Az ajtóban ott állt Dolores Umbridge. Zöld szövetből készült köpenyt viselt - ezáltal legalább már élethűen tükrözött egy varangyot.

- Segíthetek, Piton professzor? - kérdezte legszörnyűbb mézesmázos modorában a főinspektor. Pitonnak az arcába szökött a vér. 

- Hogy segíthet-e? - kérdezett vissza indulattól remegő hangon Piton. - Elárulná, miben óhajt segíteni?

- Gondoltam, szívesen fogad némi felsőbb támogatást. 

Brina nem csodálkozott volna, ha Piton szemmel veri Umbridge-et. 

- Rosszul gondolta - sziszegte a férfi, és újra a tanítványaihoz fordult. - Jól figyeljenek rám: nem érdekel, mivel provokálta magukat Weasley; az se érdekel, ha a teljes rokonságukat belevonta Dursley szexuális életébe. Akkor sem engedhetnek meg maguknak ilyen viselkedést! Egy hét büntetőmunka mindkettejüknek. És ha valamelyikük még egyszer...

- Ehhem, ehhem.

Piton behunyta a szemét, mintha az égiekhez fohászkodna béketűréshez, s ismét Umbridge felé fordult. 

- Tessék. 

- Úgy gondolom, a Dursley szexuális életéről tett megjegyzések mellett nem mehetünk el ilyen könnyen. 

Brinának leesett az álla. És ott is maradt. 

Piton szeme felpattant. A dühtől szinte remegett a keze, ami még mindig az asztal szélét markolta. 

- Attól tartok, Dolores, hogy ez esetben az számít, amit én gondolok, mivel az én házamba tartozó tanulókról van szó. Én pedig úgy gondolom, Weasley üres vádaskodására már így is túl sok szót pazaroltunk...

- Nos, Piton - mosolygott Umbridge. - ,be fogja látni, hogy igenis számít a véleményem. Mint az iskola főinspektora, és ezzel együtt szexuális tanácsadója, az én szakterületem megvitatni ezt az ügyet. 

- És mit akar megvitatni rajta? - szűrte a fogai közt Piton. 

- Oh, sok mindent - vigyorgott negédesen Umbridge, miközben önállósította magát, és a gyerekekkel szembe kihúzva egy széket, helyet foglalt. - Mr. Weasley szerint ön a prefektusi fürdőben közösült Mr. Lancovval. Igaz ez?

- Előfordulhat - mondta ki Brina, kihúzva magát. Kit akart becsapni? Az egész Roxfort tudta ezt a sztorit. 

- Mr. Weasley még azt is állította, hogy Miss Dursley-t Piton professzor a Mr. Lancovval folytatott aktusára emlékezteti. Igaz-e? - faggatózott tovább Umbridge. 

- Nem! Hát mégis hogy lenne igaz? - hüledezett Brina, Piton kíváncsi tekintetének kereszttüzében. Azt hitte, majd elborzad a férfi, de ehhez képest sokkal jobb volt a reakciója. Eddig. 

- Hogy Mr. Weasley szavajárását idézzem: ,,persze aki ennyi mardekáros faszfejjel osztozik egy klubhelyiségen, annak Piton meg se kottyan...". Nos, van esetleg ötlete, hogy ez alatt mire célozhatott Mr. Weasley?

- Hát megmondom őszintén, a faszom tudja - tárta szét a karját Brina. Marcus röfögve felnyerített a balján.

- Dursley, maga szerint van bármilyen összefüggés a Lancovval folytatott szexuális élete és Piton professzor között?

- Én magasról leszarom. Szóval lehet, hogy van összefüggés, basszameg! - csapott az asztalra Brina, mire Pitontól csak egy felvont szemöldököt kapott válaszul. 

- Ezt nem hagyhatjuk annyiban, Sabrina! - csóválta a fejét Umbridge. 

- Most akkor mi lesz, Dolores? - sóhajtotta Piton, elvesztve türelmét. 

