Brina egy "Ha vissza akarod kapni a ruháidat akkor legyél a sziklánál fél óra múlva" feliratú üzenetet hátrahagyva surrant ki a hotelszobából, míg Perselus hajnalban zuhanyzott. Indiánszökdeléssel vette célba a tenger sekély részéből kiálló nagyobbacska sziklát, amely törzshelyükké nőtte ki magát, és elégedetten el is terpeszkedett rajta. Perselus sem váratott magára sokat, nemsokára meg is jelent egy szál, csípője köré tekert törülközőben. Brina hálát adott érte, hogy elég messze vannak a hoteltől és a kíváncsi szemektől, ahhoz, hogy kedvükre szórakozzanak. Ugyanis Perselusnak már a látványa elég volt ahhoz, hogy tisztátalan gondolatai támadjanak. 

- Inkább meg se kérdezem, miért csaltál ide éjnek évadján - köszöntötte sejtelmes tekintettel, ahogy helyet foglalt a sziklán a lány mellett. Brinát igencsak meglepte, hogy nyomát se látja a férfin a dühnek vagy bosszúságnak. De hamar túllendült ezen a megállapításon, ugyanis Perselusnak mostanában sikerült minden nap meglepnie őt. 

- Mert te vagy az egyetlen, akitől szeretnék elbúcsúzni, amikor meghalok, mert csak akkor érezhetem úgy, hogy volt valami értelme ennek az egésznek, amit az életemnek nevezek - nézett rá nagy komolyan a lány. 

- Imádom, hogy mindig ilyen őszinte vagy - mondta ki minden irónia nélkül Perselus. Mielőtt Brina felocsúdhatott volna, már odahúzódtak egymás mellé. Ha még közelebb hajol, még a szívverésem is hallani fogja. Regényekben olvastam már ilyesmiről, de mindeddig nem hittem, hogy valóban létezik is. - gondolta Brina.

- Egyáltalán nem vagyok őszinte. Ismerem ugyan az érzéseimet, és ki is merem mondani őket, de tizenhat évig titkoltam a származásom. És a legfurcsább, hogy igazából már nem is érdekel, kit veszítettem el azért, mert Voldemort lánya vagyok. Még így sincs nálam szerencsésebb lány a világon.

 - Elveszítetted a barátaidat, a bátyádat és nevelőapádat, a párodat, kényszerházasság vár rád Lockharttal, és beidéztek egy tárgyalásra a minisztériumba, amiért felrobbantottad a halálkaput - már megint gúnyolódott. Brina elvigyorodott, és vállat vont. 

- De sok minden rendben van ám. 

- Mi? Az, hogy itt töltheted a nyarat? 

- Például az. 

Perselus egy pillanatra elhallgatott felháborodott, értetlenkedő gondolatmenete közepette, mintha egyszerre csak megvilágosodott volna. A lány arcát nézte, mint akinek tetszik a látvány, és szívesen elidőzik rajta. 

- Kettőnkre gondolsz. 

Brina nem felelt, mire Perselus megsimította a lány alsó ajkát, jobbra-balra, jobbra-balra. Brina csak feküdt ott, és figyelte a férfi mosolyát, aminek láttán hirtelen tudatosodott benne, hogy most bármi megtörténhet, visszaút pedig nem lesz. Perselus most valójában szavak nélkül kérdez, amire válaszolhat nemmel, húzhatja az időt, hogy még kissé eltöprengjen a dolgon, ha már idáig jutottak vele, csakhogy semmi szükségét nem érezte ennek. Nem is lett volna rá ideje, mert Perselus odahajolt a szájához. Lágy, békülékeny, ,,félútig eljövök, tovább nem" fajta csóknak szánhatta, amíg rá nem ébredt, Brina mennyire ki van éhezve rá. A lány azt kívánta, bárcsak ő is képes lenne úgy szabályozni a csókját, mint ő. De a szenvedély segít elrejtőzni, és akkor ott, Costa Ricán, amennyire el akart rejtőzni, éppen annyira vágyott feloldódni is, ahogyan arra vágyik néha az ember, hogy megnyíljon a lába alatt a föld és mindenestül elnyelje. 

