- Jól szórakozol? 

Egy láthatatlan erő felfelé húzta Brinát. A napsütötte park képe elhomályosult, és jeges, koromfekete űr tódult a helyére. A lány még mindig a karján érezte Piton ujjait. Aztán egyszerre megszédült, mintha hátraszaltót csinált volna, majd talpa kőpadlóba ütközött, s ismét ott állt a bájitaltantanár dolgozószobájának homályában, a merengő mellett. 

- Vége a műsornak - sziszegte Piton. - Tetszett, amit láttál, Dursley? 

- Ne-nem - hebegte, és meg se próbálta kiszabadítani a karját a szorításból. Perselus ijesztő látványt nyújtott: arca falfehér volt, ajka remegett. Brina tudta, hogy ez lesz, ha lebukik, de most mégis letaglózta a látvány... hirtelen sírhatnékja támadt. Mire észbekapott, már könnyek peregtek az arcán. 

- Én annyira sajnálom, Perselus - tört ki belőle panaszosan a mondat. 

- Szórakoztató volt a látvány, mi? - azzal vadul megrázta a lányt, amitől annak az arcába hullott a haja. 

- Én nem tudtam... nem akartam... 

Piton teljes erőből eltaszította Brinát, s ő egyensúlyát vesztve hanyatt esett a kőpadlón. 

- Senkinek nem beszélsz arról, amit láttál! - üvöltötte Piton. 

- Nem, dehogyis! Senkinek nem fogom elmondani! Én annyira sajnálom, ami veled történt, kérlek... - hebegte Brina, a könnyeivel küszködve, miközben nagy nehezen, hátrálva feltápászkodott a padlóról. 

- Pusztulj innen! Kifelé! Soha többet ne merd betenni ide a lábad! - ordított rá Perselus, félbeszakítva a lányt. 

- Perselus, kérlek, ne tedd ezt velem... Én sajnálom, hülyeség volt, nem kellett volna ezt tennem... 

- Takarodj innen, Dursley! Nem akarlak itt látni többé! Eljátszottad az esélyed! - tajtékzott Piton.

- Tudom, de én... MEGHALOK NÉLKÜLED! - zokogott fel Brina, és megindult Piton felé, hogy megpróbálja helyrehozni a lehetetlent. Perselus már azelőtt ellökte magától, hogy rendesen odaért volna. Ez valamit eltört Brinában; talán ekkor fogta fel igazán, hogy Piton nem fog megbocsátani neki. 

Megpördült a tengelye körül, és az ajtó felé iszkolt, amin csak harmadik próbálkozásra sikerült kimennie. Mivel a könnyeitől, és az összezilált, arcába hulló hajától nem látott semmit, elsőre nekiment a falnak. Másodjára már az ajtót fejelte le. Harmadjára kinyitni is sikerült, és végre átbotladozott a küszöbön. 

Ahogy kiért a folyosóra, mintha összecsuklott volna a lába, úgy rázta a zokogás; a falnak dőlve csúszott le a földre, akárcsak egy rongybaba. A lelkifurdalás, a bűntudatos sóvárgás reménytelenségének szívszaggató keserűsége még csak ezután jön. Tudta, hogy behallatszik a sírás Pitonhoz, de valahogy nem érdekelte, ez volt az ő zokogó vezeklése... de hiábavaló volt minden. Halálra szántak vagyunk mind a ketten, Perselus. 

Másnap Brina üldöztetésének új szakasza kezdődött. Az egyetlen ember, aki nem kérdezett semmit tőle, Lucien volt. Ha ő nem talál rá a lányra tegnap éjjel a folyosón, akkor akár másnapig is ott sírt volna a falnak dőlve. Brina szemében aznap nagyot nőtt a fiú, mikor felnyalábolta őt a földről, és némán elvitte a klubhelyiségbe. 

Azonban másnap a többiek már nem voltak ilyen diszkrétek vele:

- De hát miért nem lesz több okklumenciaórád? - kérdezte megütközve Hermione másnap reggelinél. 

- Mondtam már - morogta Brina. - Piton azt mondta, megtanultam az okklumenciát, és a legilimencia tudásommal már nem fog foglalkozni. 

