Mire összeszedtem magam a többiek mind kijutottak a házikóból és tűzharc bontakozott ki a kis tisztáson. A sötétben csak az elsülő fegyverek villanását láttam és ordítozást hallottam. Kimennem őrültség lett volna, mert nálam csupán két kés volt, ezért az emeletre szaladtam, hátha találok egy vadászpuskát valahol eldugva.

Az utolsó lépcsőfoknál jártam, mikor lövés dördült a hátam mögött. Reflexszerűen behúztam a nyakam és gyorsan eltűntem a fordulóban, ahogy visszanéztem pedig láttam a falba csapódott golyó nyomát. Ha eddig nem kalapált volna eléggé a szívem, most tízszeres tempóra kapcsolt és alig kaptam levegőt. Kényszerítenem kellett magam, hogy tovább menjek, mert már hallottam a láb dobogást a fa lépcsőfokokon.

Találomra beszaladtam egy szobába és lehetséges fegyver után kutattam, ami esetleg hosszabb, mint a kis dobókéseim.

- Úgysem bújhatsz el örökre, drágám!- hallottam a folyosóról a női hangot, amit azonnal felismertem- Megtalállak, kis hazafi!

Semmi kétség, ez csak is Reny lehetett, a pszichopata ribanc. Esküszöm, hogy tőle jobban féltem, mint az erőszakoló férfiaktól, mert nem tudhattuk, mikor kattan el nála valami és válik irányíthatatlanná. A jó pillanataiban kedves lány volt egyébként, de függő és a drogok miatt egyre kevesebb tiszta gondolata volt. Az erőszakos énje átvette az irányítást és elég volt egy légy, ami nem hagyta békén, ő robbant. Emlékszem, egyszer rajtunk ütött pár katona és ő konkrétan levadászta őket. Szörnyen ijesztő volt, látni, ahogy az apró lány- mert alig százhatvan centi- betegesen élvezi, hogy egy tőrrel lyuggatja a már rég halott embert.

Levegőt se mertem venni, attól féltem, hogy akár a zakatoló szívem is elárulhat, annak ellenére, hogy odalent hatalmas hangzavar volt. Az ajtó mögé bújtam, próbáltam kitalálni egy tervet. Az ablakra néztem, amin talán ki tudnék ugrani, de valószínűleg két lépést se tudnék megtenni, mielőtt lelő valaki, vagy esetleg kitöröm a bokám, ami után elég nehéz lenne kilométereket gyalogolni.

Hirtelen feltűnt, hogy már nem hallom Reny lépteit, sőt a dobogás a közelemből jön. Mikor lenéztem láttam, hogy a lábam elkezdett remegni és a cipőm sarka folyamatosan a deszkáknak ütközött.

Ó, a francba!

A padló megnyikordult, az ajtó pedig lassan megmozdult. Reny tudta, hogy ott vagyok, nekem pedig tennem kellett valamit. Sürgősen!

Mielőtt teljesen beért volna a szobába, az ajtóhoz tettem a kezem és egy gyors, erős mozdulattal neki vágtam. Hallottam, hogy feljajdul, aztán puffanás.

Az ajtó mögül kinézve láttam, hogy az orrát szorongatva hanyatt feküdt a folyosón. Ki akartam használni a pillanatnyi kábultságát és elrohanni mellette, de a lábam bele akadt az övébe és majdnem elestem, de végül sikerült megkapaszkodnom a korlátban. A harmincas nő már talpon is volt és a pisztolyával rám mutatott, de mielőtt lőtt volna, egy kör rúgással kivertem a kezéből és a fegyver átesett a korláton, végig bucskázott a lépcsőn, míg a földszinten talajt nem ért. Előakartam rántani az egyik tőrömet, de olyan gyorsan mozdult, hogy rám vesse magát, hogy fel sem fogtam. Esés közben a markolat kicsúszott a kezem közül és elhagytam a kést valahol.

