Befejező rész

Fényes nappal volt. A romos, régi téglákból kirakott épületeket tűzte a nap. Furcsa, de minden épület egyforma volt, vagy hasonlítottak egymásra. A romos emelvényeket sok ponyva és takaró borította. Volt ahol nem voltak ablakok, az ajtók helyett pedig deszkák voltak. A házak mellett sok szemét, vagy építések maradványai voltak. Kietlen táj jobban hasonlított egy szellemvárosra, mint civil, forgalmaz környékre. Ahogy hárman egymás mellett sétáltunk és közeledtünk a kijelölt épület felé, úgy a szívem is kihagyott egy ütemet. Keményebb munka, mint gondoltam. Vagy talán csak elszoktam a katonásditól. Igen. Talán ez volt a legnagyobb probléma. Bár kívánom, hogy a mai nap ennél nagyobb bajom ne legyen.

A közelben fegyverek ropogtak, igazi harcok dúltak. Illegálisan tartózkodtunk az országban, ezért precíznek és hangtalannak kellett lennünk. Minden percre pontosra ki volt számolva. Tudtunk mindent, ezért nem baszhatjuk el.

A fekete ruhában izzadtam mint a kutya, de ez volt most a legkisebb dolgom. Szemem elé tettem a kezem, ahogy a szellő szemembe fújta a homokot. Utáltam a homokot. Szerettem a tengerparton lenni, de a Jordan területeket utáltam. Sok a homok, a sivatag pedig az ember ellensége.

Kézmutogatással kommunikáltunk, sikerült egymáshoz szoknunk. Nehéz volt, de nem volt lehetetlen. A kijelölt házat hátulról kerültük meg, de nem volt könnyű dolgunk. A ház takarásában sétáltunk, a fegyvert magunk elé tartottunk. Egy sarok következett, de rossz előérzetem volt. Megfogtam a társam vállát, majd mutattam neki, hogy álljon meg. Mikor előre hajoltam, megpillantottam két kocsinyit férfit bemenni a házba, ahol a célszemély tartózkodott. Arcukat nem láttuk, mert fekete kendő takarta. - Le tudod fordítani, hogy miről beszélnek? - Will felé pillantottam, aki mellém lépett, majd az idegen hangokat hallgatva szigorúan bólogatni kezdett. - Tudnom kell, hogy mi folyik itt pontosan - kicsit közelebb sétáltunk, ezért a rozoga ablak mellett a tűző nap alatt mindent hallottunk.

- De nem kellene olyan sokat szöszmötölni. Ha ezek megtudják, hogy itt vagyunk, maximum hulla zsákba fogunk haza térni - Omar megkopogtatta a vállamat, ezért némán feltettem a kezem. Tudtam, hogy minden perc számított. De nem voltam abban a szituációban, hogy meggondolatlanul cselekedjek. - Miről van szó? - suttogta alig hallhatóan. Will lesütötte a szemét, majd hallgatta a monoton párbeszédeket.

- Felkelést akarnak indítani. Egy mozgalmat, mely egy város rész elfoglalásáról szól. Fegyveres férfiakat akarnak beszervezni. Az egyik azt mondja, hogy ez kockázattal jár, mert a katonaság felfigyelhet a mozgolódásukra. Ezzel könnyen ellenséges harcba keveredhetnek velük - Will feltette a kezét, majd összeráncolta a szemöldökét. Rosszat sejtve pillantottam előre, de ekkor nem várt dolog következett. Szinte lassított felvételben hallottuk, hogy kézi fegyver hangos puffanással megszólal. Annyira összerezzentünk, hogy elkerekedett szemekkel néztük a betört, pókhálós ablakra csattanó vörös vért. A hang után azonnal lehajoltunk, a fegyvert bevetésre tartottuk. Ezután újra megszólalt egy férfi. - A férfi aki most beszél, megfenyegeti a többit, hogy mindenki így jár, ha nem engedelmeskednek neki. A város részen sok az olaj, amit meg akar kaparintani. Azt mondja, hogy tartsanak vele, és a családjaiknak nem esik bántódása - ekkor lehúztam a fekete maszkomat, a zsebembe gyűrtem, majd feltéptem az alkaromra ragasztott célszemélyt takaró, fekete cipzárt. A kicsi képet figyeltem, majd a véres ablakon át a házba pillantottam.