- De hát pont ő hozta fel a témát! - Hermionét láthatólag nem nyugtatta meg a válasz, mert egyre csak nyugtalanabb lett. Brina és Neville sokatmondóan összenéztek; mivel Brina csak neki mondta el a tegnap este történteket. Persze azt vele sem osztotta meg, hogy mit látott Piton merengőjében, de valakinek muszáj volt kiöntenie a lelkét. 

- Mit foglalkozol vele? - szólt közbe Ron teli szájjal. - Én örülök neki, hogy végre leszállt rólad az a vén denevér! Épp ideje volt... 

- Szerintem meg Pitonnak meg kéne tanítania arra a legili-micsodára, ha már megígérte! - fortyogott Harry. - Hallgass rám, Brina, téged úgyis imád, csak menj el hozzá, és kérd meg, hogy... 

- Nem kérem meg! - felelte nyomatékosan Brina. - És most már szálljatok le a témáról, jó? Találkozunk délután, a Szükség Szobájában! - azzal felpattant a barátai mellől, és a tanári asztal felé egy pillantást sem vetve rohant ki a nagyteremből. 

A kviddicsedzés végeztével Brina és konkrétan az egész mardekáros csapat egy fáklyákkal kivilágított, tágas terembe sietett, ahol már rajtuk kívül szinte az összes tag jelen volt. A falakat könyvespolcok szegélyezték, a padlón székek helyett selyempárnák feküdtek, a terem távoli végében pedig egy különös műszerekkel teli szekrény állt. A falon egy aláírásokkal teli pergamen állt, aminek tetején nagy betűkkel kettő betű virított: DS

- DS? - kiáltott fel Brina szórakozottan. - Ez minek a rövidítése? Dumbledore Segge?

Hangos röhögés volt erre a válasz, s Marcus átkarolva magához húzta a lányt:

- Ez az én csajom!

- Még mindig nem járunk, Marcus - fejtette le a fiú karját magáról Brina. 

- Ott a pont: MÉG! Én ilyen könnyen nem adom fel, Dursley! - vigyorgott sokatsejtetően a csapatkapitány. Brina már csak mosolyogni tudott Marcus nyomulásán. Ron már nem. Viszont mielőtt odaérhetett volna az újonnan érkezett mardekárosokhoz, Neville válaszolt:

- A Dumbledore-t eltaláltad, de az S betű a Serege rövidítése.

- Attól fél a minisztérium a legjobban - bólogatott Harry. 

- Rafinált ötlet, barátaim - ismerte el Brina. - Habár én úgy hallottam, Dumbledore régen bodybuilder volt, szóval lehet a seggétől is félnének. Ijesztően izmos. 

- Gondolkoztam rajta, hogy mivel kellene kezdenünk, és hát... - Hermione észrevett egy magasba emelt kezet. - Tessék, Ernie!

- Vezetőt kellene választanunk - mondta a hugrabugos. 

- Brina a vezetőnk - jelentette ki Lucien, s úgy nézett Ernie-re, mint egy ütődöttre. A jelenlévő lányok fele sóvárgó pillantással bámulta Lucient, most pedig helyeslő bólogatásba kezdtek. 

- Jól van - szólt Brina elégedetten. - Most már munkához is láthatnánk. Arra gondoltam, hogy a Capitulatusszal kellene kezdenünk, a lefegyverzőbűbájjal. Tudom, hogy alapvarázslat, de felettébb hasznos. 

- Jaj neeee...! - szólt közbe Zacharias Smith karba tett kézzel, fintorogva. - Szerinted a Capitulatusszal meg tudjuk védeni magunkat Tudodkivel szemben? 

- Én használtam ellene - szólt közbe Neville csendesen. - Júniusban megmentette az életemet. 

Smith némán hápogott. A többiek meg se pisszentek. 

- Jól van - folytatta Brina. - Akkor hát először is, álljatok fel párokba, hogy gyakoroljunk!

Furcsa érzés volt parancsokat adni, de még furcsább volt, hogy élvezi is, hogy engedelmeskednek neki. Mindenki habozás nélkül párt keresett magának. Mivel harminckilencen voltak, Brina pár nélkül maradt, de ez nem is volt gond, tekintve, hogy ő oktatta a többieket. 

- Rendben, akkor háromra kezdjétek! Egy, kettő, három!

