- Jöjjön, Dursley... Odalent várják a bajnokokat. Fel kell készülniük a próbákra - jelent meg Piton Brina háta mögött kedden az ebédkor. A lány összerezzent, de hamar uralkodni kezdett az idegességén. Mosolyogva állt fel az asztaltól, a másik három bajnokkal együtt, akiket egy-egy felnőtt kísért.

- Kéz- és lábtörést, Brina! - kurjantotta Millicent, Marius mellől, aki szintén készségesen mosolygott.

- Menni fog, meglátod! - súgta neki Tracey. 

- Győzni fogsz, Dursley! - üvöltötte Marcus. 

- Ez még csak az első próba, te barom, még nem tud győzni! - vágta nyakon a csapatkapitányt Pansy. Brina mosolyogva nézett vissza rájuk utoljára, mielőtt Piton oldalán elhagyta volna a nagytermet. 

- Még mindig egy fasszal álmodik, Dursley? - kérdezte Perselus, rá se nézve tanítványára, habár a szája sarka megrándult. Brina hitetlenkedve tátotta el a száját, és őszintén felröhögött a Reggeli Prófétás cikk említésére. 

- Csak azokon a napokon, mikor magával van órám - felelte gúnyosan, és rákacsintott a férfira. - Tudja, milyen Rita Vitrol: azt mondja neki az ember, néha egy fasz kergeti álmában, aztán az lesz belőle, három hete egy fasszal álmodik. Egyébként szépen tereli a témát - utalt arra, hogy nyilvánvaló volt; Piton csak azért hozza szóba az obszcén cikket, mert oldani akarja a lány látható feszültségét a viadal miatt. 

- Próbálja megőrizni a nyugalmát - szólt immár komoly hangon a bájitalmester, majd a lányra vetette azt a szokásos, fenyegető, hűvös pillantását, ami mindannyiszor szinte sebészi pontossággal hatolt Brina zsigereiig.

- Könnyen mondja, nem maga fog megmérkőzni azzal a...  - válaszolta Brina elharapva a 'sárkány' szót, s szorosabbra húzta magán a talárját, mivel kiléptek a novemberi hidegbe. 

- Maga jelentkezett erre, Dursley. Talán megbánta? 

- Soha! - vágta rá harciasan a lány, mire Piton diadalittasan elmosolyodott, mintha csak erre a válaszra várt volna. 

- Akkor ne essen pánikba! Diplomás varázslók lesznek maguk körül. Rögtön közbelépnek, ha valami komoly baj fenyegetné magukat. Bár tudom, hogy maga egy halálközeli élmény árán is első helyen végezne...

- Nocsak, látom nekem szurkol! - bökte oldalba a könyökével Pitont. 

- Mégis ki másnak szurkolnék, Dursley? Maga a Roxfort bajnoka!

- Nem csak én! Ott van Neville is! 

- Longbottom? - horkant fel gúnyosan. - Ugye nem gondolja komolyan, hogy Longbottomnak bármi esélye is van? Delacour kisasszony maximum annyira ártatlan tündérke, mint én, Lancov-nak már a szeme sem áll jól, maga pedig egy vadállat. Ráadásul Longbottom még csak nem is önként vállalkozott erre.

- Azért örülök, hogy ezt nem mondta a szemébe - sandított fel a tanárra Brina szórakozottan. Mielőtt elérték volna az utolsó facsoportot, egy nagy sátor állta útjukat, eltakarva a sárkányok kifutóját. Brinának egy pillanat alatt eszébe jutott minden, ami félelemre adhat okot. 

- Ide kell bemennie. A sátorban fogja megvárni, amíg sorra kerül. Mr. Bumfolt már bent van. Ő fogja elmondani maguknak, hogy mi a feladatuk. Sok sikert!

Brina maga sem tudta, mi lelte; a hirtelen rátörő félelem vagy Piton társasága volt rá ilyen nagy hatással, mindenesetre mielőtt a férfi sarkon fordulhatott volna, a lány a nyakába ugrott. Egy pillanatig tartott az egész, a meglepett Perselusnak ideje sem maradt arra, hogy bármit kezdjen a helyzettel, karjait esetlenül széttárta, miközben a lány őt szorongatta.

- Köszönöm - súgta bele Brina Piton talárjába, melybe egy pillanatig beletemette az arcát. Az enyhe fenyőillat, és a másik, amit jobb kifejezés híján csak nyáréj-ként tudott megnevezni, még akkor is kísértette, mikor elengedve Pitont, egy ugrással a földön termett, és csak úgy berontott a sátorba, hátra se nézve, hogy a férfi elment-e, vagy még mindig ott áll megkövülten. 

