Két napig egyfolytában esett az eső, így elindulni sem tudtunk. Az étellel takarékoskodnunk kellett, de szerencsére a konyhában tataláltunk még száraz tésztát, rizset, így kitartott, amíg kellett. Inkább az unalomtól szenvedtünk. Valaki talált egy Monopolyt és azzal játszottunk, de egy idő után az is umalmassá vált. 

Jennával továbbra sem régi a viszony, nehezen jutok túl azon, hogy a hátam mögött cselekedett, veszélynek kitéve mindannyiunkat és képes lett volna feláldozni a húgomat. Azt hittem barátok, eddig mindig nagyon jól meg voltak és úgy tűnt törődnek a másikkal, fontosak egymásnak. De ezek után nem tudom mit gondoljak! Rey szerint beszélnem kéne vele és fogok is, csak várom a megfelelő pillanatot. 

Megbeszéltük, hogy ma jól kialusszuk magunkat és mivel az eső elállt, másnap hajnalban újra elindulunk. Minél hamarabb be akarjuk érni a többieket, az eredeti tervek szerint, ma már félúton kellene lennünk a reptér felé, de ehelyett egy vadászlakban rostokoltunk és vártuk, hogy végre elálljon az eső.

- Nem igaz!- kiáltott fel bosszúsan a hátam mögött valaki.

- De igen, nagyon is igaz!- nevetett kárörvendően egy másik hang.

Amikor megfordultam, hogy megnézzem, mi folyik ott, Chipet láttam örömtáncot járni a dohányzóasztal körül, a többiek pedig csúnyán néztek fel rá a társasjáték mellől. 

- Győztes pakol!- szólalt meg hangosan Jett és kiment a szobából. 

Mivel egyedül a kandallóban tudtunk fűteni, így az egész csapat a nappaliban aludt. A lányok aludtak a kihúzható kanapén, a fiúk pedig vagy szimplán hálózsákokban a szőnyegen, vagy a szobákból lehozott matracokon. Az egész hely úgy nézett ki, mintha a kislányok pizsamaparti helyszíne lenne. 

A tekintetem találkozott a szoba másik végében üldögélő és magazint lapozgató Jennaéval. Pár másodpercig farkas szemet néztünk és kivételesen nem rejtette el az érzéseit, tökéletesen leolvastam, hogy mennyire sajnálja, amit tett. Addig bámultunk egymás szemébe, míg a pakoló Chip be nem mászott a képbe és ki nem takarta előlem a szőke lányt. 

- Most, hogy befejeztétek, mehetünk is aludni!- mondtam- Holnaptól nehéz napok várnak ránk.

Legszívesebben itt maradnék, semmi kedvem megint útra kelni, kilómétereket gyalogolni, hogy aztán éjszaka a hideg, nedves földön aludjunk. Nem is beszélve arról, hogy itt olyan mintha nem is lenne háború, a ház ép, a környék békés, de mi mégis a front felé menetelünk. Néha megkérdőjelezem az épeszűségünket!

Senki nem tiltakozott a lefekvés ellen, pillanatokon belül már mindenki a holmiját pakolta össze, hogy ne hajnalban kelljen. A házból szerzett takarókat és párnákat használtuk inkább, csak szegény Judenak nem jutott, így ő a hálózsákját használta. De pont emiatt alhatott egyedül egy matracon, míg mi többiek vagy ketten aludtunk együtt vagy a földön. 

Mikor Jett visszajött, át kellett másznia rajtunk, mert mi közben már elhelyezkedtünk az alváshoz. Én és Rey aludtunk közvetlenül a bejárat mellett, így rajtunk kellett mindenkinek áttaposnia, ha ki akart menni éjszaka. De ugyan ez volt igaz a bejövőkre is, pont ezért vállaltuk mi. 