- Reális megoldást keresünk, Piton - villantott a bájitalmesterre egy ezer wattos vigyort a némber. - Mivel láthatólag nagy törést okozott Miss Dursley lelkében, így kétféleképpen hozhatja helyre. Az egyik opció, hogy holnap a nagyszünetben megkeresi Sabrinát, szerelmet vall neki, és eljegyzi. Attól biztos megenyhül mindenkinek a szíve, és a félreértéseket is eloszlatná.

- És mi a másik opció? - szűrte a fogai közt Piton, aki színtiszta sokkot kapott. Brina se tudta hirtelen, hogy röhögjön vagy sikítson. Marcus ezzel szemben tudta, mit tegyen: az öklét a szájába dugta, hogy visszafojtsa kacagását, de még így is kis híja volt annak, hogy leessen a székről. Lucien szeme ezzel szemben majd kigúvadt a borzalomtól. 

- Ugyan Piton, csak vicceltem! - csóválta meg a fejét Umbridge, saját "viccén" igencsak jól elszórakozva. - Természetesen nincs más opció, Dursley büntetőmunkát kap. 

- De nem csináltam semmi! - pattant fel ültőhelyéből a lány méltatlankodva. Az első opció neki igenis tetszett. 

- Dursley, nyolckor az irodámban... - kezdett bele Perselus, de Umbridge ördögi kuncogása ezúttal is félbeszakította.

- Oh nem, nem magánál! Nálam lesz büntetőmunkán! - vigyorgott negédesen a némber. 

Piton tekintete hirtelen a lány kezére tévedt, amelyen még mindig ott virított az alig bevarosodott ,,mocskos" feliratot képező seb. Nem tartozott már ez a tekintet sem a beszélgetéshez, sem a hetekig tartó fagyos ignoráláshoz; felülírta mindkettőt, mintegy önálló témává lépve elő, amit eddig egyikük sem mert felhozni. 

Brina Piton tekintetében hetekig a nyílt rosszindulat jeleit vélte felfedezni. Tévedett. Nem volt egyéb egy sérült ember menekülési kísérleteinél. Ezek szerint - ébredt rá végül Brina - talán nincs is két sérültebb ember a világon, mint ők ketten.

- Dursley az én házam tanulója, így én szabom ki a büntetését. Nálam tölti le a büntetőmunkáját - jelentette ki Piton szenvtelen, mégis végletekig elhatározott arccal. 

- Piton, emlékeztetnem kell magát, hogy ki az iskola főinspektora? - kezdett dühbe gurulni Umbridge. 

- Emlékeztessem a miniszter urat, hogy maga az imént éppen milyen opciót kínált fel nekem egy probléma megoldására? - vonta fel a fél szemöldökét Piton, várakozásteljesen meredve a tanárnőre, akit épp most fenyegetett meg. 

- Ennek még következményei lesznek, Piton! - emelkedett fel a székéből Umbridge, azzal egyrecsak dühtől vöröslő fejjel kiviharzott a helyiségből. 

- Maguk is mehetnek - morogta a bájitalmester, fáradtan megdörzsölve halántékát, mintha ő maga sem hinné el, mi történt az imént. 

A három diáknak nem kellett kétszer mondani ezt, már fel is pattantak a székükből, és fél pillanat múlva az ajtóban jártak.

- Flint! Lancov! - szólt utánuk Piton, mire a két fiú egy percre sóbálvánnyá merevedett. - Nehogy azt higyjék, ilyen könnyen megúszták! Este nyolckor magukat is az irodámban várom. 

- Nem kellett volna miattam verekedned - mondta Brina fejcsóválva, s a vizes zsebkendővel gyengéden lemosta a vért Lucien álláról. 

- Nem hagyhattam, hogy így beszéljen veled - mondta halkan a fiú, rószás szédülettel meredve Brinára. - Jobbat érdemelsz nála. Nem ilyet, aki ennyire semmibe vesz...

