A mardekárosok nem értették, miért kell visszamenniük a nagyterembe, rögtön azután, hogy vége lett a lakomának. Azonban Dumbledore nemsokára magyarázattal is szolgált nekik, miután McGalagony és Flitwick bezárta a terem összes ajtaját. 

- Jómagam és a tanáraitok átkutatjuk a kastélyt. A saját biztonságotok érdekében itt kell töltenetek az éjszakát. A prefektusok őrt állnak az ajtóknál, s a távollétemben az iskolaelsők utasításait kell követnetek... Ha bármi történik, azonnal tudni akarok róla - fordult az igazgató Percyhez, aki láthatóan roppant büszke volt fontos beosztására. - Üzenjetek valamelyik kísértettel. 

Dumbledore indulni készült, de az ajtóban visszafordult. 

- Majd' elfelejtettem... Ezekre szükségetek lesz.

Hanyagul intett a varázspálcájával, mire a hosszú asztalok mind a fal mellé repültek. Egy újabb pálcasuhintásra piros hálózsákok százai tűntek fel a padlón. 

- Aludjatok jól - búcsúzott Dumbledore. 

Amint becsukódott mögötte az ajtó, nyomban izgatott zsivaj tört ki a teremben; a griffendélesek beszámoltak társaiknak a történtekről. Brina felkapott egy hálózsákot, és tekintetével griffendéles barátait kereste. Nemsokára ki is szúrta Neville-t a teremben, egy vörös és egy bozontos barna üstök közt. Átfurakodva a diákseregen, eszeveszett tempóban rohant a fiú felé, mert volt egy megérzése, hogy ő került már megint veszélybe. Neville épp abban a pillanatban nézett fel, mikor Brina nekifutásból a nyakába ugrott. Automatikusan átkarolta a lány hátát, miközben az hadarni kezdett:

- Mondd, hogy nem téged akart megölni valaki már megint!

- Szívesen mondanám - motyogta Neville. Brina elengedte őt, és aggodalmasan megtapogatta a fiú arcát, mintha csak meg akarna győzödni róla, hogy valóban itt áll előtte. 

- Nyögjétek már ki, mi történt! - mordult fel a mardekáros lány, frusztráltan körbefordulva. 

- Sirius Black bejutott a kastélyba, és szétszabdalta a Kövér Dáma portréját, mert az nem engedte be - világosította fel őt Hermione. 

- Még szerencse hogy ma jött, mikor egy lélek se volt a kastélyban - sóhajtott fel Brina.

- Aki szökésben van, nem nézi a naptárat - jegyezte meg szúrósan Ron. - Biztos fogalma sem volt róla, hogy halloween van. Különben vacsora közben rontott volna ránk. 

- Mindenki bújjon bele a hálózsákjába! - harsogta Percy. - Tíz perc múlva takarodó!

- Szerintetek még mindig a kastélyban van Sirius? - firtatta tovább Brina, ügyet sem vetve a prefektusra. 

- Úgy tűnik, Dumbledore nem tartja kizártnak - motyogta Harry. 

Körülöttük mindenkit ugyanaz a kérdés foglalkoztatott, miközben belemásztak hálózsákjaikba: Hogyan jutott be Sirius Black az iskolába? Képtelenebbnél képtelenebb teóriák hangzottak el: ide hoppanált, berepült az ablakon, álruhában jött be... Hermione és Brina nem győzték maguk közt megcáfolni mindegyiket, társaik ostobaságán bosszankodva. Egyszercsak Draco Malfoyt szúrták ki, amint átugrálva a fekvő diákokon, egyenesen feléjük tart:

- Harry, végre megvagy! - ugrott a szemüveges fiú nyakába kipirulva. - Én annyira félek! Sirius Black bármikor ránk törhet!

- Nyugi, Draco, őrködnek az ajtóban. Meg amúgy is, ha be is jutna, egymagában mit kezdene több száz diák ellen? - próbálta megnyugtatni őt Harry, a hátát simogatva. 

- Én itt maradok melletted, Harry, te olyan bátor vagy! - zihálta drámaian a szőke, észre sem véve, hogy Ron erre a szemét forgatja. 

