Miután Ron megmutatta Brinának és Neville-nek is a pizsamás padlásszellemet, aki a ragyaszóródásban szenvedő Ront fogja alakítani amíg ők horcruxokat kergetnek, már egyikük sem kételkedett benne, hogy valóban együtt kelnek majd útra. 

- Az az R. A. B. nevű ürge... Tudjátok, aki ellopta az igazi medált - szólalt meg Ron. 

- Regulus - bólintott Brina. 

- Nem azt írta a levélben, hogy gajra tette a cuccot? 

Brina odahúzta magához a hátizsákját, és kihalászta belőle a levelet rejtő medált. 

- Elloptam az igazi horcruxot, és amint tehetem, megsemmisítem - olvasta fel a vonatkozó részt. 

 - Mi van, ha ügyes volt, és tényleg megsemmisítette? Akkor egy horcruxot kipipálhatunk!

- Nem hinném, hogy sikerrel járt volna - komorult el Brina. - Regulus fiatalon halt meg. Kész csoda lenne, ha valóban meg tudta volna semmisíteni. 

- Meg kell keresnünk az igazi medált - vélekedett Neville. - Csak úgy bizonyosodhatunk meg róla, hogy tényleg nem horcrux többé. 

- És ha még az, hogyan semmisítjük meg? - firtatta Ron.

- Ennek a problémának - felelte Hermione. - utána kellett néznem a szakirodalomban. 

- A szakirodalomban? - csodálkozott Neville. - Azt hittem, a könyvtárban egyetlen könyv sincs a horcruxokról. 

- Nincs is - Hermione elpirult zavarában. - Dumbledore mindet eltüntette a polcokról, de... megőrizte őket. 

Ron elkerekedett szemmel ült fel az ágyán. 

- Mi a fasz?! Hogy sikerült ellopnod azokat a könyveket? 

- Ne mondd ezt... az nem lopás volt! - tiltakozott, önmagát is győzködve Hermione. - Azok könyvtári könyvek voltak, akkor is, ha Dumbledore magához vette őket! 

- A lényegre! - vágott a szavába Brina. 

- Mindabból, amit a témáról olvastam, kiderült, hogy a horcruxok elpusztítására nagyon kevés megbízható módszer létezik, de amit Brina művelt a naplóval, az olyan. 

- Bele kell dobni őket egy baziliszkusz szájába? - hüledezett Ron. 

- Akkor kész szerencse, hogy tele van a padlás baziliszkusszal - élcelődött Brina. - Már gondolkoztam is rajta, hogy mihez kezdjünk velük. 

- Nem muszáj épp baziliszkusz méregnek lennie - magyarázta türelmesen Hermione. - A lényeg az, hogy olyan súlyos károsodást okozzon, hogy a horcrux ne tudjon regenerálódni. Az a gond, hogy ilyen nagyon kevés van...

Egyszerre falrengető robaj hasított bele a csöndbe. Kicsapódott az ajtó, Hermione felsikoltott, Neville elejtette A legfeketébb mágia titkait; és Csámpás beiramodott az ágy alá, onnan fújt felháborodva. Ron talpra szökkent de elcsúszott egy eldobott csokibékás papíron és bebaszta a fejét a szemközti falba. Brina reflexszerűen a pálcájáért nyúlt, csak utána jutott el a tudatáig, hogy Mrs. Weasley állt előttük dühtől eltorzult arccal. 

- Bocsánat, hogy megzavarom meghitt társalgásotokat - szólt remegő hangon az asszony. - Bizonyára rátok fér a pihenés... de érkezett egy csomó nászajándék, amiket szét kéne válogatni. 

- Hát persze! - mosolyodott el idegesen Brina. Mielőtt elindult volna Mrs. Weasley után ki a szobából, vetett még egy utolsó, meggyötört pillantást barátaira: - Tisztára házimanót csinál belőlünk... Ezek után a horcrux keresés kész jutalomüdülés lesz!

Brina még sose látta ilyen takarosnak az Odú környékét. A tyűkokat bezárták, az udvar fel volt söpörve, a kert gazoláson és mindenféle bokorigazításon esett át, és még a légiónyi bogarászó törpének is nyoma veszett. 