- Ő az emberünk! - suttogtam, majd kivettem táskámból egy kést. - Azt hiszem, hogy tizenketten vannak bent. Elbánunk velük? Jó lenne minél hamarabb leszedni őket. Gyűlölök Jordania területén akciózni - arcomra húztam a maszkot, majd egyszerre fegyvert váltottunk. A kisebb gépfegyver sokkal precízebb, gyorsabban célba ér és számomra jobban kézre esik.

- Én kész vagyok - kopogtatta meg Will a vállamat. - Tegyük el láb alól, aztán menjünk haza a picsába - mondta a fülembe. Bólintva kicsit felegyenesedtem.

- Készen állsz, Omar? - fürkésztem a rozoga ajtót, melyet berúgni készültem. Terveim szerint bedobok egy füst bombát, mely szétoszlik a levegőben. Tudtam, hogy attól az orruk hegyéig sem fognak látni. Ez lesz a legjobb pillanat arra, hogy a fejlett eszközeink segítségével véghez vigyük az akciót. Ha jól számolom, két perc alatt végeznünk kell. Persze, ha nem kapunk valamilyen kellemetlen meglepetést. Amikor Omar nem válaszolt, újra egy térdre ereszkedtem. - Omar?!

- Mit mondtál, bocsi? - kérdezett vissza a hátam mögül. Sóhajtva megcsóváltam a fejem, majd amikor kétszer megütötte a vállam, tudtam, hogy indulni kell. Golyóálló mellényem zsebéből kihúztam egy füst bombát. Kihúztam az egyik részét, majd egy határozott mozdulattal bedobtam az ablakon. Mikor láttam, hogy mindent szürke gomoly felhő borított, megindultam előre és berúgtam az ajtót. - Menj! Menj! Menj! - Onar hangja a tanúm volt arra, hogy innentől kezdve két percünk van elhúzni a csíkot. Jó lecke, hogy ha a célszemély körül szemtanuk vannak; mindet ki kell végezni. Ilyenkor semmi nem számít. Felhúztam a ravaszt, meg céloztam és lelőttem egy férfit. A teste hátra zuhant, de nem volt elég időm végig nézni. Valaki késsel megindult felém, ezért jobbra fordultam. Oldalra hajoltam, és kitértem a kés elől. Ordítva rontott nekem, én pedig hárítottam. Combomra rögzített tartóból kihúztam a katonai kést, majd a megfelelő pillanatot keresve, nyakon szúrtam. A vér azonnal sugárban folyt, és ömlött az egész testén. A kést kihúztam, lábammal megrúgtam a mellkasát, és a teste hátra zuhant.

- Omar?! Mennyien vannak még? - nem tudtam befejezni, mert valaki megragadta a nyakam. Gyűlöltem, amikor hátulról támadnak. Két karját a nyakamra szorította, testemet pedig a véres falnak nyomta. Fejemet beütöttem, testem pedig a padlóra zuhant. Egy pillanatra éles sípolás érte az egész fejemet. Nem hallottam semmit, homályosan, illetve gyenge foltokban láttam.

- Hol van Dante? - Omar hangja szakította meg a csendet, és a pillanatnyi eszméletvesztést. Az idegen férfi rám ugrott, két kezében tartotta a kést, amit lendülettel a feje fölé emelt. Ha ezt a mellkasomba szúrja, akkor nekem kampec. - Kurva anyádat! - hallottam, hogy Omar meghúzza a ravaszt, a férfi testét pedig több lövedék is érte. Miután ruhámra csepegett a vére, letöröltem az arcomról, majd azonnal felálltam.

