BIIP BIIP BIIP!
Hangzott fel az életemet megkeserítő hang.

- UUUuuuu nemár! Mért kell minden egyes álló nap ez a  ... áucs! - fejeztem be a mondatomat egy nagy koppanással a padlón. Igen csak én lehetek olyan szerencsés hogy kiesek az ágyból reggel fél hatkor.
Miután egy jó 15 perc után sikerült felkászálódnom ( nem tehetek róla ki kellet magamat hámozni a takaróból!) idegesen lecsaptam  a még mindig pittyegő digitális órát, majd nekiálltam rendbe rakni magam. Felkaptam a szokásos fekete farmerem, fölé egy vörös pólót és mellé a fekete cipzáros pulcsim, majd elindultam ki a konyhába, hogy összedobjak egy laza kis tízórait.

- Reggelt család! - köszöntem be álmosan a nappaliban ülő vidáman reggelizőknek, miközben a hűtőhöz suhantam, majd elkezdtem összedobni egypár szendvicset.
- Jó reggelt kincsem. Mit kérsz reggelire? - kérdezte anya miközben felállt, és már épp indult volna ő is a hűtőhöz, de gyorsan leintettem és kértem, hogy inkább az ajtóba betoppanó két kis törpével foglalkozzon. Épp mire végeztem a mondattal, nyílt is az ajtó, hogy felfedje két álmos kistestvérem. Ikrek voltak. A fiút Jonathannak, a lányt Jasminnak hívták. Mindketten nyolc évesek.  Mindkettő aranyos a maga módján, de azért néha az agyamra tudnak menni.
- Soha nem értettem, hogy ezt hogyan csinálod. - nézett rám anya miközben eligazgatta a húgom kócos haját.
- Jók az ösztöneim. Apa elment már?
- Igen szívem. Szerettél volna tőle valamit.
- Nem igazán. Délután is ráér a dolog. - mondtam miközben leültem az asztalhoz egy tál tejjel és már öntöttem is a tálba a müzlimet.

A reggeli viszonylag normálisan telt. Mivel nem volt kedvem a családi beszélgetésekhez ezért inkább a konyhai TV-re fókuszáltam a figyelmem. És épp jókor, mivel:
- Megszakítjuk reggeli adásunkat, hogy figyelmeztessük a lakosságot. Egy új ismeretlen vírus terjedését észlelték. Kérjük a lakosságot legyenek fokozottan óvatosak. - harsogta a bemondó.
- Pff na persze. Veszélyes, mint a madárinfluenza. - mormogtam az orrom alatt, majd egy határozott mozdulattal felálltam, és anyámnak és a testvéreimnek búcsút intve ( valamint ha már a közelben voltam a tányérokat a mosogatóba rakva) felkaptam az iskolatáskám és elindultam a buszmegállóba.

Viszonylag gyorsan kiértem tekintve, hogy csak 10 perc gyaloglásra lakok a buszmegállótól. Nem volt egy ismerős sem a közelben, szóval azt tettem amit mindig is ha várnom kellet: füles fel, telefonon zene be és csak élvezd a ritmust amíg tudod. Vagyis az én esetemben olyan 5 perc, mert a következő pillanatban valaki olyan jól hátba csapott, hogy majdnem hasra estem. Mérgesen megfordulva néztem a mögöttem álló srácra, majd a füleseket kihúzva megkérdeztem:
- Muszáj minden egyes alkalommal ezt tenned? Egy szolid vállpaskolás hatásosabb lenne.
- Komolyan abban mi lenne a buli? Meg aztán segítek fejleszteni a halálos pillantásod - mondta mosolyogva.
- James! Kérlek ne! - már szinte könyörögtem, mert tudtam mire utalt.
- Ó ez is ritka, hogy te könyörögsz valakinek. - csatlakozott hozzánk egy lány - Csak segíteni akart. És a tegnapi után kell is ahogy elnézem.
- Egy: Neked is jó reggelt Laila, Kettő: A tegnapi dolog annyira érdekel, hogyha még egyszer te vagy James felhozzátok nem szólok hozzátok a félévi kiosztásáig. - Morogtam sötéten.
Időközben a busz is megérkezett, de mielőtt felszálltunk mindketten megígérték hogy kerülik a témát amennyire lehet. Hálás voltam nekik. Kiskorunk óta sülve főve együtt voltunk, olyanok voltunk egymásnak, mint a testvérek. Bár James és Laila valószínű többre tartották egymást testvéreknél. Az egész iróniája, hogy ezt rajtuk kívül mindenki észrevette.