Tetszett neki ez az egyenlőség. Tetszett neki, hogy egyszerre voltak idősebbek és fiatalabbak, mardekáros és mardekáros, halálfaló és halálfaló, ember és ember. Brina nem szenvedélyre vágyott, ahogy csípőjét a másikéhoz lökte. Talán még bizonyosságra sem. És végképp nem vágyott szavakra, csevejre, lelkizésre a karjára újonnan felkerült Sötét Jegyről, barátai elvesztéséről, bármiről. Csak a napsütést akarta, a vizet, a tengeri fuvallatokat, a teste illatát, ahogy felé áradt a mellkasából, nyakából, hóna alól. Fogj meg, nyúzd le a bőröm, fordíts ki, amíg eggyé nem válok a vágyaddal - csak ezt akarta. Kösd be a szemem, fogj kézen, és ne hagyj gondolkodni - megteszed ezt nekem?

Brina tudta, hogy kapcsolatuk fordulóponthoz ért. Lefeküdtek, ott, hajnalban, a sziklán, és ettől a pillanattól fogva az a soha nem tapasztalt érzése támadt, hogy valami csodás helyre érkezett, és nem is akar többé elmenni innen. A karján végigfutó valamennyi remegésben teljesen idegen, noha mégsem ismeretlen érzésre bukkant, mintha egész életében ott lett volna a testében, csak elhányta volna valahová, Perselus pedig segített volna megtalálni. Igaz volt tehát az, hogy olyan ez, mint hazatérni, mint azt kérdezni: Hol is jártam egészen eddig? Ami egyben azt is jelenti: Mit ér enélkül az élet? Akkor, ott, Brina olyan világba repült, ahol azelőtt nem járt senkivel. 

Costa Ricán töltött három hetükre visszagondolva Brinának a hajnali úszások jutottak eszébe, a komótos reggelik, medenceparti csapatépítő játékok, szieszták, menekülés Lockhart karjai elől, éjjelente pedig az időt mintegy felfüggesztő szeretkezés Perselusszal. Visszanézve rájött, hogy a párterápián töltött néhány óra kivételével egyetlen pillanatra sem vált el Perselustól. 

Mikor hazaérkeztek, megkérte apját, hogy hadd tölthesse a szünidő hátralévő részét Piton professzornál, arra az indokra hivatkozva, hogy különórákat vegyen bájitaltanból. Costa Ricával ellentétben itt zavartalanul, a lebukás veszélyétől mentesen lehettek egymáséi, azonban boldogságukat beárnyékolta a közelgő tárgyalás gondolata. Az öröm, hogy Perselusszal lehet végre, teljesen elfeledtette Brinával a rá váró megpróbáltatásokat. Most azonban újra rátelepedett a félelem. Ránézett a kávéját főző Perselusra, s arra gondolt, milyen érzés lenne, ha nem mehetne vele vissza a Roxfortba. 

- Ne aggódj! - szólt Perselus, s Brina rádöbbent, hogy mentális kötelékükön keresztül megint akaratlanul is kommunkiált vele. - Fel fognak menteni. Ilyen esetre nincs még passzusuk, tekintve, hogy eddig senki nem jött vissza a halálkapuból. 

- De ha mégiscsak eltanácsolnak... - szólt csendesen Brina. - ideköltözhetek hozzád? 

Perselus szomorú mosollyal az arcán nézett fel a lefőlő kávéból. 

- Majd meglátjuk...

Brina nem elégedett meg a kitérő válasszal. 

- Sokkal kevésbé félnék a tárgyalástól, ha tudnám, hogy semmiképp nem kell visszamennem a Malfoy kúriába apámhoz, Bellatrixhoz, Lockharthoz... 

- Szörnyen érezném magam, ha hónapokig lennél egyedül ebben a házban. Egyébként nem fognak eltanácsolni, szóval tárgytalan a téma. Ne feledd, Dumbledore vett a védelmébe. Ha valaki, akkor ő nem engedi, hogy kicsapják a kedvenc diákját. 

- Kedvenc diákját, mi? - horkantotta a lány szórakozottan. - Faszságokat beszélsz, Perselus...

Brinának másnap reggel fél hétkor úgy pattant fel a szeme, mintha a fülébe kiabáltak volna. Néhány másodpercig mozdulatlanul feküdt Perselus karjaiban - a fegyelmi tárgyalás gondolata teljesen megbénította.

