A mardekárosok levonultak a bejárati lépcsőn, és felsorakoztak az ajtó előtt. Hűvös, tiszta este volt, lassan már feltűnt a Tiltott Rengeteg fái közt a hold. 

- Mindjárt hat óra - lelkendezett Millicent. - Mariust fel fogjátok ismerni úgyis, neki van a legszebb haja! Majd bemutatlak neki titeket, biztos imádni fogjátok!

- Igen, jöhetne is már - morogta Brina, aki lassan átfázott már, de a kastélyparkban még mindig nem látták semmi nyomát a mozgásnak. 

- Biztos valami botrányos belépőre készülnek - dünnyögte Pansy.

- Lám csak! - kiáltott fel ekkor Dumbledore, aki a leghátsó sorban állt, a többi tanár között. - Ha jól látom, közeledik a Beauxbatons delegációja!

- Hol? - hallatszott innen is, onnan is a kérdés, s a diákok ahányan voltak, annyifelé tekintgettek.

- Ott! - kiáltotta egy fiú, a Tiltott Rengeteg felé mutatva. 

A mélykék égen valóban közeledett valami - méghozzá nem is lassan. Ahogy közelebb ért, ki tudták venni, hogy az egy halványkék lovaskocsi. Az égi tüneményt tucatnyi, elefánt méretű szárnyas ló húzta. Mikor földet értek, a legmagasabb nő szállt ki belőle, akit valaha is láttak. Őt világoskék selyemtaláros diákjai követték, akik láthatólag reszkettek a hidegtől. 

- Megmondtam, hogy nem bírják ki, hogy ne vágjanak fel - sóhajtotta Pansy a szemét forgatva. 

- Kíváncsi vagyok, ezek után a durmstrangosok mivel érkeznek... - jegyezte meg Brina.

Dumbledore, és a Beauxbatons igazgatónője, aki mint megtudták, Madame Maxime névre hallgatott, vidáman elcsevegtek, amíg a diákok egyre türelmetlenebben várakoztak a hidegben, ami a sötétedéssel együtt fokozódott. 

- Ti is halljátok? - kérdezte egyszer csak Tracey. 

Brina a fülét hegyezte. Valahonnan a sötétből távoli, furcsa zaj szűrődött feléjük: tompa morajlás és zúgás keveréke. 

- A tó! - kiáltott fel Adrian. - Nézzétek a tavat! 

Egyre nagyobb hullámok mosták a partot, azután a tó közepe egyszercsak örvényleni kezdett, és előbukkant egy hajótest. Alig egy perccel később már le is horgonyzott, és palló csapódott a partnak. Millicent izgatottan rángatta barátnői karját, hogy figyeljék a kiszálló diákokat. Brinának őszintén szólva mindannyian ugyanúgy festettek, széles tömbszerű sziluettjükkel. Már azt hitte, egy iskolányi Crak és Monstro érkezett, mikor észrevette, hogy szőrrel borított bundaköpenyük miatt tűnnek ilyen masszívnak. 

- Nézzétek! Nézzétek, ott van! Karkarov mellett! - sivította Millicent, vad karmozdulatokkal szemléltetve nekik barátja tartózkodási helyét. A Durmstrang igazgatója mellett valóban ott állt egy feltűnően alacsony fiú, akinek arca olyan szép volt, akár egy porcelánbabáé. Hosszú, hullámos haja aranybarnán terült szét a bundaköpenyén. 

- Brina, ez Krum! Ez Krum! - lelkendezett Tracey. A Karkarovhoz lépő fiú valóban a híres kviddicsjátékos volt. A tömegen izgatott suttogás futott végig, ahogy mindenki észrevette őt. 

Azonban Brinának máson akadt meg a szeme. A Viktort követő alak arcát még ilyen távolságból sem tudta összetéveszteni senkiével. Ugyanaz a srác volt, aki a Világkupán kimentette őt a tömegből. 

- Millicent már nagyon sokat mesélt rólatok, örülök, hogy megismerkedtünk - mosolygott Tracey-re és Brinára Marius, aki Millicent oldalán foglalt helyet. Dumbledore elsorolta a szokásos mondókát, hogy mindenki jól gondolja meg, jelentkezik-e, továbbá megosztotta a diákokkal, hogy hogyan is kell ezt megtenni, ha valaki mégis erre vetemedne. Azonban monológja után folytatódhatott a lakoma. 