Fleur a sarokban üldögélt egy alacsony széken, nyugalma mostanra semmivé foszlott - sápadt volt, és láthatóan szorongott. Lucien a szokásosnál is kifürkészhetetlenebb arccal bámult maga elé, amiből Brina arra következtetett, hogy nála ez a feszültség jele, mindenesetre megeresztett egy halvány mosolyt a belépő lány felé. Neville fel-alá járkált a sátorban. 

- Nagyszerű! - kiáltott fel lelkesen Bumfolt, mikor megpillantotta Brinát. - Végre együtt a hősök csapata! Megvárjuk, amíg a közönség bevonul a nézőtérre, aztán az orrotok alá dugom ezt a kis zsákot, amiből kihúzzátok majd annak a... valaminek a kicsinyített mását, amivel szembe kell néznetek. Mert ugyebár négyféle ilyen valami van. És még egy dolgot el akartam mondani... Ja igen, magát a feladatot... Meg kell szereznetek az aranytojást!

Lucien bólintott egyet, aztán tovább sétált fel-alá, Fleur egyáltalán nem reagált Bumfolt szavaira. Brina odalépett Neville-hez.

- Nyugodj le, tudod a varázslatot - súgta oda neki megnyugtatónak szánt hangon. 

- Könnyen mondod, te legalább önként jelentkeztél erre a rémálomra! - motyogta a fiú hisztérikusan. 

- Nem lesz semmi baj - szorította meg a lány Neville vállát. Felhangzott a nézőtérre bevonuló diáksereg zsivalya. Nevetgélve, tréfálkozva haladtak el a sátor mellett. Brina úgy érezte, világok választják el ezektől az emberektől. De mire ezt végiggondolta, Bumfolt már nyitotta is a selyemzsákocskát. 

- Kezdjen a legidősebb - szólt, Fleur Delacour felé nyújtva a zsák száját. A lány belenyúlt, és remegő kezében egy walesi zöldsárkány kicsiny mása ficánkolt. Az apró szörnyeteg nyakában lógó táblán kettes szám virított. Fleur arca nem árult el meglepetést, inkább eltökéltséget sugárzott; Madame Maxime biztosan beavatta abba, hogy mi lesz a próba. 

Lucien kínai gömblángsárkányt húzott ki, Neville pedig egy svéd sróforrút. Brinának jutott a magyar mennydörgő, amely négyes számot viselt. 

- Ezzel is megvolnánk - szólt elégedetten Bumfolt. - Most már tudjátok, kinek melyik sárkány jut, a számok pedig elárulják, milyen sorrendben fogunk behívni benneteket. Most sajnos el kell búcsúznom, mert én kommentálom az eseményeket. Neville fiam, te leszel az első úgyis, kijönnél egy szóra? 

- Öö... persze - motyogta Neville halálra vált arccal, amely enhye zöldes színt öltött. 

- Sok sikert! - kiáltott még utána Brina. Neville még visszafordult, és egy reszketeg mosolyt eresztett meg felé, de utána végleg kilépett a sátorból. Néhány perc múlva felzúgott a tömeg, jelezve, hogy Neville belépett a kifutóba, és találkozott a minisárkány élő másával...

Brina nem hitte volna, hogy ennyire szörnyű lesz ott ülni, és hallgatni a zajokat. A nézők sikoltoztak... ordítottak... felhördültek, a lány pedig csak találgatni tudott, mégis mi történhet legjobb barátjával. Fleur átvette Neville szerepét, és most már ő járkált körbe-körbe a sátorban. Az egészben a legrosszabb a kommentár volt; Bumfolt szavait hallgatva rémisztő képek rajzolódtak ki Brina szemei előtt...

- Húúú, ez egy hajszálon múlott... Vakmerő fiatalember, azt meg kell hagyni, de még milyen vakmerő... Nagyon ügyes próbálkozás! Kár, hogy nem sikerült...

Aztán úgy tizenöt perc múltán a közönség egyszerre őrjöngő ünneplésbe kezdett; Neville-nek sikerült megszereznie az aranytojást. A pontokat Bumfolt azonban nem hirdette ki hangosan. 

- Még három bajnok van hátra! - rikkantotta Bumfolt az újabb sípszónál. - Delacour kisasszonyt kérjük a küzdőtérre!

Fleur reszketett, mint a nyárfalevél. Felszegett fejjel, pálcáját görcsösen szorongatva indult el a sátor kijárata felé. 

- Hajrá, Fleur! - kiáltotta még utána Brina, mire a kilépő lánytól egy biccentést kapott válaszul. 

Már csak Brina és Lucien maradtak a sátorban. A lány egy padon gubbasztott, s nemsokára a másik is letelepedett mellé. Némán ültek egymás mellett; Brina érezte, hogy a fiú akar mondani valamit neki, de túl ideges hozzá, hogy kinyögje. Ludo Bumfolt kommentárja sem segített a helyzeten. 

- Hohó, ez nem volt valami szerencsés húzás! - harsogta kaján élvezettel Bumfolt. - Éééés...majdnem!... Most óvatosan.... aj, de kár, pedig már majdnem elérte!