A lépcsővel szembeni szobába estünk be, én alul ő pedig rajtam. Minden végtagommal azon voltam, hogy távol tartsam magamtól, de amilyen kicsi olyan erős volt. Ha normális állapotban lenne valószínűleg könnyű szerrel kiütném, de teljesen megtébolyodott és már a saját testi épsége sem érdekelte. Hiába karmoltam véresre a nyakát, ő csak azzal folglakozott, hogy elzárja a levegő útját a légcsövemnél. Már kezdtem komolyan pánikba esni, sehogy sem bírtam szabadulni, mikor aztán egy szempillantás alatt a védelmi reflexem, mintha egy új szintre kapcsolt volna és addig erőlködtem, míg fel nem tudtam ülni és lelöktem magamról. Az egész testem remegett, úgy éreztem, mintha teljesen újjá születtem volna, nagyon mérges voltam és valószínűleg a harag és a pánik együttes ereje adott egy utolsó lendületet ahhoz, hogy végre kicsináljam őt. Őszintén csodás érzés volt, hogy ennyire veszélyesnek éreztem magam. Pont olyan volt, mint mikor az iskolában átmentem gyilkoló géppé. Most mindketten megtébolyodtunk és egy brutális közelharc következett, amiből csak az egyikünk kerülhetett ki élve.

Ő támadt először, megpróbált gyomorszájon vágni, de elléptem az ütés elől, a következőre azonban nem számítottam és hátulról a gerincembe könyökölt. Ívbe feszült a hátam és, ahogy hátrahajtottam a fejem ő elkapta a lófarkamat és rántott rajta egyet. Ha nem kapom el a kabátját hanyatt is estem volna. A dzsekijénél fogva magamhoz rántottam, miközben én megfordultam, hogy szembe kerüljek vele és alfelen térdeltem. A fájdalomtól eltorzult az arca és összegörnyedt, amit én kihasználtam és alulról állon vágtam. Hallottam, ahogy a foga összekoccan és hátrabicsaklott a feje. Olyan erővel ütöttem, hogy megszédült tőle, a falig tántorgott, hogy támaszra találjon. Én csak álltam ott és néztem, ahogy szépen lassan visszanyeri az egyensúlyát. El is futhattam volna ez idő alatt, de tombolt bennem az adrenalin és harcolni akartam.

A következő pillanatban azt vettem észre, hogy valami hosszú tárgyat lóbálva közelít felém. Nem tudom mi lehetett az, valami fém rúd, de hogy honnan szerezte nem tudtom, csak azt, hogy veszélyesnek tűnik a kezében. Felém csapott, de elfordultam, aztán megint és én megint kitértem előle, egészen addig folytattuk így, míg a hátam a vitrines szekrénynek nem csapódott. Ekkor másképp fogta meg a rudat és felém szúrt. A csípőmet az utolsó pillanatban sikerült odébb mozdítanom, így a fába állt bele a hegyes vége. Ekkor jöttem rá, hogy egy régi függönykarnis volt az, amivel megtámadott. Olyan erővel szúrt, hogy most nem bírta kihúzni a szekrény alsó, fa ajtajából. Ezt kihasználva előre rúgtam és gyomron találtam, elég erősen ahhoz, hogy hátra lökjem. Mielőtt bármi mást csináltam volna leszedtem az arcom elől a kendőt, mert egyrészt nagyon zavart, másrészt terveim voltam vele. A jobb öklömre tekertem, tettem Reny felé pár lépést, aztán egy jobb horoggal behúztam neki. Meg is akartam ismételni, de a következő ütésnél elkapta a kezemet és ő húzott be nekem. Az orromat találta el, amiből pillanatok alatt meleg folyadék folyt ki. Reménykedtem, hogy ne törjön el, annyira nem volt erős az ütése. Megpróbálta megint rám vetni magát, de most időben észrevettem és újra elléptem a támadása elől. Csupán a karomat sikerült megragadnia, abba kapaszkodott, hogy ne essen el.

