Míg én levédőztem Taehyung próbálgatta a biciklit, elég ügyesen, míg nem leesett róla a fenékre. Csak ugratni akart egyet. Mindenki szakadt a nevetéstől. Nevetve adta vissza a biciklimet, miután levettem védőimet.

*****

Már itthon vagyunk, most vacsoráztunk meg és most én vagyok a soros a mosogatásba. Amit gyorsan meg is csináltam. Idegesen néztem meg a naptáramat miszerint 2 nap és vizsga. Tudom, hogy menni fog, attól még izgulok ami szerintem normális. A kanapéra leültem és törk üllésben csukott szemmel pihenni kezdtem.

-Még fent vagy?- hallom meg aggódóhangot magam mögül, kis szürke colos volt, vagyis Namjoon.

-Igen.- fújtam ki egy egész nagy levegőt.

-Azt mondtad, hogy már nem bízol bennünk, mégis miért viselkedsz kedvesen velünk és valamikor visszataszítóan?- ül le elém.

-2 esélyt adok, de attól még rögtön nem megy nekem se.- válaszolok neki szemébe nézve.

-Eomma nem féltékeny, hogy állandóan velem vagy?- kérdezem tőle.

-Tudja, hogy csak őt szeretem, így nem féltékenykedik nagyon.- lett nagyobb a mosolya, ahogy rá gondolt.

-Hmm, rendben.- bólintottam mindent tudóan.

-Miket szoktál álmodni?- kérdez csak úgy. Kérdése hírtelen jött, meglepett nagyon.

-Hogy eszem.- simogatom pocakomat mosolyogva, elkacagta magát válaszomon.

-Ennyire éhenkórász vagy?- kérdez rá. Nagyot bólintottam.

-Kicsit nagyon is.- nevetem el magam.

Sokat beszéltünk Namjonnal.

*****

Megnéztem órámat, a lányok mehettek haza az angolóráról, ahogy mi is végre. Jackson jött be nagyon idegesen a táncterembe, amikor a többiek kimentek. Bezárta az ajtót.

-És most ki vele, mi volt a probléma múltkor?- áll meg előttem, és próbál szemkontaktust előállítani.

-Volt egy szitu, amit nem tudtam, hogy kezelni, de most már minden sínen megy.- mosolyogtam rá.

-Mi újat tanult meg kis húgocskám?- dob felém egy kisebb mosolyt.

-2 esélyt adni embereknek.- válaszolom büszkén. Jackson boldogan kapott fel és pördített meg a levegőben. 

-Kinek adtál újat?- vigyorog képembe.

-Namjoon-éknak.- válaszolom halkan szemet lesütve.

-TUDTAM!- ordít fel Jackson. Majd kirohan a teremből én meg utána. A folyosón mentek a fiúk, de Jackson ordítására megálltak és kérdőn néztek felénk. Jackson meg szószerint leterítette Namjoont, és ölelgette mint egy plüss macit.

-Jackson!- szóltam rá erélyesen, hogy szálljon le szerencsétlenről. Namjoon leporolta magát, és kérdőn nézett Jacksonra.

-1. Köszönöm 2. majd beszéljünk már négyszem közt.- próbálná meg magyarázni Jackson kirohanását. 

*****

Haza értünk, cuccaimat leraktam a szobába és elmentem sétálni, miután szóltam az egyik fiúnak aki velem szembe jött. Aki Jimin volt. Bólintott, felvettem cipőmet, telefonomat és fülhallgatómat megfogva hagytam el a házat. 

Utam nem volt tervezett, igazából csak mentem. A kedvenc parkomba kötöttem ki. El is magyarázom miért.

Sok fa van, most zöld nagy lombjaik a felleget eltakarják. Kis hidacska tóval. Amiben cuki halak, kacsák vannak. Őket szoktam etetni kenyérrel, és akkor sok gyűlik a híd köré. Van hol leülni, egy kis mini vízesés, ami a tóba folyik. Ott felszoktam a nedves köveken mászni, ha kedvem tartja. Uncsitesómat régebben, ha kilométer hiánya volt, ide hoztam a kis játszira, tényleg nem nagy, de sokat szórakoztunk, ha ide tévedtünk. El is mosolyodtam az emlékekre. Főleg, hogy a kedvenc zeném szólt, így a hangulatot minél jobbá téve számomra.

*****

Kezdett kicsit sötétedni. Egy srác szólított le engem, mikor a padon ültem. Bmx volt nála, barnahaja szemébe omlott, ezáltal rejtélyt hozva, milyen szeme van.

-Szia, zavarhatok egy kicsit?- szólít meg illedelmesen a srác.

-Szia, persze.- vettem ki fülemből a fülhallgatót és elraktam zsebembe.

-Csinálunk egy képet?- kérlel. Mosolyogva bólintottam és mellé pattanva csináltunk egy szelfit. 

-Király! Köszönöm szépen.- nézte meg a képet és a  kezét  egy pacsira nyújtotta, amit elfogadtam.

-Nagyon szívesen.- mosolyogtam rá. Meghajolt amit viszonoztam majd eltekert. Boldog voltam, hogy egy embernek boldogságot okoztam. Megérte ma felkelni. Felvettem maszkomat, és úgy sétálgattam a parkban. Fülesemet visszadugva, hallgattam tovább a zenét. 

-ZSÓFI!- hallom meg nevemet, ijedten fordultam körbe, hogy ki szólított meg. Kicsi unoka öcsém rohan hozzám, mögötte keresztapám lépked. Mosolyogva kapom fel és pörgetem meg unokatesómat.

-Sziasztok, hát ti?- adok mindkettőjüknek puszit. A maszkomat zsebembe is raktam, miután köszöntöttük egymást.

-Csak lejöttünk, lefárasztom a kis krapekot. Nálatok?- derül rám keresztapám.

-Én elköltöztem a házból, most ismerőséknél lakok, kicsit segítenek lelkileg helyre rázódni. Ettől függetlenül meg vagyunk.- rakom fel nyakamba Seunkwant, aki nagyon a nyakamba akart mászni már találkozásunk óta. Elkezdtünk sétálgatni, csak úgy. Élveztem a családtagjaimmal való létet. 

-Szüleiddel mi a helyzet?- puhán tapogatózik az idősebb amit nagyra értékelek.

-Múltkor összetűzésbe voltunk, azóta se kép, se hang.- válaszolok neki.

-Oh, sajnálom.- kér bocsánatot. Seunkwan nagyon nézni kezdett egy pontot.

-Mit látsz öcsi?- rakom le a földre. Szeme kék színűen világított.