Tíz perccel később ismét felzúgott a taps... Fleur is kiállta hát a próbát. Aztán egy ideig csend volt, bizonyára pontozás zajlott, majd a nézők megont tapsoltak. Végül felhangzott a harmadik sípszó. 

- Lucien Lancov-ot várjuk a küzdőtérre! - hallatszott Bumfolt hangja. Lucien felállt, mielőtt kisétált volna a sátorból, hátranézett Brinára, de végül most se szólalt meg. Kilépett a sátorból, a lány pedig magára maradt. 

- Micsoda lélekjelenlét! - ordította Bumfolt. - Neki se kell a szomszédba mennie merészségért... és... igen, megszerezte a tojást!

Brina felállt. Felhangzott a sípszó. Lassan elindult a sátorból kifelé, s próbálta elnyomni a szorongását. Elhaladt a facsoport mellett, majd belépett a kifutó palánkjába vágott ajtón. 

Száz meg száz arc fordult felé, az aréna végében pedig a magyar mennydörgő várta. A közönség zúgott, ő pedig próbálta minden lélekjelenlétét visszanyerni. Széles, magabiztos mosolyt öltött magára, és magasba emelt karokkal fordult körbe az őrjöngő közönség előtt. Felemelte a pálcáját, és elkiáltotta magát:

- Invito - Nimbusz-Kétezerkettes!

Fogalma sem volt, mennyit kellett várni, neki szinte pillanatoknak tűntek, de lehettek percek is. Mindenesetre mikor suhogást hallott a háta mögül, már tudta, hogy a seprűje lesz az. Mikor megfordult, már ott lebegett előtte, derékmagasságban. 

Brina felpattant rá, és ahogy széles kört írt le a levegőben a seprűvel, megszűnt minden félelme. Úgy érezte magát, mintha ez is csak egy kviddicsmeccs lenne. A sárkány pedig az ellenfele, kinek mellső lábai közt ott is volt az aranytojás...

Zuhanni kezdett, a mennydörgő feje követte. Tudta, mire készül a sárkány, és még azelőtt a magasba rántotta seprűjét, hogy a lángcsóva eltalálta volna. 

- Micsoda parádés repülés! - kiáltott fel Bumfolt, túlharsogva a tömeg sikolyokkal tarkított moraját. - Figyeled a konkurenciát, kedves Neville Longbottom?

Brina leírt egy kört a sárkány feje fölött, majd ismét zuhanrepülésbe ment át. Egy darabig ügyesen kikerülte az állat tüskés farkát, de egy éles kanyarnál sikerült neki végigszántania a vállát, hosszan felhasítva a talárját is. Érezte a fájdalmat, a nézők rémült kiáltásait, de nem törődött vele...

Addig röpködött ide-oda, amíg a sárkány el nem rugaszkodott a földtől, s kitárva szárnyait, felágaskodott; ebben a pillanatban Brina a föld felé rántotta a Nimbusz-Kétezerkettes nyelét. Mielőtt a sárkány felfoghatta volna, mire is készült, a lány már mindkét kezével elengedte a seprűt, megragadta az aranytojást, s a következő pillanatban már száguldott is a horizont felé. 

Az aréna megtelt dörgő tapssal, és sok száz torokból előtörő üdvrivalgással. 

- Micsoda teljesítmény! Legutolsó bajnokunk szerezte meg leggyorsabban a tojást! - bömbölte Bumfolt. 

Brina megfordította a seprűjét, és a kifutó palánkjába vágott ajtót célozta meg, miközben a sárkányőrök a felbőszült mennydörgő felé szaladtak. Hagrid várta az ajtónál:

- Megcsináltad, Brina! - brummogta rekedten a vadőr. - Sikerült! Ráadásul a mennydörgő ellen! Charlie azt mondta róla, hogy az a legveszélyesebb!

- Köszönöm, Hagrid - mosolygott rá a lány fáradtan. Mintha csak most tudatosult volna benn a sikere ténye. 

- Jól van, McGalagony leharapja a fejem, ha most nem küldelek az elsősegély sátorba - terelte az említett hely felé Brinát. 

- Sárkányok! - sopánkodott Madam Pomfrey, mikor meglátta a véres talárban belépő lányt. Egy vászonfal mögött Brina megpillantotta Neville sziluettjét, aki nem szenvedhetett súlyos sérülést, ha ülni tudott. - Tavaly dementorok, idén sárkányok, kíváncsi vagyok, milyen szörnyeket cipelnek még ebbe az iskolába. Úgy látom, szerencséd volt, nem túl mély a seb... De azért ki kell tisztítanom, mielőtt behegesztem. 

- Neville! Megcsináltad! - kurjantott át a barátjának, aki erre megkerülve a vászonfalat, leült Brina mellé egy székre. A sebtisztítás nem volt kellemes, viszont a behegesztés művelete gyors és fájdalommentes volt.