Sabrina bármennyire is örült neki, hogy megismerheti végre Millicent pasiját, mégis más kötötte le a figyelmét. Viktor Krum és Draco Malfoy között ugyanis pont az a fiú ült, akihez a Világkupán volt szerencséje. Bár néhányszor találkozott a tekintetük, de különösebb dolog nem történt, ami Brina saját meglepetésére is, de igencsak feldühítette. A mardekáros lányok közül többen is körülötte legyeskedtek, és a fiú mindegyik nyomulását csak udvarias, kifürkészhetetlen mosollyal fogadta. Majdnem ugyanannyira rajongtak érte, mint Marius hercegért, vagy Viktor Krumért, a legendás kviddicsjátékosért. Brinának el kellett ismernie, nem nézett ki rosszul, de azért túlzásnak találta, hogy egy félistenként kezelik.

- Vladislav Poljakov - rázott kezet Marcus Flint egy durmstrangos fiúval Brináékkal szemközt. A srácnak hosszú, hullámos fekete haja volt, és gyér szakállkezdemény burjánzott az állán. - Ne lepődj meg, gecire be vagyok baszva.

- Aztán mit ittál, Vladislav? - kérdezett rá Marcus. 

- Oh, egy kis könnyed koktél, vágod: sör, bor, whisky, hubi összeöntve - röhögött a durmstrangos. - De még csak bemelegítek öregem, fiatal még az este, nem igaz? - azzal a kezében tartott pohárból egy mozdulattal ki is löttyintette a "koktél" felét. Egyenesen a másik oldalán ülő Adrian-t öntötte le. - Hát menj már odébb, hadd folyjon le nyugodtan a pia! Aztán este, mikor beindul a buli, tudod mivel kell megspékelni ezt az egészet? Egy jó nővel, geci, összefeküdni vele, a kurva életbe! 

- Nézzél körül a Roxfortban, sok jó nő van! - válaszolta Marcus, körbesandítva. 

- Azt látom - vágta rá Vladislav, azzal az előtte ülő Brinára emelte a tekintetét. -  ez is kedvemre való kis szutyok. 

- Na, csak őt ne ismerd meg, az nem válik a javadra - nevetgélt Marcus, pajzánul végigmérve a lányt. Brinában ekkor ment fel a pumpa végleg. 

- Emlékszel még az ígéretemre, Marcus, hogy hová fogom dugni azt az ütőt, ha továbbra is baszogatsz? - mosolygott tettetett szívélyességgel a csapatkapitányra.

- Csíp engem, geci, látod? - fordult a durmstrangoshoz Flint. - Na és ez itt bazdmeg, fiú vagy lány? - nézett Mariusra. Erre Millicent olyan dühvel pattant fel, hogy kis híján ráborította az asztalt Marcusra. 

- Nyugodj meg, szívem, ezt gyakran megkapom - tette Millicent karjára a kezét Marius, és jámbor arccal mosolygott. Persze a nagydarab lánynak ennyi nem volt elég, elküldte Marcust melegebb éghajlatra, olyan cifra káromkodással, hogy azt még Vladislav is megirigyelte. 

- Na, majd a buliban lenyugszunk, kurvajó lesz - bólogatott Vladislav. - Karkarov már délelőtt úgy be volt kúrva, mint a szar.

- És mi nem mehetünk? - kérdezte Marcus. 

- Szerinted nem lenne kurva feltűnő, ha a fél iskola elmenne a Durmstrang hajójába bulizni takarodó után? Mondd csak, azt akarod, hogy McGalagony levonjon ötezer pontot tőlünk? - csattant fel Brina. Mivel már a diákok elkezdtek kifelé szállingózni a nagyteremből, neki se kellett sok, hogy elinduljon Tracey-vel az oldalán a klubhelyiségbe. 

Másnap szombat volt, vagyis a roxfortos diákok akár két órával is tovább alhattak, mint más napokon. Brina mégis korán felébredt, hogy megnézze, kik dobják be a nevüket a serlegbe. Lunával álldogált a nagyteremben elhelyezett Tűz Serlegénél, körülbelül húsz diákkal együtt. A kőpadlón vékony aranyvonal húzódott, háromméteres sugarú kört vonva a serleg köré. 

- Bedobta már valaki a nevét? - szólította meg Brinát hirtelen Ron, mire a lány ugrott egyet meglepetésében. Nem is hallotta, mikor került ide a semmiből az összes griffendéles barátja. 

