Nyaaa véégre kiszenvedtem ezt a részt is :D Többszöri átírás és kijavítás után íme itt van, VISZONT (!!!!) eléggé véres lett szóval csak hogy felkészüljetek egy kis kedélycsináló a vidi fent :3 :D Alucard jeeej :D

Alapos körbekémlelés után elindultam a házunkhoz. Barátaim biztosítottak, hogy az első emeleti folyosó ablakból figyelnek, amíg átérek, de attól még a lehető legnagyobb csendben igyekeztem átiszkolni az úttesten. Még csak nemrég volt, de ha abból a buldózerből nem csak egy van, vagy valami hozzá hasonló szuper hulla mászkálgat még a környéken akkor alaposan fel kell készülnünk. Csak remélni tudom, hogy nincs olyan amelyik lézert lő a szemeiből, vagy rakétát fingik. Az már keresztbe tenne a józan eszemnek.

Időközben elértem a ház ajtajához és óvatosan elővettem a kulcsomat. Halkan elforgattam a zárban a kulcsot és óvatosan nyitottam az ajtót, csak hogy szembe találjam magam egy puska csövével.
- Az ég szerelmére kisfiam a frászt hoztad rám! - vette el anyám a képemből a shotgunt, majd behúzott és miután bezárta az ajtót és persze letette a fegyvert megölelt.
- Én szemeztem egy shoti csövével, de én hoztam rád a frászt. Értem én.
- Ne haragudj kincsem, de a mostani helyzetben ne várd hogy csak úgy sompolyoghatsz.
- Mindegy hagyjuk. Apa és a többiek?
- Apád hátul van és biztosítja a hátsó ajtót. A testvéreid fent vannak a szobájukban.
- Megyek lecsekkolom akkor a fatert és segítek ha gáz van. - surrantam a hátsó ajtó irányába.
Apám épp a hátsó ajtót deszkázta be. Nem volt egy konkrétan szembetűnő típus, hacsak nem vesszük figyelembe hogy rendszeresen jár edzeni ( ahová előszeretettel elrángat engem is) és ezért egy elég jól kidolgozott alakja van. És a kopasz foltról a feje hátulján ne is beszéljünk. Egyszóval: igazi jellegzetesség.
- Na lám, jó tudni hogy épségben vagy. - köszöntött amint meglátott
- Hát nem volt egy sétagalopp fater az biztos. Tudok segíteni valamiben? 
- Kezdésnek add oda létszíves azt a szöget. Majd kérlek ellenőrizd az ablakokat a konyhában.
Amint átnyújtottam neki a szöget, odamentem az ablakokhoz, és megnéztem jól vannak e zárva. Minden rendben volt, semmi probléma nem akadt az ablakokkal, de ha már úgyis ott voltam kinéztem a hátsó udvarra. Nem volt sok gyerek  környékünkön, de soha nem volt olyan kísértetiesen kihalt a környék mint most. Kísérteties milyen csendes és kihalt most minden.
- Valami baj van fiam? - tette a vállamra a kezét apám.
- Valahogy olyan rossz előérzetem van. Felszaladok a szobámba pár dologért. - mondtam és azzal villámsebesen felbaktattam a lépcsőn az emeletre.
A szó szoros értelmében berobbantam a szobába és keresni kezdtem. Felforgattam mindent és talán úgy negyed óra múlva meg is találtam amit kerestem. Két 9mm-es pisztolyt, amit még titokban apától kaptam, mikor megemlítettem neki, hogy érdekelnek a fegyverek. Persze most tudom, jöttök a tipikus nem kéne gyereknek fegyvert adni szöveggel, de ezeket sportra használom, méghozzá lövészetre. És piszkosul jó vagyok ha szabad magamat dicsérnem. Na de visszatérve: ellenőriztem a fegyverek állapotát, majd felcsatoltam a két pisztolytáskát az övemre és elindultam a szobaajtó felé.
- Na basszus! Majdnem itt hagytam a közelharcit! - csaptam a homlokomra és leemeltem a fali tartóról a két kardot. Kis keresgélés után a tokjaik is meglettek.
- Na most már perfeckt! - csatoltam a hátamra a kardokat és egy utolsó csekkolás után elindultam le a nappaliba.

 A család nagyja már a nappaliban volt. Apa valamit magyarázott anyának, Jonathann pedig a kanapéban ülve hallgatott. 