- Igen - mosolygott fáradtan a fiú. - Viszont fogadok, hogy neked a nyomodba sem értem. 

- Sérülések terén biztosan nem - vigyorgott rá a lány fájdalmasan.

- Longbottom, elmúlt már a fájdalom? - kérte számon Madame Pomfrey. - Dursley, te is még egy percig a fenekeden maradsz! Aztán majd kimehetsz megnézni a pontjaidat - azzal a javasasszony kiment, megnézni a másik kettő bajnokot. 

- Tényleg, veled meg mi történt? - kérdezett rá Brina. 

- Kicsit odapörkölt nekem a sróforrú - vont vállat Neville. Ekkor Hermione és Ron rontott be a sátorba. 

- Szuperek voltatok! Komolyan, mindketten fantasztikusan csináltátok! - sipította Hermione. Ron azonban falfehéren bámult Neville-re:

- Neville! - szólalt meg komolyan. - Nem tudom, ki dobta be a neved a serlegbe... de az a valaki a vesztedre tör!

- Látom, végre felfogtad... - dörmögte Neville. - Elég sokáig tartott. 

Hermione és Brina nyugtalanul néztek egymásra, majd a két fiúra. Ron tétován kinyitotta a száját, de még mielőtt megszólalhatott volna, Neville vágott bele:

- Semmi gond... Felejtsük el. 

- Nem, Neville - felelte Ron. - Elismerem, hogy...

- Felejtsük el. 

- Brina, te is megnyugodtál? - folytatta Ron. 

- Az előbb küzdöttem meg egy sárkánnyal! Hagyjál! - morgott rá a fiúra, még mindig sérelmezve a veszekedésüket. 

- Ezek szerint nem... - jegyezte meg Neville szórakozottan. - De meg kell hagyni, nagyot tud ütni...

- Az biztos... - vigyorodott el zavartan Ron, azzal megintcsak Neville felé fordult. - Figyelj, őszinte szeretnék lenni, nincs bajom veled. Bocsánatot szeretnék kérni. Tudod, nem lépnék a gégédbe, csak kicsit ingerült voltam. Ugye megérted?

- Aha - mosolygott rá Neville, miközben a négyes elindult kifelé, megtekinteni a pontszámokat. - De te tényleg hülyén nézel ki - jegyezte meg a fiú elfolytott mosollyal Ronra sandítva. Mindketten elröhögték magukat, Hermione és Brina pedig csak a szemüket forgatták mosolyogva.

- Ti voltatok a legjobbak, ez teljesen világos! Nyomotokba se ért senki - mesélte Ron lelkesen. - Lancov elég furán csinálta... elvarázsolt egy nagy követ, átváltoztatta kutyává. Azt akarta, hogy a sárkány őt támadja meg, ne őt. Mondjuk ez a kőből kutya dolog elég jól nézett ki, és végül is bejött a trükk, mert megszerezte a tojást, de közben kapott rendesen a sárkánytól... mert hogy annak is volt esze, és az utolsó pillanatban rájött, hogy mégse a labradorra kéne nyomulnia, úgyhogy elég rondán odapörkölt Lancov-nak... Aztán Fleur jött, aki ilyen hipnózisos izét próbált, szóval el akarta kábítani a sárkányt. Elég jól is csinálta, mert elálmosodott meg minden, de aztán horkolni kezdett, és iszonyú láng jött az orrából. Fleurnek meg meggyulladt tőle a talárja. Mondjuk nem volt nagyon ciki, mert rögtön nyomott rá egy locsolóbűbájt, és el is tudta oltani magát...

Megérkeztek a palánkhoz, s Ron szünetet tartott, hogy lélegzethez jusson. Az első zsűritag, Madam Maxime, a magasba emelte a pálcáját; hosszú, ezüstszínű szalag kanyarodott a levegőbe, s egy nagy nyolcas szám lett belőle. 

- Egész jó - kiabálta Ron, túlharsogva a közönség tapsát. - Biztos a sérülésed miatt vont le két pontot...

Most Kupor következett. Ő egy kilences számot lőtt fel a magasba. 

- Te, ez egyre jobb! - rikkantotta Neville, és hátba vágta Brinát. 

A következő zsűritag, Ludo Bumfolt, ugyancsak kilenc pontot adott. Aztán Dumbledore következett, tíz ponttal. 

- Tíz? - hüledezett Brina. - De hát megsérültem... Miért csinálja ezt?

- Nem mindegy? Örülj neki! - lelkendezett Hermione. Utolsóként Karkarov emelte fel a pálcáját. Várt egy pillanatot, aztán ő is fellőtt egy számot - egy négyest. 

- Micsoda?! - tajtékzott Ron. - Négy? Te, elfogult csaló, gengszter, szélhámos! Lancov-nak tíz pontot adtál!

