- Mack!- ordítottam torkom szakadtából, Jettel egyetemben.

Mi az istent csinál az az idióta?

Tehetetlenül néztük, ahogy a fiú odarohan elesett barátjához és ráborul. 

- Érte megyek!- jelentette ki a nagydarab mesterlövész és már állt volna fel, de megállítottam- Nem hagyom, hogy még egy barátom így végezze!- tiltakozott villámló tekintettel.

- Én megyek érte- mondtam- Én nem tudlak fedezni, de te engem igen!- mutattam rá.

Biccentett.

Az íjat átvetettem a fejemen és a hátamra igazítottam, hogy ne zavarjon futás közben. Óvatosan kilestem a törmelék kupac fölött, ami mögé elbújtunk, de azonnal be is húztam a nyakam, mert egy golyó süvített el felettem. Oldalra pillantva láttam, hogy Nate küszködik az egyik sérült bajtársával, hogy fedezékbe húzza.

- Nate!- kiáltottam, de csak másodjára hallotta meg- Segíts elterelni a figyelmüket Mackről!- Reméltem, hogy a lövések zaja elnyomja a hangomat és a banda nem hallja meg.

A férfi bólintott és miután biztonságba helyezte az eszméletlen katonát, elkezdte sorozni az ellenséget. Jettre pillantottam, aki bólintott és elfoglalta a helyét, hogy fedezhessen. Nagy levegőt vettem és villámgyorsan kiugrottam a betondarabok mögül. Összegörnyedve, cikk-cakkban szaladtam a kereszteződés másik felében térdelő Mackhez, akit úgy tűnt, cseppet sem érdekel, hogy kereszttűzben van. Már majdnem ott voltam, mikor valami kis fekete tárgy gurult elém úgy két méterre. 

Bassza meg!- káromkodtam, mikor felismertem a kézi gránátot.

Három lépéssel átszeltem a távolságot köztem és Mack között, elrugaszkodtam a földtől és keményen a fiú oldalának csapódtam, magammal sodorva őt is. Én estem rá, így gyorsabban magamhoz tértem a becsapódás után és hezitálás nélkül megragadtam a kabátja gallérját és annál fogva rángattam be a ház mögé, pont mikor a gránát felrobbant. Fejemet reflexszerűen a mellkasához szorítottam, míg elült a por. 

- Te nem vagy normális!- támadtam le azonnal a továbbra és kábán bambuló fiút- Hé!- Az arca előtt integettem, hogy vegyen már észre, de elnézett mellettem és tekintete a semmibe révedt. Totál összeomlott. Hát ez remek!- Mack!- Ezúttal durvább módszer folyamodtam és pofon vágtam.

- Mi van?- förmedt rám.

Még ő van felháborodva? Ez most komoly? Az előbb mentettem meg az életét!

- Hogy mi van?- értetlenkedtem- Az előbb majdnem meghaltál! Mi ütött beléd?

Ő a falnak dőlve ült én pedig a lába között térdeltem, így az arcunk egy szintben volt és talán egy kicsit túl közel.

- Rey meghalt- motyogta és láttam, hogy a szeméből egy újabb könnycsepp buggyan ki. 

- Igen, de te még élsz!- böktem rá- Ahogy Tammi is, az anyád, az öcséd és egy csapat, akik számítanak rád! Nem dobhatod el csak úgy az életedet, csak mert egy barátod elesett egy csatában. Szerinted ő ezt szeretné?

- Fogalmad sincs róla, hogy ő mit szeretne, nem is ismerted!- ordította a képembe- Fogalmad sincs az emberi kapcsolatokról, a valódiakról. Te mindig csak azzal vagy hajlandó szóba állni, aki adni tud valamit. Voltak neked valaha barátaid? Olyan igaziak?- A hangja gúnyosan csengett, pontosan tudta a választ és ezért megvetett. Fájtak a szavai, de neki fogalma sem volt, hogy én miken mentem keresztül.- Ebből inkább maradj ki, sőt menj isten hírével és többé ne is lássalak!