- Igen, az összes durmstrangos. A roxfortosok közül még senkit nem láttam - felelte, mikor végre össze tudta szedni magát, Ron szórakozott pillantásainak kereszttüzében. - De most már, hogy van közönségem, be is dobom a nevem - vette elő a zsebéből a már jó előre megírt cetlit, és vigyorogva meglobogtatta barátai orra előtt. 

- Biztos vagy benne? - kérdezte Harry aggodalmasan.

- Ezer százalékban! - húzta ki magát még jobban a mardekáros lány. 

- Ugyan, Harry, ne legyél kishitű, Brina simán elboldogulna a tusán - jegyezte meg Hermione. Eközben egyre többen érkeztek meg a nagyterembe, hogy jelentkezzenek, vagy nézzék a jelentkezőket. 

- Így van, te illesz oda - bólogatott Neville. - Én biztos felsülnék a próbákon... 

- Ne mondj ilyet, Neville, fogadok, hogy remekelnél a lámpalázad ellenére is! - veregette hátba a barátját Brina. - Na, én akkor bele is dobom a nevem - azzal megindult a serleget körbeölelő határvonal felé, de még mielőtt átléphette volna, Ron megragadta a kezét.

- Dobjuk bele együtt - mosolyodott el, feltartva egy cetlit a másik kezével. Brina hitetlenkedve megcsóválta a fejét, miközben vigyorgott, mint a vadalma. Azt hitte, Ron csak blöfföl, de hogy tényleg jelentkezik, pozitív csalódásként érte. 

Egymás kezét fogva lépték át a határvonalat, és egyszerre dobták bele a nevüket a Tűz Serlegébe. A tűz mindkét pergamenszeletnél pirosra színeződött, és szikrák pattantak ki belőle. Barátai sikerét látva, Harry kurjantott egyet vidáman, Luna tapsikolni kezdett, Hermione és Neville pedig csak mosolyogva figyelték őket. Nem is tudták, hogy mások pedig őket figyelik. 

- Kik azok ott hatan? - kérdezte a durmstrangos Lucien Lancov, sötét haját kisöpörve arcából, miközben a Tűz Serlege köré vont hatáskörből kilépő vörös hajú srácot és az ő kezét fogó mardekáros lányt bámulta, ahogy barátaik mellé érnek. 

- A Roxfort előkelősége - válaszolta keserű gúnnyal Draco Malfoy. - Ha a Roxfort a Reggeli Próféta lenne, mindig ők lennének a címlapon. Az ott, az Ron Weasley. Az egyik leghülyébb srác, akivel valaha is találkozni fogsz. Blaise egyszer mellette ült tavaly bűbájtanon...

- Megkérdezte, hogy betűzzük az Expecto-t - forgatta a szemét Blaise, aki Lucien másik oldalán ült. 

- Az a göndör, az Hermione Granger. Egész gazdag, mivel a szülei fogorvosok. Mindent tud, mindenkiről - folytatta Draco. 

- Ezért olyan nagy a haja. Tele van titkokkal - búgta Blaise sejtelmes hangon. 

- Az a szemüveges mellette, az Harry Potter. A legjobb barátom, a szerelmem, a tökéletesség élő szobra - sóhajtotta Draco. - Az a szőke lány mellettük, Lüke-Luna Lovegood, nagyon kattant. 

- Tavaly megkérdeztem tőle, hogy honnan veszi a füvet, mert azt hittem, csak be van állva mindig. Elkezdett valami irányringlóról beszélni, meg furmászokról, hogy be fogják szőni az agyam... - motyogta Blaise. Lucien arcáról egyetlen érzelmet sem lehetett volna leolvasni, még mindig.

- Az pedig mellette, Neville Longbottom, bár szerintem rájöttél. A kis kiválasztott - dörmögte bosszúsan Draco.

- A legnagyobb balfasz a világon - tette hozzá Blaise. 

- És végül az ördög megtestesülése: Sabrina Dursley. Ne tévesszen meg. Lehet annak látszik, mint a tipikus; gyönyörű, tökéletes, sárvérű csodagyerek. De valójában sokkal több ennél. Bár Longbottomon van a sebhely, ő az igazi kiválasztott, a sztár. A Roxfortban semmi nem történhet anélkül, hogy ő bele ne avatkozna, mindig úgy intézi, hogy ő legyen a reflektorfényben. Elsőben megszerezte a bölcsek kövét, másodikban megölte a baziliszkuszt, harmadikban megszöktette Sirius Blacket; habár ezt nem ismerte be. Ha ő lesz a Roxfort bajnoka, nem lesz könnyű dolgod. Hidegvérrel fog áttaposni rajtad. 