- Fejezd be, Lucien! - felelte teljes lelki nyugalommal Brina. A tehetetlenség arckifejezése oly tökéletes volt rajta, hogy már-már kényelmes bárgyúságba hajlott, pusztán azért, mert a mosdó félhomályában eltűnt a csalódottság látványa. 

- Nincs igazam? - kapta el Brina csuklóját Lucien. A lemenő nap a helyiséget ekkor már tompa, lehetetlen, gránátpiros fénnyel töltötte el, akárcsak egy lebujt, furcsán meghitt hangulatot lehelve a csempével bevont falak közé. - Tudod, hogy igazam van! Nemsokára úgyis megtudja, hogy hozzám jössz... 

- Erről egy szót se többet! - próbálta kitépni a fiú szorításából a kezét, de az csak egy könnyed mozdulattal közelebb húzta magához, néma nyögés kíséretében. Lucien bőre ragyogott a beszűrődő napfényben, szurokfekete pillái összekuszálódtak, komoly, fekete szeme pedig sebzettebb volt, mint valaha. Brinának rég elfojtott emlékei most a fájdalom csúszó-mászó szörnyeiként kúsztak elő. 

- Jobban bánnék veled! Én szeretlek - ragyogó, őrült erőfeszítéssel kapta a karjába a lányt. 

Brinában a hirtelen ébredt nosztalgia hirtelen szégyenné és kétségbeeséssé mélyült, ugyanis attól félt, megintcsak valami rettentő erkölcstelen helyzetben találja magát, mint legutóbb, mikor Luciennel a fürdőben tartózkodtak éjjel.

- Még mindig szeretlek - folytatta Lucien, csillogó szemmel, megkínzott áhítatttal meredve a lányra. - Szeretlek. Hitvány voltam, nyers és gyalázatos, megöltem Karkarovot, téged pedig megrontottalak, de mindigis szerettelek! És voltak időszakok, mikor tudtam, hogyan érzel, és pokoli volt ellened dolgoznom... Megbántam mindent, és most már csak próbállak megmenteni. Te...

- Én egy Denem vagyok - vágta rá Brina, kiszabadulva Lucien sóvár karjai közül. - Nincs szükségem senkire, hogy megmentsen! Se egy Weasley-re, se egy Lestrange-re, senkire! Sabrina Denem-Dursley vagyok, és nem fogok senki akarata előtt térdet hajtani. Szembe fogok nézni minden fenyegetéssel, a pálcámmal a kezemben. És bárki, aki az utamba áll, halott!

Még Hagrid aznapi hazatérése sem tudta összehozni újból Ront és Brinát. Bár nem szakítottak, de a meccs óta nem is beszéltek, ami mindenkit összezavart, nem csak kettejüket. Marcus Flint szabadnak tekintette a pályát, és soha nem látott módon nyomult Brinára, Piton kárörvendő-ridegen élvezte a műsort, Ron pedig úgy tett, mintha nem érdekelné, pedig üvöltött róla, hogy duzzog. 

A december még több havat és problémát hozott, az ötödéveseknek pedig még egy kis házifeladat-lavinát is. Karácsony közeledtével Brina és Draco prefektusi teendői megszaporodtak; nemcsak felügyelniük kellett a kastély díszítését, de az épületben baromkodó első- és másodévesekre is figyelniük kellett. A prefektusoknak tényleg annyi dolguk volt, hogy még Hermione is felhagyott a manósapkák gyártásával, pedig már csak három volt neki hátra. 

- Azok a szerencsétlenek, akiket még nem szabadítottam fel, most itt tölthetik a karácsonyt, mert nincs elég sapka! - sopánkodott. 