A következő másodpercben harmincnyolc szájból hangzott el a varázsige. A teremben pálcák röpködtek szanaszét, és a célt tévesztett átkok nyomán könyvek bucskáztak le a polcokról. Brina megállapította, hogy valóban célszerű volt az alapoknál kezdeni a gyakorlást. Nem egy ,,tanítványa" kimondottan ügyetlen volt: többen lefegyverzés helyett csupán meglökték vagy súrolták ellenfelüket bágyadt bűbájukkal. 

Elindult a terem közepe felé. Az első ember, akin megakadt a szeme, Zacharias Smith volt. A fiúval igen furcsa dolog történt: valahányszor kinyitotta a száját, hogy kimondja Anthony Goldsteinre a lefegyverzőbűbájt, az ő kezéből röppent ki a pálca, pedig Anthony nem csinált semmit. Brinának nem kellett sokáig nézelődnie, hogy megtalálja a rejtély megoldását: Fred és George néhány méterre álltak Smithtől, és felváltva a fiú hátára szegezték a pálcáikat.

- Bocs, Brina! - szabadkozott Fred, mikor a lány elkapta a pillantását. - Túl nagy volt a kísértés. 

Brina sorban megszemlélte a többi páros munkáját is, és tanácsokat adott azoknak, akik rosszul hajtották végre a bűbájt. Ginny Dudley-val gyakorolt; ő maga jól csinálta a lefegyverzést, de Dudley láthatóan nem akarta eltalálni Ginnyt, mert mindig ,,elrontotta" a bűbájt. Crak és Monstro lelkesen, de igen pontatlanul szórták az átkokat - a legtöbb könyv az ő jóvoltukból röppent le a polcokról. Luna is ingadozó teljesítményt nyújtott: néha szépen lefegyverezte Neville-t, máskor épp csak megremegett a pálca a fiú kezében. Pansy és Hermione meglepő párosa igen agresszíven párbajozott, Draco pedig mindannyiszor Harry eltalálta őt, színpadiasan felsikkantott, és drámai ájulást színlelt. 

- Jól van, elég! - kiáltotta Brina. - Állj! Állj! Kezdetnek nem volt rossz, de azért van mit fejlődnötök. Folytassátok a gyakorlást! 

Újabb körútra indult a teremben. Itt-ott megállt, tanácsokat adott, s ahogy múlt az idő, az általános színvonal javulni kezdett. Brina sokáig szándékosan nem ment Ron és Hermione közelébe, de miután már kétszer elhaladt az összes pár mellett, úgy érezte, nem kerülgetheti tovább őket. 

- A faszba... - motyogta Ron, mikor észrevette a közeledő Brinát. - Capitulus! Vagyis Capitullatus! Nem... kurva élet, bocs Dean!

Dean talárjának ujja lángra lobbant, mire rögtön eloltotta a pálcájával. 

- Izgultam, mert néztél - magyarázkodott Ron a barátnőjének. - Eddig nagyon jól ment. 

- Hát persze, Ron, hát persze - veregette hátba őt a lány.

- De tényleg! - erősködött Ron, kihúzva magát még jobban. 

- Elhiszem. Ez kurva szarul sikerült, de láttam, hogy meg tudod csinálni jól is. Figyeltelek távolabbról. 

Ron felnevetett, viszont hirtelen Hermione kiáltása zavarta meg őket:

- Brina! Tudod mennyi az idő? 

A mardekáros lány az órájára nézett, és döbbenten látta, hogy tíz perccel elmúlt kilenc. Azonnal vissza kellett indulniuk a hálókörleteikbe, ha nem akarták, hogy Frics elkapja őket. 

- Jól ment a gyakorlás! - kiáltotta el magát Brina, mikor az összes páros abbahagyta a gyakorlást. - De kifutottunk az időből, úgyhogy most abba kell hagynunk. A jövő héten ugyanebben az időben ugyanitt?

- Előbb! - kiáltott lelkesen Pansy. A többiek is szaporán bólogattak. 

- Kezdődik a kviddicsidény, edzenünk is kell! - szólt közbe Angelina. 

- Akkor maradjunk a jövő szerda estében - döntött Brina. - A további időpontokat majd akkor megbeszéljük. És most menjünk, mert késő van. 

Brina elővette a Tekergők Térképét, és ellenőrize, hogy tartózkodik-e tanár a közelben. Hármas-négyes csoportokban engedte ki az embereket, és végig figyelte a térképen, hogy gond nélkül elérik-e a hálókörleteiket. 