- Holtversenyben vezettek, Sabrina! Te és Neville! - ezt az információt Charlie Weasley hozta; odasietett hozzájuk, akik útközben elindultak a kastély felé. - Figyeljetek, most rohannom kell, mert megesküdtem anyának, hogy írok neki, amint túl vagyunk a dolgon... de ez valami hihetetlen volt, srácok! Ja igen, és arra kértek, szóljak nektek, hogy maradjatok még egy percig... Bumfolt mondani akar nektek valamit. A bajnokok sátrában vár titeket. 

Brina és Neville visszamentek a sátorba, ami most már sokkal barátságosabb helynek tűnt, mint egy órával korábban. Fleur és Lucien együtt léptek be a sátorba. A durmstrangos fél arcát narancssárga krém borította, feltehetőleg égési sebet gyógyító balzsam, de azért rámosolygott Brinára:

- Jó voltál, Sabrina. 

- Te is - felelte pillanatnyi habozás után a lány. Először valamiért be akart szólni a fiúnak, de végül úgy döntött, kedves lesz. - Viszont nem olyan jó, mint Fleur - fordult a francia lány felé. - Milyen átkor használtál?

Azzal Fleur és Brina elkezdett beszélgetni a próbáról, viszont pár perc múlva Bumfolt rontott be a sátorba:

- Na! Gyorsan elmondok pár dolgot. Bőven lesz időtök kipihenni magatokat, mert a második próba február huszonnegyedikén reggel fél tízkor kezdődik. De hogy addig se unatkozzatok, kaptok egy kis házi feladatot. Ha alaposan megnézitek azokat az aranytojásokat, láthatjátok, hogy ki lehet nyitni őket... ott, ni, ott van rajta a kis pánt. Na más most... A tojás egy rávezető dolgot rejt, amiből, ha okosak vagytok, kitalálhatjátok, mi lesz a második feladat, és akkor fel tudtok rá készülni. Világos? Biztos? Akkor nem is szaporítom tovább a szót. 

- Siess, Brina, kezdődik a győzelmi bulid! - sürgette őt a lelkes Millicent, miközben mardekáros barátnőivel sétáltak a pince felé. 

És valóban, mikor beléptek a Mardekár klubhelyiségébe, ott ismét lelkes taps és üdvrivalgás fogadta Brinát. Minden vízszintes felületet üvegek foglaltak el, de vödörszámra kínálgatta magát a vajsör, lángnyelv whisky és kannás bor is. Marcus Flint és Adrian Pucey a vállukra vették a lányt, aki felemelte két kézzel az aranytojást, és a feje fölé emelve megmutatta mindenkinek. 

- Nyisd ki, Brina, nézzünk bele! - kiáltotta Pansy. 

- Így van, nyisd ki a tojást! - visszhangozták többen is a közelben. 

- Mi legyen, kinyissam? - tette fel a költői kérdést a lány, mire morajló igenlés volt a válasz mindenkitől. - Biztos akarjátok? - feszítette tovább a húrt, mire még nagyobb zúgásban törtek ki a mardekárosok. Erre már beledugta körmeit az aranyhéjon körbefutó szűk hézagba, és felfeszítette. 

Az aranytojás belül üreges volt ugyan, de nem volt benne semmi - viszont abban a pillanatban, hogy kinyitotta, panaszos, süvöltő visítás töltötte be a helyiséget. 

- Csukd be! - ordította Millicent, fülére tapasztva a tenyerét. Brinának nem kellett kétszer mondani. 

- Ez meg mi volt? - Daphne Greengrass csodálkozva meredt a tojásra. - A sikítószellemeknek van ilyen hangjuk... Brina, lehet, hogy legközelebb egy kísérteten kell átkaszabolnod magad?

Brina mindenesetre nem törődött jelenleg azzal, hogy három hónap múlva mi ellen kell kiállnia. Úgy volt vele, a holnap majd aggódik magáért. Ezt a napot az ünneplés jegyében akarta eltölteni. A szobatársaival együtt felment a hálószobájukba átöltözni, ugyanis mikor a durmstrangos fiúk is beözönlöttek a klubhelyiségbe, rájött, hogy itt bizony nagyobb buli lesz, mint azt hitte.

A zene már felhallatszott a hálókörletbe is, így tudta, mihez kell tartania magát. Magára öltve a falatnyi vérvörös, latex miniruhát, és Pansy legkurvásabb combcsizmáját, méltónak érezte magát a szórakozásra. Mikor szobatársai is készen lettek, együtt vonultak be a klubhelyiségbe.

Mondani sem kell, az öt, igen ledér lány megjelenése nem volt feltűnésmentes. Minden fej feléjük fordult, de pont ez volt a céljuk. Némelyik fiú pajzán mosolyát látva felsejlett benne, hogy lehet a tervezettnél kicsit többet kell majd felöntenie a garatra, ha el akarja felejteni erkölcseit. A zöld hangulatvilágítással bevont terem megtelt becsípett tinikkel, és olyan zenével, amitől életre kelt benne a belső szajha.