A halloweeni lakoma valahogy hosszabbnak és unalmasabbnak tűnt, mint az előző években. Mindenki izgett-mozgott, s egyre többen álltak fel, hogy megnézzék, eszik-e még Dumbledore; mind arra vártak, hogy kihirdessék a három bajnokot. 

Nagy sokára aztán elérkezett ez a pillanat is. Mikor Dumbledore felállt, néma csend lett. Ludo Bumfolt széles mosollyal integetett a diákoknak, Mr. Kupor viszont közönyös, szinte unott arcot vágott. 

- Nos, a serleg már majdnem készen áll rá, hogy meghozza döntését - szólt Dumbledore. - Becslésem szerint még egy percre van szüksége. Addig is megkérem a leendő bajnokokat, hogy nevük kihirdetése után fáradjanak ide a terem végébe, haladjanak el a tanári asztal előtt, és menjenek át a szomszéd helyiségbe - itt az asztal mögötti ajtóra mutatott - ,ahol megkapják majd az első utasításokat. 

Dumbledore most elővette pálcáját, és széles mozdulatot tett vele. Erre a töklámpásokba helyezett mécsesek kivételével az összes gyertya kialudt, s a teremre félhomály ereszkedett. A legerősebb fényforrás a Tűz Serlege volt; sugárzó, kék-fehér lángjai szinte szúrták a szemet. Mindenki dermedten, némán várt. 

A serleg tüze hirtelen vörösre színeződött, és szikrázni kezdett, a következő pillanatban egy lángnyelv csapott ki belőle, fel a magasba, s abból egy megperzselt pergamendarab hullott ki. A termen álmélkodó moraj futott végig. 

Dumbledore elkapta a pergament, és eltartotta magától, hogy el tudja olvasni az időközben ismét kék-fehérben táncoló lángok fényénél.

- Az idei Trimágus Tusán - szólt erős, csengő hangon. - a Durmstrang bajnoka Lucien Lancov lesz. 

A fekete hajú fiú, aki a Világkupán kisegítette Brinát, dörgő taps kíséretében felállt a Mardekár asztalától.

- Éld túl haver, kérlek! - ordította Vladislav Poljakov, hátba veregetve a fiút. A lányok, akik mellett elhaladt, elbűvölve bámultak utána, és azt ismételgették egymásnak, mintegy transzba esve, hogy: "érzed...? az illata...". Brina csak a szemét forgatta, de kénytelen volt elismerni, hogy valóban kellemes illata volt a kis mocsoknak. 

- Bravó, Lucien! Tudtam, hogy te vagy a mi emberünk! - kiáltotta Karkarov olyan harsányan, hogy biztosan mindenki meghallja. 

Lucien felszegett fejjel ment végig a tanári asztal előtt. Miután a mellékajtó becsukódott mögötte, a taps néhány másodperc alatt elhalt. A figyelem középponjtába ismét a serleg tüze került. Az szinte azon nyomban újra pirosra színeződött, majd a lángok hátán egy másik pergamenszelet röppent a levegőbe. 

- A Beauxbatons bajnoka - hirdette ki Dumbledore. - Fleur Delacour!

A véla lány kecsesen emelkedett fel a székéről, hátralebbentette hosszú, ezüstszőke haját, s elindult a Hollóhát és Hugrabug asztala közötti folyosón.

- Ha jól látom, ez a ribanc lesz! - kurjantotta Poljakov, mire Brina megrúgta őt a pad alatt, és szúrós pillantást vetett rá, aminek láttán a srác csak röhögött tovább. 

- Ó, nézzétek, milyen csalódottak! - szólt Tracey, fejével a többi beauxbatons-os diák felé intve. 

- A "csalódott" enyhe kifejezés... - horkant fel Brina, annak láttán, hogy a hoppon maradtak közül két lány az asztalra borulva zokogott. 

Fleur kiment a mellékajtón, s a terem ismét elcsendesedett. Ezúttal azonban a csendhez olyan feszültség társult, hogy szinte szikrázott a levegő. Brinának a torkában dobogott a szíve. A Roxfort bajnoka következett...

- A Rofort bajnoka - szólt emelt hangon Dumbledore. - Sabrina Dursley! 