- Ez nagyon-nagyon jó volt, Brina - szólt Millicent, mikor már csak ő, Pansy, Tracey és Brina maradtak a Szükség Szobájában. 

- Igen, szuper! - bólogatott lelkesen Pansy. Közben kisurrantak a teremből, és megnézték, hogyan változik vissza az ajtó tömör kőfallá. - Láttad, milyen gyönyörűen lefegyvereztem Hermionét? 

- Egyszer! - horkant fel Millicent. - Én sokkal többször találtam el Tracey-t....

Barátnői egész úton vitatkoztak, de Brina nem figyelt rájuk; a Tekergők Térképét nézte, vagyis hogy egészen pontos legyen, egy Perselus Piton feliratú pontot...

A következő két hétben Brinában a DS tartotta a lelket. Képes volt Umbridge óráin még akkor is udvariasan mosolyogni, mikor a tanárnő dülledő szemébe nézett. Ő és a többi tag kijátszották Umbridge-et, és megtették, amitől a minisztérium legjobban félt. 

A DS edzéseken ráadásul sikerült egy időre elfelejtenie, hogy Piton számára megszűnt létezni. Azzal büntette a lányt, ami a legjobban fájt neki: ignorálta. Hiába jelentkezett az órán, nem szólította fel őt. Mikor megelégelte, és engedély nélkül megszólalt, Piton még akkor se reagált rá semmit. Nemhogy nem válaszolt neki, úgy tett, mintha meg se hallaná. Mégcsak rá se nézett. 

Brina sosem irigyelte tőle a múltját, nem is aggasztotta. Életének ezen momentumai éppen olyan titokzatosak voltak számára, mint apja életének azon eseményei, amik jóval születése előtt történtek, de máig hatással vannak életére. Nem irigyelte a születése előtti életét, és visszamenni sem vágyott az időben odáig, mikor Perselus annyi idős volt, mint most ő. Mégis, mikor ott állt a merengő fölött... azt akartam, hogy semmi titok, se semmiféle paraván ne válassza el őket egymástól. Ugyanis annyit tudott már, hogy neki nem volt mit rejtegetnie Perselus elől. És azt is tudta, hogy ha akkor nem néz bele a merengőbe, akkor addig kísérti a tudat, amíg előbb-utóbb, de megteszi. 

Mindenestre most akadt nagyobb gondja is, mint ezen rágni magát. Ugyanis elérkezett a régóta félt Mardekár-Griffendél meccs napja. A nagyteremben a szokásosnál pezsgőbb hangulat fogadta őket. Brina ellenzése ellenére a mardekárosok már most vigyorogva integettek Ronnak, koronaalakú ezüstjelvénnyel a mellkasukon, amin az a felirat állt, hogy: WEASLEY A GÓLKIRÁLY. A lány tudta, hogy most nem tanácsos a griffendéles asztalt látogatnia, de attól még ugyanúgy odament barátjához egy percre, ugyanis Ron pont úgy festett, mint aki utolsó reggelijét készül elfogyasztani. 

- Nem vagyok normális, hogy belementem ebbe - suttogta rekedten, mikor Brina leült mellé és átkarolta bátorítólag. - Nem vagyok normális.

- Az nem normális, aki ilyeneket beszél! - pirított rá Brina, és Ron elé tolta a gabonapelyhes tálat. - Az viszont normális, hogy izgulsz. Nagyon jó leszel a pályán, meglátod. Persze attól függetlenül még leverünk titeket. 

- Persze hogy levertek, mert béna vagyok! - morogta Ron pánikba esve. - Akkor se tudnék rendesen játszani, ha az életem függne tőle! Hogy lehettem ekkora idióta?!

- Szedd már össze magad! - mérgelődött Harry. - Gondolj a múltkori védésedre, amikor gólt rúgtál. Arra még az ikrek is azt mondták, profi. 

- Az is bénázás volt - suttogta megsemmisülten. - Lecsúsztam a seprűről, és véletlenül rúgtam bele a kvaffba, amikor vissza akartam mászni. 

- Még néhány ilyen véletlen, és miénk a meccs - vágta rá Harry. 