Brina, aki azóta se közölte vele, hogy a manók csak kidobják a sapkáit, inkább félkész mágiatörténet házija fölé hajolt. Az egész karácsony téma kellemetlen volt számára. Tanulóévei során most először mindenképp a Roxforttól távol akarta tölteni az ünnepeket. Umbridge ittléte és Piton ellenszenve elég kiábrándítóvá tették az iskolát. Az egyetlen dolog, aminek örülni tudott, a DS volt; az edzéseket azonban fel kellett függeszteni a szünetre, hiszen minden résztvevő otthon készült tölteni az ünnepeket. Hermione bejelentette, hogy síelni megy a szüleivel, Ginny meghívta Dudley-t az Odúba, Ron pedig Neville-t invitálta meg oda - Brina napokig csak irigykedett rájuk, mivel Ron nyilván nem látná őt szívesen ott, így hát abban a hitben élt, hogy a karácsonyt a Malfoy-kúriában töltheti a halálfalókkal, na meg Gilderoy Lockharttal, aki apja jobbkezévé és örökös legjobb barátjává lépett elő (még saját maguk által készített barátságkarkötőt is adtak egymásnak, amit Voldi nagy lelkesen közölt heti levelei egyikében). Mikor végül megkérdezte Neville-t egyik este, hogy hogyan fognak hazamenni, Fred közbeszólt nevetve:

- De hiszen te is jössz! Roni nem mondta? Anya azt írta, hívjunk meg téged is!

Ron bosszúsan nézett föl a bátyjára, Brinát viszont egy csapásra felvidította a gondolat, hogy az Odúban karácsonyozhat a barátaival. 

- Fogd be a pofád! Vetkőzöl és baszunk egyet ezen az asztalon, kész - csörtetett be a nagyterembe Marcus, végül Brina előtt állva meg. 

- Legalább mondjál kedveseket, hát nézzenek oda! - válaszolta a lány méltatlankodva.

- Szép vagy, megbasználak - vágta rá Marcus. 

- Csak ennyi telik tőled? - grimaszolt Brina. - Próbálkozzál még, mert ez nagyon gyér... Ezek részedről a kedves szavak?

- Miért, mi az anyádat vársz tőlem, hozzak darált húst, vagy mi a faszom?! ... Tényleg; hozok darált húst. Mennyiért vetkőzöl? Két kiló elég? - lendült bele Marcus. 

- Darált hússal akarsz felszedni? - vonta fel a szemöldökét Brina lekicsinylően. 

- Mondd csak, te szórakozol velem? Ha bárki felajánlana nekem egy jó kiló sertés darált húst, már gombolnám ki a gatyám..! - értetlenkedett Marcus. 

- Mi folyik itt, basszátok meg? - suhant melléjük Piton hangtalanul. - Ne haragudjál már baszdmeg, de te mégis mit csinálsz? - fordult Marcus Flint felé. 

- Felszedem a nődet - vágta rá a csapatkapitány. 

- Mi? Te, az én nőmet? - mérte végig a fiút Piton. 

- Igen - bólintott magabiztosan Marcus. - Vettem egy autót is, hogy imponáljak neki. Neked biztos nincsen kocsid, Piton! 

- Van jogosítványod? - mosolyodott el Brina meglepetten. 

- Nincsen, szóval úgy tervezzél! - vágta rá Marcus. 

- Tényleg? És akkor mi a fasznak van kocsid? Én nem tudlak megfejteni - röhögött Brina.

- Mondom: csajozni vettem, de nem gondoltam, hogy vezetni kell majd... 

Az álom elúszott, és egy másik jött helyette...

Sima, erős és hajlékony volt a teste... Hason csúszva haladt egy hideg kőpadlón, fényes rácsok között... Sötét volt, mégis látta maga körül a tárgyakat: azok különös, vibráló színekben derengtek... Fejét elfordította, körülnézett... a folyosó üresnek tűnt... de mégsem... a sötétben felsejlettek egy ember körvonalai... a folyosót lezáró ajtó előtt egy férfi ült, mellére bukott fejjel...