Lassan kénytelenek voltak mindannyian belemászni hálózsákjaikba, ugyanis Percynek igencsak fölment a vérnyomása, és pontlevonással fenyegette meg őket. Kis csoportjuk egyik szélén feküdt Draco, olyan szorosan hozzábújva Harryhez, amennyira csak hálózsákja engedte. A Potter fiú mellett Hermione feküdt el, mellette Neville és Ron, aki a lehető legmesszebb telepedett le Malfoytól. 

- Takarodó! - kiáltotta Percy. - Mostantól egy pisszenést se halljak!

A következő pillanatban pedig az összes gertya kialudt. Brina, utolsónak kapott észbe, s a felbőszült Percy láttán egyszerúen csak levetette magát oda, ahol volt. Ez pedig a Neville és Ron közötti keskeny szabad hely volt, nem mintha ezt látta is volna a sötétben. Az orráig se látott el, így hát félig Ronon kötött ki. 

- Lehet vörös vagyok, de azért ne tévessz össze Freddel - morogta Ron. Brina felkuncogott, s kissé zavartan legördült a barátjáról. Bár ennek következtében Neville oldalának préselődött neki, de ez nem hozta zavarba. Fárasztó nap volt, így elképzeléseivel ellentétben, hamar elnyomta az álom. 

Azonban hajnali három körül suttogásra ébredt. Kissé meglepődve vette észre, hogy álmában öntudatlanul is arcát Ron vállába fúrta és átkarolta a mellkasát. Bár mikor ezt észrevette, a szíve majd' kiugrott a helyéről hirtelen, de mégse mozdult meg. Nem akarta felébreszteni Ront, és persze a fölötte beszélgetők figyelmét se akarta magára vonni. Így hát továbbra is csukott szemmel feküdt, mozdulatlanul. 

- Sikerült a nyomára bukkanni, professzor úr? - kérdezte suttogva Percy. 

- Nem. Itt minden rendben? - szólt Dumbledore. 

- A legnagyobb rendben, professzor úr. 

- Helyes. Most már nincs értelme felébreszteni őket. Találtam egy ideiglenes őrt a griffendélesek portrélyukához. Reggel visszaköltözhetnek. 

- A Kövér Dáma előkerült már?

- Argyllshire térképén rejtőzik, a második emeleten. Nem volt hajlandó jelszó nélkül beengedni Blacket, erre az rátámadott. Egyelőre sokkos állapotban van. Ha majd megnyugszik, restauráltatom Friccsel. 

Brina fülét ajtónyikorgás, és közeledő lépések zaja ütötte meg. 

- Igazgató úr? 

Piton volt az. Brinát még a hangjától is kirázta a hideg. Ez csalódottsággal töltötte el: azt hitte, Fred segít majd neki kigyógyulni Pitonból. Mert hogy érzései plátóiak, ahhoz semmi kétség nem fért. Perselus persze néhanapján előszeretettel sütkérezett a diáklány imádatában, de lehet azért, mert egyedül ő rajongott érte az egész iskolában. Persze más mardekárosok is kedvelték, de a világért se mutatták volna ki. Brina mégse csaphatta be magát: senki nem szerethette Pitont olyan elemi erővel, mint ő. 

- Gondosan átkutattuk a harmadik emeletet. Ott nyoma sincs. Frics a pincét járta be, de ő se talált semmit - folytatta Piton. 

- A csillagvizsgáló torony? Trelawney professzor szobája? A bagolyház?

- Mindenhol jártunk...

- Akkor hát ennyi volt. Őszintén szólva, magam sem hittem, hogy Black a kastélyban maradt. 

- Nincs valami elképzelése, hogy miként juthatott be, igazgató úr? - kérdezte Piton. 

- Rengeteg van, Perselus, de egyik hihetetlenebb, mint a másik. 

- Igazgató úr, emlékszik még, mit mondtam mielőtt... szóval... a tanév kezdete előtt? - Brina bár nem látta, de meg mert volna esküdni rá, hogy Piton szinte mozdulatlan ajkakkal beszélt, mintha ki akarná zárni Percyt a társalgásból.

- Emlékszem, Perselus - felelte Dumbledore, inkább figyelmeztetően, mint nyájasan. 

- Egyértelmű, hogy Black csak belső segítséggel juthatott be ide. Szóvá tettem a kétségeimet, amikor felvette...