- Sziasztok! - köszönt rájuk egy réveteg hang. Luna sétált oda hozzájuk. Jó páran megbámulták most is, ami nem csoda, mivel egy életnagyságú oroszlánfejet mintázó díszsüveget viselt. - A Griffendélnek szurkolok. Megmutatom, mit tud... - azzal rákoppintott az oroszlánfejre, mire az kitátotta a száját, és rémisztően életszerű bömbölést hallatott. - Ugye, milyen jó? 

- Csodálatos... - hebegte Neville, és nagy ámulatában piruló fejjel kiejtette kezéből a kanalat is. 

- Meg vagyok sértve, Luna! - jegyezte meg Brina szarkasztikusan, azzal felállt az asztaltól, megérezve, hogy ideje lelépnie. Azonban előtte még odahajolt Neville és Harry közé, úgy téve, mintha megölelné őket, de közben igazából csak odasúgott nekik valamit: - Ne engedjétek, hogy Ron meglássa a többi mardekáros jelvényét!

- Ha végeztetek - szólt oda Angelina, a griffendéles csapatkapitány - ,azonnal gyertek le a pályára. 

- Mindjárt megyünk - bólintott Harry. - Csak Ronnak még ennie kéne valamit. 

- Igen, nekem is mennem kéne - pillantott Sabrina a Mardekár felbolydult asztala felé, ahol többen is lesték, mit csinál a griffendéleseknél. - Ne izgulj Ron, hamar vége lesz a meccsnek ha rajtam múlik! De azért se leszel béna, biztos vagyok benne! Fel a fejjel - azzal búcsúzólag megcsókolta Ront. Ez kissé elterelte a fiú figyelmét a közelgő meccsről, bár mire bármit is mondhatott volna, Brina már vigyorogva elsasszézott a mardekáros csapathoz. 

- Kapitányok, fogjatok kezet! - rendelkezett Madam Hooch. Angelina és Marcus csontropogtató kézfogásban részesítette egymást, de egyikük se nyikkant meg. - Csapatok, seprűre!

Ahogy a játékvezető megfújta a sípját, és elengedte a labdákat, tizennégy játékos rugaszkodott el a földtől. Brina a szeme sarkából látta, ahogy Ron a karikák felé repül. A stadion másik végében Marcus Flint ugyanezt tette. 

- Johnson mutatkozik be... - hallattszott a közvetítés. - ,megszerezte a kvaffot. Csodás hajtó ez a lány, évek óta mondom neki, mégse akar járni velem...

- Jordan! - csattant fel McGalagony. 

- Csak érdekességnek szántam, tanárnő... Johnson kicselezi Bulstrode-ot, elhalad Pucey mellett is, és... juj, hátba találja Dursley gurkója... Montague elkapja a kvaffot, gyorsan ellentámadást indít... Szép gurkóütést láthattunk George Weasley-től, sikerült fejbe találnia Montague-t... Ez tetszik a közönségnek! Hallgassuk csak meg, mit énekelnek! 

Lee szünetet tartott, hogy meghallgassa a dalt, ami most tisztán és érthetően zengett fel a mardekáros zöld-ezüst tengerből: 

Weasley-t nézni szinte fáj!
Lyukas kéz és málé száj!
Béna, mint egy vak sirály
a gólkapó király!

Weasley a mi emberünk!
Velünk van, nem ellenünk!
Ha itt van, csak nyerhetünk!
Ő a gólkirály!

- Angelina visszapasszolta a kvaffot Aliciának! - harsogta Lee Jordan, s Brina, akiben fortyogott a düh a gonosz gúnydal hallatán, tudta, hogy Lee igyekszik elnyomni mágikusan felerősített hangjával az éneket. - Gyerünk, Angelina... úgy látom, már csak az őrző áll az útjába! És lő! És... úúúú...

Marcus kivédte a lövést. Előredobta a labdát Millicentnek, aki elszlalomozott vele Alicia és Katie mellett. Ahogy közeledett Ron felé, odalent egyre hangosabb lett a mardekáros tábor:

Ő a gólkirály!
Ő a gólkirály!
Béna, mint egy vak sirály
a gólkapó király!

Brina Ron felé nézett: magányosan lebegett a pálya távoli végének karikái előtt, farkasszemet nézve a felé száguldó Millicenttel... Brina nem is tudta, melyiküknek szurkoljon. 