Brina kidugta a nyelvét... megérezte az ember szagát... a férfi élt, csak elnyomta az álom... Jó volna megharapni őt... de uralkodnia kell az ösztönein... fontosabb dolga van... 

A férfi azonban most megmozdult... talpra szökkent, és lábáról ezüstszínű köpönyeg hullott a földre. Brina látta vibráló, elmosódott körvonalú alakját... A férfi fölé tornyosult, és pálcát húzott elő az övéből... most már nem volt választása... villámgyorsan felemelkedett a földről, és odacsapott a fejével... egyszer, kétszer, háromszor... fogai beletéptek a férfi testébe... állkapcsai között bordák ropogtak, szájában érezte a vér ízét...

A férfi ordított kínjában... aztán elcsendesedett... hátratántorodott, és összeroskadt a fal tövében... 

- Brina! Brina! 

Kinyitotta a szemét. Érezte, hogy az arca jeges verejtékben úszik. A griffendél klubhelyiségében aludt el Neville mellett, most is az ő rémült arca nézett vissza rá. A lány még mindig egész testében remegett, és oldalra fordulva lehányta a kanapé szélét. 

- Nagyon rosszul van - csendült Hermione ijedt hangja. - Nem kéne hívni valakit? 

- Brina! Brina! - szólította meg Ron is végre.

Meg kell mondania Ronnak, nagyon fontos, hogy elmondja neki... 

Brina mélyeket lélegzett, s hányingerrel küszködve, nagy nehezen felült a kanapén. Még mindig káprázott a szeme a fájdalomtól.

- Édesapád... - zihálta elfúló hangon. - Édesapádat... megtámadták...

- Micsoda?!

- Apádat megtámadták, nagyon súlyos a sebe, minden tele van vérrel...

- Hívok valakit - mondta Hermione, és már viharzott is volna el, de Neville még utána szólt:

- Pitont hívd! 

- Brina, figyelj...! - szólt gyengéden Ron. - Csak álmodtál...

- Nem! - csattant fel. - Ez nem álom volt... Nem egyszerű álom... Ott voltam, láttam... én tettem...

- Beteg vagy Brina... Hermione mindjárt hoz segítséget. 

- Nem vagyok beteg! - Brina reszkető kézzel megtörölte a száját. - Semmi bajom. Édesapádat kell megmenteni... Meg kell tudnunk, hol van. Iszonyúan vérzik... Egy nagy... egy nagy kígyó voltam. 

Megpróbált feltápászkodni a kanapéról, de Ron szelíd erőszakkal visszanyomta. Egyszerre lábdobogás hangzott fel kintről, majd megint Hermione hangja hallattszott. 

- Erre, tanár úr!

Brina még soha nem örült ennyire Pitonnak. Éppen rá volt szüksége, nem valami ápolónőre, aki vacak gyógyitalokat tukmál rá. Éppen Perselus mondta, hogy elfojtott legilimentori képességek rejtőznek benne, ő az egyetlen, aki megérti most. 

- Mi baja, Dursley? - térdelt le elé a kanapéhoz. Szemében régóta most először nem látott semmiféle sérelmet, vagy rosszindulatot iránta. A feltűnő aggodalma megmelengette a lány szívét. 

- Ron édesapjáról van szó - válaszolta. - Megtámadta egy kígyó, és súlyosan megsérült. Láttam az egészet. 

Piton összehúzta a szemöldökét, holott tisztában volt vele, milyen választ kap.

- Mi az, hogy látta?

- Nem tudom... Aludtam, és egyszercsak ott voltam...

- Úgy érti, álmodta? - próbálkozott meg ezzel az opcióval Piton, bár szíve mélyén ő is tudta, hogy nem ez történt. 

- Nem! - vágta rá dühösen Brina, aki nagyon jól tudta, hogy Piton is tisztában van vele, mi történt az előbb. - Előtte álmodtam, valami egészen mást, egy faszságot... aztán ez a dolog félbeszakította az álmot. Ez a valóság volt! Mr. Weasley a földön ülve aludt, megtámadta Na... egy hatalmas kígyó - korrigálta magát időben. - Fröcskölt a vér, és ő összeesett... Meg kell tudni, hol van... Hidd el, hogy láttam, és megtörtént!