- Nyugodj meg - mormolta a nyakába Perselus, s megnyugtatólag simogatni kezdte a lány karját. Brina még mindig alig tudta elhinni, hogy mellette ébredhet. Hol voltak már azok a napok, mikor már attól megroggyant a térde, ha ránézett ez a férfi? Az érzés most sem változott, még mindig a lélegzete is elállt ettől az embertől. Ezért is sírta el magát majdnem, mikor arra a lehetőségre gondolt, hogy lehet nem mehet vissza vele a Roxfortba. 

- Felébresztettelek megint - motyogta Brina összeszorult torokkal. 

- Le se hunytam a szemem egész éjjel.

- Fegyelmi tárgyalás, augusztus ötödikén... - fogott bele Rufus Scrimgeor zengő hangon. - ,mely a Surrey grófság, Little Whinging, Privet Drive négyes szám alatt lakó Sabrina Denem-Dursley ügyében tartatik, aki a vád szerint a Misztériumügyi Főosztályonon elhelyezett halálkaput nem csak átlépte, de meg is semmisítette. 

Brina az ülésterem közepén elhelyezett széken ült, melynek karfáján fenyegetően megcsörrentek a láncok, de nem béklyózták meg. A lány látta már ezeket a láncokat életre kelni, és szorító bilincsekké válni, így csak nyelt egy nagyot, és a félelemtől émelyegve felemelte a tekintetét. Miközben a miniszter a kihallgatók névsorát figyelte, Brina tekintete az első sorban helyet foglaló szemtanúkra tévedt. Perselus és Neville párosa megmelengette a szívét, és ha nem lett volna ilyen kilátástalan helyzetben, talán nevet is egyet rajta. 

- A védelem tanúja: Albus Percival Wulfric Brian Dumbledore - csendült egy higgadt hang, valahol a terem hátuljában. Az igazgató derűs nyugalommal lépdelt a padsorok között, fehér haja és szakálla szinte világított a fáklyák fényében. Mikor Brina mellé ért, a Wizengamot tagjai összesúgtak. Dumbledore nem is zavartatta magát, varázsolt magának egy széket, és helyet foglalt rajta. 

- Helyes - a miniszter lapozgatni kezdte a jegyzeteit. - Igen. Rendben. Nos akkor... a vádak. Nevezett Sabrina Denem-Dursley-t az alábbi tettek elkövetésével vádoljuk: Szándékosan és tette teljes törvényellenes voltának teljes tudatában behatolt a halálkapuba, majd felrobbantotta azt. 

- Te vagy Sabrina Denem-Dursley, Surrey grófság, Little Whinging, Privet Drive négyes szám alatti lakos? - kérdezte Scrimgeor, pergamenje fölött Brinára pillantva. 

- Igen - felelte a lány. 

- Tisztában voltál vele, hogy törvényellenes a halálkapuba való behatolás? 

- Igen. 

- Akkor hát miért tetted?

- Amit tettem, azt csak azért tettem, mert az volt a jó. Nem bírtam Perselus nélkül élni tovább, ezért inkább utánamentem. Nem tudom, hogy sikerült visszahoznom az élők sorába, de most itt van, és csak ez számít. Aki ezt nem tudja megérteni, azt mocskos módon tudom sajnálni.

A Wizengamot tagjai újból összesúgtak. Egyesek ingerült arcot vágtak, mások nyugtalanul pislogtak. 

- Hát de tizenhat éves vagy! - harsogta egy monoklis boszorkány. 

- És? A szerelem nem korfüggő, úgy hiszem, kedves esküdtszék. Ahogy az sem, amit tettem. A halálkapunak meg kellett semmisülnie. 

- Hát persze - Scrimgeor gúnyos mosollyal körülnézett, mintha arra biztatná a Wizengamot tagjait, hogy osztozzanak derűjében. - Sejtettem, hogy valami ilyesmit fogunk hallani. 

- Hogy tudott egy tizenhat éves boszorkány bemenni és kijönni élve a halálkapuból, és utána felrobbantani? - hüledezett Madam Bones. - Fel nem foghatom...

- Tudomásom szerint - szólt közbe Dumbledore. - Egyelőre nincs olyan törvény, amely előírná, hogy bíróság büntesse meg Sabrinát egy olyan katasztrófáért, amit nem is biztos, hogy ő idézett elő. Mivel a halálkapuból még senki nem jött vissza, így nem tudhatjuk, nem-e egy természetes reakció rá, ha felrobban. 