Traceyvel épp a puncsostál fölött álltak neki az alapozásnak az első pohárka kitudja-miből-kevert löttyel, mikor valaki hátulról átölelte a derekát. Először majdnem lecsapta az illetőt, de utána észrevette, hogy Lucien az, és ez valamilyen oknál fogva megnyugtatta. 

- Mindenki téged néz - szinte dorombolta a nyakába Lucien.

- Szerinted nem tudom? - vigyorodott el a lány. Azzal kislisszanva a fiú karjai közül, egyenesen a táncoló tömegbe vetette magát, már ha táncnak lehetett nevezni azt a vonaglást. Lucient ilyen könnyedén azonban nem lehetett lerázni, és ezt Brina is nagyon jól tudta. A fiú ismét árnyékként követte. 

Időnként, vagyis egyre gyakrabban el-el vergődtek az italos asztalig, ahol Brina lehúzott egy-két pohárral abból a löttyből. Akart egy estét, mikor elfelejtheti minden gondját-baját, az egész Trimágus Tusát, és ha ez azzal jár, hogy seggrészegre issza magát, állt elébe. Amúgyis, mégiscsak egy iskolában voltak, nem történhetett vele semmi katasztrofális. Legalábbis remélte.

Nem tudta, hányadik ital után engedte el magát annyira, hogy Lucien karjaiba táncolt - szó szerint, és engedte, hogy a srác a nyakát csókolgassa. Épp elég ittas állapotban volt már ahhoz, hogy elfelejtse Sirius figyelmeztetését, miszerint vigyázzon a Durmstrang bajnokával...

- A barátod kicsit ideges - zökkentette ki őt Lucien, és kis idő múlva ő is megpillantotta a feléjük közeledő dühödt fiút. Hogy ő mit keresett itt, azt végképp nem tudta. Brina önérzetes része nem akarta, hogy barátja ilyen állapotban lássa, viszont a lány már elért arra az ittassági pontra, hogy ez a része el is hallgatott nemsoká.

- Ti mégis mit...? - fakadt ki Ron feldúltan, jó hangosan, hogy a dübörgő zenén keresztül is meghallják őt. Nos igen, a lánynak nehezére esett megfékezni mozgását így hirtelen, Ronnak pedig végig kellett néznie, ahogy szemérmetlenül Lucienhez dörgölőzik. - Mégis mi ez a ruha? - mérte végig szemrehányóan, és az egész arca piros színt öltött, mintha lángolna. - Egy falkányi kiéhezett durmstrangos srác bámul téged!

- Pont azért jöttünk, hogy erősítsük a nemzetek közti barátságot! - duruzsolta Lucien egy ragadozó mosolyával. Brina eközben odabotladozott Ronhoz, és átkarolva a nyakát, a kijárat felé akarta terelni. Hogy a griffendéles hogyan jutott be ide, az rejtély volt. 

- Te hagytad, hogy leigya magát? - fordult Ron Lucienhez, aki ugyanolyan idétlenül vigyorgott már, mint a lány, és a győztesek tekintetével nézett le a vörösre.

- Jaj, ne légy már ünneprontó! Nem tehetek róla, hogy a Griffendél nem rendez ilyen jó bulikat - felelte durcásan lebiggyesztett ajakkal Brina. Nem volt ínyére, hogy a barátja csak úgy hívatlanul beállít, és elkezd neki szentbeszédet tartani. - Engedd el magad te is! Tessék, ez a lötty isteni! - nyomott a kezébe egy pohárral, az asztal mellé érve.

- Nekem aztán nem kell! - csattant fel, mire Brina vállat vonva lehúzta egy hajtásra az italt. - Én soha nem hagytam volna, hogy így... - füstölgött, és megragadta a lány karját, mielőtt újabb kört önt magának. - Most elviszlek innen, mielőtt még nagyobb hülyeséget csinálsz!

- Woah, baby, lassíts! - torpant meg, kitépve a karját a másik szorításából. - Nem megyek sehová! Én élvezni fogom az éjjelt, és neked is ezt ajánlom - biccentett oda a megszólításon megbotránkozó barátjához. Értette ő, hogy nem akarja a fiú, hogy random srácokkal enyelegjen, de Brina szerint nem volt ebben semmi rossz. Elvégre volt mit ünnepelnie. 

- Brina, nem fogom tétlenül nézni, ahogy végigmegy rajtad a fél iskola - ragadta meg a lány derekát, aki eredetileg el akart lépni mellette, de végül majdnem ráesett Ronra. Brina kótyagosan a nyaka köré fonta a karját, és egy centi választotta el az arcukat, mikor odafordult hozzá:

- Ron - lehelte alkoholmámorban úszva. - tulajdonképpen miért jöttél ide? Nem akkor kell ám észbe kapni, mikor már másokkal vagyok! Inkább ünnepelj te is!