- Hiszek magának, Dursley - felelte szárazon Piton. - Keljen fel! Megyünk az igazgató úrhoz. 

Brina nem emlékezett rá, hogy valaha is lett volna ilyen hosszú éjszakája. Miután Dumbledore mozgósított néhány embert és portrét, nem volt nehéz rájönni, hogy Brina igazat mondott. Mr. Weasley-t a Szent Mungóba szállították, Brina és a Weasley gyerekek pedig a Grimmauld térre utaztak. Az idő nagy részében hallgatásba burkolózva bámultak egy gyertyacsonkot, ami nem igazán segített a feszültségükön. 

Fred végül oldalra bukott fejjel elbóbiskolt, Ginny összekuporodott a székén, de a szemét nem hunyta le. Ron a tenyerébe temette az arcát, így nem látszott, hogy alszik-e, vagy ébren van. Brina és Sirius, akik kívülállóak voltak a családi gyászban, gyakran egymásra néztek, és vártak... vártak...

Ron órája szerint hajnali öt óra tíz perckor kitárult a konyha ajtaja, és a sápadt Mrs. Weasley lépett be rajta, és erőtlenül elmosolyodott. 

- Fel fog épülni - szólt a kimerültségtől rekedten. - Most alszik. Később mindnyájan bemehetünk hozzá. Bill mellette maradt. Délelőtt nem megy be dolgozni. 

Fred az arca elé kapta a tenyerét, és visszahuppant a székére. George és Ginny édesanyjukhoz sietett és megölelték őt. Ron remegős kis nevetést hallatott, majd egy hajtásra kiitta vajsöre maradékát. 

Brina nem akarta jelenlétével megzavarni Weasley-ék örömét, és rettegett a pillanattól, mikor Mrs. Weasley megkéri majd, hogy mesélje el a látomását, amit még ő maga sem értett. Már hagyta volna el a helyiséget, mikor Mrs. Weasley odalépett hozzá, és átölelte. 

- Nem is tudom, mi történt volna, ha nem segítesz, Brina - szólt elfúló hangon a boszorkány. - Talán csak órák múltán találtak volna rá Arthurra, mikor már elvérzett. De hála neked, él, és Dumbledore-nak is sikerült kimagyaráznia, hogyan került oda, ahol volt. El se tudod képzelni, mekkora baj lehetett volna ebből, gondolj csak szegény Sturgisre...

Brinát szörnyen zavarba hozta a hálálkodás. Szerencsére Mrs. Weasley hamar áttért Siriusra, hogy neki pedig azt köszönje meg, hogy vigyázott a gyerekeire. Ezután megbeszélték, hogy mivel a Grimmauld téren közelebb vannak a Szent Mungóhoz, így karácsonyra is itt marad az egész család. 

Sabrinát szinte megfojtotta az érzés, hogy valahogyan képes volt Nagini szemén keresztül látni, amit látott, és hogy apja valamiért megtámadtatta Mr. Weasley-t, de az okát nem árulta el neki, mert nem bízik meg benne eléggé... A titok, hogy Voldemort lánya, egyre jobban megviselte. Nem volt kivel beszélnie. Kinek is mondhatná el a problémáit? Ronnak? Szakítana. Neville-nek? Aligha tud segíteni. Luciennek? Ki tudja, hogy halálfaló-e még. Hermionénak, Harrynek, Lunának, a barátainak? Abban a pillanatban kiközösítenék. A mardekáros barátainak? Soha. Még az ő nézeteik voltak a legliberálisabbak ebben a témában - na de ennyire? Ki más maradna? 

