiú kell,nem egy másik lány. Utána minden olyan gyorsan történt. Észre sem vettem,hogy van nála egy pisztoly. Meghúzta. Anna szörnyű halált halt. Miután eltemettük a barátnőmet,fogtam a cuccom és elköltöztem anyához. Ő mindig megértett,elfogadott úgy,ahogy vagyok. De sajnos 2 évvel ezelőtt rákban meghalt. Egyedül maradtam. Így,miután a két legfontosabb személyt az életemben elvesztettem,akkor kezdtem ilyen ruhákat hordani,befestettem a hajam. Nem fogod elhinni,de a rózsaszín volt a kedvenc színem.-Halványan elmosolyodott. A szeme fénylett a ki nem hullott könnycseppektől. Tudtam,hogy cselekednem kell. Tudtam,hogy meg kell valahogy vigasztalnom. Tudtam,hogy meg kell érintenem,bármilyen nehéz is lesz számomra. Már emeltem is a remegő kezem...

-Ákos,hát itt vagy!-Hallottam meg mögülem Dominik hangját.-Már mindenütt kerestelek,jól eltűntél.-A lány,akinek még mindig nem tudtam a nevét,gyorsan megtörölte az arcát.

-Ne haragudj,Szöszi.-Mosolygott rá a barátomra.-Csak megmutattam Ákosnak egy könyvet.-Felém fordult.-Amúgy Fanni vagyok.-Kihúzott egy cetlit a farzsebéből.-Itt a telefonszámom. Ha könyvre vagy esetleg tanácsra van szükséged,nyugodtan hívhatsz bármikor.-Megverte a homlokát,mint akinek eszébe jutott valami.-Ó,és ezt...-Levett egy vastag könyvet,amire Bane Trilógia volt írva,és a kezembe nyomta.-...feltétlenül olvasd el. Szép napot,fiúk.-Mosolyogva lenéztem a könyvre,aztán a lányra,aki visszaállt a pultba.

-Húúú,haver!-Vigyorgott Domi.-Tudom,hogy most szakítottál Adrival,így biztosan nem akarsz még kapcsolatot. De én nagyon szívesen elfogadom ezt a csajt.-Nem volt kedvem elmondani neki,hogy Fannit nem érdeklik a fiúk. Sokkal jobban éltetett az a gondolat,hogy valaki ilyet is megmer tenni. Szegény Anna. Az apuka csak azért lőtte le,mert nem volt fiú. Mi lenne,ha homoszexuálisokról írnék? Ezen járt az agyam,miközben a buszhoz közeledtünk,szorosan a mellkasomhoz tartva a könyvet. Hiszen,őket olyan sokan lekicsinylik. Csomó könyvet olvastam,de legfeljebb egy-kettővel találkoztam,de nem voltak valami élethűek. Ha nem tudtam volna a nevét,akkor azt hittem volna,hogy lány. Attól,mert meleg valaki,nem azt jelenti,hogy lányosan is viselkedik. Egyedül Matty és Tommy története fogott meg,én viszont jó végkifejletet szeretnék írni,nem halálesettel végződőt.-A francba!-Megráztam a fejem,és a hangosan káromkodó barátomra néztem,aki a telefonját bámulta,aztán rám nézett.-Haza kell mennünk. Letti megírta,hogy már csak ő és Levi kártyázik. Nem engedhetem.-Sóhajtottam.

-Akkor jobb ha sietsz,mert majdnem 2 óra az út.-Felhúzta a szemöldökét.

-Te nem jössz?-Megráztam a fejem.

-Van még egy kis dolgom,elintézem,aztán rögtön megyek is haza.-Domi megvonta a vállát.