Még mielőtt Ron válaszolhatott volna, Brina elengedte a fiú nyakát, és kitépve magát az érintéséből, már tova is pördült a tömegben. Nem találta meg Lucient, helyette azonban valahogy a szintén elég ittas állapotban lévő Adriennél kötött ki. Nem söpörte le magáról a tapogató kezeket, sőt, szinte belesimult az érintésébe.

Nem is tudta, hogy tekeregtek el egészen a helyes durmstrangos fiúkig. Viszont nem bánta ezt, ugyanis kitörő örömmel fogadták őket, és a Brina tudatát átvevő perverzen vigyorgó démont nem érdekelte, hogy Lucien, Adrian, vagy maga a sírjából kikászálódó Mardekár Malazár csókolja a nyakát.

Egy kis idő, és annál több ital után már valóban nem volt tudatában, kivel smárol. Adrian és a névtelen, durmstrangos Adoniszok után valahogy Marcus Flint karjaiban kötött ki. Ő sem tudta, hogyan, mert kezdtek összefolyni már az emberek. Mikor Marcus alkoholtól bűzlő ajka az övére tapadt, maga sem értette, miért viszonozta, inkább ráfogta a sötétre, amiben mindenki jobban nézett ki.

Ráadásul az alkohol előhozta belőle a vágyait, így még akkor sem tiltakozott, mikor a fiú keze a szemérmes részeire tévedt. Bár nem indult be attól, hogy belemarkoltak a seggébe, ennek az új, lotyó énének ez is jobb volt a semminél. Természetesen nem akarta Marcussal elveszíteni, mattrészegen - bár lehet, hogy arra az aktusra jobb is, ha nem emlékezne. Viszont nem volt abban a tudatállapotban, hogy ezt eldöntse. A teste helyette hozta meg a döntéseket, és a következő, amire feleszmélt, hogy egymást tapogatva és csókolva, de elvergődtek a fiúk hálókörletének bejáratához. Mintha Brina józan esze jelenlétét mutatta volna egy pillanatig, ugyanis pánikba esett, és az elméjében felkiáltott egy elborzadó, undorodó hang: MARCUS FLINT?!!??

- Hová, hová? - jelent meg szinte a semmiből Piton, bár lehet csak ő nem vette észre. Ennyire még nem örült az öreg denevérnek! Az ajtót elállva nem engedte föl őket, helyette ingerülten Marcusra dörrent: - Bűzlik a lángnyelv whisky-től, Flint! Dursley, maga meg mindjárt elájul az alkoholmérgezéstől! - azzal karon ragadta az ingatag lábakon álló Brinát, és maga után próbálta húzni.

- Büntetőmunkára megyünk, tanár úr? - vihorászta.

- Elég büntetés lesz magának erre visszaemlékezni holnap - morogta válaszul a férfi.

A lány azonban olyan ittas volt már, hogy kész csoda volt, hogy járni tudott egyáltalán. Ezt nem könnyítette meg a magassarkú combcsizma sem, amit az éjjel alatt nem most először küldött el melegebb tájakra. Ugyanis a bokája gondolt egyet, és kinyeklett oldalra, elérve, hogy Sabrina egyenest Piton oldalának essen. A bájitaltantanár ekkor határozta el, hogy gyorsabb megoldás, ha a jól megszokott módon, inkább a vállára veti a lányt, ahelyett, hogy megvárná, amíg utána bócorog.

Brina először nem is tudta, mi történik, mikor hirtelen Piton megragadta a derekánál fogva. Egy pillanatig felébredt benne a remény, hogy végre észrevette őt a férfi. Ezt is nyilván csak részegen gondolhatta komolyan, mert Piton nyilván nem egy diáksereg szeme láttára fog rámozdulni. Na meg a professzor soha nem használná ki azt, hogy hullarészeg a lány.

A következő, amit észlelt, hogy megfordult vele a világ, de szó szerint. Az egyik pillanatban még Pitonnal szemben állt bugyután vigyorogva, arcán ocsmányul elkenődött vörös rúzzsal. Aztán Perselus egy határozott mozdulattal feldobta a vállára, akárcsak elsőben, ő pedig máris fejjel lefelé lógott a hátán. Ez az eset annyiban is különbözött attól, hogy immár elég romlott volt ahhoz, hogy a combján időző kezek érintésétől egészen piszkos gondolatai támadjanak. Pedig jól tudta, hogy Piton csak azért ér hozzá, mert meg kell tartania ahhoz, hogy ne zúgjon le a padlóra. Azonban ebben a kiéhezett állapotban szemezni Piton seggével, ráadásul részegen...