Elfújtuk a gyertyákat és néma csend telepedett ránk, csak a másik szuszogását hallottuk, illetve valaki motyogását, de nem tudtam rájönni kié. Ha háttal az ajtónak fordultam pont Kallel kerültem szembe, aki a kanapé szélén, félig lelógva feküdt. A parázs hullámzását nézte mereven, még csak nem is pislogott. Egy pillanatra azon is elgondolkodtam, hogy nyitott szemmel aludt el, ami elég ijesztő lett volna. De aztán lehunyta a szemét, hogy pár pillanat múlva újra kinyissa, ebből tudtam, hogy még nem alszik. Töbször észrevettem már, hogy nem alszik mikor mindenki más igen, tegnap éjjel teljesen biztos vagyok benne, hogy saját magát kényszerítette, hogy ébren maradjon. Nem tudom, hogy ez a bizalmatlansága miatt van, vagy valami más az oka, de ha továbbra is ezt csinálja, teljesen ki fog merülni, nem fogja bírni a lépést. Jenna után vele is beszélnem kell. Vagy lehet jobb lenne, ha őt Tammira bíznám, ő nagyon ért az emberekhez. 

◾◽◾

Kint még sötét volt, mikor váratlanul felkeltem. Kinyitottam a szemem, de nem sok mindent láttam, csupán az alvók körvonalát tudtam kivenni a gyenge fénynél. Minden nyugodtnak és teljesen normálisnak tűnt, de valami mégis felébresztett. Fel akartam állni, de ekkor megláttam Kal fénylő tágranyílt szemét, észrevette, hogy felébredtem és kétségbeesetten kereste a tekintetemet, majd a takarója alól megmutatta a kését. Először nem értettem, hogy mégis mire készül, de aztán az ablak alatt elment egy fénycsóva, bennem pedig meghűlt a vér. Lassan bólintottam jelezve a lánynak, hogy értem, a kezemmel pedig a pisztolyt kerestem, amit este a fejem mellé tettem. Feszülten szorultak az ujjaim a hideg fémre és nagy erőfeszítésembe került, hogy ne vegyen erőt rajtam a pánik és ne csináljak valami orbitális hülyeséget.

A könyökömmel megbökdöstem a mellettem alvót, mire ő hangosan morogni kezdett. Gyorsan befogtam a száját, pont abban a pillanatban, hogy a bejárati ajtó kinyílt. Rey szerencsére csöndben maradt, de én mozdulni sem mertem, nem akartam elárulni magam. Fogalmam sem volt, hogy mit kéne tennem, ha megmozdulok tudni fogják, hogy ébren vagyok és talán megölnek, talán nem. Ha mozdulatlan maradok talán észre sem vesznek és egyszerűen tovább állnak, nem tudhattam, hogy kik ezek. Ugyanakkor az is lehet, hogy pontosan tudják, hogy itt alszunk és álmunkban lőnek szitává. Egyik lehetőség sem volt túl jó.

Még mielőtt dönthettem volna, a konyha ajtó kivágódott és hangos csattanással az idegennek ütközött, aki fájdalmasan felordított. Egy elem lámpa ugyanabban a pillanatban felkapcsolódott és míg mindenki értetlenül találgatott, hogy mi ébresztette fel őket, Kal cselekedett és eldobta a kését. A zseblámba fénye tiszta célpontot biztosított neki és az ajtóban álló férfi homlokába állította a pengét. 

Időm sem volt felfogni, hogy most épp támadásba lendülünk, de ahogy láttam a többieknek és nehézséget okozott. Egyedül Kal, Jude és, mint kiderült Trent volt felkészülve rá. Trent volt a soros őr, Kal pedig valószínűleg továbbra sem aludt, így megbeszélhették, hogy mit csináljanak. Pluszba pedig felébresztették a lány lábánál alvó Judeot, aki már a folyosón volt kezében fegverrel. 

- Kik ezek?- kérdeztem Kaltől, aki az egyedüli volt a szobában, aki tudta mi történik.

- A banda- jelentette ki, miközben feltette a piros kendőt az arcára, amit a suliban is viselt- Követtek és bizonyára meglátták a füstöt!

- Ki kell jutnunk az erdőbe!- kiáltotta az ajtó mellől Trent- Ott szétválva nagyobb esélyünk van!

- Fogjátok a cuccokat és mindenki menekül, ha a fiúk jeleznek befutunk az erdőbe!- próbáltam túlharsogni a kintről beszűrődő fegyverropogást. 

