Nem érdekelt. Se a körülöttem kitörő pánik, se semmi más. Nyílegyenesen futottam a raktár felé sarkamban Jamesékkel. Mindenki más megindult a kijáratok felé, úgy festettek mint valami megvadult bivalycsorda. Végre elértünk a raktárhoz. Gyorsan betuszkoltam két barátomat és magunkra zártam az ajtót.
- Mi a fene volt ez? Mi történt ott bent? - fakadt ki  Laila. Szemeiből valósággal ömlöttek a könnyek, hiába próbálta James nyugtatgatni.
- Lehet, hogy hülyén fog hangzani, de asszem zombiapokalipszist kaptunk reggelire. De most nincs időnk rinyálni, mindketten keressetek valami fegyvernek használhatót. És lehetőleg ne olyat amit nehéz kezelni! - böktem oda a végét Jamesnek aki már éppen emelte volna fel a faltörő kalapácsot.
Hála a sok zombis játéknak és a highschool of the dead animének nagyjából tisztában vagyok azzal mit kell tenni ilyen esetekben. Az első: keress fegyvert és biztosíts egy menekülő utat magadnak. Ha ez sikerült akkor áttérhetsz a kettes részre, de azt majd a maga idejében.

Beletelt egy kis időbe míg elkészültünk, mert Laila mondjuk úgy egy kicsit ügyetlenkedett ( értsétek: magára húzta az egész polcot és a rázuhanó kupacból kellet kiszabadítani) de ezen kívül problémamentesen felszerelkeztünk. Laila két kalapácsot, James egy kis kézi fúrót és egy nagyobb kalapácsot, én pedig egy egyszerű kis kerti lapátot ragadtam magamhoz. Fülemet az ajtóra tapasztottam, és hallgatóztam, de nem hallottam semmit. Ez mást biztos megnyugtatna, de nem engem, és nem ebben a helyzetben. Társaim felé fordulva kezdtem el vázolni a tervem.
- Na figyeljetek! Első lépésként ki kell jutnunk a suliból. Kint minden csendes, de ez ne tévesszen meg! Lehet csak pár zombi van, de óvatosnak kell lennünk. Kerüljétek az ajtókat amennyire lehet! Amint kiértünk hazafelé vesszük az irányt, és lecsekkoljuk egymás házait. Okés, akkor induljunk - nyitottam ki az ajtót.

Csendben, lopakodva indultunk meg a folyosókon. Pechünkre a főbejárattól eléggé messze voltunk, és ha ez még nem lenne elég az ebédlőn is át kellett vágnunk. És higgyétek el nem repestünk az örömtől emiatt. A folyosó közepén haladtunk, szorosan egymás mögött. Minden simán ment egészen addig, amíg meg nem hallottam a felénk tartó egyenletes hörgő hangokat. Az előttünk lévő ajtó hirtelen kivágódott, majd az ebédlőből egy csapatnyi zombi kezdett el kiáramlani. Rendesen sétáltak, ezért ha nem láttuk volna a túlvilágian fekete szemüket  akár még embernek is láthattuk volna őket.
- Franc! Húzz a picsába rohadék! - döftem bele a kis ásót az első zombi halántékába. A felbugyogó vér kissé beterített, de legalább a zombi összeesett és nem is akart felkelni. Barátaim a példámat követve végeztek a rájuk támadó két-két borzadománnyal, majd felém siettek, hogy leszedjék rólam a maradék kettőt. Bár egy kicsit felesleges volt, ugyanis a kis kerti lapáttal ártalmatlanná tettem a másik kettőt is. Még hogy az iskolai kerti munka nem kifizetődő.
- Mindenki megvan? Senkit nem haraptak meg? - fordultam barátaim felé aggódva.
- Nem, de egy pillanatra megijedtünk, hogy te bedobod a kulcsot. De mond már meg, hogy csinálod ilyen mesterien?
