Álmok: mindenkinek vannak. Néha jók, néha rosszak. Néha azt kívánod, hogy elfelejtsd őket, néha ráébredsz, hogy túlszárnyaltad őket. Néha úgy érzed, végre valóra válnak, és néhányunknak csak rémálmok jutnak. De nem számít, miről álmodsz, mikor eljő a reggel, a valóság beférkőzik és az álmok eltűnnek. Eltűnnek, mintha nem is léteztek volna. Ilyenkor szembe találjuk magunkat a valósággal, melyet a sors állított a lábunk elé. Az én valóságom ezen a reggelen más volt. Életemben most először nem tudtam eldönteni, hogy alszom vagy ébren vagyok e?

Egy ismeretlen ágyban ébredtem. Az első percekben mozdulni sem mertem, annak a tudatában vagyok, hogy álmodom. Ez nem lehet a valóság, hiszen ez nem az én ágyam, nem az én szobám és valószínüleg városom. Nem történt semmi, pusztán képzelődöm. Az ébredést követő percek aláírták azt, hogy itt valami még sincs rendben. Szaporán pislogtam, a szemöldökömet ráncolva vettem szemügyre a szobát, amiben tartózkodtam. Egy egész hosszú emeletet magába foglalt. Óriási szoba volt, csili vili padlóval. Fehér és fekete színek domináltak, óriási belterét a hatalmas kristály csillár világította meg. Éjfekete függönyök takarták az enyhe napot és az üvegfalat, mely elválasztott engem a hatalmas épületektől. Minden eltelt perccel csak jobban rájöttem arra, hogy ez nem lehet álom, hogy ez nem lehet képzelet. Egy idegen ágyban ébredtem. A munka ruhámat viseltem, a hajam viszont kócos volt. Nagyot nyeltem, lassan kikeltem, majd mezítláb egy lépcső felé igyekeztem. A lábam remegett, ha nem szorítom a korlátot, biztos, hogy lezuhanok. Reggel volt, a nap bevilágította az egész lakást. Egyre jobban féltem. Az üveglépcső felülete hideg volt, a korlát mellett pedig egy hosszú akvárium díszelgett. Nem tudom, hogy kié lehet ez a lakás, de biztos, hogy milliomos lehet. A hatalmas akvárium egy külön élővilágot mutatott meg nekem. Sárga és több színű halak is úszkáltak a hajó roncs közelében és a hínárok között. Barna tengeri csillag az akvárium felületére volt tapadva, a lélegeztető hangját még fél füllel is hallottam. - Istenem! Mégis hogy keveredtem ide?! - kezemet összefontam magam előtt, majd elhaladtam az akvárium mellett. A lépcső mellett ácsorogva hirtelen a zsebemet kezdtem tapogatni. - Telefon! Hol a telefonom? - összehúzott szemekkel jobban szemügyre vettem a lakást, de hirtelen megpillantottam egy fehér asztalt. Az asztalon egy telefon volt. Azonnal oda futottam, majd remegő kezekkel felvettem. - Fel kell hívnom a húgomat! - telefont remegő kezekkel a fülemhez emeltem, majd oldalra pillantottam, ekkor viszont váratlan dolog történt. A lakás erkélyéről egy tágas üvegből készült medence nyílt. Biztos mindenki látott már filmekben üveg medencét, mely az erkélyre építve lenéz az egész városra. A tengerkék színű vízben úszott valaki, ezért pislogás nélkül figyeltem a következő jelenetet. A lépcső felé úszott, szinte lassított felvételben láttam, hogy napbarnított kezével megtámaszkodik, majd felhúzza magát a medence szélére. Először elázott éjfekete hajat, majd egy napbarnított, férfi testet pillantottam meg. Az izmos testéről folyt a víz, fekete úszónadrágja pedig teljesen a combjára tapadt. Napbarnított combján egy oroszlán tetoválás volt, mellkasán pedig egy kereszt. Nagyot nyeltem, a telefon pedig kicsúszott a kezemből. A vizes haját hátra túrta, két kezével pedig letörölte az arcát. Az enyhe napsütésben felém emelte ragyogó kék szemét. Ekkor pillantottam meg, hogy ki ez a férfi. Elkerekedett a szemem, hátra léptem, és ökölbe szorítottam a tenyerem. Hátrálni kezdtem, amikor majdnem meztelen belépett az ajtón. Kimondottan izmos volt, ezért meg sem fordult a fejemben elmenekülni. Úgyis utolér és elkap. Egy szó sem jött ki a számon. Nem akartam gyengének tűnni, de egy idegen szobában ébredni nem egy hétköznapi dolog.

Talán....

- Bántott engem?! - összefontam a kezem, majd lesütöttem a szemem. Még csak az hiányzik, hogy erőszak áldozata legyek! - Válaszolna nekem?! - emeltem fel a hangomat. Tudomást sem vett rólam. Megtörölte az arcát, majd csípőre helyezett kezekkel az akvárium elé lépett. Ott egy darabig figyelte a halakat, majd így szólt:

- Mindennap amikor tükörbe pillantok, eszembe jut az este, amikor a földbe tiportál. Emlékszel az arcomon található hegre? Mert azért jöttem, hogy a magam módján mindent visszavegyek. Mindegy, hogy mit mondasz, te az én tulajdonom vagy. A mai naptól kezdve itt fogsz élni velem. Velem fogsz enni, aludni és ébredni is. Mellettem meg fogod tanulni, hogy mi a tisztelet, hogy mi az, amit vissza kell adnod nekem. Mert megbüntetlek és te ez ellen nem tehetsz semmit. Két évvel ezelőtt az életemre törtél. Megsebeztél. A mai nap fordul a kocka - folytatta alig hallhatóan. - A régi életed felejtsd el. A nő aki voltál, nem létezik. Új személyazonosságot kapsz, a régi életed nem számít többé. Az új életed velem kezdődik, itt Abu-Dhabiban - ekkor történt, hogy megfordult, majd egyenesen a szemembe nézett. Le sem vette rólam a szemét. Az akvárium mellett volt egy üvegszilánk. A kezébe vette, majd felém sétált. Menekülni akartam. Futni, mert ez nem történhet meg velem. Egy lehetetlen dolognak a közepébe estem. Ilyen nem lehet! - Tudod, hogy ez mi? - nem válaszoltam, ezért folytatta. - Ezzel az üvegszilánkkal vágtad meg az arcomat. Ezzel a szilánkkal kezdődött a mi történetünk. Rám tőrtél. A földbe tiportál. Elvettél belőlem egy darabot, ami miatt önmagam voltam. Én pedig elveszem a régi életed, ami miatt önmagad vagy. Mert... - közelebb lépett, a fülemhez hajolt, majd félre túrta a hajamat. - A tulajdonom vagy.

"A tulajdonom vagy."

Hirtelen fel sem fogtam, hogy ez mit jelent. A kimondott szavai súlyàt képtelen voltam felfogni. Nem érdekelt, hogy mit tettem a múltban. Nem érdekelt, hogy az életére törtem, az sem számított, hogy megvágtam az arcát. Elrabolt. Egy bűncselekmény áldozata lettem! Ezt nem teheti!

Hátra léptem. Magasba emeltem a kezem. A düh felül kerekedett rajtam, ennek pedig meg lett az eredménye. Pofont akartam adni. A mozdulatot megakadályozta, megfogta a kezem, majd közelebb húzott magához. Tekintetében gyűlölet jele szikrázott. Nem kedvelt engem. A közelébe sem akart tudni. De akkor miért hozott ide!?

- Nagyon jól tudja, hogy ezt nem teheti meg!

Ekkor leült a legközelebbi székre, majd megcsóválta a fejét. - Elképzelni nem tudod, hogy mit tehetek meg - egyszerű kijelentés azonnal felbosszantott. Csinálnom kell valamit! Tennem kell valamit! Nem maradhatok itt! - A helyedben én barátkoznék az új életemmel - széttárta a kezét, úgy csinált, mintha szeretnem kellenne ezt a hatalmas palotát.

Még mindig előttem ült. Testét egy fürdőnadrág takarta, semmi más. Zavarban voltam. Izmos mellét vékony szőr réteg borította. Férfias volt. Túlságosan is. Bár őt már nem nevezném annak. - Maga a szememben csak egy utolsó féreg! - jelentettem ki. - Nem tudja felfogni, hogy nem teheti ezt velem?! - léptem közelebb hozzá. - Családom van! Családom! - ordítottam.

- Család? - biccentette oldalra a fejét. Kezét a szék karfájára helyezte, majd biccentett egyet. - Anya, aki ember számba sem vesz téged? Anya akinek csak az számít, hogy dolgozz, közben pedig elveszi a pénzedet? - olyan dolgokat mondott, amihez nem volt joga. Nagyot nyeltem, hogy ne sírjam el magam. Ez már tényleg sok volt nekem. - Húg, aki csak meg játssza azt, hogy egy angyal? Húg, aki titokban elég ocsmány dolgokat csinál az iskolában? Fiúkkal lóg. Fiúkkal...

- Ne merészelje tovább folytatni! Maga nem tud semmit az én családomról! - fenyegetőztem.

- Jolvan. Akkor most majd megérted - szinte lassított felvételben láttam, hogy nyílik az ajtó és egy testőr lép be rajta. Sárga színű borítékot tartott a kezében, amit átnyújtott Karim felé. Ő biccentett, a férfi pedig távozott. - Itt az életed. Az életed, amit te annyira szeretsz! - egy mozdulattal feltépte a borítékot, a tartalmát pedig a padlóra dobta. Fényképek sokasága nézett vissza rám. Fotók az anyámról és a húgomról. Sok fényképen a húgom szerepelt. Bulikban volt, fiúkkal nevetgélt és cigit szívott. Alkoholos üveg volt a kezében, az egyik képen egy fiúval csókolózott. Az agyam azt mondta, hogy lehetetlen, ezek csak szerkesztett képek. De aztán eszembe jutott valami. Egyetlen kérdés. Egy picike kérdés.

Mi van, ha ez igaz?

Az anyám is szerepelt a képeken. Késő esti órákban utcákon lett fényképezve. Minden fényképen ugyan az a férfi szerepelt: a húgom apja. - Ez nem lehet igaz! Ő börtönben van! - kiabáltam, majd a padlóra térdeltem és erővel elsöpörtem a képeket. Makhmut börtönben van. Könnyes szemmel a férfi szemébe pillantottam, aki le pillantott rám, majd így szólt;

- Helyedben köszönetet mondanék, hogy kihúztalak az életből, amit te annyira szerettél. Egy jobb lehetőséget adok a kezedbe, de ez nem jelenti azt, hogy én is a része vagyok. Mert amellett, hogy itt újra kezdhetsz mindent, be leszel zárva és megtanulod azt, amit azon az estén nem kaptam meg. Mert... - ekkor történt először, hogy leguggolt, majd mélyen a szemembe nézett és így szólt; - Mert meg foglak törni. Te pedig engedelmes leszel.  Tisztelettudó. Ez a legfontosabb!

- Azt várhatja! - dobtam neki a képeket. Mosolyogva felállt, majd magamra hagyva megindult az emelet felé.