A hátizsákom feldobtam a hátamra, a pisztolyt eltettem a gépfegyvert pedig lövésre emeltem és kilőttem az ablakot, hogy újabb utat nyissak meg. Mivel a srácok előre csalogatták az emberekete, így hátul szabad maradt az út az alig három méterre kezdődő sötét erdőbe. Nem volt sok időnk, míg hátraér az ellenség, szóval konkrétan kidobtam a húgomat és ugrottam utána én is. Szegény elesett, mikor földet ért, de felráncigáltam és továbblökdöstem az erdőbe. Egy bokor mögé rántottam és a kezébe nyomtam a térképet, az iránytűt és a pisztolyt.

- Tudod az utat, menj messzebb, bújj el és várj meg!- mondtam neki.

Szerencsére nem tiltakozott, megtanulta már, hogy többet segít egy ütközet során, ha nincs láb alatt, nem kell érte aggódni. Azt ugyan nem mondtam, de remélem tudja, hogy ha nem bukkanok fel, egyedül kell tovább mennie. 

Egymásra bólintottunk aztán néztem, ahogy eltűnik a sötétben. A hátam mögül ordítozás és fegyverropogás hallatszott, tudtam, hogy szükségük van rám, de addig nem mertem elfordítani a tekintetem, míg biztos nem voltam benne, hogy Tammi biztonságos távolságban van. 

Csak akkor fordultam meg, mikor pár perce már nem láttam és az erdő széléről leszedtem egy fickót, aki Jennát vette célba. A lány ijedten fordult hátra, mikor meghallotta a lövést, de megkönnyebbült, mikor látta, hogy én lőttem. Egy komoly pillantást küldött felém, amit nem tudtam megfejteni, de nem is volt idő ilyen apróságokra. Hozzám legközelebb Alex és Chip volt, nekik próbáltam segíteni  fedezőtűzzel, hogy eljussanak az erdőbe. Mikor végre mindkettő mellettem volt és indultunk volna, mozgást vettem észre a házikó emeletén. Mintha verekedtek volna, aztán az egyik test kitörte az ablakot és kizuhant. Nagy puffanással ért földet, bennem pedig megállt az ütő, hogy esetleg valaki tőlünk fekszik ott. 

- Fedezzetek!- szóltam a srácoknak és a látszólag női testhez szaladtam. Sötét volt, ahhoz, hogy lássam ki az, de sajnos nem sok lányt láttam a bandában eddig. Még mielőtt elértem volna azonban, egy kemény test csapódott nekem és ledöntött a lábamról. Földetéreskor a fickó könyöke a bordáimközé nyomódott, amitől levegőért kaptam és könny gyűlt a szemembe. Gyorsan a térdemmel megpróbáltam a teste alá nyúlni és minél messzebb rúgni magamtól, de pillanatok alatt a derekamra ült és ököllel kezdett püfölni. Éreztem, hogy kicsattant a szám, de még mielőtt nagyobb kárt tehetett volna bennem, meglendítettem az öklömet és  betörtem az orrát. A férfi fájdalmasan felordított és még dühösebb lett, de valahogy mégis sikerült lelöknöm magamról és nagynehezen felállnom. A sorozatos ütésektől szédelegtem, de még egy jó erőset belerúgtam a nagydarab oldalába, mielőtt tántorogva elindultam valamelyik irányba. Alig léptem kettőt, mikor egy erős marok a bokámra kulcsolódott és kirántotta alólam a lábam. Elhasaltam a földön, pont a kizuhant test mellett. Innen már láttam,hoyg barna haja volt, ezért megkönnyebbültem, hogy nem Jenna az, de aztán megláttam a nyakában Kal piros kendőjét. Kinyúltam érte és megragadtam, de hátulról rántottak rajtam, így nem tudtam jobban megnézni a halottat. Kezemben a kendővel hanyatt forultam, hogy szembenézzek a támadómmal, aki fenyegetően magasodott fölém, de mielőtt lecsapott volna, hirtelen megmerevedett, az arca kifejezéstelenné vált és rám dőlt. Megkönnyebbülten gurítottam le magamról pont, mikor Chip és Alex mellémért. Sietve felsegítettek és az erdőbe támogattak. Hátranézve a mezőn már csak pár ember lézengett, de az erdőből továbbra is kiáltozás hallatszott. A szemem megakadt Kal testén, nem voltam teljesen biztos benne, hogy meghalt, de túl veszélyes volt visszamenni érte.