Az óra végetért. Már az edző teremben vagyok, sikeresen átöltöztem, és vártam míg Wonho eligazítja a fiúkat. 

-Vagyok!- jön mellém. Bólintottam egyett. Felvette a támadó pózt, ezekszerint kézzel fogunk harcolni. Hyung lassú volt hozzám képest. Az elején direkt lefárasztot és a végén mikor fáradtam akkor csapott le rám. Nagyon kecsesen, mint egy zsák krumpli terültem el a földön. 

-Nem volt rossz, most használtad a kis cuki agyadat.- nyújtja kezét tanárom, amit most kivételesen el is fogattam. Egy férfi jött felénk, Wonho meghajolt akit követtem én is. 

-Zsófi, most megnézzük, hogy harcolsz úgy, hogy nem ismered az ellenfeled.- lép ki a körből Wonho, bólintottam egyett és felvettük a támadópózt. Kicsit idősnek tűnik az előttem álló srác. Haja rózsaszín volt, ami nagyon cukivá tette. Ő kezdte az első pár lépést. Első ütéseikben, inkább hárítottam, próbáltam felmérni milyen. Kicsit gyors hozzám képest, így nekem két lépéssel előtte kell, hogy járjak. Félig sikerült is, de csak azért félig, mert hátammögé került, és kigáncsolt. Én meg szerencsétlen vagyok általában és a balkezemre estem. Nagyon fájt, megpróbáltam rátámaszkodni, de összeestem. Wonho rohan hozzám és egyből segít nekem felülni. 

Nézegeti, forgatja, nyomkodja kezemet. Lábszáramat szorongattam jobb kezemmel, hogy azzal is levezessem a fájdalmat. Nem sírtam, nem sírhattam, voltak a teremben és nem akartam gyengeséget mutatni. 

-Épp, hogy nem tört el.- mondja Wonho. 

-Me...Megnyugtattál.- szűröm ki fogaimat. Alig, hogy fogta a karom, míg így is fájt. 

-Kihyun maradj vele, hívom a mentőket.- engedi el lassan karomat és Kihyun veszi át a terepet, míg Wonho elrohant. 

-Ne haragudj.- szólal meg pink hajú srác. 

-Nem baj.- próbálnék érősnek tűnni, de nagyon nehéz. 

-Ne tagad, hogy nagyon fáj, úgy csak rosszabb.- dorgál meg számomra az idegen. 

-Inkább maradj csendbe, az jobban segít.- feszültem meg. Nagyon fájt. Wonho jön vissza. 

-Mindjárt itt lesznek, nyugi.- adja az infókat tanárom- Bólogattam, de a fájdalom nem lett kisebb. Jimin jött mellénk. Ellökte Kihyun kezét onnan és ő fogta a karomat. Érdekes de a fájdalom csillapodot karomban.

-Jobb?-  mosolyog rám ChimChim. Nagyokat bólogattam, hisz nem tudtam hova tenni a dolgot. Hallottuk a mentők hangját, Jimin nyugtatóan mosolygot rám. Egy orvos és egy mentős jött be az edző terembe. Xiumin Hyung volt az orvos. 

-Istenem Zsófi, mi történt veled?- térdel le mellém. Hyungom Jimin kezét elakarta venni onnan, de rászóltam, hogy ne merészelje. 

-Zsófi, megkell néznem, ezt te is tudod.- szedi le Jimin kezét óvatosan, és a fájdalmam úgy lett sokkal nagyobb. Sőt! Most sokkal rosszabb mint előtte. 

-Bassz....-  nyeltem le egy káromkodást. Hyungom mindenhogy is forgatta a kezem, de nem kérdezte volna meg, hogy tudom-e mozgatni, ááh neeeem, az túl könnyű lenne. 

-Ép, hogy nem tört el, nagy szerencséd van.- mondja Xiumin, majd a mentős a táskájából elővett valami sínt, amibe belecsúsztatták a kezemet, de még így is fájt. 

-Ha beértetek jobb lesz.- borzolja össze hajamat nyugtatásképp Jimin. A mentős segített felállni, és még ő fogta a karomat, úgy mentünk ki a mentőautóhoz. Míg velem Kihyun jött beülni a kocsiba,mint kísérő. Beültünk hátra, Xiumin mellém ült és fogta a karomat. Ő is aligért hozzá, mégis nagyon fájt. Kezdtem eszméletemet veszteni, ugyanis a fájdalom annyira elnyomta az érzékszerveimet, hogy már semmit se éreztem a karomban lévő fájdalmon kívül és, hogy már nem láttam semmit. Vallszeg annyira fájt, hogy elájultam miatta.

*****

Lassan térekészhez. Kicsit fura, hogy a nagy sötétség után, végre fényt látok. Nehézkesen nézek körbe a kórtermembe. Jó tudni, hogy ennyire kiütöttem magam. Cuccaim voltak a melettem lévő kis éjjeli szekrényen. Telefonomat egyből jobbkezembe vettem. Jacksontól kaptam sok hívást és üzeneteket, és még anyámtól is, de nem igazán elbűvölő levelet. Xiumin Hyung nyitott be nagy hévvel a terembe, mikor meglátta, hogy fent vagyok, mosolya nagyobb lett.

-De jó, hogy fent vagy!- mosolyog rám, és nézegetne kezdi karomat. 

-Mennyire fáj?- kérdezi, miközben mellém ül.

-Hát hasogat.- bólintok neki. Biccentett egyett.

-Most az van, hogy rakunk rá gipszet, 2 hét múlva, vissza kell jönnöd kontrollra, ha minden rendbe van a gipsz méretét lentebb vesszük.- mondja el, közben segít kimászni az ágyból, kicsit szédelgek, de a gurulós székbe ültet és úgy megyünk egy másik terembe a folyosókon át. Ott egy egész aranyos doki fogadott, megcsinálta  gipszemet, ami a könyököm felé ért egy kicsit. Kicsit meghökkentem, nem gondoltam, hogy ennyire nagy lesz. Akkor hogyan fogok táncolni és zongorázni? 

-Hyung, hogy fogok így dolgozni?- kérdezem hevesen. 

-Azt a két hetet bírd ki, kérlek!- tol vissza a szobámhoz, ahol már a Bangtan és egy aggódó Jackson vár ránk. A válaszának köszönhetően pár könny szökött szemembe. 

-Sziasztok.- integgettem letörten. Jackson egyből nekem esett, és miközben ölelgetet megkaptam a lecseszésemet is egyben. 

-Jackson elég legyen!- szól rá Xiumin. A többieket is megölelgettem. Míg én beccamogtam a szobába összeszedni a cuccaimat, addig Hyung beszélt a hozzámtartozókkal. 

Egy nap 2 rész :) Remélem tetszett!