- Kizártnak tartom, hogy az iskolából bárki is segített bejutni Blacknek - jelentette ki nyomatékosan Dumbledore. Hangsúlyából kiderült, hogy ezt a témát lezártnak tekinti. - Le kell mennem a dementorokhoz. Megígértem nekik, hogy beszámolok a kutatás eredményéről. 

- Ők nem akartak segíteni a keresésben? - kérdezte Percy. 

- Dehogynem akartak - felelte hűvösen Dumbledore. - De amíg én vagyok itt az igazgató, addig egyetlen dementor sem lépi át ennek a kastélynak a küszöbét - azzal sarkon fordult, és halk, de sietős léptekkel elhagyta a nagytermet. 

A következő néhány napban Sirius Black nevétől volt hangos az iskola. Sorban születtek a légből kapott elméletek arról, hogyan sikerült bejutnia a kastélyba. Ez azonban nem akadályozta meg a tanórák további módszeres megtartását, és azt, hogy tovább haladjanak az anyaggal:

- Mindenki megérkezett? Jól van gyerekek, ma ki fogjuk elemezni az aurátokat, a csillagjegyetek segítségével - kezdett bele Trelawney, mikor Brina, Millicent és Tracey is lezuttyant egy asztalhoz. - Nyissátok ki a tankönyvet a hetvenkettedik oldalon, ott látjátok táblázatba foglalva az egészet. 

Az egész termet halk duruzsolás töltötte be, ahogy mindenki arról kezdett beszélgetni, hogy milyen színű az aurája. 

- Aszongya'... ha nekem a Hold jegyem Kos, akkor az egy piros ívet jelent a nyakszirtemnél... aha, ez nagyon logikus - forgatta a szemét Brina. 

- Csinálhatnánk rosszabbat is - jegyezte meg Millicent. - Mondjuk megjósolhatnánk valakinek a halálát... megint.

- Az legalább izgalmas lenne... - dünnyögte Sabrina. Ekkor kénytelen volt észrevenni, hogy Trelawney már vagy ötvenedjére pillantott rá. Jobban megfigyelve, feltűnt neki, hogy Ron és közte kapkodja a tekintetét már percek óta, olyan arckifejezéssel, mint aki nem akar hinni a szemének. Brina felvont szemöldökkel nézett a tanárnőre, magyarázatot várva. 

- Gyermekem... egészen félelmetes, hogy mennyire hasonlít az aurátok, és egyben különbözik, kiegészítve egymást. Ritkán láttam ilyet pályafutásom alatt... Mintha... Mintha egy házaspár lennétek... - mutogatott rá és Ronra, aki szúrós szemekkel méregette Brinát. Hirtelenjében az egész csoport elcsendesedett, és rájuk szegeződött minden tekintet, pedig nem is egymás mellett ültek. A nagyteremben töltött éjszaka mit sem változtatott a viszonyukon: felébredve mindketten vöröslő arccal húzódtak el egymástól, és Ron még mindig látványosan haragudott rá. 

- Ha te lennél a feleségem, mérget tennék a kávédba - jegyezte meg Ron epésen. Enyhe kuncogás futott végig a termen, de Brina csak ördögi mosolyra húzta a száját:

- Ha te lennél a férjem, meg is innám - felelte mézesmázos hangon a lány. Ha Ronald így játszik, hát ő is. Bár barátjának tartotta, tőle sem tűrhette el az ilyen hangnemet, főleg nem nyilvánosan.

- Uuuu - hangzott fel a mardekáros fiúk kórusa a terem végéből. Ron arca rákvörös lett, és még bosszúsabban nézett a lány felé, aki a győztesek mosolyával méregette a fiút. 

- Ejnye..! Csak nem zavargást érzek a szívcsakrátok körül? Na gyertek ki, rendbe tesszük ezt rögvest! - intett Trelawney a két gyerek felé, akik kelletlenül tápászkodtak fel, és mentek ki a tanárnő asztala előtti szabad helyre. 

- Elszívunk egy békepipát, vagy mi? - röhögött fel Brina, s felszegett fejjel méregette Ront. Habár kevéssel alacsonyabb volt nála, de még így is ő tűnt a domináns félnek, ahogy ragadozóként méregette a fiút. 