-Oké Áki,te tudod. Otthon találkozunk.-Bólintottam. Még megvártam,ahogy a busz után siet,pont elcsípi,felszáll és a jármű elhajt. Megfordultam és elindultam a Little Star kávézó felé. Most vagy soha. Meg kell tudnom,ki ez a srác,s,mit akar az exemtől. Ahogy beléptem,melegség fogott el. Nem csak azért,mert nyár van és dög meleg van,hanem azért is mert ez az emlékek felelevenedtek bennem. Jó sok emlék,amik többé már nem fognak megtörténni. Körülnéztem,és észrevettem azt a szőke srácot. Éppen az egyik asztalt törölte,Adri már nem volt ott. Vettem egy mély lélegzetet,nem foglalkoztam remegő kezemmel,vagy verejtékkel teli zoknimmal,odamentem hozzá és nagy nehezen leszólítottam.

-Szia.-Felnézett rám a nagy,zöld szemeivel. Szanaszét álló haja kisfiús volt,de arcán látszott,hogy már a húszas éveiben jár. Nem tagadom,talán egy kicsit elpirultam.

-Segíthetek?-Hát azzal biztos nem segít,hogy ilyen angyalian néz rám. Mi a francokat hadoválok én itt össze?  Köhintettem és vettem egy nagy levegőt,majd kifújtam.

-Ne haragudj,nem akarlak zavarni csak az lenne a kérdésem,hogy ismered Kovács Adriennt?-A srác egy darabig méregetett engem,aztán elvigyorodott,aztán felnevetett. Az én arcom viszont teljesen komoly maradt. Nem értettem,ebben a kérdésben,mi volt olyan jaj de vicces.-Te Nagy Ákos vagy,igaz? Az unokahúgom volt barátja.-Eltátottam a szám,mire ismét csak elnevette magát.-Miért? Mit hittél? Mije vagyok?-Feldobta a rongyot a vállára,majd játékosan karba tette a kezét. Nyeltem egyet.

-Hát,abban biztos lehetsz,hogy nem hittem azt,hogy a pasija vagy és,hogy ilyen gyorsan túllépett rajtam.-Ezen annyit nevetett,hogy már verte az asztalt. Á,a vendégek csak egy kicsit bámulták meg. Én is elmosolyodtam. Nagyon szép volt a nevetése,nem tagadom.

-Nyugi,haver. Csak rokon.-Törölgette le a nevetéstől kipotyogott könnyeit.-Mondta is,hogy volt nálatok. Eléggé ciki lehetett. Levi is ott volt?

-Aha. Meg még másik három ember. Roxy,Nelli és Nico.-A "Nico"névre mintha megfeszültek volna az izmai,de lehet,hogy csak rosszul láttam,mivel mire visszanéztem rá,mosolygott.

-Jól van,tesó. Nekem még van egy kis dolgom. Tudod,nemsokára zárás,és megígértem a főnökömnek,hogy a többi asztalt is letörlöm. Jó volt látni. Ha legközelebb megint erre jársz,beugorhatnál.-Már készült elmenni tőlem,de visszafordult.-A nevem Gergő.-Miután megmondta a nevét,tényleg ott hagyott. Én meg érthetetlenül álltam ott két asztal között. Valami furát éreztem.

XXX

Egész úton hazafelé a ma történteken gondolkoztam. Az egész Fanni meg Gergő ügy,meg az,hogy melegekről akarok könyvet írni. Nem értettem magam. Ahogy azt sem,miért találtam a szőke hajú fiút olyan gyönyörűnek és jóképűnek,vagy miért szeretem annyira azt a háborús Hamupipőke könyvet,hiszen abban is két fiú szerelmes egymásba. Mostanában tényleg nem értem magam. Néha azon gondolkozom,a világ változik,vagy csak én. De ha én,akkor egy nagyon nagyon nagyon furcsa irányba,amit még magam sem értek. Mire hazaértem,a villanyok le voltak kapcsolva,csak a tévé ment. A kanapén a két lánytesóm aludt,egymásnak dőlve. Letti vörös haja összekeveredett Detti feketéjével. Ránéztem a tévére,amiben az Aranyhaj ment. Tekintetem visszasiklott a lányokra és elmosolyodtam. Miért nem lehet minden olyan,mint régen? Mikor még boldogak voltunk. Mikor még anya is velünk volt. Felkaptam egy pokrócot és óvatosan rájuk terítettem. Mindkettőjük homlokára adtam egy puszit,majd felkészültem egy nagy alvásra.