A lány meg se próbálta megjegyezni, hányféle biztonsági bűbájt vetett be a rend és a minisztérium az Odú védelmére; csak annyit jegyzett meg, hogy senki nem léphet a házba vagy a telekre mágikus helyváltoztatás útján. 

- Be kell vallanom, nem egy leányálom esküvőt szervezni ennyi védőbűbáj közepette - sóhajtotta Brina, mikor Neville és öt percre szusszanhatott egyet kettesben a kertben. 

- Nagyon sajnálom - sütötte le a szemét a fiú. 

- Ugyan, ne butáskodj! - vágta rá Brina. - Nem úgy értettem... a te biztonságod a legfontosabb! Na, meg persze engem is kerestetnek... De jut eszembe, meg is akartam kérdezni, hogy hogyan ünnepeljük meg a születésnapodat. Csak egyszer nagykorú az ember! 

- Ne csináljunk nagy felhajtást! - jelentette ki sietve Neville. - Elég, ha vacsoránál megemlítjük... Úgyis másnap lesz az esküvő...

- Ahogy akarod, Neville - simított végig barátja vállán a lány beletörődve. 

Rózsaszirmokkal telehintett úton haladt a naplementétől vöröses fényben derengő oltár felé. A nap elvakította, így hát csak árnyakat tudott kivenni az emberből, aki ott várta... De mikor felpillantott a mellette sétáló apjára, a mosolyából már megsejtette, hogy ki felé tartanak. Ahogy árnyék vetült a palotakertre, végül meglátta az aranylóan fénylő tincseket is...

- Hé, ébredj!

Brinának kipattant a szeme. A kempingágyon feküdt Neville mellett, Ron dohos padlásszobájában. Sötét volt, még nem kelt fel a nap. Ron mag is békésen szuszogott az ágyában. 

- Beszéltél álmodban - suttogta Neville aggódva. 

- Igen? - motyogta Brina válaszul.

- Igen. Azt mondogattad, hogy Lockhart. 

Brina nagyot nyelt, és azzal a lendülettel meglepetésében majdnem le is gördült az ágyról. 

- Azt hiszem, rosszat álmodtam - dörzsölte meg a homlokát fáradtan a lány. - Nem tudok megfeledkezni róla, hogy jövőhéten hozzá kéne mennem. 

- Nyugodj meg, ott se leszel, nem tudnak hozzáadni. Egyébként se tudnának, mert már házas leszel. Pitonné... - vigyorgott a lányra a sötétben, mire az hitetlenkedve elröhögte magát. 

- Már megint nem tudtok aludni? - hallották meg hirtelen Ron álmos hangját is. 

- Miért aludnánk? Nagy nap van: Isten éltessen, Neville! - tért a lényegre Brina, s közben felült az ágyban. Már teljesen éber volt. 

- Fú, tényleg! Boldog szülinapot! - kapott észbe Ron is. 

- Baszki, tizenhét éves vagyok! - realizálta Neville is kisebb fáziskéséssel. Azzal felkapta a kempingágy mellől a pálcáját, és így szólt: - Invito nadrág! 

- De ügyes vagy, basszameg! - röhögött fel Brina, bár a hívott tárgy körülbelül harminc centire volt a fiútól. 

Nyomjeltelensége felett érzett örömében Neville ezután légi parádét rendezett a szobában Ron ingóságaival. Megpróbálta bűbájjal megkötni a cipőfűzőjét is, de csak csomót idézett rá. 

- A sliccedet szerintem kézzel húzd fel - tanácsolta Brina, és kiröhögte a barátját, mikor az ijedten a nadrágjára nézett. - Tessék, az ajándékod!

- Egy album? - csodálkozott Neville, feltépve a papírt. - Nem könyv? Hát búcsút mondtál a hagyományoknak? 

- Ez nem akármilyen album - magyarázta Brina. - Közösen raktuk össze a többiekkel.

- Ron keze is benne van? Kezdjek félni? - nevetett fel Neville, aki láthatóan leplezni akarta meghatódottságát valamivel. 

- Szerintem Dudley keze művétől több okod van félni - veregette vállon barátját a vörös. 

- Merlinre... - túrt a hajába Neville szórakozottan, azzal kinyitotta az albumot. 

