Láttam az arcokon, hogy mindenki nagyon meglepődött a történtek miatt és biztos voltam benne, hogy mindannyian a terroristákra számítottunk. A házak mögül azonban fehér emberek sorjáztak ki és megkönnyebbültem, de csak egy pillanatra, mert aztán rájöttem, hogy már megint a banda kerített be. Gondolkodás nélkül egyik kezemmel a zsebembe nyúltam és előhúztam a piros kendőt, amit gyorsan a hátam mögött álló Kal markába csúsztattam. A szemem sarkából láttam, hogy értetlenül pillantott hátra, de aztán meglátta, hogy mit adtam oda neki és halványan elmosolyodott. Gyorsan felkötötte az arca elé, hogy egykori társai ne ismerhessék fel.

- Hát újra találkozunk!- kiáltotta egy reszelős férfi hang és mikor oldalra néztem, felismertem a tetovált vezért. 

A francba, hogy ez mindenhol ott van!

Egyenesen elém sétált és a szemembe nézett, aztán tekintete a hátam mögé siklott. Bizonyára felkeltette a figyelmét a maszkos lány, mert senki másnak nem volt takarva az arca. Treck megkerült engem és oldalra hajtotta a fejét, hogy jobban megnézhesse Kal arcát. Tudtam, hogy ilyen közelről még a kendő ellenére is felismerné, ezért gyorsan megfordítottam a helyzetünket Kallel, így újra én kerültem szembe a férfival. 

- Csini!- villantotta meg ördögi félmosolyát a lányra mutatva- Még az is lehet, hogy életben hagyom- gondolkodott el.

Undorodva néztem rá és már épp mondani akartam valamit, mikor az egyik embere megszólalt.

- Ő ölte meg Johnt és Catiet, a saját szememmel láttam!- a fiatalabb férfi közelebb jött és fegyvere csövét Kal álla alá nyomta- Nem érdemli az életet ez a ribanc!- vicsorogta.

Kal nem hagyta magát, már korábban elővehette az egyik kését, amit most felemelt és egy gyors mozdulattal a fickó nyakába vágta. Egy pillanatra mindenki lefagyott és a pasas gurgulázó fulladozását hallgattuk. Kal pár másodperc múlva kitépte a pengét, áldozata vére pedig az arcára spriccelt, mielőtt az összecsuklott volna. 

- Te sem!- nézett le az élettelen testre és nagyon meglepődtem, mert a kiejtésében most nyoma sem volt a britt akcentusnak.

Treck a lány hangjára eszmélt fel és azonnal kiadta a parancsot a megölésünkre és elszabadult a pokol. Fegyverek ropogtak, emberek zuhantak a földre, nekem pedig egyre csak az járt a fejemben, hogy menedéket kell találnom. A házak irányába kezdtem futni a golyózáporban, miközben le sem vettem az ujjam a ravaszról. A levegőben lőpor és vérszag terjengett, az emberek kiabáltak és mikor főbe lőttem az egyik bandatagot, hogy elfoglaljam a helyét egy rozsdás kocsi nyújtotta fedezékben, már láttam, hogy elvesztünk. Sokkal többen voltak, bekerítettek és szinte lemészároltak. A szememmel ismerős arcot kerestem a felfordulásban, legelsőnek Bob élettelen, tágra nyílt szemmel maradt testét pillantottam meg a lábak között, aztán egy pillanatra Jett is feltűnt, de aztán teljesen beleolvadta a banda emberei közé. Alkatban teljesen odaillő volt, de mint ember ő sokkal jobb ezeknél a hidegvérű gyilkosoknál. A csapatvezetőnk egy kis segítségre szorult, így három jól célzott golyóval leszedtem a támadóját, aztán tovább siklottam és a többieknek is segítettem a fedezékből, egészen addig míg egy fegyver nem kattant a fejem mellett. Ledermedtem és óvatosan oldalra néztem, egyenesen egy Glock csövébe. Feljebb nézve Treck tetovált feje vigyorgott le rám és menten rávetettem volna magam, de mielőtt bármit tettem volna, észrevettem, hogy a másik kezében is van egy pisztoly. 