Brina alig akart hinni a fülének, azonban minden szem rászegeződött, és hangorkán tört ki a nagyteremben. A mardekárosok egytől egyig felpattantak a székükről, s rikoltozva, tapsolva és dobogva ünnepelték Brinát. A lány végre erőt vett magán, és sugárzó mosollyal haladt el társai mellett. A mellékajtó felé sétálva megmelengette a szívét a látvány, hogy a maradék három ház tagjai is örülnek azért neki, főleg a griffendélesek egy bizonyos csoportja, akik állva tapsoltak neki.

A mellékajtón belépve egy kisebb helyiségben találta magát. A falon körül-körül portrék lógtak, a kandallóban pedig barátságos tűz lobogott. 

Lucien Lancov és Fleur Delacour a kandallónál állt, furcsán komoly sziluettjük méltóságteljes hatást keltett. Fleur a belépő lány láttán felkapta a fejét, és hátravetette hosszú haját. 

- Szia! Sabrina Dursley vagyok, de szólíts csak Brinának - nyújtott kezet a francia lány felé moslyogva. Egy pillanatig azt hitte, nem fogadja el a jobbját, de aztán viszonozva a mosolyát, megrázta Brina kezét.

- Fleur Delacour - mutatkozott be, bár már tudta, hogy mindenki ismeri a nevét.

A durmstrangos fiú olyan lelki nyugalommal fordult Brina felé, mintha már előre tudta volna, hogy ő lesz a bajnok, és kicsit sem lenne most meglepve.

- Nekünk már volt szerencsénk találkozni... - jelent meg az arcán egy félmosoly, melyből lehetetlen volt kideríteni, hogy milyen érzelmet hivatott tükrözni. - ...de azért hadd mutatkozzam be; Lucien Lancov vagyok, ahogy azt már hallhattad. 

Brina habozott egy pillanatig, hogy elfogadja-e a felé nyújtott kezet. Kissé megorrolt a fiúra, hogy egészen idáig ignorálta őt, azonban eleve úgy jött le ide, hogy akárki is lesz a másik két bajnok, össze kell barátkoznia velük. Hárman lesznek benne ebben az egészben, és nem ellenségeket akart szerezni, hanem olyan barátokat, akikkel egymásra támaszkodhatnak majd, függetlenül attól, bárki legyen is a győztes a végén. 

- Igen, hallottam. Gondolom nekem sem kell elismételnem a nevem - szorította meg a fiú kérges kezét, keményen megrázva; mert bár barátkozás ide vagy oda, de azért meg kell mutatnia, hogy nem olyan törékeny virágszál ám ő se. 

- Nem, nem kell... Pontosan tudom, ki vagy - felelte Lucien, és ahogy fekete szeme végigpásztázta őt, Brina akaratlanul is megborzongott. Volt valami a fiú mosolyában, valami vészjósló, amitől a hideg rázta már akkor is, mikor az erdőben voltak a Világkupadöntőn. 

Ekkor viszont mögöttük léptek hangzottak fel. Brina gyorsan elengedte Lucien jobbját, és az ajtó felé fordult. Mikor meglátta a belépő Neville-t, azt hitte, káprázik a szeme. 

- Neville? Te mit keresel itt? - kérdezte tőle megilletődve, de barátja csak falfehér arccal meredt rájuk, és mielőtt még kinyöghetett volna valami választ, sietős léptek zaja hallattszott a nagyterem felől, és belépett az ajtón Ludo Bumfolt. Karon fogta Neville-t, és a hármas elé vezette.

- Fantasztikus! - dörmögte, Neville karját szorongatva. - Elképesztő! Hölgyeim... és uram, ezennel bemutatom, bármilyen hihetetlenül hangzik is, a Trimágus Tusa negyedik bajnokát.

Brina sejtette, hogy ez lesz, már akkor, mikor megpillantotta a belépő Neville-t, azonban addig nem akarta elhinni, amíg valaki meg nem erősíti. Viszont így kijelentve hirtelen rossz érzése támadt; tudta, hogy ez nem a véletlen műve volt, és hogy itt nagyon rossz dolgok készülődnek. Lucien arcáról ezúttal se lehetett semmit se leolvasni, olyan arcot vágott, mint akit ez a fordulat sem ért meglepetésként. Fleur ellenben mosolyogva így szólt:

- Óh, igazán jó thréfa, Monsieur Búmfol'.

- Tréfa? - hökkent meg Bumfolt. - Nem, nem... eszemben sincs tréfálni! A Tűz Serlege kidobta Neville nevét!