- ...még mindig Bulstrode-nál a kvaff, lassan eléri a büntetőzónát, a gurkók nem fenyegetik, csak az őrző állíthatja meg...

A mardekárosok ordítva zengték:

Weasley-t nézni szinte fáj!
Lyukas kéz és málé száj!

- ...Az első komoly megmérettetés előtt áll a Griffendél őrzője, Ron Weasley, Fred és George terelők öccse, aki ígéretes új tehetségként került a csapatba. Hajrá, Ron!

Az örömujjongás végül a Mardekár soraiból hangzott fel: Ron széttárt karokkal vetődött, és a kvaff a két keze között átsuhanva berepült a középső karikába. 

- Gólt szerzett a Mardekár! - kiáltotta Lee a közönség ujjongása, illetve pfujolása közepette. - Tíz-null a Mardekár javára. Hát, ez nem jött össze, Ron. 

Odalent újból felharsant a gúnydal, Brina pedig inkább egy gurkó nyomába eredt, mert nézni se bírta Ron szenvedését. A cikesznek még nyoma sem volt, Draco és Harry céltalanul rótták a köröket. A meccs még hosszúnak ígérkezett. 

- ...és megint Bulstrode-nál a kvaff! - bömbölte Lee torkaszakadtából. - Lepasszolja Warringtonnak, aki elhúz Spinnet mellett! Gyerünk, Angelina, szerelni tudod!... Mégse tudod...de érkezik egy gurkó Fred Weasley-től, nem, George Weasley-től... mindegy, szóval valamelyik Weasley-től, és Warrington elejti a kvaffot. Katie Bell... hopp, ő is elejti, most Montague-nál van a kvaff, és már repül is vele... Gyerünk, Griffendél, állítsátok meg!

Brina nagy ívben visszakanyarodott a Mardekár karikái mögött. Ezúttal sikerült erőt vennie magán, és nem nézett a griffendéles karikák felé. Mikor elsuhant Marcus mellett, hallotta, hogy ő is a gúnydalt zengi.

- Montague kicselezi Aliciát, és továbbrepül a karikák felé. Védj, Ron!

Brinának nem kellett odanéznie, hogy megtudja, mi lett a támadás kimenetele. A Griffendél szurkolói bosszúsan felhördültek a mardekárosok viszont ismét éljeneztek és tapsoltak. Ron ezután még négy gólt beengedett. Harry se tudott láthatólag a cikeszre koncentrálni, így Draco kapta el azt. Brinának ilyen keserédes győzelme sem volt még. 

- Jól vagy? - sietett oda rögtön Ronhoz, ahogy földet értek. A mardekárosok gratuláló tömegeit valósággal el kellett hessegetnie az útjából. 

- Persze - morogta Ron, azzal már ott is akarta hagyni a lányt. Üvöltött róla, hogy kicsit sincs jól. 

- Ne törődj velük! Én kértem, hogy ne hordják a jelvényt, meg hogy hagyjanak békén, de leszarták... - tartott lépést a zaklatott Ronnal, és megragadta a karját. 

- Ne légy már ilyen álszent, fogadjunk tetszett neked a barátaid kis dala! - förmedt rá, ingerülten kitépve a karját a lány szorításából. 

- Mi a fasz, Ron?! Mégis hogy... - csattant fel hitetlenkedve Brina, mire a csapattársai is köré szállingóztak a szóváltás hallatán. 

- Fékezd magad, gólkirály! - morogta Marcus, aki karjait maga előtt fenyegetően összefonva megállt Brina mögött. 

- Örülsz, hogy megint nyertetek, mi? - folytatta Ron. 

- Savanyú neki a szőlő - mondta Lucien, megvető pillantást vetve Ronra. 

- Nem is tudom, miért vártam tőled, hogy féken tartod ezeket... - horkantott Ron sértetten. 

- Ron baszdmeg! Hát hogyan tudnék én több száz diákot féken tartani? Csak egy prefektus vagyok! - hüledezett Brina. 

- Ne törődj vele, nem tud veszíteni a nagyszájú kis... - dörzsölgette az öklét Marcus, de Ron még nem fejezte be dühkitörését. 

- ...te úgyis imádod a halálfalókat! - folytatta megvetően Ron. - Pitonnál szoktál nyaralni, mit is vártam..? Nem is értem, hogy bírsz vele egy légtérben lenni. Persze aki ennyi mardekáros faszfejjel osztozik egy klubhelyiségen, annak Piton meg se kottyan... 