- Hol van Jasmin? - kérdeztem, kizökkenve szüleimet a tanácskozásból. Mindenki körbenézett, de az említett nem jelent meg.
- Johnathann kis szívem hol a húgod? - fordult anyám az öcsém felé.
- Lefeküdt aludni.
Hirtelen felülről hatalmas csattanások és robajok szűrődtek le a nappaliba. Anyám ösztönösen fel akart sietni az emeletre, de apámmal még  épp időben fogtuk vissza. 
- Mark te itt maradsz anyáddal és az öcséddel. Én felmegyek és megnézem mi történt. - indult meg a lépcsők felé apám.
Feszülten figyeltük, ahogy fokról fokra halad felfelé maga elé tartva a saját fegyverét. Hirtelen rájöttem mi miatt lehet rossz érzésem.
- Mond öcskös nem viselkedett Jasmin furcsán mikor hazaértetek? - vontam kérdőre a megijedt fiút.
- A-azon kívül, hogy kicsit fáradtnak tűnt nem volt semmi baja.
- Talán egy kicsikét sápadt volt. - tette hozzá anya.
Nem kellet sokat töprengenem hogy leessen mi történhetett. Mint a villám úgy fordultam meg és kiáltottam:
- Apa ne meny be abba a szobába!
Azonban minden hiábavaló volt. Ezt a feldördülő lövések és apám kiáltása jelezte. Sokáig semmi nem történt csak álltunk a csendben és feszülten figyeltük az emeletre vezető lépcsőt. A kiabálás után csend lett odafent. Majd hirtelen valami lezuhant a lépcsőn. Az ereimben megfagyott a vér.  Apám holtteste feküdt a lépcső alatt, a nyakán egy harapásnyom, és az egyik karja láthatóan letépve. Senki nem mozdult, mindenki le volt dermedve a döbbenettől. A lépcső újra hangokat adott ki, majd megjelent rajta a húgom, betegesen fehér bőrrel, és véres szájjal. Fekete szemei ránk tévedtek ahogy lassan jött lefelé a lépcsőn. és ekkor történt az amire egyikünk sem számított. Futásnak eredt. Lerobogott a lépcsőn fellökve az éppen zombiként felkelő apámat, és egyenesen felénk futott. azt hittem először engem fog elkapni, de tévedtem. Ugyanis anyám és az öcsém elkövette azt a hibát hogy elkezdett futni az ajtó felé, ami persze a zombinak volt közelebb. A hulla előbb az öcsémet kapta el, nyakába belemarva terítette le , majd kezeivel tépni kezdte a szegény srácot. Sajnos anyám sem volt szerencsésebb. Őt ugyanis a zombi fater kapta el mielőtt bármit is tehetett volna. Én pedig csak álltam és néztem sokkos állapotban ahogy a családom meghal a szemem előtt. Végül felállt a két zombi és elindultak felém.
- A francba már ne most blokkolj le. Mozdulj! -ordítottam el magam gondolatban és hála az égnek megtette a hatását.
A húgom felém lendült, de kitértem előle, így ő zombisága a kanapénak futott és átesett rajta.
Nem tétováztam, elővettem az egyik kardot és apám felém közeledő hullájának ugrottam hogy egy pontos vágással levágjam a fejét. A manőver után hátrafordultam, mert a húgicám egy morgás keretében újra talpon volt és támadt. Ezúttal is kitértem, de félfordulatból visszacsapva levágtam az egyik kezét. Nagy nehezen megállt és szembefordult velem, de nem próbált meg lerohanni most már. Közelebb jött ugyan, de csak a fél kezével támadt.
- Francba ez nem lesz jó - éreztem hogy a falhoz akar szorítani, hogy ne tudjak menekülni. Meg kell hagyni a húgom még holtan is egy intelligens dög.