Az első oldal közepére egy csoportkép volt ragasztva, elsős korukból. A Griffendél klubhelyiségében ültek a kanapén: középen Neville, jobbján Brina és Ron, balján Harry és Hermione. A háttérben Dudley épp behajolt a képbe középső ujját felmutatva, Fred és George pedig Percy prefektusi jelvényét dobálta egymás közt, hogy a gazdája véletlenül se tudja elkapni. A kép köré, az album lapjára többen is írtak valamilyen üzenetet, például: ,,mikor még ártatlan voltál" vagy ,,a dagadt gyerek aki már vékony" (utóbbi nem kérdéses, hogy Dudley mesterműve volt). 

Ahogy fellapozták az albumot, az elsős éveiktől egészen hatodév végéig időrendi sorrendben mindenfajta emlék fellelhető volt: mikor másodikban Brina levelet írt Pitonnak Lockhart Bálint-napi rendezvényén, harmadikban az ölelkező Brina és Fred, Neville és a Trimágus Tuda résztvevői az utolsó próba előtt, a smároló Harry és Draco, a Téli Bál, a bált követő afterparty amin mindenki seggrészeg volt, Dumbledore Serege, Ron és Brina ötödévben, Dudley amint felkapja Ginny-t, Neville és Brina kamu-kapcsolatának fénypontja a Lump-klub bálján, és még egy csomó minden. Az utolsó képen, akárcsak az elsőn, mind együtt voltak, ezúttal idősebben: Brina tizenhetedik születésnapján készült, mikor utoljára, de mind együtt voltak. 

Mire végeztek a fellapozásával és az üzenetek, illetve rajzok átböngészésével, teljesen szentimentális hangulatba kerültek mind a hárman. 

- Ezzel biztos sok munka lehetett... ráadásul fogalmam sem volt, hogy valaki ennyi képet készített! - nevetett fel reszketegen Neville, megtörve a csendet. 

- A nagyja Colin volt - felelte Ron szórakozottan. 

- Akkor ezért készült az első évről olyan kevés kép - nevette el magát Neville. - Nagyon sokat jelent ez nekem, srácok - sóhajtotta végül összegzőleg. 

- Ezek után már nem leszünk együtt úgy, ahogyan régen - kezdett bele Brina nosztalgiázva. - Nehéz idők köszöntenek mindannyiunkra, kár is lenne tagadni. De szeretném, ha akármilyen kilátástalan is lesz a helyzet, mindig emlékeznél a szép dolgokra, és azokra az emberekre, akik miatt túl kell élned mindent. 

A születésnapi vacsora akkor is meghaladta volna az Odú kapacitását, ha nem egészül ki a társaság Remus, Sirius, James és Lily személyével, valamint Hagriddal természetesen - így hát ezúttal is a kertben terítettek. 

- Azt mondom, kezdjük el Arthur nélkül - fordult végül Mrs. Weasley az egybegyűltekhez. - Biztos nem tud elszabadulni a... Ó!

Mindenki egyszerre pillantotta meg a jelenést: egy fénycsík röppent be a kertbe, hogy egy szempillantás múlva megállapodjon az asztal fölött; ott fénylő, ezüstös menyétalakká változzon, mely a hátsó lábára állt, és Mr. Weasley hangján így szólt:

- Velem van a miniszter.

A patrónus ezután köddé vált, s mindenki csak a helyét nézte megrökönyödve.

- Jobb, ha mi elmegyünk - jelentette ki nyomban Remus. - Sajnálom, Neville... alkalomadtán megmagyarázom...

- Scrimgeour homofób - grimaszolt Sirius a párja szavába vágva, majd átkarolta Remust, és elsietett vele. Hamarosan elérték a kerítést, kimásztak rajta, s azon nyomban el is tűntek. Mrs. Weasley arcára döbbenet ült ki.

- A miniszter... de hát miért? Nem értem...

A talány megvitatására azonban már nem maradt idő: a következő pillanatban a kapun túl előbukkant a semmiből Mr. Weasley, oldalán a sörényszerű hajáról azonnal felismerhető Rufus Scrimgeourral. 

- Elnézést kérek az alkalmatlankodásért - a miniszter az asztal végéhez bicegett, és ott megállt. - Annál is inkább, mivel úgy látom, ünnepi eseményt zavarok meg. Isten éltessen sokáig!

- Köszönöm - biccentett Neville megilletődötten. 

- Szeretnék egy szót váltani veled - folytatta Scrimgeour. - Szintúgy Miss Sabrina Denemmel, Ronald Weasley úrral és Hermione Granger kisasszonnyal. 