- Sok zombis játék, és az sem hátráltat, hogy hobbiból szoktam kardot forgatni. Na de mennyünk mielőtt még többet ide enne a rothadás. - villantottam fel egy félmosolyt barátaim döbbent arcára.

Nem tudom hogyan, de sikeresen keresztülvágtuk magunkat a konyhán, de az ott lévő látvány elég volt ahhoz, hogy egy életre megrémisszen. Úgy néz ki a zombik elég szépen szaporodni kezdtek,legalábbis ezt jelezte a padlót, valamint a falakat borító belsőségek és testrész darabok, tarkítva a jó nagy vérfoltokkal. Ha a zombiöléstől való taccsolást vissza  is tudtuk tartani, itt nem igazán sikerült. Szerencsénkre nem volt egy olyan dög sem a közelben, és nem hiszem hogy bárki mást érdekelt volna hogy feltakarítson itt ebben a helyzetben. Na de ugorjunk vissza a jelenre:
Kiléptünk a suli ajtaján és körbekémleltünk. Itt is szokatlanul csendes volt minden.
- Nem szeretem ezt a csendet! Kiráz tőle a hideg! - reszketett mögöttem Laila.
- Egyet értek, de nem állhatunk meg. Gyertek, ott egy kocsi, azzal talán gyorsabbak leszünk. - mutattam a parkolóban álló kék kocsira.
Odasiettünk és próbáltuk felfeszegetni az ajtót, de hiába.
- Engedjetek, betöröm az üveget! - mondta James és már ütött is volna ha nem fogom meg a kezét.
- Ne! Ez két okból is rossz ötlet.Egyszer: ezek a dögök valószínű hallás alapján mennek, szóval nem lenne jó ötlet egy nagy zajjal járó üvegtörés ami még a riasztót is beindíthatja. Másodszor: ha betöröd a vezető ülésnél az ablakot akkor akármelyikünk is vezet, az ki lesz téve a veszélynek, hogy egy zombi belemar vezetés közben. - érveltem.
- Akkor mi legyen? Mert a kulcs lehet, hogy egy hullánál van. hogy akarod így kinyitni.
- Van valamelyikőtöknél gémkapocs? Ezer köszi Laila. - vettem át tőle hálásan a kapcsot.
Egy kis alakítgatás után kész is volt a zárfeltörésre. Nekikezdtem fülemet az ajtónak tapasztva hallgattam a zár kattogását, majd megkönnyebbülve emeltem fel a fejem az ismerős kattanásra.
Kinyitottam az ajtót és intettem a barátaimnak, hogy szálljanak be. Feltéptem a kormány alatti műszerfalat, majd keresni kezdtem azt a bizonyos kék és piros kábelt.
- Na hol vagytok szépségeim? Áhhá! Na akkor most drukkoljatok skacok.
Kitéptem a két vezetéket és elkezdtem őket összeérintgetni. Első próba, semmi. Második próba szintén semmi. Harmadikra egy szikrával életre pattant a gépezet.
- Oké eddig minden sima, és most? - kérdezte aggódva James.
- Most haza! De előtte még valamit megnézek. Úúúúúúhhhh ezaaazzz pendrivos a rádió. Akkor had szóljon. - dugtam be a zsebemből kihalászott pendrivot, majd elindítottam a lejátszási listámat.
- Na neeeee! Megint ezek? Sose fogom megérteni miért szeretitek annyira az Initial D zenéit.
- Nyafizik a hercegnő, aki vagy három óráig énekelte a Crazy Little Love-ot! - vágtunk vissza kórusban.
 (akit érdekel a szám az itt megtalálja: )

Már messze a város szívében jártunk, és eddig problémamentesnek ígérkezett az utunk. De aztán:
- Vigyázz! - mutatott elénk Laila.
Nem kellet sokat keresgélni, hogy meglássam mire akart figyelmeztetni, ugyanis az utca vége tele volt zombikkal, akik az autó motorjának hangjára egyből be is céloztak minket.