- Kösz - mondtam alig hallhatóan.

- Mondtam, hogy a Deltában szolgáltam, bazd meg! Ott mindenre kiképeztek, anyukám! - miután az utolsó férfit is lelőtte, szinte lassított felvételben láttam, hogy a célszemély a hátsó ajtó felé fut. Tudtam, hogy nem lesz több esélyem, ezért a holttesteket átugorva utána futottam. A többiek utánam szóltak, hogy ne szakadjak le, hogy ne váljunk szét. De utána kellett mennem! Belöktem magam előtt az ajtót, majd egy szürke lépcsőn utána futottam. A régi, rozoga lépcső a tetőtérbe vezetett, ezért tudtam, hogy innen csak egy kiút lehet. A férfi kettesével szedte a lépcsőfokokat, én pedig utána eredtem. A fekete kendőjét elhagyta, bár feleslegesen volt rajta. Kendővel a fején is tudtam azonosítani, hogy ő az emberünk. Miközben fordultam, megragadtam a rozsdás korlátot és gyorsítottam a tempón. Tudtam, hogy ez az akció más lesz. Le pillantott rám, amikor elfáradt, megállt a fal mellett. A saját anyanyelvén kezdett el ordibálni, majd kést rántott elő. Ezek a férfiak kurva jó kés forgatók, ezért résen kellett lennem. Az sem segített, hogy pulzusom az egekben volt, és fáradt voltam. A férfi nekem rontott. Ökölbe szorítottam a kezem, az arcához céloztam, de kivédte. Nagy ütés érte a bordáimat, ettől pedig hátra tántorodtam. Miután látta, hogy lelassított, kilépett a tetőteraszra. Mintha csak le akart volna lassítani...

Vállammal löktem ki a kél ajtót, majd kiléptem a magas tetőre. A téglaház legtetejét nem védte korlát, vagy felépített kisebb fal. Ha az ember a szélére lép, könnyen lezuhanhat. A szél süvített, a homokot megállás nélkül a szemembe fújta. Szaporán pislogtam, a pulzusom magas volt. Két pislogás között megpillantottam az embert. Nekem háttal állt, két karját oldalra tette. Nem! Nem! Ennek nem így kell lennie! Fekete ruhában előre hajolt, majd szinte lassított felvételben láttam, hogy előre zuhan, testét pedig semmi sem fogta fel. A szél fújt, a homokot a szemembe fújta. Kicsiket pislogva néztem előre. Figyeltem a kék eget, a magas épületeket és a végtelenségig nyúló homokos utcákat. Nem vallottam még kudarcot. Eddig a pillanatig nem vallottam kudarcot. - Kibaszott kurva életbe! - lehúztam a fekete maszkot, majd a padlóra dobtam. Lassan fordultam meg. Az volt a baj, hogy nem néztem a hátam mögé. Az volt a baj, hogy nem néztem előre. Mikor az ajtó felé pillantottam, hevesen süllyedő mellkassal megtorpantam. Fekete fegyvert tartottak felém, ezért a kezemet feltettem. A meglepettség vagy a félelem beszélt belőlem, azt nem tudom. Szemben álltam az igazi ellenségemmel, aki nem más, mint a saját testvérem. - Karim? - hunyorogtam a tűző nap fényében. Fekete öltönyben és elegáns cipőben állt előttem. Valahogy...tudnom kellett, hogy ez az egész csak meg van rendezve. Tudnom kellett volna, hogy nem kerek a story.

Nem tudtam. Ezért rábasztam. Kurvára. - Gondolom ez nem jó testvéri beszélgetés lesz - én kommandós ruhában voltam, ő kivasalt, tiszta öltöny ruhában. Mi a különbség köztünk? Azt hiszem, hogy már magam sem tudom. A szél fújta az öltönyét és a nyakkendőjét, ahogy lassan közelebb sétált hozzám. - Miért gondolom azt, hogy ezt az egészet te rendezted?