- Nem. Egy ősi, sámánista rituáléval fogjuk megoldani a viszályotokat. Ron, neked nagyon jó rétegeid vannak  - kezdett bele Trelawney. Karkötői csak úgy csörögtek, ahogy hadonászott a fiú körül. - A sugárkoszorúban lévő világos ív a szűzies hajlamodat jelzi. Teljesen ártatlan, romantikus aura. 

A diákok közt erre kuncogás futott végig, és pár mardekáros fiú, feltehetőleg Theodore Nottal az élén, röfögve felröhögött. Brina nem hitte volna, hogy Ronnak még ennél is vörösebb lehet az arca, de rá kellett jönnie, lehet ezt még fokozni. A változatosság kedvéért Ron ezúttal nem Brinát, hanem Trelawney-t választotta a szemmel verés célpontjául.

- Ezt egészíti ki Sabrina... kevésbé szűzies és ártatlan aurája... - hebegett a tanárnő, mire a gyerekek közt sokan felkuncogtak. 

- Mondja ki nyugodtan, tanárnő - tárta szét a karját Brina, önelégült mosollyal. - Erotikus a kisugárzásom. 

Nevetés futott végig a termen, Trelawney pedig hebegve próbálta menteni a menthetőt, bár nem tagadta a lány mondatát. 

- Nos, igen... ebből látszik, hogy összeilletek - vette magához a szót a tanárnő. Erre a kijelentésére Brina kénytelen volt felhorkanni, mire megint röhögés hangzott fel az asztaloktól. - Ronnál negatív koncentráció látható a gamma területen. Nem sugárzik, mint Sabrina, mert nem kiegyensúlyozott. Úgynevezett teknős-aura. 

- És mit számít, hogy ilyen az aurám? - csattant fel Ron. 

- Az ember aurája olyan csalogató lehet, mint a napfelkelte, és olyan elegáns, mint egy balett. Ha egy sugárzó aurával rendelkező ember belép valahová, hirtelen nyár lesz! - magyarázta a tanárnő nagy beleéléssel. 

- Én is ilyet szeretnék! - duzzogott Ron. 

- Ahhoz szükség lesz az erőt adó állatodra! - ragadta meg a karját Trelawney, mivel Ron ijedt arccal hátralépett egyet:

- Nem! A darut nem akarom mégegyszer! - utalt a legutolsó órára, amikor az volt a terítéken, hogy kielemezzék mindenkinek a lelki állatát. Ron nem volt már akkor se elégedett azzal, hogy az övé egyszerű daru, míg Brináé farkas. Ráadásul nem egyszerű farkas: falkavezér farkas, úgymond az alfa. 

- A teknős aura azt jelenti, hogy a teknősnek ki kell másznia a páncéljából, és daruvá kell válnia, amely csapkod a szárnyaival! Akkor megnyílik az aurád és a szívcsakrád, és Sabrina és közted minden konfliktus megoldódik! Dobd le a páncélt! Rajta, ahogy múlt órán mutattam! - állt meg Trelawney várakozásteljesen, kezét csípőre téve. Ron nagyot sóhajtott, és segélykérően nézett körbe. Ez nem segített, mivel mindenki többé-kevésbé visszafolytott vigyorral nézett rá. 

Ron kelletlenül, és igencsak gyorsan lehajolt, karjaival a földet szántva, aztán fél lábát felhúzva a karjaival csapkodni kezdett, mintha szárnyai lennének. Brina nem akarta nyíltan kiröhögni, de ez a látvány még másodjára is nagyot ütött, így alig bírta visszafolytani a kacagását. Ezt Ron is észrevehette, ugyanis majdnem oldalra esett, többször is. 

- Engedd magadhoz az erőt adó állatodat! Légy daru madár! Repülj! A szívcsakrátok lassan megnyílik! Az aurátok egybeolvad! - kántálta Trelawney, szinte transzba esve. Brina hirtelen nem tudta, hol siklott ennyire félre az élete, hogy ezt kell hallgatnia. 

Természetesen az erőt adó állat szart sem ért, Ron még másnap is ugyanúgy haragudott rá, mint azelőtt. Bár Brina már rettentően megelégelte ezt a förtelmes hisztériát, de úgy döntött, tudomást sem vesz róla, és úgy viselkedik, mintha mi sem történt volna. 