- De 'át ez sak tévedés le'et - szólt Fleur elkomorodva, enyhe méltatlankodással. 

- Elképesztő a tény - szólt Bumfolt. - De ugye a korhatárt nem szegte át, a serleg pedig kidobta a nevét... úgy értem, ezen a ponton nem lehet visszakozni... a szabályok köteleznek minket... Neville-nek küzdenie kell, a legjobb tudása szerint...

- Maga nem normális, Dumbledore! A Roxfort két bajnokkal indul?! - hallatszott a nagyterem felől Karkarov üvöltése, s rá pár pillanatra az ajtó kivágódott, és egy egész csoportnyi ember vonult be rajta. Dumbledore lépett be elsőként, őt Karkarov és Madame Maxime követte, majd McGalagony, Kupor, Mordon és Piton érkeztek mögöttük.  

- Ne Dumbledore-t hibáztassa, Karkarov - szólalt meg Piton. Fekete szeme parázslott a rosszindulattól. - Kizárólag Longbottom a felelős azért, ami történt. 

- Álljon már le, Piton, hát nem látja, még csak tizennégy éves a gyerek, miért kell bántani? Hát őszintén, mit ártott magának? - csattant fel McGalagony.

- Köszönöm, Perselus, de Neville nem szegett meg semmilyen szabályt azzal, hogy bedobta a nevét a serlegbe - válaszolt  a bájitaltanmesternek higgadtan Dumbledore.

- Professzor úr... én nem dobtam bele a nevem a serlegbe - szólalt meg Neville, először azóta, hogy belépett a terembe. Brinán, McGalagonyon és Dumbledore-on kívül mindenki kétkedve, már-már lesajnálóan nézett rá. 

- Nem? És megkérted egy társadat, hogy dobja be a neved? - kérdezett rá Dumbledore, bár nyilván ő maga is tudta, hogy ezt az eshetőséget is kizárhatják.

- Nem! - felelte határozottan Neville. Piton gúnyosan felhorkant. 

- Világos, 'ogy 'ázudik! - fakadt ki Madame Maxime. 

- Nem érti? - szólalt meg Rémszem. - Valaki benevezte Longbottomot, mert tudta, hogy a fiúnak versenyeznie kell, ha a serleg kidobja a nevét. 

- És az á valaki ázt akarhta, 'ogy a Rhoxforh'nak düplá esélye legyen! - bólogatott Madame Maxime. 

- Egyetértek! - szólt főhajtva Karkarov. - Panaszt fogok tenni  a Mágiaügyi Minisztériumban és a Mágusok Nemzetközi Szövetségénél....

- Ha itt valaki panaszkodhat, az Longbottom! - recsegte Mordon. - De érdekes módon, neki szavát se hallani...

- Miért panaszkodna? - fakadt ki Fleur. - 'Iszen rhészt vehet a vehrsenyen! Minden diák ehről álmodik! Az iskolánkat képviselhetjük! Ezerh galleont nyerhetünk! Ez életünk legnágyobb vehrsenye!

- Talán valaki abban reménykedik, hogy Longbottomnak ez lesz élete utolsó versenye - jegyezte meg sötéten Mordon. Szavait feszült csend követte. - A fiú nevét egy képzett boszorkány vagy varázsló dobta be a serlegbe. Nagyon erős zagyváló-átok kellett hozzá, hogy a Tűz Serlege elfelejtse, hány bajnokot kell kijelölnie... Gondolom, a tettes egy negyedik iskola képviselőjeként nevezte be Longbottomot, hogy ő legyen az egyetlen a kategóriájában...

- Látom, sokat gondolkozott a problémán, Mordon - jegyezte meg Karkarov. 

- Nekem a sötét varázslók eszével kell gondolkodnom, Karkarov. Biztos emlékszik még rá, hogy...

- Alastor! - szólt figyelmeztetően Dumbledore. - Nem tudjuk, kit terhel a felelősség a történtekért, mindazonáltal nincs más választásunk, mint beletörődni a helyzetbe. Neville a tusa kijelölt versenyzője, csakúgy, mint Sabrina. Mindketten versenyezni fognak. 

- Hát, akkor mire várunk még? - szólt vidáman Bumfolt. - A bajnokok azért vannak itt, hogy megkapják az első utasításokat. Beszél a zsűri nevében, Barty? 