Na lényeg a lényeg elfoglaltuk szokásos hátsó sori helyünket és megkezdődött a csevejparti. Ami abból állt leginkább, hogy Laila áradozott a legújabb kedvenc számairól, amiket a neten cirkálva talált.
- Szóval egy szóval leírva: hihetetlen! És ti mit hallgattok mostanában? - fejezte be végül.
- Tudjátok hogy én mindent hallgatok ami jó, szóval kérdéses még? - nézett egyikünkről a másikunkra James.
- Én meg mostanában csak egy számot hallatok. Az is a Set It Off  - Ancient Historyt -mondtam ördögi mosollyal a képemen, majd hirtelen elkomorultam és elkáromkodtam magam - Ó a büdös francba!
Két barátom gyorsan lekövette pillantásom, hogy lássák amint volt barátnőm Cassy felszáll a buszra a kis lánybandájával. Elindult a busz hátulja felé, de szerencsére valahol középtájt megállt. Egy pillanatra találkozott a tekintetünk, d én tüntetően elfordultam és inkább a kinti tájat kezdtem el nézni, de azért még hallottam a halk de jól hallható sóhajtását.
- Bocs! Ha tudtam volna, hogy ez történik majd, akkor nem biztatlak, hogy jöjj vele össze. - nézett rám bűnbánóan Laila.
- Nem a te hibád. Nem tudhattad, hogy egy r betűs a csaj. Én is csak későn jöttem rá. Bár jobb lett volna úgy rájönni, hogy csak hallom hogy összefekszik valakivel, és nem látom.
Az út további része csendesen telt, valószínűleg miattam.

A suli viszonylag csendes volt reggel. Bár miért is ne lenne, elvégre senkinek nem volt kedve megtörni a szép csendet ( na meg persze mindenki atom komás volt még szóval értitek).  Mindenesetre mivel az első óránk ofői volt nem nagyon zavartatta magát senki az osztályban. Mindenki vagy a barátaival beszélgetett, vagy csak nézett ki a fejéből. Még az osztyfönőkünk sem zavartatta magát a reggeli fegyelmezéssel.
- Hé Zack nem nézel ki valami jól. Minden okés? - kérdezte valaki a mellettünk lévő sorbol a hattul lévő srácot.
- Pe-persze. Mért ne lenne? - kérdezett vissza az emlitett.
Csak rá kellet nézni, és látta az ember, hogy kamuzik. Falfehér volt, ráadásul remegett is kicsit. De ami felkeltette a figyelmem az az a nagy piros folt a pulcsián. Pontosabban meghatározva az alkarján. Ezt nyilván más is észrevette, mert a következö pillanatban egy srác megfogta a karját és felhúzta a pulóver ujját. A seb ami a szemünk elé tárult förtelmes volt, de ami a legfontosabb: emberi harapásnyomnak látszot.
- Fúj ezt meg, hogy szerezted?
- Valami fazon megtámadott az utcán. - nyögte egy kis idő múlva megadóan.
Nekem viszont a seb láttán örülten kattogni kezdtek a fogaskerekek a fejemben. Ismeretlen vírus jelenik meg, majd egy ember megtámad egy másikat. Lehet túl sok zombis játékot játszottam a gépemen, de nekem ez búzlik.
- Tüzzünk innen. Most! - ragadtam meg két barátom és magammal húzva öket a terem ajtaja felé ígyekeztem minél távolabb kerülni a sráctól.
Félelmem sajnos beigazolodott, mert abban a percben, hogy elindultunk a srác felköhögött egy nagyadag vért a padjára, majd belebukott és pár lerc múlva felegyenesedett, hörögve fekete szemekkel. A baj csak az volt, hogy mindenki megfagyott a hírtelen eseményektől.
- Fussstok onnan idióták! - kiálltottam vissza a tömegbe, de elkéstem.
A srác aki a zombihoz legközelebb állt nem tudott időben reagálni. A zombi elkapta és a következö pillanatban már harapta is. Egyenesen a nyakát. Szegénynek esélye sem volt. A lányok egyből hangosan kezdtek síkitani, és mindenki megindult az ajtó felé. Mi sem zavartattuk magunkat sokáig, de kiiszkolva még láttam amint a zombi melletti fris hulla is feláll és mindkettő elindul a kiáramló tömeg után. Két tipikus plázacica lány megbotlott, és a zombik rájuk is vetették magukat. Elszabadult a valódi pokol. Senkit nem érdekelt ki esik el, amint mindenki kiért aki tudott bezártuk a teremajtót.
Két barátommal összenézve csak ennyit mondtam:
- Lehet mégsem kellet volna azt kívannom tegnap, hogy legyenek érdekesebbek a hétfő reggelek.