Piton, minthacsak az ég küldte volna válaszul, belépett az ajtón. Brina attól a pillanattól kezdve tudta, hogy mindaz, ami egyszerre ejti zavarba és készteti kritika nélküli barátkozásra, mindaz több, mint amire bármelyikük valaha vágyhat a másiktól, hatalmasabb, és ezért jobb is, mint a lelke, a teste, vagy akár az egész Föld. 

Ahogy ott állt az ajtóban, pillantása egyből Brinára vetült. Neki ennyi elég is volt. Szinte repült a férfi karjaiba, olyan lendülettel vetette rá magát, hogy Perselus kissé még meg is tántorodott. Brinát elöntötte az oly régóta hiányolt illat, mintha maga a nyári éjszaka kúszott volna a tüdejébe. Mikor legnagyobb döbbenetére Piton magához szorította őt, viszonozva ölelését, olyan eksztázis söpört végig rajta ennek okán, amit egyfajta belső égésű robbanásként érzékelt, melynek hőjét még akkor is érzékelte, mikor szétváltak. 

- Hát Perselus, téged meg mi szél hozott erre? - vonta őt kérdőre Mrs. Weasley, miközben a gyerekek gyanúsan méregették a jövevényt. 

- Nyugodj meg, Molly, csak Dursley miatt jöttem - felelte Piton szárazon, ami teljes ellentétben állt a tekintetéből sugárzó érzelmeknek. - Beszélnem kell vele. 

Minden szempár Brinára szegeződött. 

- Négyszemközt - tette hozzá Perselus, azzal mindenki még nagyobb döbbenetére, ÁTKAROLTA Brina vállát, és a lépcső felé terelte. Mindenki néma csendben bámulta őket amíg felmentek, de ahogy eltűntek a lépcsőfordulóban, egyszerre hangzott fel a fojtott beszéd. 

Perselus ugyanahhoz a szobához vezette, ahová hónapokkal ezelőtt is, mikor éjszaka megérkeztek ide. Ahogy leültek az egyik kovácsoltvas ágyra a kettő közül, olyan bensőséges légkör alakult ki közöttük, amit Brina már hosszú ideje nem érzett. Piton kissé szembefordult vele, és mikor összeért a térdük, Brina kis híján elsírta magát a gyönyörtől.

- Sajnálom - mondta ki Piton, mire Brina még elévülhetetlenebb imádattal nézett e szánakozó halálfalóra. - Ha foglalkozom a képességeddel, akkor soha nem kellett volna átélned ezt...

- Ha nem élem át ezt, akkor Arthur most halott lenne! - vágott a szavába a lány, a pillanat hevében megragadva Piton térdét. - Azok után, amit tettem, nem hibáztatlak érte, hogy nem akartál látni se - A vallomás Brina lelkét furcsa mód felszabadította egy régóta cipelt teher alól. Immár szabad emberként bírták egymást a romok közt. Meglepetés, magyarázkodás, bizonykodás, berzenkedés: a legkisebb tett is elegendő lett volna hozzá, hogy paradicsomi vihar támadjon. 

- Túlreagáltam. Nem megbocsátható, ahogy aznap este bántam veled - felelte Piton, lesütve szemét egy pillanatra. Mikor újra a lányra emelte azt, a realitás elenyészett. Brinát már attól henye képzelgések rohanták meg, hogy Perselus újból tegezi őt.

- Nem igaz, Perselus - ahogy kimondta a nevét, még ő is érezte saját hangján, hogy milyen szolgálatkész. Brina valami rettentő katasztrófára vágyott. Földrengésre, látványos robbanásra, ami a Weasley családot, és mindenki mást egy kilométeres körzetben likvidál, őt pedig egyenesen Perselus karjaiba repíti. 

- Megígértem, hogy foglalkozom a legilimentori képességeddel. Ezentúl meg is tartom a szavam. 