- De jó segge van, tanár úr! Hát miért nem tesi tanár lett? - röhögte, miközben rácsapott Piton fenekére. A professzor érezhetően megfeszült, feltehetőleg a dühtől, mert hangja nem csengett valami nyugodtan:

- Még egy ilyen, Dursley, és itt hagyom a hiénáknak!

Azonban Brina ezen is csak röhögött, ahogy diáktársai is, akik közt keresztül vonszolta a professzor. A tudata egy eldugott zugában tudta, hogy a miniruhája valószínűleg felcsúszott, rálátást engedve szemérmes részeire, de tekintve, hogy aznap vett fel alsóneműt, és még mindig mattrészeg volt, nem érdekelte. A mellei is megadták magukat a gravitációnak, és még jobban kibuggyantak a ruhából. Eközben kezdte magát tényleg szarul érezni, amin nem segített az sem, hogy fejjel lefelé lógott.

- Tanár úr - nyökögte elfúló hangon. - Tegyen le, ha nem akarja, hogy lehányjam a seggét.

Ekkor már a klubhelyiség ajtaja előtt voltak, ezt is csak most vette észre. Alighogy Piton letette őt, megfordult vele a világ. A gyomrának tényleg nem tett jót ez a sok forgás: térdre esett, és kiadta magából a gyomra tartalmát. Még szerencse, hogy Piton lankadatlan ébersége nem hagyott ki ezen az éjjel sem, ugyanis még időben hátrafogta Brina haját. Egy pillanatra ő maga is nehezen hitte el, hogy épp beszámíthatatlan állapotban okád a Roxfortban, miközben Piton fogja a haját. Ha valaki tegnap azt mondta volna neki, ez lesz a ma éjjeli programja az első próba után, kiröhögi.

Elég szerencsétlenül érezte magát: akárhányszor azt hitte, ennyi, vége volt, jött még egy adag. Beletelt egy időbe, mire kiürült a gyomra. Egy arra álldogáló srác hosszú talárjába törölte a száját, anélkül, hogy lebukott volna. Remegő térdekkel állt fel, de Piton - aki rejtély volt számára, miért nem hagyta ott eddig - átkarolva a derekát, megakadályozta, hogy összeessen.

Kilépve a klubhelyiségből, fogalma sem volt róla, hová mennek. Fohászkodott, hogy a gyengélkedőre, mert nem akarta, hogy Madam Pomfrey ilyen állapotban lássa. Viszont nem volt abban a helyzetben, hogy nagyon ellenkezzen. Piton vállának dőlt a kimerültségtől, és bár soha nem volt részeg ezelőtt, volt egy olyan sejtése, most jön az érzelgős része a dolognak, ugyanis mielőtt gondolkodhatott volna, ez csúszott ki a száján:

- Bárcsak elmondhatnám magának, mennyire szeretem - motyogta a vállába, alighogy kiléptek a klubhelyiségből. Még hallották a zenét és a diákok moraját.

- Ez a minimum amit elvárok, azok után, amit tettem magáért - morogta válaszul Perselus.

- Olyan jó, hogy nem takargatja a mellkasát - búgta Brina, majdnem rádőlve a mellkasára, amit szokásos talárja fedett. - Ez a puncs halálos volt. Ne engedje, hogy még egyszer ennyit igyak!

- Nem presztrálhatom folyamatosan, Dursley!

- Miért nem? - nyújtotta el az utolsó szót a lány. - Hát nem szeret? - nézett fel rá kiskutya-tekintettel, már amennyire tellett tőle.

- Maga is tudja, hogy nem azért mentettem ki a részeg Marcus Flint karmai közül, és viszem a saját lakosztályomba felgyógyulni, mert utálom! - horkant föl Piton irónikusan. - Ha otthagyom, még képes és visszamegy vele enyelegni. Azt pedig végképp nem hagyhatom, hogy megrontsák!

- Honnan tudja, hogy már nem rontottak meg? - vigyorgott fel a férfira, aki nagy szemeket meresztve bámult le rá.

- Ezt meg se hallottam - vágta rá dacosan Perselus, mint aki bele se akar gondolni ebbe a lehetőségbe.

- Miért nem a gyengélkedőbe visz? - nyökögte a lány, nagyokat pislogva.

- Akarja? - kérdezett vissza gúnyosan Piton.

- Nem - vágta rá gyorsan Brina.

- Gondoltam, hogy nem akarja szégyenét még több emberrel megosztani. Viszont nem hagyhatom egyedül, hogy még több hülyeséget csináljon, vagy csináljanak magával.

Piton lakosztályába érve Brinának nem volt lélekjelenléte körbenézni, a nappaliba érve egyből leroskadt a fekete bőrkanapéra, amelyet mintha csak egy pornóból szalasztottak volna. Az utolsó, amit észlelt, mielőtt elaludt volna, hogy Piton leveszi a talárját, és betakarja őt.