- Azért mert Leyla nem lehet a tied! - mikor kijelentette, aprót nyeltem. - Komolyan azt hitted, hogy szó nélkül neked adom? Azt hitted, hogy majd végig nézem a boldogságotokat? - a fegyvert határozottan tartotta, ezért a tetőn állva egyre közelebb kerültem a széléhez. - A mi kapcsolatunk már rég tönkre ment, ezért az irántad érzett szeretetem is megszűnt. Tudod kit látok magam előtt?! - a fegyverrel hadonászni kezdett, én pedig sóhajtottam. Kurva életbe! Fel kellett volna mondanom! - Látom az öcsémet, aki elvette a nőt, akit szeretek! - üvöltötte kitágult pupillákkal. - Nem akartam Leylat veszélybe sodorni, ezért tervezni kezdtem. Csinálok egy kamu történetet és munkát adatok neked. Jó ötletnek tűnt, hogy messze az otthonodtól elutazol ide! Aztán tetszett az is, hogy itt az isten háta mögött döglesz majd meg!

- Te elmebeteg vagy! - kiabáltam a fejemet rázva. - Tényleg azt hiszed, hogy miután megölsz, Leyla vissza megy hozzád? - vontam fel a szemöldökömet. - Leyla egy emberrel boldog, az pedig én vagyok! És tudod miért? - kezemet széttártam, Karim pedig közelebb lépett. - Mert hozzá való vagyok - lassan és hangosan ejtettem ki a szavakat, hogy megértse. A kijelentésemmel sikerült felhúznom az agyát, mert a következő pillanatban meglendítette a kezét. A fegyverrel pofon vágott, én pedig oldalra zuhantam. Arccal a köves betonra estem, miközben vért köptem. A fémes, kellemetlen ízt érzékelve elnevettem magam. - Tényleg ezt csinálod a saját öcséddel? Anya sírna ha ezt látná.

- De nem látja. És itt az ideje, hogy pontok tegyek a történetünk végére. Leylat én ismertem meg hamarabb. Én szerettem belé, és örökké az enyém lesz. Ebben senki nem állíthat meg. Mi arab férfiak szeretjük birtokba venni a nőket. Kàr, hogy ezt te nem tanultad meg apánktól... - megragadott, majd a hátamra fordított. Nem tudtam felállni, mert fölöttem állt. A ravaszt felhúzta, majd egyenesen felém emelte. A tűző nap sugarait eltakarta a feje, ezért arcàt nem láttam teljesen. Kicsiket pislogva hunyorogtam, majd vártam.

Hogy mire vártam?

Arra, hogy véget vessen ennek a történetnek.

- Viszlát, Dante Yilmaz! Köszönj az anyánknak - ekkor Karim meghúzta a ravaszt. A fegyver hangos puffanással sült el. Hangja beterítette a környező házakat, nagy hangzavart keltet és visszhangzott is. Szemébe pillantottam, amikor a második golyót is kieresztette. Nem éreztem mást, csak keserű fájdalmat a szívemben.

Fájdalmat mert megtette...

Fájdalmat, mert nem érezte...

Nem érezte, hogy egyszer egy vér, és egy lélek voltunk.

Két nappal később

- Hazudsz! Ilyen nem létezik! Ilyen nem létezik! Nem akarom elhinni, hogy Dante nincs többé! Takarodj a szemem elől, mert...mert haza fog jönni! Be fog lépni azon az ajtón, és azt fogja mondani, hogy "szerelmem, haza jöttem" - vörösre sírt szemekkel pillantottam Karim szemébe, aki a Dubaji lakása elegáns szintjén velem szemben állt. Megsemmisülve és összezuhanva álltam előtte, és abban bíztam, hogy nevesse el magát. - Viccelsz velem, igaz? Dante nem halt meg a bevetésen!

