Ennek nem így kellett volna lennie! Határozottan nem így!

A kanyar nyújtotta fedezékbe húzódtam a golyózápor elől, elfuthattam volna, de ez a folyosó zsákutcába torkollott. Kizárt dolog, hogy azt a fémajtót ki tudtam volna nyitni ott a végén, szóval egyetlen opcióként megpróbáltam ártalmatlanná tenni az ellenséget. Több test is feküdt előttem a padlón, volt aki tőlünk és volt, aki a ruszkiktól. Jenna és Trent ott voltak mellettem. Jenna folyamatosan tüzelt, bár nem voltam biztos benne, hogy mindig célra tartott. Ez inkább, amolyan pánik reakció volt, mivel teljesen elzárták az utat és ez volt az egyetlen lehetőség, hogy megakadályozza, hogy közelebb jöjjenek. Trent a másik oldalamon, a falnak dőlve ült, eltalálták. Szerencsére nem súlyos a seb, a jobb felkarjába fúródott a golyó, a sebet már bekötöttük, nagy baja nem lesz, de bal kézzel nem tudott rendesen lőni. Ezért is dobta a hátára a gépfegyverét és vette kézbe a kis Coltot. Láttam még Jude-ot a szembeni folyosónál, vele volt Smith és pár a maradék embere, a Bravo csapatból. Jett kint maradt, mert az ő feladata volt, hogy fedezzen, míg bejutunk. Tudtam, hogy ő jól van, mert közvetlen harcba nem került és, amint mi bejöttünk, neki vissza kellett mennie a motorokhoz, és már biztos ott vár, a lábon lőtt társunkkal.

Akit nem találtam az Kal volt. Reméltem, hogy nem az elesettek közt van, nem lenne túl jó, ha az "értékes csomag" az én felügyeletem alatt veszne el.

Újra megpróbálkoztam a rádiós segélykéréssel, hatha ezúttal veszi valaki.

- Itt Zsivány, kéne egy kis segítség!- szóltam bele- Elzárták az utat előlünk, valahol az északi folyosó környékén! Sérültek és halottak is vannak!- vártam, hátha érkezik válasz- Valaki! Hallanak?

Jenna kétségbeesetten nézett hátra rám és az utolsó töltényeit tette a tárba. Intettem neki, hogy cseréljünk helyet, átadtam a rádiót, és most rajtam volt a sor, hogy lövöldözzek.

- Úton vagyunk, Mack!- recsegett fel hirtelen a rádió- Tartsatok ki!

Nagy megkönnyebbülés volt Preston hangját hallani. Jenna is mosolyogva nézett rám, kezében a rádióval. Visszafordultam és újult erővel kezdtem el ritkítani az ellenséget, de alig öt lövés után, azok megfordultak és az ellenkező irányba tartották a fegyvert.

Megjött a segítség!

Előléptem a fedezékből és a hátuknak szegezett fegyvercsővel léptem közelebb. A többiek is követték a példám, az oroszok pedig kénytelenek voltak letenni a fegyvert.

- Mi történt?- kérdeztem a parancsnokot.

- Kitartóbbak, mint gondoltam-magyarázta- Miután miénk lett a kommunikációs központ, máshonnan próbálták kizavarni a csapatainkat.

- Ez érdekes- értettem egyet- Azt gondolná az ember, hogy ha a főpont elbukik az egész bázis elbukik.

- Katona!- szólította meg az egyik beosztottját- A Bravo csapat vigye a sérülteket és halottakat vissza a kocsikhoz, Owen te maradj! Alfa és Zsivány csapat pedig irány az irányító!- rám nézett- Hol a lány?

Na ettől féltem! Végig néztem a földön fekvők közt, de nem láttam. Egy kicsit megkönnyebbültem, de még mindig ideges voltam, hogy hol a francba lehet.

- Nem tudom, Uram!- sütöttem le a szemem- A tűzharcban eltűnt.

Elmormolt pár káromkodást az orra alatt, de azonnal tudta mi a teendő.

- Szét válunk!- adta a parancsot- Kutassátok át a bázist, ha megtaláltátok a lányt, azonnal hozzátok az irányító központba!