- Ez akkor sem magyarázza azt, hogy jogtalanul behatolt a halálkapuba! - csattant fel Scrimgeor.

- Amit tettél, azzal Tudjukki bízott meg? - kérdezte egy öreg varázsló. 

- Nem, nem ők bíztak meg! - háborodott fel Brina. - Én soha nem nekik dolgoztam! 

- Megáll az eszem, hiszen ott van a Sötét Jegy a karján! - szólt közbe egy boszorkány. 

- A Sötét Jegy nem bizonyít semmit. Ezzel a gondolatmenettel engem is bűnösnek tekinhet, Mafalda - szólalt meg Perselus először, habár eddig is láthatóan nehezen fékezte a nyelvét. Brina majdnem elsírta magát a megkönnyebbüléstől a hangja hallatán.

- Valóban, és ha nem lennék bebizonyosodva a Főnix Rendjében játszott szerepéről, akkor meg is tenném - felelte a miniszter. 

- Emlékeztetnélek Rufus, hogy Sabrina is tagját képezi a Főnix Rendjének. Kulcsfontosságú szereplője az ügynek, akárcsak Perselus. A hűségükről én magam kezeskedem - szavalta Dumbledore higgadtan. 

- Arról is, amit az iskolában művel? - folytatta Scrimgeor. 

- A minisztérium nem szabhat ki büntetést a roxforti diákokra iskolai fegyelemsértésekért, Sabrina ottani viselkedése nem tartozik ide - szögezte le Dumbledore, ezúttal már hűvös felhanggal. 

- Szóval semmi közünk hozzá, mit csinál az iskolában? Úgy gondolja? 

- Rufus, a minisztériumnak nincs joga roxforti diákokat eltanácsolni - felelte türelmesen Dmbledore. - Pálcát se kobozhat el mindaddig, amíg a vádak bizonyítást nem nyertek. Úgy tűnik, elismerésre méltó buzgóságában, amellyel érvényt kíván szerezni törvényeinek, egyes törvényeket maga is figyelmen kívül hagy, szándékán kívül, természetesen. 

- Igaz, a roxforti diákok ügyeibe valóban nincsen sok beleszólásom - bólintott Scrimgeor vészjóslóan. - Azonban amennyiben Denem bűnösnek ítéltetik, át fogom helyeztetni azonnali hatállyal az országos intézetbe!

- És igenis büszkén vonulok majd be az intézetbe, mert amit tettem, az igenis jó. Jót tettem a világnak! - szólalt fel Brina utoljára, heves indulattal. Szíve vadul dörömbölt a bordáin. Hosszabb tárgyalásra számított, azt hitte, többet beszélhet majd. 

- Akkor immár nem tehetünk mást, mint hogy várjuk a bölcs testület ítéletét - szólt Dumbledore. 

- Kik szavaznak a vádlott felmentése mellett? - tette fel a kérdést dörgő hangon Madam Bones.

Brina felkapta a fejét. Magasba emelet kezeket látott... nem is keveset! Meg akarta számolni a szavazatokat, de mielőtt a végére ért volna, Madam Bones ismét megszólalt:

- És kik szavaznak arra, hogy bűnös? 

Scrimgeor felemelte a kezét; így tett rajta kívül még fél tucat bírósági tag. A miniszter elégedetlen arccal nézett körbe. Leeresztette a kezét, kétszer megköszörülte a torkát, majd az elfojtott indulattól rekedt hangon így szólt:

- Az ítélet megszületett... A bíróság felmenti a vádlottat minden vád alól. 

Az ítélet úgy érte Brinát, mintha fejbe kólintották volna. Még jó néhány másodpercig ott ült a láncos székben, s viaskodott a döbbenet és megkönnyebbülés hullámaival. Az zökkentette ki a sokkhatásból, hogy Neville a nyakába vetette magát. 

- Felmentettek! Felmentettek, Brina! Még tanúskodnunk sem kellett hozzá! Persze, képtelenség is lett volna, hogy bűnösnek találjanak, de akkor is, hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem... - hadarta megkönnyebbült izgatottsággal a fiú, mikor is félbeszakította őt egy mély bariton:

- Szerintem Miss Denem értékelné, ha engedné felállni abból a székből, Longbottom! 