- Leyla... - suttogta alig hallhatóan. - Annyit tudok, hogy veszélyes küldetés volt. Annyit tudok, hogy volt egy tető, ahonnan ő...- kezét a szeme elé tette, majd elfordult. A kanapéra zuhantam, a kezem lecsúszott a széléről. Sírva a fejemet ráztam, hangosan sírtam. - Részvétem! Tudom,  hogy szeretted! Mindenki szerette...

- Ne! - üvöltöttem. - Ni csinálj úgy, mintha ő nem lenne! A gyermekem apja nem halott! - üvöltöttem, mire Karim elkerekedett szemekkel pillantott a hasamra. Sápadt lett, szeme alatt szürke karikák húzódtak. - Dante nem halt meg. Érzem - helyeztem szívem fölé a kezem. - Dante jól van, én pedig várni fogok addig amíg haza nem... - ekkor megszólalt a csengő. Karim Yilmaz elkerekedett szemekkel pillantott az ajtó felé.

- Leyla... - Karim utánam nyúlt, de én nem hallgattam rá. Az ajtóhoz futottam. Megragadtam a díszes kilincset, az ajtót pedig feltéptem. Amikor kinyílt, és megpillantottam Dante Yilmazt, a szemem könnybe lábadt. Éjfekete öltönyt, hófehér inget és karórát viselt. A kék szeme láttam sírni kezdtem.

- Haza értél, tudtam, hogy itthon leszel! - nyakába ugrottam, átkaroltam a tarkóját, majd beszívtam az illatát. Dante átölelt, de mozdulatlan maradt. - Vissza jöttél hozzám! Annyira szeretlek!

- Én is szeretlek - suttogta a fülembe. - Üdv, tesó! - mosolyodott el Dante. Hangja halk és visszafogott volt. Nem tudom, hogy mi történt Jordaniaban, de teljesen leszívta őt. Dante a hajamat simogatta, majd így folytatta: - Mivel töltötted a szabadidődet, amíg távol voltam? - kérdezte halkan.

Karim felvonta a szemöldökét, majd így válaszolt:

- Rovar irtásom volt.

- És sikerült elpusztítani a rovart?

- Egyszer...talán. Egyszer elkaphatom.

Ekkor Dante felkapott engem, majd mennyasszony pózban a lift felé cipelt engem. - Akkor sok sikert hozzá! A rovarok nagyon szívós lények ám! Nehéz őket kiiktatni!

- Megtudhatom, hogy pontosan miről is beszéltek? - kérdeztem a karjai között, miközben ő lábával megnyomta a lift arany színű gombját. Dante mélyen a szemembe pillantott, csókot nyomott a számra, majd oldalra pillantva hátra biccentette a fejét.

- Semmi komoly bébi. Csak a szokásos, testvéri civakodás - suttogta a fülembe. - De te is tudod, hogy szeretjük egymást - beléptünk a lift ajtaján, majd Dante megnyomta az első szint gombját. Mielőtt becsukódott volna az ajtó, a szemöldökömet ráncoltam.

- És mi történt Jordaniaban?

Miközben becsukódott az ajtó, előre pillantva rossz fiúsra húzta az ajkát, majd válaszolt: - Sikertelen rovarirtás.

Ti hisztek a "aki tényleg hozzád tartozik, az úgyis rád talál" szerelmi mondásban?

Azt hiszem, hogy én egyre jobban.

VÉGE
___________

Sziasztok!♥️
Kicsit hosszabbra sikeresedett a könyv, mint amire számítottam. Szerettem volna egy nem várt, fordulatos utolsó részt hozni nektek. Remélem, hogy tetszett nektek ez a történt. Bízom benne, hogy vissza fogtok térni hozzá. Ahogy szabadidőm engedi, kiegészítem egy epilógussal és teljesen le lesz zárva a könyv.