A katonák a négy folyosón oszlottak el és én is indulni akartam utánuk, de Preston megállított és maga után hívott, ahogy Smitht és még pár katonát. Mi egyből a kommunikációs központba mentünk, ami egy nagy üveg ajtó mögött volt. A terem tele volt számítógépekkel félkörben, egy nagyobb képernyő körül. A nagy alatt még volt pár kisebb képernyő és hozzá billentyűzet, meg egér. Fölöttünk egy emelvény volt, amire nem láttam rá, de benyúlt egészen középre és korlát határolta.

Preston az egésznek a közepén álló asztalhoz hívott, ő maga pedig a nagyképernyő alá ment, amin országunk térképe volt látható.

- Látjátok ezt a vonalat?- mutatott végig a Sziklás-hegység vonulatán végig futó határvonalra- Eddig jutottak az oroszok, illetve délen a koreaiak, már át is törtek rajta és elfoglalták Amarillot, ezzel Texas egy részét.

-Gyorsan haladnak- jegyeztem meg.

-Az biztos fiam- biccentett- A terroristák gerilla harcmodora is segíti őket. A hadsereg nem tud a fronton és a belső támadások ellen is hatékonyan védekezni.

- Úgy tudtam a nagyvárosok elpusztultak- szólalt meg Smith is- Akkor mit támadnak még a terroristák?

- Bizonyára van még mit felrobbantani- vakargatta az állát Preston- Amint a lány meg lesz, be kell lépnie a rendszerbe. Adatok, tervek és statisztikák kellenek! Meg kell tudnunk, mit terveznek!

- Reménykedjünk, hogy a bandatag tényleg képes rá!- Smith hangjában érezhető volt a vádaskodás, ami teljesen érthető.

Meg akarok bízni Kalben, de nem tudom, hogy szabad-e. Látszik rajta, hogy nem az a tipikus banda típus, de ki tudja mióta élt velük! Átvehette a modorukat, a módszerüket, bármit. Azonban ott van David, aki az egyetlen, aki ismerte előtte. Azt nem kötötte az orrunkra, hogy honnan, de tekintetbe véve, hogy zsaru volt, nem számítok semmi jóra.

- David szerint bízhatunk a lányban és én bízom a férfiban!- mondtam és ezzel lezártnak tekintettem ezt a témát.

Elindultam körbe a teremben, hogy szétnézzek. Az összes monitor fekete volt a kis asztalokon, a billentyűzet pedig poros. Úgy tűnt ezeket nem igen használták, csak a nagyot. Az egyik asztal mögül egy bakancsot láttam kilógni, közelebb mentem és egy orosz katonával találtam szembe magam. A falnak dőlt, a feje lebukott és a szája szélén egy vékony vörös csíkot festett a vére. A mellkasán is nagy sötét folt terjedt szét, a kezében pedig még ott volt a Kalasnyikovja. Kivettem a kezéből, félre tettem és intettem az egyik katonának, hogy segítsen kivinni. Láttam még vérfoltokat a padlón és a falon máshol is, de a holttesteket eltakarították. Ezt biztos nem vették észre.

Én fogtam az elesett katona lábát, a segítségem pedig a hóna alá nyúlt, így emeltük fel és vittük ki a folyosóra. Nem tudom, mit kellett volna csinálnunk vele, de nem hagyhattam odabent. A folyosó végéről lépteket hallottam és automatikusan célra tartottam, de mikor a félhomályban megláttam Jenna hosszú, szőke haját leengedtem. Megvártam, míg odaér hozzám és együtt visszamentünk.

- Nem Kalt kéne keresned?- kérdeztem.

- Mack, ez a bázis hatalmas, akárhol lehet, ráadásul, még nem teljesen a miénk- magyarázta- Mi van, ha belebotlok az ellenségbe, egyedül semmi esélyem ellenük.

- Ott a pont- biccentettem.

- Szerintem ez veszett ügy- ingatta a fejét- Ha volt olyan idióta, hogy elszakadjon tőlünk, már bizonyára holtan fekszik valamelyik sarokban!

Szigorúan ránéztem.

- Tudom, hogy nem kedveled, nekem sem a szívemcsücske, de jelenleg ő az egyetlen esélyünk, hogy információt szerezzünk. Vagy te is be tudsz jutni a rendszerükbe?- vontam fel a szemöldököm és a sötét képernyőkre néztem.

- Nem- motyogta.

Egyetértően bólintottam és leültem az egyik székbe, onnan néztem, ahogy Preston és Smith a számítógéppel babráltak, de úgy tűnit, az oroszoknak még volt elég idejük, hogy blokkolják a belépést, mielőtt elfoglaltuk ezt a helyet.