Brina erre a hangra immár valóban visszatért a való világba a gondolatai közül. Gyorsan magához ölelte még Neville-t, aztán felpattanva a székről, az előtte álló Perselus nyakába vetette magát. 

- Ugye egy percig sem hitted, hogy engedném, hogy intézetbe zárjanak? - súgta a hajába úgy, hogy csak ők ketten hallják, miközben magához ölelte a lányt, nem törődve az esküdtszék jelenlétével. Nyilván sejtették, hogy mi folyik köztük, de semmi bizonyítékuk nem volt rá, hogy törvénytelen dolgot csinálnak. 

Brinának nehezére esett türtőztetni magát, és nem megcsókolni Perselust ott helyben, de végül sikerült elengednie őt. Mikor Neville és Perselus között lépdelve kilépett a tárgyalóteremből, kis híján beleütközött az ajtó előtt toporgó Mr. Weasley-be, aki mellett nem más állt, mint Ron. 

Brina és Ron egy hosszú és kínos; kínosan hosszú pillantást váltottak, amibe igyekeztek belesűríteni az elmúlt hónapok minden feszültségét. A közjátékot Mr. Weasley törte meg. 

- Dumbledore mondta, hogy felmentettek. Istenem, Brina, ez csodálatos! - lelkendezett Mr. Weasley ragyogó arccal. - Merlin szent szakállára! A teljes testület tárgyalta az ügyedet? - hüledezett, bepillantva a terembe. 

- Gondolom, igen - felelte Brina hűvösen. 

- Gyere haza a fiúkkal, el kell újságolni az örömhírt - szólt Mr. Weasley félszegen. Ron még mindig nem mondott semmit, csak némán bámulta a lányt, amitől nem lett kevésbé kellemetlen a helyzet. 

- Haza? - vonta fel a szemöldökét Brina. - Nekem ott van az otthonom, Arthur, ahol szeretnek - itt képtelen volt nem felnézni Perselusra. - és nem ott, ahol nem látnak szívesen a származásom miatt.

- Brina, azt tudnod kell, hogy Molly és én mindigis úgy szerettünk, mintha a saját gyerekünk lennél, és ezen az se változtatott, hogy megtudtuk, ki az apád. Hálásak vagyunk neked, amiért megmentetted Ron és Ginny életét, nem is az első alkalommal azon a napon a minisztériumban. De a gyerekeknek idő kellett, mire feldolgozták a dolgokat. Csak egy látogatót hozhattam, és amint látod, Ron ragaszkodott hozzá a legjobban... - nézett a fiára jelentőségteljesen, de az csak vörös fejjel bámulta a cipője orrát, és inkább csendben maradt. - Viszont a többiek is örülnének neki, ha visszajönnél hozzánk. 

- Figyelj, Arthur, én örülök, ha ti Molly-val így éreztek, de kötve hiszem, hogy abban a házban mindenki elmondhatja magáról ugyanezt. Biztos vannak még, akik neheztelnek rám - pillantott Ronra, kicsit sem diszkréten. Ez megtette hatását:

- Brina, én sajnálom amiket mondtam, és hogy otthagytalak... Kérlek, gyere vissza hozzánk! - ragadta meg a lány kezét hirtelen, bűntudatosan a szemébe nézve. Brina ösztönösen kirántotta a kezét a fiú érintéséből, és fel se kellett pillantania, hogy tudja, Perselus megfeszülve figyeli Ron minden egyes mozdulatát. Neville megszeppenve bámulta a jelenetet. 

- Csak egy órát maradok, és Perselus is jön - jelentette kis végül. 

- Jaj, Brina drágám, de örülök, hogy itt vagy! El sem hiszem, hogy felmentettek a vád alól! - fogadta Mrs. Weasley, s bordaropogtató ölelésben részesítette Brinát, azután eltartotta magától, hogy jobban szemügyre vegye. - Akárcsak Ron... Mindketten úgy néztek ki, mintha nyújtóártást szórtak volna rátok. Eküszöm, Ron is vagy tíz centit nőtt, mióta legutóbb talárt vettem neki. 