Szabad kezemmel előhúztam az egyik fegyvert, majd egy jól irányzott lövéssel ( ami nem könnyű ha egy zombi közben darabokra akar tépni) ellőttem a bal lábát. A lövés ereje miatt a kis teste hátraesett, így a hátára került. Kapva az alkalmon levágtam a másik lábát, hogy ne tudjon felkelni, majd a feltápászkodó anyámhoz ugrottam és egy alapos vágással öt is megszabadítottam a zombi lét fejfájásaitól. Attól hogy az öcsém is felkel nem kellet tartanom, mert ránézésre is meg lehetett mondani, hogy az idegei szétroncsolódtak teljesen. a figyelmem viszont annyira elkalandozott, hogy nem vettem észre hogy a húgom időközben hasra fordult és felém húzza magát, csak mikor már majdnem elért. Felugrottam a lépcsőre, majd a korlátot átugorva sikeresen kikerültem , de nem éppen az a feladom típus szóval valahogy megfordult és megint felém indult.  Közben a konyha felől fokozatos dörömbölések hallatszottak. Odanéztem és épp abban a pillanatban tört be rajt egy csapat csoszogó hulla. mind felém tartottak, az ajtót és engem pedig a húgom választott el. Az egyetlen ésszerű megoldást választottam. Elfutottam a hullák elől manőverezve és minden testsúlyomat beleadva kivágódtam az ablakon. Pár karcoláson kívül nem lett semmi bajom, de a hullák még mindig. Ekkor döntöttem, hogy nincs mese, berobbantom a házat. Emlékeztem, hogy egy gázvezeték pont a nappaliból fut a konyhába. Ha azt eltalálom akkor bumm. Remegő kézzel vettem fel a fegyvert és céloztam. Most az egyszer a vakszerencsére bíztam a dolgot, mivel a kezeim egy kicsit remegtek. Vettem egy nagy levegőt, majd lőttem. A golyó elsüvített az ablakon kikászálódó húgom feje mellet, majd egy fémes csengéssel becsapódott egyenesen a célhelybe. A kívánt hatás nem váratott magáig sokára. Az előszobát hamarosan lángok töltötték meg, és pukkanások sorozata hallatszott, mint a többi robbantható tárgy, mint például a TV, vagy a mikró is berobbant. A húgom sajna kimászott, de szerencsére lángra kapott ő is. Ráemeltem a pisztolyt.
- Bocsáss meg húgi! És nyugodj békében! - húztam meg a ravaszt. A golyó a fejébe csapódott, és a hulla nem mozdult többet.
Én csak néztem az előttem hatalmas robbanással berobbanó házat, és akaratlan is könnyezni kezdtem. Vége. Elvesztettem őket. Örökre elmentek én pedig itt maradtam. Szerettem volna, ha még beszélhetek velük. Szerettem volna ha látják amint a saját lábamra állok, családom lesz. Szerettem volna látni a szüleimet, ahogy megérik az öregkort és nyugodt szívvel továbbküldeni őket ha itt az idejük. Szerettem volna támogatni és segíteni még a testvéreimet. De mindezt már nem tehetem meg.

Akaratlanul is könnyezni kezdtem. Ritkán mutatok ki érzelmeket, általában elrejtem őket, de most ezt nem volt erőm megtenni. Ki tudja meddig álltam volna még itt könnyezve, ha ismerős hörgések az utca két végéből nem rángatnak vissza a valóságba. Körbenéztem és 1-1 hordányi zombit pillantottam meg az utca végében közeledni.
- Már gyászolni sem lehet anélkül hogy közétek kéne állnom basszus! - kiáltottam el magam és elkezdtem szaladni a szemben lévő ház felé.
Szerencsémre a barátaim meghallották a robbanást (röhej lett volna nem hallani azt a nagy bummot) és az első emeleti ablakból egy  lepedőből készült kötelet dobtak le. A zombik gyorsan közeledtek, és pechemre a kötél nem volt valami nagy. Felfutottam a ház oldalán, majd oldalra ugorva elkaptam a kötelet. Barátaim gyorsan behúztak z ablakon, én pedig se szó se beszéd lesiettem és ellenőriztem a barikádok elég erősek e. Amint biztos voltam benne hogy ezen 200 csoszogó sem jut be visszatértem az értetlenül néző barátaimhoz.
- Mi történt Mark? - kérdezte Laila együtt érzően.
- Fogalmazzunk úgy hogy amíg ti láthatóan jól éreztétek magatokat, addig én kicsit meglátogattam a poklot. - sandítottam egy sanyarú mosolyt a két félrecsúszott ruhájú barátomra.
- Akkor most mi lesz? - kérdezte James kissé aggódva.
- Nem tudom. de egy biztos fel kell készülnünk mindenre. ez már nem az a világ amit ismertünk - néztem ki az ablakon a távolba.
A naplementében lángoló ház csodás látványt nyújtott, de nekem mégis csak szenvedés volt látni. Az utcán mászkáltak a hullák, mint a hangyák. Ebben az apokaliptikus látképben fogadtam meg, hogy kerül amibe kerül több számomra fontos embert nem veszítek el!