A lány azzal a lendülettel Piton mellkasára dőlt, mert már most reszketett a gondolatra, hogy valami rettentő erkölcstelen dologba kezd helyette, ráadásul úgy, hogy Ron egy emelettel lejjebb tartózkodik. Úgy érezte magát, mint egy önnön fertőjében remegő őzsuta. Mikor Perselus a hóna alatt átnyúlva magához ölelte, egyszerre a gyöngédség köde borította el a vágy hegyeit. 

Brinának annyira jólesett ez, hogy egyetlen mozdulatot sem mert kockáztatni. Szemhéját szorosan összepréselve nem gondolhatott másra, mint hogy ez olyan, mint hazatérni, Odüsszeusz érezhetett ilyet annyi trójaiak, laisztrügónok és más idegenek közt töltött év után, olyan ez, mint megérkezni valahová, ahol mindenki hasonlít rá, és mindenki tudja, egyszerűen csak tudja... És a hazatérés pillanatában hirtelen összeáll a kép, és az ember rájön, hogy semmi mást nem akar. Brina ekkor döntött úgy, hogy egyetlen izmát se rándítva átadja magát teljesen is, ha Perselus akarja, hisz az övé volt már, mindenestül az övé, és attól a naptól kezdve tudta, hogy senkit nem fog tudni úgy szeretni, mint őt. 

Percekkel később, a pillanat csöndjében, azzal a mindentudó, ,,csókolj meg, ha mersz" pillantással nézett fel Pitonra, ami egyszerre volt támadás és menekülés. 

- Jól megnehezíted a dolgom - szólalt meg a férfi, mintegy kiolvasva a lány szándékát annak szeméből. Brina nem hátrált meg. Perselus sem. Igen, valóban erre utalt. 

- Hogyhogy megnehezítem a dolgod? - Brinának túlságosan vadul vert a szíve ahhoz, hogy összefüggően tudjon beszélni. Nem szégyellte a pirulását se. Piton már úgyis tudott mindent. 

- Mert nagyon nem lenne helyénvaló. 

- ,,Lenne?"

Mégis van hát remény? 

- Igen, ,,lenne". Nem fogok úgy tenni, mintha az én fejemben meg sem fordult volna - a férfi még soha nem beszélt vele ilyen nyíltan, Brina szinte itta a szavait.

- Hát én jöttem volna rá utolsónak - nyögte ki nagyra nyílt szemekkel.

- Ugyanis megfordult. Miért, mit gondoltál, mi folyik kettőnk közt? 

- Hogy mi folyik? - kérdezett vissza zavarában. - Hát semmi - elgondolkodott. - Semmi - ismételte, mintha a lassanként felismert igazság olyan alaktalan volna, hogy akár könnyedén félre is söpörhetné egy-egy ,,semmivel", egyszersmind betöltve végre a csend elviselhtetlen ürességét. - Semmi. 

- Értem - mondta végül Piton. - Hát, ez esetben tévedtél, Sabrina - folytatta, szinte dorgáló leereszkedéssel. - Ha ettől jobb neked, elmondhatom, hogy igenis vissza kell fognom magam. Ideje volt megtudnod. 

- Legfeljebb majd úgy teszek, mint akit nem izgat. 

- Az eddig is remekül ment! - csapott le rögtön a lány szavaira. 

Brina megsemmisült. Tehát valahányszor azt hitte, sikerült a Roxfortban, az Odúban, vagy a Malfoy kúriában látványosan levegőnek néznie, és más fiúkkal foglalkoznia, hogy elégtételt vegyen, Piton mindannyiszor átlátott sablonos, gyermeteg kis trükkén. 

Pontosan ez, a köztük lévő valamennyi zsilipet felnyitó vallomás volt, ami bimbózó reményeit végleg megfojtotta. Hiszen hová is léphetnének tovább? Mit lehetné még ehhez hozzátenni? Mi lesz, amikor legközelebb, ha úgy tesznek, mint akik szóba sem állnak egymással, már nem lehetnek biztosak abban, hogy kettejük fagyossága még mindig álca?