Brina nagy levegőt vett. Végülis a Weasley-szülőkre tényleg nem volt oka haragudni. Ők ugyanúgy kezelték, mint tavaly. Úgy döntött hát, hogy is barátságos lesz. 

- 175 cm még nem a világ vége, Molly - mosolyodott el végül Brina. Többet nem volt ideje mondani, ugyanis a következő pillanatban mindent eltakart előle egy bozótszerű hajzuhatag. Hermione úgy vetette a nyakába magát, hogy kis híján ledöntötte a lábáról. 

- Brina! Itt van, Harry! Megjött Brina! Ezek szerint felmentettek! Annyira sajnáljuk, hogy olyan rosszul reagáltunk júniusban... Hogy vagy? Ugye, jól? Ugye, nincs semmi baj? Nagyon dühös vagy ránk? Biztos... Tudom, hogy idegesítő volt, hogy nem írtunk, de nem tudtuk, hol vagy, írtunk a Privet Drive-i címedre, de azon nem válaszoltál, a baglyok se találtak... Jaj, annyi mindent meg kell beszélnünk és neked is mesélned kell... És az a fegyelmi tárgyalás! Egyszerűen nevetséges. Utánanéztem, és nem is idézhettek volna be érte, hogy akaratlanul...

- Hagyd levegőt venni, Hermione! - szólt vigyorogva Dudley, és olyan heves ölelésben részesítette húgát, hogy a lánynak még a lába is alig érte a földet. Mikor elengedte őt, valami nagy, tollas dolog nagy suhogással rárepült a vállára. 

- Adolf!

A macskabagoly összecsattintotta a csőrét, majd kedveskedve megcsipkedte Brina fülét, amiért cserébe egy hátsimogatást kapott. 

- Teljesen meg volt kergülve - jelent meg Harry is az ajtóban. - Hiányolt már. 

- Hidd el, szívesen leveleztem volna veletek, de titokban kellett tartanunk a kilétünket nyaralás közben. És amúgyse gondoltam, hogy Neville-en kívül beszélni fogtok még velem valaha. 

- Ugyan, Brina! Kellett egy kis idő, mire feldolgoztuk az egészet, és tényleg sajnálom, hogy először olyan rosszul reagáltunk. De Dumbledore is beszélt velünk, és elmondta, hogy te is a Főnix Rendjének tagja vagy, és hogy kettősügynökként dolgozol te is, mint Piton professzor... És igazából tényleg nem változott attól semmi, hogy mindezt mi tudjuk - hadarta Hermione. 

- Egyvalami azért változott - dünnyögte Ron. - Mostantól mindenhová Piton kísér majd? - biccentett a fejével a lány mellett némán álló férfi felé. 

- Neked még mindig Piton professzor, Weasley - vágta rá Perselus élesen. 

- A lényeg, hogy nem beszélhetnénk kettesben, Brina? - motyogta Ron, kissé zavartan. 

- Jól van, Ronald, jól van... - bólintott rá, mire a többiek aggódó (és Piton fenyegető) tekintetének kereszttüzében elindultak felfelé. Brina elhatározta, hogy most aztán megmondja Ronnak a magáét. Ahogy beértek a fiú szobájába, és Ron becsukta maguk mögött az ajtót, bele is kezdett:

- Na most legyen nagy a pofád! Na, mondjad! Beszéljél! Most pofázzál! 

- Sajnálom, hogy úgy viselkedtem, oké? Mondjuk szerintem jogos volt a reakcióm...

- Ne merészelj velem ilyen hangon beszélni, azok után, otthagytál! Szakítottál velem egyből, ahogy megtudtam, ki az apám! Mintha bármin is változtatna! - dühöngött a lány. 

- Annyira sajnálom, tényleg, elnézést kérek! Nem kellett volna veled szakítanom, de biztos jó volt azért Lockhart! - vágta rá szarkasztikus éllel.

- Lockhart?! - horkantotta Brina felháborodva. - Lockhart?! Mégis mit gondolsz, mit csináltam én vele? Engem kényszerít hozzá Voldemort feleségül, aztán még neked áll feljebb?!

- Jól van Brina, felejtsük el, nem érdekel, mit csináltál vele. Kezdjük előlről az egészet! Nem tud érdekelni, ha néha lefekszel Lockharttal is. Attól én még visszafogadlak. 