A szavaira olyan harag lobbant bennem, ami talán a morfium megvonás hatása volt, de legszívesebben ott helyben kibeleztem volna. De nem tettem. Lehet, hogy őt nem kedveltem, de a többieket igen- kivéve azt a szőke ribancot- és nekik szükségük volt a vezetőjükre. Lehunytam a szemem és mély levegőt vettem, hogy lenyugtassam magam. Mikor újra kinyitottam, Mack szigorú tekintetével találtam szembe magam.

- Ebből elég- ráztam a fejem- Nem megyünk semmire, ha mindketten forrófejű őrültként viselkedünk. Nyugodj le, sajnálom a veszteséged, de most mennünk kell, amíg még lehet!

Egy pillanatig nem reagált, továbbra is a szemembe nézett, kék írisze villámokat szórt, de aztán lehajtotta fejét és nagyot sóhajtott. Követtem a tekintetét és ekkor láttam, meg a sebet a combján. Eddig, hogy nem vettem észre? A vére teljesen eláztatta a katonai nadrágját és a seb is elég mélynek tűnt. Leoldottam a kendőt a nyakamról és óvatosan a lábához közelítettem, hogy lássam a reakcióját. Nem nézett fel, de a térdét felhúzta, hogy alá tudjak nyúlni és bekötözhessem. A kelleténél talán kicsit jobban megszorítottam, amire szisszenés és morgás volt a válasz. Miután ezzel megvoltam, talpra tornásztam magam és a kezemet nyújtottam neki, hogy felsegítsem, de mielőtt ez megtörtént volna, valaki belépett a sikátorba és meghallottam a kézi fegyver kibiztosításának eltévesztethetetlen hangját. A torkomban óriási gombóc keletkezett, mert rájöttem, hogy nincs több késem az íj pedig a hátamon van. Totál védtelenül álltam ott és farkasszemet néztem a fegyver csövével, aztán lövés dördült, egészen közelről, én pedig lehunytam a szemem. Furcsa mód nem éreztem fájdalmat sehol, ezért kilestem a szemhéjam alól és láttam, hogy a támadónk elterült a földön. Lenézve Mack kezében megláttam a füstölgő pisztolyt és félig nevetve felhorkantam, majd újra lenyújtottam neki a kezem. Megragadta és nehezen, de sikerült talpra állítanom. A hóna alá bújtam,így indultunk meg az ellenkező irányba, mint amerre a bandatagok és a mieink voltak. 

- Szólnunk kéne többieknek, hogy jól vagyunk- A hangjától egy kicsit megugrottam, mert közvetlenül a fülem mellől jött. 

- Van rádiód, nem?- Bólintott- Akkor hajrá!

Elővette a készüléket az oldal zsebéből és váltott pár szót Nate-tel. 

- Vissza kell mennünk a kórházba és figyelmeztetni a többieket, aztán minél hamarabb elhúzni innen- mondtam, miután befejezték.

- Dehogy megyünk!- háborodott fel- Megvárjuk, míg elül a harc, aztán visszamegyünk Reyért és a többiekért!

- Dehogy megyünk!- utánoztam le.

- De igen. Nem hagyom, hogy a legjobb barátom egy ismeretlen város koszos aszfaltján nyugodjon örökre!

- Hát nem érted?- Kibújtam a karja alól, hogy szembe forduljak vele.- A fegyverek, a kiáltozás, a gránát- mutattam a háta mögé- mind felkeltették a terroristák figyelmét. Kizárt, hogy ezt ne hallották volna meg, annyira nem voltak messze, ráadásul a gránát egy fél házat lebontott! Te is láttad micsoda arzenáljuk van!

- Akkor menj!- intett a távolba- Menj szólj a többieknek, én maradok és méltó helyre temetem a barátomat.

- A fagyott földbe?- a hangom már-már hisztérikusan nevetséges volt, pont ahogy ez a helyzet is- A legtöbb, amit érte tehetsz, hogy biztonságos helyre vonulsz, a többi barátjával együtt!

Hiába jártattam a számat, láttam rajta, hogy hajthatatlan. Sőt, már a harag is újra fellobbant a szemében.