- Kapaszkodjatok! - ordítottam el magam, majd visszakapcsolva beletapostam a gázba.
Már csak pár méter választott el a zombisokaságtól, mikor is driftelni kezdtem. Ne kérdezzétek, hogy sikerült, mert még magam sem tudom. Na de lényeg a lényeg, a hullák szerencsére nem rendelkeztek annyi ésszel hogy összezárjanak, így sikerült a köztük lévő kisebb részeken átsiklani, miközben egy-kettőt eltalálva zombibombaként robbantottuk szét az útból a többit.
- Haver erre annyira meg kell tanítanod! - Nézett rám James miközben robogtunk tovább az immár tiszta úton.
- Oké, a bökkenő csak az, hogy én sem tudom, hogy csináltam. Talán a sok anime jótékony hatása! Mindenesetre most már ... - Nem tudtam folytatni a mondandómat ugyanis hirtelen kirobbant valami az előttünk lévő kereszteződésből.
- Az meg mi a franc? - kérdezte egyszerre James és Laila
Első látásra lehetett látni, hogy zombi, de nem olyan, mint az eddigiek. Vagy kétszer nagyobb és izmosabb volt a többinél, ráadásul tudott futni. Hogy az utolsót honnan tudom? Onnan, hogy amint meglátott minket nyílegyenesen ránk rammolt!
- Hogyaza! - kerültem ki nagy nehezen, majd a gázpedált szinte már a motortérig nyomva igyekeztem lerázni a "nagyfiút".
Viszonylag könnyen leráztuk, tekintve ,hogy szegény csorikám csak nehezen tudott irányt váltani futás közben. Megpróbálta, de a végeredmény az lett, hogy belefutott egy ház falába , amiből nem vártuk meg még kikecmereg.
- Ha lehetne irányítani hatékony buldózer lenne. - nézett hátra Laila.
- Nem is rossz ötlet. Mostantól legyen ez a típusú zombi buldózer. A normálisak pedig mondjuk hmmm... Mit szólnátok a csoszogókhoz? Legalább így könnyebben meg lehetne őket különböztetni.
- Felőlem oké! Laila? - szegezte neki a lánynak a kérdést James
- Oké. - mondta megszeppenve a lány a hirtelen figyelemtől.
A hátralévő út gyorsan és csendesen telt (már amennyire a zene engedte) így sikeresen meg is érkeztünk az utcánkba. Látszólag nyugodt volt minden, de tapasztaltam már annyit, hogy bízzam meg a békés kinézetben.  Leparkoltam a kocsit és halkan elindultunk csekkolni a házainkat. Lailanal kezdtük, de nem találtunk senkit. Se hullaként, se normálisan. Jameséknél folyattuk, de a helyzet ott is ugyan az volt. Végül az én házam következett, de nem hagytam, hogy ők is jöjjenek.
- Mégis mért ne mehetnénk veled? - fortyant fel Laila.
- Nézd, nem tudhatjuk mi vár odabent. Lehet, hogy a ti családotok már rég zombi valahol máshol, vagy még élnek ki tudja. De ha az én családom itthon van, és átváltoztak, akkor meg kell őket ölni. Én már felkészültem erre lélekben, de te el tudnád viselni a gondolatot, hogy megölted egy barátod családtagját? - szegeztem neki a kérdést.
- Én .. én nemtudom. - látszott rajta hogy komolyan nem tudja mit mondjon.
- Ezért szeretném, hogy te és James itt maradjatok! Ideiglenes bázisként használjuk a házat, ha bármi történne. Plusz ez egy jó lehetőség, hogy bevalld Jamesnek az érzéseid. elvégre ki tudja lesz e rá alkalom legközelebb. - súgtam hozzá az utolsó részt, mire paprikapiros arccal bólintott.
Egy gyors instrukció után magukra hagytam őket és elindultam a házam felé. Akkor még sejtelmem sem volt arról, hogy hiába készültem fel a legrosszabbra a pokolnak még így is könnyű volt utat találnia hozzám.