- Fegyver?- kérdeztem magabiztosan- Komolyan?

- Hasznos cucc- vont vállat a férfi lazán.

Lépteket hallottam a másik oldalról is és volt egy olyan érzésem, hogy most szarban vagyok. Valamit ki kell találnom, különben itt döglök meg!

Hirtelen ötlettől vezérelve lassan felálltam és a fegyverem a földre ejtettem. Treck érdeklődve és látszólag elégedetten figyelte a mozdulataimat, de azt nem sejthette, hogy mire is készülök valójában. Megadóan felemeltem a kezem és óvatosan hátrébb léptem a másik felé. Treck le sem vette rólam a szemét, pisztolyát velem együtt mozgatta. Mikor úgy gondoltam, hogy már elég közel vagyok az ismeretlenhez, egy villámgyors mozdulattal a háta mögé pördültem. A szakállas fickónak reagálni sem volt ideje, de Treck az első mozdulat pillanatában meghúzta a ravaszt és a golyó súrolta a bal felkaromat, de szerencsére csak épp, hogy hozzám ért. Pajzsként tartva magam előtt Treck emberét, előhúztam a pisztolyom a tokjából és először a szakállast lőttem hátba, hogy ne küzdjön olyan hevesen ellenem. Igaz, a találat után egyáltalán nem mozdult. A test mögé bújva próbáltam elkerülni a golyókat, de Treck nem tüzelt. Okos volt, nem akarta elpazarolni a lőszerét.

- Mit szólnál, ha férfi módjára küzdenénk?- kérdeztem és elengedtem a hullát, ami a lábam elé rogyott. Tudtam, hogy ezzel a kérdéssel sarokba szorítom, mert túl hiú volt ahhoz, hogy visszautasítsa - Semmi fegyver, csak a fizikai erő.

- Kisfiú létedre férfi módjára akarsz küzdeni?- nevetett.

Igyekeztem nem mutatni, hogy felbőszített a kérdése, de tudtam, hogy ez a célja. Azt akarja, hogy beguruljak és meggondolatlanul cselekedjek. Nem mondom, hogy hatástalan a próbálkozása, de egyenlőre még észnél vagyok!

- Egy kisfiút legyőzni nem lehet akadály, nem igaz?- kérdeztem gúnyosan- Hát akkor miért ne?

A szemembe nézett, gondolkodott, aztán eldobta a pisztolyát. Követtem a példáját, de a fegyverem még földet sem ért, mikor ő már nekem ugrott. Megpróbált a földre teperni, de a jobb lábammal hátra lépve megtámasztottam magam és az alkarommal védtem a fejemet. Mivel mindkét kezével ütni próbált, én sikeresen bevittem neki egy gyomrost, mire összegörnyedt és a támadásomat megtoldottam és állon térdeléssel. Még a hangzavarban is hallottam, ahogy összekoccan a foga és fájdalmasan felnyög. egy jobb horoggal ki akartam ütni, de elkapta a kezemet, kicsavarta és a lábamat kigáncsolva a földre kényszerített. A másik kezével behúzott egy jó nagyot és a fejem a betonon koppant. Láttam, hogy újra ütni akar, ezért mindkét lábamat a nyakára kulcsoltam és hátrarántottam. A marka végre elengedte a csuklómat, így két kézzel tudtam magam támasztani, míg a combommal teljes erőből szorítottam. A feje vörösödni kezdett és hibába próbált lefeszíteni magáról, nem hagytam magam. Sajnos későn tűnt fel a kezében megcsillanó penge, amit a combomba állított. Hörögve ordítottam fel és a szorításom lazult, ő pedig kiszabadult. A vérem azonnal eláztatta sötét nadrágomat és minden mozdulatra éles fájdalom nyilallt a jobb lábamba. Treck újra támadt a késsel a kezében, de elkaptam a csuklóját és nem engedtem közelebb magamhoz. Mindketten vicsorogtunk az erőlködéstől, én a földön fekve, ő fölém hajolva. Úgy tűnt patt helyzetbe kerültünk.