- Hogy micsoda?! - hüledezett Brina. Nem is tudta, min akadjon fel először. Azon, hogy Ron azt hiszi, Lockharttal dug, vagy azon, hogy még ő akarja "visszafogadni"? 

- Jól hallottad - bólintott büszkén Ron, félreértve a lány reakcióját. - Legyünk együtt újból!

- Ron, hát az eszem megáll, hogy azt hiszed, ágyba vittem Lockhartot! Ráadásul te akarsz engem visszafogadni? Te?! Engem?! Nagyon el vagy tévedve, ha azt hiszed, azután a förtelmes hisztéria után amit leműveltél júniusban, még te vagy az, aki szívességet tesz nekem azzal, ha visszafogad! 

- Szóval nem volt semmi Lockharttal? - fújta ki a levegőt Ron megkönnyebbülve, mintha ez lenne a leglényegesebb információ az egészben. - Brina, hisztéria ide vagy oda, én még mindig szeretlek, gyere vissza hozzám!

- Ron, én értékelem, hogy még mindig így érzel, de nem lehetünk együtt újból. 

- Miért nem? Figyelj, én túl tudom tenni magam azon, hogy kettősügynök vagy... 

- Nem, Ron. Nem emiatt. 

- Hanem? - értetlenkedett a fiú, aztán egyszercsak elkerekedett a szeme a felismeréstől. - Van valakid, igaz? 

- Bevallom, igen... van - nyögte ki Brina nagy nehezen. 

- Tudtam! - bokszolt bele a falba Ron dühödten. - Hát ennyit jelentettem én neked?! Ki az? Lucien Lestrange?! Tudtam, hogy visszamész hozzá!

- Ron, Ron! Nyugodj le! Nem, nem Lucien az! - vágta rá Brina ingerülten. 

- Akkor ki? Ennyivel tartozol nekem, hogy elmondd, kire cseréltél le egy hónap alatt! 

- Nem mondhatom el, Ron. Értsd meg, egyszerűen nem tehetem... 

- Neville az! - csapott a homlokára Ron megsemmisülve. 

- Mi?! - értetlenkedett Brina. - Nem, nem Neville az! Befejeznéd ezt az eszetlen vádaskodkást? Nem azért jöttem ide, hogy veled vitatkozzak! 

- Neville mindig többet tudott rólad! Mindigis többet voltál vele, mint bármelyikünkkel! Nyáron is mindig egy szobában aludtatok, sőt, eleinte egy ágyban is! - harsogta Ron "megvilágosodva". 

- Jól van Ron, én ezt most fejeztem be. Megyek haza... - lépett ki a szobából, és próbálta rendezni a légzését, hogy valamelyest lenyugodjon. Habár ennek nem volt sok értelme, mivel több mint valószínű, hogy veszekedésük húsz méteres körzetben hallatszódott. 

- Brina! - köszöntötte egy elérzékenyült női hang, ahogy a konyhába ért. - Olyan rhégen nem látalak! 

- Fleur! - visította Brina boldogan, egy pillanat meg is feledkezve Ronald-Faszfej-Weasley-ről, helyette barátnője nyakába vetve magát. Miután megölelgették egymást, Fleur puszival köszöntötte őt is, mire Dudley füttyentett egyet. Ginny erre bordánszúrta a könyökével. 

- Neked meg mi a bajod? - röhögött Dudley. 

- Ők - mutatott Brina és Fleur kettősére. - a bajom - azzal ki is viharzott a konyhából. Mrs. Weasley még utána szólt, egy "Na de Ginny!" felkiáltással, de látszott rajta, hogy annyira nem zavarja a dolog. Ahogy Brináékat sem, akik zavartalanul folytatták a társalgást. 

- Annyirha várhtam márh, 'ogy viszonlásalak! Gabrielle 'úgom is boldog lesz, 'ogy találkozhat veled.

- Jaj, ne is mondd, annyira várom az esküvőtöket! - lelkendezett Brina. 

Brina és Perselus végül még maradt ebédre, ahol a Weasley-klánnak sikerült meggyőznie őt arról, hogy szokás szerint az Odúból menjen a Roxfortba, a többiekkel együtt. A lakoma után elbúcsúztak (Perselus csak drámaian kivonult), és Brina mosolyogva tért vissza vele a Fonó sori házba. Túlélték a napot!