- Velünk is? - csodálkozott Ron. - Velünk miért? 

- Közölni fogom, amint magunkban leszünk - felelte a miniszter. - Akad itt olyan hely, ahol beszélhetnék velük? - vetette oda a kérdést Mr. Weasley-nek. 

- Hogyne, természetesen. A nappali, gondolom, megfelel...

- Mutasd az utat! - fordult Ronhoz a miniszter. - Magának nem kell elkísérnie minket, Arthur. 

Miközben szótlanul elindultak a ház felé, Brina biztosra vette, hogy barátai ugyanarra gondolnak, amire ő is: Scrimgeour biztosan megneszelte, hogy ki akarnak maradni a Roxfortból. Mikor a miniszter elfoglalta a süppedős fotelt, és a négy fiatal összezsúfolódott a kanapén, végre rá is térhettek a lényegre:

- Kérdéseim vannak hozzátok, és a legjobb lesz, ha ezeket kinek-kinek négyszemközt teszem fel....

- Nem megyünk sehová! - intette le őt Brina, meg se várva, amíg befejezi a mondókáját. - Vagy együtt beszél velünk, vagy sehogy. 

A többiek serényen bólogattak, Scrimgeour pedig hűvös pillantással méregette Brinát, mint aki azt latolgatja, érdemes-e már most keményebb hangot megütnie. 

- Akkor hát maradunk ötösben - vont végül vállat, s köszörülte meg a torkát. - Bizonyára mondanom sem kell, hogy Albus Dumbledore végakarata miatt jöttem. 

A négy jóbarát egyszerre nézett egymásra meglepetésében. 

- Úgy látom, meglepődtetek. Ezek szerint nem is tudtatok róla, hogy Dumbledore a végrendeletébe foglalt titeket? 

- Mi-mind a négyünket? - hebegte Ron. - Engem meg Hermionét is? 

- Úgy van. Mind...

Brina közbevágott: 

- Dumbledore több mint egy hónapja halt meg. Miért csak most kapjuk meg, amit ránk hagyott?

- Ez nem is kérdés! - vágta rá Hermione, mielőtt a miniszter megszólalhatott volna. - Megvizsgálták a hagyatékot! Nem lett volna joguk hozzá!

- Jogom volt hozzá - felelte lekezelően Scrimgeour. - Az indokolt vagyontárgyelkobzásról szóló rendelet lehetővé teszi...

- Az a rendelet arra szolgál, hogy meg lehessen akadályozni a sötét varázstárgyak örökítését! - hadarta Hermione. - És a minisztériumnak előbb bizonyítania kell, hogy az elhunyt vagyontárgyai illegálisak! 

- Granger kisasszony nyilván a varázsjog területén kíván majd tevékenykedni - jegyezte meg hűvösen a miniszter. 

- Szó sincs róla! - vágta rá Hermione. - Olyan munkát keresek majd, aminek haszna is van!

Ron felnevetett, Neville pedig végre megszólalt:

- És most döntöttek úgy, hogy kiadják az örökségünket? - kérdezte indulatosan. - Nem találtak ürügyet rá, hogy megtartsák? 

- Nem, egyszerűen csak lejárt a harmincegy nap. Annál tovább csak olyan tárgyakat tarthatnak vissza, amelyekről megbizonyosodott, hogy veszélyesek - felelt Hermione ismét, még Scrimgeour előtt. A férfi nem reagált Hermione szavaira, helyette Ronhoz fordult:

- Állítanád-e, Ronald, hogy szoros személyes kapcsolat fűzött Dumbledore-hoz?

- Engem? Nem... nem mondanám. Brina volt az, aki...

Ron ránézett barátaira, és meg is értette Brina "kuss legyen" pillantását, de hiába, a baj már megtörtént: Scrimgeour arca elárulta, hogy pontosan azt a választa kapta, amire számított. 

- Akkor mivel magyarázod, hogy szerepel a neved a végrendeletében? 

- Nem... nem t'om - motyogta Ron. - Az igaz, hogy... nem voltunk szoros kapcsolatban, de... azt hiszem, kedvelt engem...

- Ne szerénykedj, Ron - szólt közbe Neville. - Dumbledore egyik kedvence voltál. 