- Már nem is olyan jó buli ez a férfiasság nem igaz?- vigyorgott.

Nem válaszoltam neki, de felment bennem a pumpa az arrogáns kifejezést látva az arcán. Idegesen fujtattam és még erősebben toltam el a pengét a torkomtól. Kicsit meg is mozdult, amitől fellobant bennem a remény és újra nekiugrottam, hogy biztonságos távolságba kerüljek a hegyes késtől. Mielőtt újra visszanyomhatta volna, kifordultam alóla és a sérült lábamra ügyelve talpra álltam. Treck azonnal utánam jött és megpróbált leszúrni, de oldalra mozdultam, így csak a levegőt találta el. Mindkét kezemmel egyszerre kaptam el a kezét, egyikel a csuklóját szorítottam, másikkal a kés markolatát és kicsavartam a kezéből, így hozzám került. Nem gondolkodtam, azonnal az irányába vágtam és pontosan éreztem, mikor hasít a húsába a fegyver. Felmordult és vissza akart támadni, de én gyorsabb voltam és megvágtam az alkarját, amit azonnal visszahúzott. Egymás után többször is sikerült megsebesítenem, amitől az ereje egyre csak fogyott, a dühe azonban nőtt. Végül térdre kényszerítettem, de mielőtt bevihettem volna az utolsó csapást, amivel véget vethettem volna az életének, lövés dördült és a golyó mellettünk az autón pattant meg. Felkaptam a fejem és azonnal láttam a karcsú alakot, aki gépfegyverrel a kezében közelít. Nem volt nálam lő fegyver, ezért a futás mellett döntöttem és hagytam a francba Trecket, aki közben odébb állt. Bicegve berohantam a közeli házba és a lépcső alá bújtam. Nem hallottam lépteket, ezért egy idő után előmerészkedtem. Biztos voltam benne, hogy a bandavezér bosszút fog állni, azért mert legyőztem, de mégis büszkeséggel töltött el, hogy sikerült csorbát ejtenem az önbecsülésén. Felmentem az egyik emeleti lakásba és az ablakból néztem ki a csatatérré változott utcára. A szívem összeszorult a bajtársaim földönfekvő testét látva, de a legjobban Rey látványa fájt. A harc kezdett elülni, már mindenki fedezékbe vonult és onnan próbálta leszedni a másikat, így tökéletesen láthattam a barátom golyó lyuggatta testét. A mellkasán több helyen is vérfolt díszelgett, ami tisztán látszott világos kabátján. A szemben lévő ház tövében feküdt, biztos fedezékve akart húzódni, mikor a találat érte. A barátom elvesztése elvette a józan gondolkodó képességemet, eddig senkit nem kellett eltemetni a csapatból, Rey volt az első áldozat, és nem hagyhattam, hogy ott maradjon a hideg betonon, bandatagok között feküdve. Nem érdekelt, hogy a golyók továbbra is záporoztak, kirontottam az épületből és amennyire sérült lábam engedte, odasiettem hozzá. A vér a fülemben zubogott, tombolt bennem a harag és semmi másra nem tudtam fókuszálni csak Reyre. A könnyeim is eleredtek, ahogy térdre rogytam mellette és ráhajtottam a fejem a ruháját markolva. Valahonnan a távolból hallottam, hogy valaki a nevemet kiálltja, de érdekelt. 

- Nem! Nem!- ordítottam, vagy talán csak motyogtam és a legjobb barátom testét ráztam, mert nem akartam elhinni, hogy tényleg elment.

A könnyeim az államról a sebeibe csöppentek, de sajnos ezek nem voltak varázserejűek, mint a filmekben. Rey elment és már soha többé nem fog figyelmeztetni, ha hülyeséget akarok csinálni, soha többé nem iszunk együtt Preston dugi piájából, és soha több nem hallhatom az idióta történeteit, soha többé nem lesz mellettem!