- Ron, vidd már arrébb a segged, más is ideülne! - nyomult be Ron és Harry közé egyik reggelinél. 

- Miért nem ülsz a pasid mellé? - kérdezte epésen Ron. 

- A mim mellé? - horkant fel Brina, miközben épp egy pirítóst kent meg lekvárral. Nem kellett felnéznie hozzá, hogy tudja, a fél asztal őket bámulja most, és a hirtelen beállt csendben a szaftos pletykákra várnak. 

- A pasid, Fred mellé - hangsúlyozta ki a vörös. 

- Nem járok Freddel - nézett fel rá Brina úgy, mintha értelmi zavarban szenvedne a fiú. 

- Mi az, hogy nem jártok - horkant fel Ron. - Randiztál vele, az egész iskola tud róla!

- Igen, randiztunk. Ennyi. Szerinted az ember mindenkivel összejön, akivel egyszer az életben elmegy randizni? - nézett vissza rá nagy komolyan, elfojtva mosolyát. - Most, hogy ezt tudod, be is fejezheted ezt a színjátékot. Mind tudjuk, hogy nem utálsz - veregette meg a fiú vállát, azzal pirítósával együtt felállt az asztaltól. A döbbent, vöröslő Ron egészen addig nézte a távolodó lány hátát, amíg az ki nem lépett a nagyterem kapuján. 

Brina épp Millicenttel csacsogott az SVK terem hátuljában, az óra kezdetére várva, mikor hangosan kivágódott az ajtó. A lánynak megnyikkani se volt ideje, mikor Remus helyett Piton csörtetett el mellette lobogó talárral. 

- Lupin professzor gyengélkedik, így ma velem kell beérniük - szólalt meg mogorván, mikor a katedrához ért. Brina le sem tudta róla venni a tekintetét, viszont Piton keresztül nézett rajta. A lány nem tudta, hogy Perselus szándékosan nézi-e levegőnek: magát védve, hogy elüldözze, és mutassa, mennyire semmi ő neki? Vagy egyszerűen csak elkalandozott a figyelme, ahogy még a legszemfülesebb emberek is képesek néha átsiklani a legegyértelműbb jelzések fölött, csupán, mert nem érdekli őket? 

- Mi baja van Lupin professzornak? - érdeklődött Seamus. 

- Semmi komoly - vágta rá Piton. - Öt pont a griffendéltől a kíváncsiskodásáért, Finnigan! 

Brina persze tudta, hogy Remust farkaskór gyötri; ahogy Harry, Neville, és valószínűleg Ron és Hermione és tisztában volt vele. 

- Lupin professzor nem vezet feljegyzést a tárgyalt témákról, így hát... - kezdett bele Piton, de Hermione félbeszakította. 

- Tanár úr, vettük a mumusokat, a rőtsipkásokat, a kappákat és a kákalagokat - hadarta Hermione. - Most akartuk elkezdeni a... 

- Fogja be a száját, Granger! - vágott a szavába Piton. - Nem felvilágosítást kértem, csupán utaltam Lupin professzor szervezetlen munkastílusára. 

- Ő eddig messze a legjobb sötét varázslatok kivédése tanárunk - jelentette ki merészen Dean Thomas, s az osztályon egyetértő moraj futott végig. Piton szeme villámokat szórt. 

- Elég alacsony a mércétek. Nem mondhatnám, hogy Lupin túlterhel benneteket: a rőtsipkás és a kákalag első osztályosoknak való tananyag. A mai téma... - lapozott a tankönyv utolsó fejezeteihez, amelyekről biztosan tudta, még nem kerültek sorra. - ... a vérfarkas. 

- De tanár úr, még nem tartunk a vérfarkasnál - vetette ellen Hermione, aki láthatóan képtelen volt fékezni magát. - Most a bicegócok következnek. 

- Granger kisasszony... - szólt vészjósló nyugalommal Piton. - Ha nem tévedek, ezt az órát én tartom, nem maga. Ezért most mindenki lapozzon a háromszázkilencvennegyedik oldalra. - Még egyszer végignézett az osztályon, ami nem csinált semmit. - Azt mondtam, most! Mindenki! 