- Albus Percival Wulfric Brian Dumbledore testamentuma... igen, meg is van... Ronald Bilius Weasley-re hagyom önoltómat, remélve, hogy rám gondol majd, amikor használja. Ez egy igen értékes tárgy. Talán az egyetlen a maga nemében. Nyilván Dumbledore készítette. Vajon miért hagyott rád egy ilyen ritkaságot?

Ron tanácstalanul rázta a fejét. 

- Dumbledore-nak több ezer diákja volt - folytatta Scrimgeour. - Mégis csak négyőtöket említ meg a végrendeletében. Miért? Mire akarod használni az önoltót, Ronald? 

- Sötétítek vele, mikor dugok - vágta rá Ron dühbe gurulva. - Mégis mi a faszomat csinálhatnák vele? 

Erre még Scrimgeour sem tudott mit válaszolni meghökkenésében. Pár pillanatig szúrós szemmel vizslatta Ront, aztán visszatért a végrendelethez. 

- Hermione Jean Granger kisasszonyra hagyom a Bogar bárd meséi című könyvet, remélve, hogy szórakoztató és tanulságos olvasmány lesz számára. Mit gondolsz, miért hagyta rád Dumbledore ezt a könyvet?

- Mert szeret olvasni, bassza meg! - csapott a dohányzóasztalra Brina ingerülten.

- Neville Longbottomra - folytatta Scrimgeour némi torokköszörülés után a végrendeletet, mintha mi sem történt volna. - ezt a nyakláncot hagyom. Emlékeztesse rá, hogy akiket szeretünk, mindig velünk vannak. 

Azzal a miniszter átnyújtott Neville-nek egy láncot, melyen az ezüstfoglalatban egy apró kő függött. 

- MIért hagyta rád Dumbledore ezt a nyakláncot? - kérdezte Scrimgeour.

- Fogalmam sincs - felelte őszintén Neville. - Gondolom, azért, amit a végrendeletben leírt... Hogy emlékeztessen a szeretetre, meg a nemtudommire. 

- Tehát úgy véled, ez afféle jelképes ajándék, semmi több?

- Mi más lehetne?! - csattant fel Brina. - Dumbledore egy díva volt, remek stílusérzékkel, biztos ki akarta emelni Neville szeme színét, vagy tököm tudja! Haladhatnánk? Kihűl a leves odakinn! 

- Dumbledore még valamit hagyott rád, Longbottom - hagyta figyelmen kívül a lány kirohanását a miniszter.

- Mit? - tudakolta feltámadó izgalommal Neville.

- Griffendél Godrik kardját.

Mind a négyen kővé dermedtek. Brina a tekintetével kereste, hol csillan meg a rubintköves markolat, de Scrimgeour most nem nyúlt bele az erszénybe (mondjuk abba bele se fért volna). 

- Na, és hol van? - kérdezte türelmetlenül Neville. 

- Sajnálatos módon a kard nem Dumbledor-é volt, így arról nem is végrendelkezhetett. Egyedülálló történelmi emlék, s mint olyan, jog szerint...

- Jog szerint Nevillé! - csattant fel Hermione. - A kard őt választotta! Neville húzta ki a Teszlek Süvegből! 

- A kard adott esetben használatra bocsátja magát a Griffendél-ház bármely arra méltó tagjának. Szó sincs tehát arról, hogy Neville Longbottom a kizárólagos birtokosa, akárhogy is vélekedett Dumbledore. Mit gondolsz, miért...

- Miért akarta nekem adni a kardot? - Neville már alig tudta féken tartani indulatát. - Biztos, mert jól mutat a szobám falán! 

- És végül: Sabrina Denem Dursley-re a gyűrűm párját hagyom, hogy visszataláljon hozzám. Emlékeztesse rá, hogy bár a halál fölött nincs hatalmam, ezután is vele leszek mindig. 

Brinának elakadt a lélegzete egy pillanatra a meglepetéstől. Bár tudta, hogy Dumbledore mindigis kedvelte őt, sőt, talán még szerette is egy bizonyos módon, de ilyen szentimentális üzenetre nem számított. Mikor Scrimgeour átnyújtotta neki az apró ezüstgyűrűt, még jobban elérzékenyült. A kék kő az ékszer közepén pont Dumbledore szemének kékjében játszott. Ahogy a jobb kezére felhúzta a gyűrűt, csodálkozva konstantálta, hogy jó rá. Ezek szerint Dumbledore külön neki készíttethette, vagy csak véletlenül pont eltalálta a lány méretét. 