- Hogyne - szólt Kupor. - A feladatok... Nos, az első feladat a bátorságotokat teszi próbára. Ezért nem is áruljuk el nektek, mi lesz az. A jó varázsló egyik fontos tulajdonsága, hogy nem fél az ismeretlentől... Az első próbát november huszonnegyedikén kell kiállnotok diáktársaitok és a zsűri jelenlétében. A bajnokok nem kérhetnek és nem fogadhatnak el tanári segítséget a feladatok teljesítéséhez. Az első feladat végrehajtásakor egyetlen segédeszközt használhatnak: a varázspálcájukat. A második próbáról az első teljesítése után kapnak tájékoztatást. Tekintettel a tusa megerőltető és időigényes voltára, a bajnokok mentesülnek év végi vizsgakötelezettségeik alól. Úgy vélem, egyelőre ez minden. Albus? 

- Igen, azt hiszem - bólintott Dumbledore. - Sabrina, Neville, ti is menjetek lefeküdni. Úgy sejtem, a Mardekár és Griffendél népe már alig várja, hogy veletek ünnepelhessen. Kár volna, ha miattatok elszalasztanának egy ilyen kitűnő alkalmat arra, hogy jó nagy ricsajt és felfordulást csináljanak. 

Brina rápillantott Neville-re, aki bólintott, így hát együtt indultak el az ajtó felé. 

- Neville, bármi is legyen a célja annak, aki benevezett téged, nem fogja véghez vinni, amíg én lélegzem - szólt a lány halk, ám komoly hangon, mikor kiértek a helyiségből. - Ketten végigcsináljuk ezt is, mint minden mást eddig. 

- Már csak az a kérdés, hogy ki dobta be a cetlit - gondolkozott hangosan Brina, mikor másnap reggel Neville-lel épp egy parkbeli sétából jöttek vissza, sötét varázslatok kivédésére sietve. - Mordonnak igaza van... Én se hiszem, hogy egy diák volt. Megtéveszteni a serleget...

- Találkoztál ma már Ronnal? - vágott a szavába Neville. 

- Ööö... igen. 

- Még mindig úgy gondolja, hogy direkt dobtam be a nevem a serlegbe?

- Jaj, hagyd őt, csak irigykedik! - legyintett Brina. 

- Irigykedik? - hüledezett Neville. - Mit irigyel tőlem? Azt, hogy kiröhögtethetem magam az egész iskola előtt?

- Figyelj! - szólt a lány nagy levegőt véve. - Ahogy Fleur is mondta, rajtad kívül sokak úgy tekintenek a versenyre, hogy hatalmas megtiszteltetés részt venni benne. Ezen kívül, mindig mindenki veled foglalkozik, ezt te is tudod... nem te tehetsz róla, és nem is örülsz neki, tudom, de... Ronnak ott van a sok testvére, akikkel otthon versengenie kell... és te, a legjobb barátja is híres ember vagy. Ha együtt mentek valahol, az emberek csak rád figyelnek fel, őt észre se veszik... és ő ezt elviseli, egy szót se szól, de gondolom, ez már túl sok volt neki...

- Hát ez szuper... - morogta Neville. - Csodás. Mondd meg neki, hogy bármikor szívesen cserélek vele. Mondd meg, hogy kipróbálhatja, milyen érzés, ha mindenki az ember homlokát bámulja...

- Nem mondok meg neki semmit! Majd te megmondod neki, ha akarod. Csak úgy tudtok kibékülni, ha beszéltek. Most pedig meg kell írnod Siriusnak a...

- Hogy tetszik, Longbottom? - kérdezte fennhangon Draco, mikor bekanyarodtak az SVK terem folyosójára. A lány rögtön kiszúrta, hogy mindegyik mardekáros talárján egy jókora kitűző ékeskedik, amit valószínűleg az ebédszünetben tehettek föl, amíg Brina és Neville a parkban sétált. Könnyen el tudta olvasni, mi áll rajta, ugyanis a betűk fényesen világítottak:

SZURKOLJ SABRINA DURSLEY-NEK, A ROXFORT IGAZI BAJNOKÁNAK!

- És ez még nem minden, nézd csak! - folytatta Draco, azzal nekinyomta a jelvényt a mellkasának, mire eltűntek róla a betűk, helyette egy másik felirat jelent meg: 

LONGBOTTOM, A BÉNÁK BAJNOKA

A mardekárosok a hasukat fogták a nevetéstől. Valamennyien követték Draco példáját, és körös-körül felizzottak a LONGBOTTOM, A BÉNÁK BAJNOKA feliratok. Brina érezte, hogy arcát elönti a forróság. 