- Nem megyek sehova, amíg a bandából akár csak egy valaki is él!

- Mi van?- szakadt ki belőlem- Hogy jön ez most ide? Az előbb még a terroristákról volt szó. A kibaszott terroristákról, akik ezerféle képpen tudnak megkínozni, aztán kivégezni, mindezt élvezettel, csak mert te nem azt a vallást vallod, mint ők!- A mondandóm végére teljesen kifulladtam, Mack pedig döbbent képpel nézett le rám. - Hidd el én lennék a legboldogabb, ha azok a mocskok- mutattam a harc irányába- végre eltűnnének a föld színéről, de nem hajthat a bosszú - Kezemet a vállára tettem és kicsit megráztam- Most szépen visszamegyünk, összepakolunk és megkeressük az ellenállást a hegyekben!

A fejét rázta és megfordult, hogy visszamenjen arra amerről jöttünk, de én gyorsan elé álltam.

- Állj el az utamból!- sziszegte és oldalra lépett, de én követtem, majd a másik irányba is. Ezt eljátszottuk párszor, aztán meguntam és erősen a mellkasára csaptam mindkét tenyeremmel. Ő hátra tántorodott és eltorzult az arca, ahogy sérült lábára kellett nehezednie, de egy pillanat alatt újra visszatért a dühös kifejezése. A szeme villogott, láttam, hogy ezzel túl messzire mentem.

Megragadta az egyik vállamat és annyira megszorította, hogy szinte a kulcscsontom alá nyúlt, nekem pedig megroggyant a térdem és a számon egy halk kiáltás szakadt fel. A vállamnál fogva kiperdített maga elől és a földre lökött. Épp hogy volt időm a kezemmel tompítani az esést, de éreztem, ahogy a kavicsok felszakítják a bőrt a tenyeremen. Mack, mint aki jól végezte dolgát megindult az egyik épület irányába, ahhoz képest, hogy bicegett, egész gyorsan haladt. 

Frusztráltan felnyögtem. 

Utálom ezt az embert!

Megpróbáltam talpra állni, de a remegés újra visszatért és éreztem, hogy az izmaim teljesen legyengülnek. A pulzusom ezzel fordítottan arányosan nőtt és a pumpa is felment bennem. Felugrottam, de éreztem, hogy a lábaim alig bírnak megtartani és utána szaladtam. Rávetettem magam a hátára, mire majdnem elesett, de megtámaszkodott a házfalon. Lábamat a derekára kulcsoltam a karomat pedig a nyakára és úgy csüngtem rajta, mint egy kisgyerek. 

- Mit művelsz?- köpte.

- Megállítalak- Ahogy ezt kimondtam a testsúlyomat oldalra helyeztem és megrántottam, így elvágódtunk a földön. Gyorsan elvettem tőle a pisztolyát és a markolatával arcon vágtam. A feje oldalra csuklott, de eszméleténél maradt, ezért újra megtettem. Mikor megbizonyosodtam, hogy egy darabig nem fog mozdulni, kihúztam alóla a lábamat és elvettem tőle a rádiót.

- Jett, ott vagy?- szóltam bele a gombot nyomva- Vagy Nate, akárki! Kal vagyok.

- Minden rendben?- hallottam meg Jett hangját.

- Aha- lenéztem az eszméletlen fiúra- Illetve majdnem. Kiütöttem Macket, de most nem tudok vele mit csinálni. Egyedül nem bírom el- magyaráztam.

- Hol vagytok?- kérdezte rögtön és nagyon örültem, hogy nem kért számon a tettemért. Leolvastam neki a kopott utcatáblát, aztán eltűnt az éterből. 

Leültem a falhoz támasztva a hátamat és fél szemmel Macket figyeltem, nehogy idő előtt magához térjen. Arcomat a tenyerembe temettem, így próbáltam lenyugtatni magam. Egyre fogy az időm, szükségem van a morfiumra, különben valaki még annyira felhergel, hogy megölöm. Tudom, hogy ilyenkor még az átlagosnál is lobbanékonyabb vagyok, de tehetetlen vagyok ellene.