Brina gyorsan elkapta Lucien és Marcus karját, de így is alig tudta megakadályozni, hogy rávessék magukat Ronra. Brina nem tudta, hogy a Weasley-fiút mi lőtte, hogy hirtelen az összes sérelmét rázúdítja, de rohadtul feldühítette, és megsértette őt ezzel. Ő csak vigasztalni akarta a fiút, erre ezt kapta. 

- Vagy talán még emlékszel rá, milyen volt Luciennel dugni a prefektusi fürdőben, és Piton rá emlékeztet... 

Brina azon kapta magát, hogy elengedte Lucient és Marcust. Ez a mondat gyomronrúgásként érte, és egy csapásra sírhatnékja támadt tőle. Úgy gondolta, Ron már nem érdemli ki az ő védelmét. Marcus és Lucien elő se vette a pálcáját, egyszerűen mindkét fiú ököllel ütni kezdte Ront. 

- Marcus! Lucien! Neee!

Brina hallott mindent: a lányok sikoltozását, Ron jajgatását, Marcus szitkozódását, a sípszót és a tömeg üvöltözését - de ő néma csendben maradt. Semmi nem érdekelte. Ahogy láthatólag a két mardekáros fiút sem. Csak akkor hagyták abba Ron püfölését, mikor Madam Hooch Obstructo átkától hanyatt estek mindketten. 

- Meg vagytok őrülve?! - harsogta Madam Hooch, miközben a fiúk feltápászkodtak. Ron nyöszörögve, véres orral feküdt a földön. Marcus-nak és Luciennek is felszakadt az ajka. 

- Miféle minősíthetetlen viselkedés ez?! Mind a ketten felmentek a kastélyba, és jelentkeztek a házvezető tanárotoknál! Indulás!

Brina, bár nem mondták neki, de mégis szótlanul követte a két fiút Piton irodájába. Felelősnek érezte magát a történtek miatt, így ez volt a legkevesebb, amit tehetett. Alighogy megérkeztek a tanár irodájához, az már fel is tűnt mögöttük a folyosón. 

- Befelé! - parancsolta komoran, és az ajtóra mutatott. 

Mind a hárman engedelmeskedtek. Piton becsörtetett az íróasztala mögé, és dühösen szembefordult a diákjaival.

- Ketten egy ellen! - förmedt rájuk. - Magyarázatot várok! 

A tény, hogy Brinát még mindig levegőnek nézte, most különösen fájdalmas volt. 

- Weasley provokálta Brinát - mondta dacosan Marcus. 

- Provokálta Brinát! - rázta meg a fejét hitetlenkedve, gúnyos éllel megismételve Marcus mondatát. Még mindig nem nézett rá, ám az, hogy kiejtette a becenevét, már kissé megdobogtatta a lány szívét. - Weasley elvesztette a mérkőzést, ráadásul egész nap rajta nevetett mindenki! Persze, hogy provokálni akarta magukat! De mi olyat mondhatott, ami feljogosítja magukat rá, hogy...

- Kigúnyolta Brina szexuális életét - csattant fel Lucien. - Amibe magát is belekeverte!

Mikor Brina felnézett, végre, oly sok idő elteltével, de találkozott a tekintete Pitonéval. A professzor egy teljes percen keresztül a szemébe nézett, azzal az átható, fagyos pillantásával. Közben az asztal szélét úgy markolta, hogy félő volt, kitör belőle egy darabot. 

- És maguk ahelyett, hogy Madam Hoochra bízták volna a dolgot, úgy döntöttek, hogy nyilvános bemutatót rendeznek muglipárbajozásból, igaz?! - csattant fel Piton. - Van fogalmuk róla, hogy...

- Ehhem, ehhem...

Mind a négyen megmerevedtek, és úgy pillantottak egymásra, mintha hirtelenjében titkos szövetséget kötöttek volna. Piton halkan sóhajtott egyet, és a plafonra emelve pillantását, elmormolt egy néma imát. Az ajtó kinyílt a három diák háta mögött, de egyikük se nézett hátra. Brina felváltva pislogott a két fiúra, akik közt ült. Végül Marcus halálraváltan azt suttogta:

- ...ez a ribanc lesz...