- Mit gondolsz, miért ezt a gyűrűt hagyta rád Dumbledore? - kérdezte Scrimgeour. 

- Honnan tudjam? - felelte elfúló, de ingerült hangon Brina, s megtörölte a szemét a blúza ujjával.

- Úgy látom, eléggé elérzékenyültél. Talán szellemi értékkel bír számodra ez a gyűrű? - húzta össze a szemét gyanakvóan a miniszter. - Biztos, hogy nem fűzött a barátinál szorosabb viszony Dumbledore-hoz?

- Persze, hogy elérzékenyültem, maga fasz! - vágta rá Brina. - Hisz Dumbledore végrendeletéről van épp szó? Mit vár, fapofával üljek itt végig? Amúgy meg itt van már egy jeggyűrű a kezemen, ha nem látná, szóval Dumbledore gyűrűjébe már igazán nem gondolhat bele többet!

- És mégis kihez szándékozik hozzámenni ilyen fiatalon, Miss Denem, ha megtudhatnám? - kapta fel a fejét a miniszter az információra. 

Brina körülbelül fél perc alatt végiggondolta az egészet: Nem mondhatja el Scrimgeournak, hogy holnap Pitonhoz megy hozzá, mert akkor kétségtelenül elterjed mindenhol a tény. Mégpedig nem juthat a Voldemort fülébe a hír, ugyanis akkor Perselus Roxfortbeli tevékenységének lőttek. 

- Milyen jogon akarja megtudni? Nagykorú felnőtt ember vagyok, ahhoz megyek hozzá, akihez akarok, és nem vagyok köteles erről beszámolni még magának sem! - hadarta el a lány, s mire észbekapott, már fel is pattant a kanapéról, s mutatóujját fenyegetően a miniszterre szegezte. 

- Fékezd a nyelved! - harsogta felállva Scrimgeour. - Nem érdekel, hogy Tudjukki lánya vagy, de amíg én vagyok a miniszter, addig igenis tudni fogok róla, mit csinálsz, ha akarod, ha nem! - a miniszter odabicegett hozzá, és keményen megbökte a lány mellkasát pálcájával, ami parázsló cigaretta módjára lyukat égetette Brina blúzába. 

- Hé! - kiáltott fel Ron; talpra szökkent, és ő is előkapta a pálcáját, de Brina gyorsan rászólt:

- Ne! Ürügyet akarsz adni neki, hogy letartóztathasson minket? 

- Eszedbe jutott, hogy nem az iskolában vagy, mi? - zihálta Brina arcába Scrimgeour. - Felőlem viselheted a Denem nevet úgy, mint egy koronát, de nekem akkor sem Tudjukki lánya fogja megmondani, hogyan végezzem a munkám! Ideje lenne, hogy egy kis tiszteletet tanulj!

- Ideje lenne, hogy rászolgáljon! - vágott vissza Brina. 

Remegni kezdett a padló, szapora léptek zaja hallatszott, majd kitárult a nappali ajtaja, és megjelent a Weasley házaspár. 

- Úgy hallottuk... mintha valaki... - hebegte Mr. Weasley, akit szemlátomást megriasztott a látvány, hogy Brina és a miniszter majdhogynem egymás mellének feszülve állnak. 

- ...kiabált volna - zihálta Mrs. Weasley. 

Scrimgeour két lépést hátrált, és a Brina pólóján égetett lyukra nézett. Látszott, hogy már bánja, hogy elvesztette az önuralmát. 

- Nem történt semmi - dörmögte. - Nagyon sajnálom... hogy így állsz a dolgokhoz - azzal Neville szemébe fúrta a tekintetét. - A minisztérium ugyanarra törekszik, mint ti, és amire Dumbledore. Együtt kellene működnöd velünk. 

- Ahogy már mondtam, miniszter úr: nem tetszenek a módszereik - felelte kimérten Neville. 

Brina felemelte a jobbját, és megmutatta Scrimgeournak a fehérlő sebhelyet a még mindig tisztán kivehető szóval: ,,Mocskos". 

A miniszter arca megkeményedett; szó nélkül sarkon fordult, és kibicegett a szobából.