- Na most telt be a pohár! - lépett elő a griffendélesek köréből Harry. - Veszed le azt a szart, Draco!

- Miért venném le? Nem szurkolhatok annak, akinek akarok? 

- Ez nem szurkolás, hanem csak baszogatod Neville-t! Pedig Draco, ha jól emlékszem, ezt elpofáztam már neked százszor: Ne baszogasd a barátaimat!

- Nem érdekel, Lucien Lancov az új legjobb barátom! Férfias, helyes, és nem olyan szemüveges, mint te! Te egy senki vagy, még csak nem is vagy bajnok! Figyeljétek, milyen féltékeny arcot vág... - fordult Crakhoz és Monstrohoz. 

- Ne tudd meg, mekkora kő esett le a szívemről, te köcsög! Nem vagy már belém szerelmes? Hála istennek! Rohadj ketté! - azzal Harry hátatfordított neki, hogy visszemenjen a griffendélesekhez. 

- Igen, neked ez csak ennyit jelent?! - azzal Draco már kapta is elő a pálcáját, és Harry hátának szegezte. Mielőtt a többiek bármit is csinálhattak volna, nagy durranás rázta meg a folyosót, és egy fehér fény cikázott el a fejük mellett. 

- NE IS ÁLMODJ RÓLA, FIACSKÁM! 

A feléjük közelítő Mordon egy fehér vadázsgörényre szegezte pálcáját, aki történetesen Draco Malfoy volt. Az állat hanyatt-homlok rohanni kezdett a folyosó másik vége felé, mikor újabb dörrenés rázta meg a folyosót.

- Lasan a testtel! - szegezte rá a pálcáját Mordon újból, mire a görény a magasba röppent, majd tompa puffanással leesett, aztán újból a magasba pattant. - Nem szeretem az olyanokat, akik hátba támadják az ellenfelüket - recsegte Rémszem, egyre magasabbra dobálva a visító állatot. - Aki ilyet tesz, gerinctelen, alattomos, gyáva ember... Soha - többet - ne - csinálj - ilyet!

Minden szavának egy-egy puffanó landolással adott nyomatékot; a görény úgy pattogott, akár egy gumilabda. 

 - Mordon professzor, nyugodjon már meg! - harsant fel McGalagony hangja a folyosó kanyarulatából. - Mordon, az egy diák?! - sikkantotta, mikor meglátta a görényt. 

- Egen! - bólintott Rémszem, zavartalanul folytatva fenyítését. 

- Hagyja abba! - kiáltotta McGalagony, és menet közben egy szempillantás alatt visszaváltoztatta Malfoyt emberré. A mardekáros fiú nyögdösve hevert a kőpadlón; szőke haja borzosan hullott lángvörös arcába. 

- Bántja a gyengébbet! - sikoltotta Draco, még mindig aléltan feküdve a padlón. 

- Fenyítésre sosem használunk transzformációkat, Mordon. Maga normális? Ez egy iskola, nem bántjuk a gyerekeket, hanem megnyugtatjuk őket! Hát hogy viselkedik, professzor úr? 

- Elragadott a hév, Minerva... - dörmögte Rémszem.

- Mi itt büntetőfeladatot adunk, Mordon! Vagy beszélünk az illető házvezető tanárával!

- Ám legyen, beszélek vele - bólintott, megvetően végigmérve Malfoyt. 

- Hogy merészel engem összeverni? Apám még hallani fog erről... - motyogta gyűlölködve Draco, akinek a szeme még mindig könnyezett a fájdalomtól és a megaláztatástól. 

- Úgy gondolod, öcskös? Lucius Malfoy régi ismerősöm... vagy inkább hívjam úgy, Huncut Picúr? - heherészett Mordon, fenyegető, döngő lépésekkel közelítve meg Malfoyt, miközben a diákok között halk kuncogás futott végig, Draco apjának "művészneve" hallatán. - Megmondhatod neki, hogy Mordon rajta tartja a szemét a fián... Ezt üzenem neki... A házad vezetője pedig Piton, igaz?

- Igen - motyogta kelletlenül Draco. 

- Vele is volt már dolgom... Alig várom, hogy elbeszélgethessek a jó öreg Pitonnal... Na gyerünk, lódulj! - azzal megragadta Draco karját, és elindult vele a tanterembe. McGalagony professzor aggodalmas arckifejezéssel végignézte, ahogy az összes diák belép a terembe, aztán ment tovább a dolgára.