Ezután valahogy a háta mögé kerültem és a nyaka előtt elvezettem a piros kendőt. Amilyen erősen csak tudtam szorítottam és igyekeztem nem törődni Reny rugdosódásával. Hátrafelé húztam, de rájöttem, hogy így csak magamra húzom, ezért fogást váltottam és kereszteztem a kezem, hogy most összefélé szorítsam. Az egész testével küzdött ellenem, a lábával az enyémet rúgdosta, a kezével az arcomat próbálta elérni hátranyúlva, de elhajoltam előle, a fenekével pedig folyamatosan lökdösött.

- Ezt nem úszod meg, Anglia!- vicsorogta. A gúny nevem hallatán meglepődtem, bár számíthattam volna rá, hogy felismer. - Treck, valószínűleg már kijutott a suliból és a nyomotokban van. Le fog vadászni, és ha megtudja, hogy te életben vagy élvezettel fog megkínozni!

Kizártam a szavait a fejemből, nem érdekelt, hogy az őrült feje miket vág az enyémhez, pár pillanat múlva úgyis halott lesz.

Ő csak beszélt és beszélt, elhordott mindennek, míg én minden erőmet beleadtam, hogy megfojtsam végre. A nagy próbálkozás közben, hogy elkerüljem az ellentámadását, egészen az ablak mellé kerültünk. Reny ekkor szerintem ki akart ugrani, vagy nem tudom, de én nem engedtem. Olyan erősen szorítottam, ahogy csak tudtam, éreztem, hogy már nem bírja sokáig. Még egy utolsó próbálkozást azért megkísérelt és keményen neki lökött az ablaknak, ami mintha megrepedt volna. A vállam belesajdult, de nem hagytam magam, megfordítottam magunkat, hogy most én csapjam őt az üvegnek. Kétszer hozzávágtam, a másodiknál már nem is élt, mert eltörtem a torkát végre, de harmadjára is hozzávágtam. Az üveg kitört én pedig útjára engedtem a testet. Azt sem vártam meg, míg földet ért, féltem, hogy valaki kiszúr lentről és célba vesz.

Mire kiértem a folyosóra, teljes csönd lett kint, ami még ijesztőbb volt, mint a fegyverropogás. Leakartam menni, de meghallottam, hogy a ház előtt beszélgetnek.

- Utánuk menjünk?- kérdezte az egyik.

- Meg kell várnunk Trecket- válaszolta a másik- Ez a találkozási pont. Szedjétek össze a halottakat és sérülteket! És nézzétek meg hátha van bármi használható a házban még.

Ez volt a végszavam, ki kellett jutnom, mielőtt rájönnek, hogy én még itt vagyok. Hangtalanul szétnéztem a szobákban, úgy rémlett, hogy láttam valamelyikben tegnap egy íjat, talán még nem túl régi és hasznát vehetem.

A leghátsóban találtam rá, azonnal megragadtam a mellé kiállított tegez nyíllal együtt és a folyosón visszafelé felkaptam az elejtett késemet is.

Le nem mehettem, hiszen ott volt a banda, ezért visszamentem a törött ablakú szobába, hogy ott jussak ki.

Már elkezdett világosodni, így láttam, hol vannak emberek, és hol tiszta az út. Lapulva vártam, ahogy Reny testét elviszik, aztán lassan leereszkedtem a párkányon, majd lazán leugrottam és egyből berohantam az erdőbe, de arra ügyeltem, hogy a turista utat továbbra is lássam.

Kicsit messzebb akartam kerülni a háztól, mielőtt kitalálom, hogy merre tovább, de alig tettem meg száz métert, mikor valaki megragadott. Reflexből odacsaptam, azonban a hirtelen feltűnt személy hárította és lefogta a másik kezemet is.

- Én vagyok, nyugi!- hallottam meg az ismerős hangot, miközben a férfi a mellkasához szorított.

Jude hangja hallatán leálltam az ellenkezéssel és ő azonnal elengedett.

- Jól vagy?- kérdezte, amikor meglátta az összevert arcom.

- Persze, csak pár karcolás- vontam vállat- Hol vannak a többiek?

- Nem tudom, meg kell találnunk őket mielőbb!

Egyetértően bólintottam, aztán közösen indultunk el, Jude térképének és iránytűjének a segítségével.