Brina és Harry sötét pillantást váltottak: mindketten tudták, mire megy ki a játék. Piton le akarta leplezni, hogy Remus vérfarkas. Tudták, hogy gyerekkorukban nem voltak épp puszipajtások, de azért ez a gyerekes bosszú meghaladta elképzeléseiket. Sértődött moraj közepette nyitották ki a könyveiket. 

- Ki tudja megmondani nekem, hogyan különböztetjük meg a vérfarkast a közönséges farkastól? - kérdezte Piton. Mindenki némán, mozdulatlanul ült, kivéve Hermionét. Brina elhatározta, hogy nem fog hozzájárulni ehhez az áskálódáshoz. 

- Nos? - nézett körül Piton, ügyet sem vetve Hermionéra. - Csak nem azt akarjátok mondani, hogy Lupin professzor nem tanította meg nektek az alapvető különbséget a vérfarkas és...

- De hisz megmondtuk, hogy nem tartunk a vérfarkasnál - méltatlankodott Parvati. 

- Csend legyen! - förmedt rá Piton. - Nem hittem volna, hogy valaha találkozni fogok olyan harmadikosokkal, akik nem ismernének fel egy egyszerű vérfarkast. Feltétlenül tájékoztatni fogom Dumbledore professzort a lemaradásotokról. 

- Tanár úr, kérem - szólalt meg Hermione, aki mindeddig kitartóan jelentkezett. - a vérfarkas számos külső jegyében különbözik a közönséges farkastól. A vérfarkas pofája...

- Másodszor szólal meg anélkül, hogy szólítottam volna - torkolta le Piton. - Az okoskodása öt pontba kerül a Griffendélnek. 

Hermione elvörösödött, és könnyes szemmel meredt maga elé. Piton népszerűtlenségét jelezte, hogy a griffendélesek mind dühösen meredtek rá, pedig aligha volt köztük olyan, aki ne nevezte volna már legalább egyszer okoskodónak Hermionét. Brina keze ökölbe szorult az asztal alatt, és mire észbekapott, már fel is pattant ültő helyéből.

- Kérdez valamit, lebasz minket ha nem válaszolunk, erre Hermione helyesen felel, és őt is lebassza! Én tanulni jöttem ide, nem ilyen förtelmes hisztériát hallgatni! - harsogta Brina ingerülten. Megelégelte, hogy Piton ha úgy tartja kedve, szinte flörtöl vele, aztán másik nap meg levegőnek nézi. Ez, és a mai viselkedése is közrejátszott abban, hogy a lánynál beteljen a pohár. 

A gyerekek elkerekedett szemmel, csodálattal és részvéttel telve meredtek rá - mert biztosak voltak benne, Piton rögvest megöli. Mindenki érezte, hogy ezúttal túl messzire ment. Ugyanis erről a monológról üvöltött, hogy nem irónia volt, hanem halálosan komolyan gondolja. 

-  Ne félj Dursley, tanulhatsz eleget a ma esti büntetőmunkán, amit ezért kapsz! - suhant oda Piton a lány padjához, és fenyegetően közel hajolt Brinához. - És ha még egyszer megjegyzést mersz tenni a tanítási módszereimre, ígérem, nem csak lebaszni foglak!

Sabrina ezek után semmi pénzért nem ült volna vissza, és hallgatta volna végig megalázkodva az órát. Helyette felkapta a táskáját, egy ingerült mozdulattal a vállára vette, s szó nélkül a kijárat felé viharzott. Piton a dühtől és elképedéstől némán bámult a távozó lány után, aki hátra se nézett, csak lobogó hajjal kirontott az ajtón.

Másnap reggel olyan erősen fújt a szél, hogy Brina a pályára menet lépten-nyomon megtántorodott. A közönség üdvrivalgását - ha volt ilyen - elnyomta a mennydörgés. Az eső csak úgy ömlött az égből, amitől ráadásul látni se láttak rendesen. 

Brina hangulatára még mindig rányomta bélyegét a tegnap esti büntetőmunka Pitonnál. A férfi hű volt a szavához: Brina sokat tanulhatott. Még pedig arról, hogyan súrolja a padlót. Órákig sikálta a férfi laborjának kövét, pálca nélkül. Még mindig mély dühöt szított fel benne az átélt szégyen: ahogy Piton ott kotyvasztja a bájitalokat, ő meg térden csúszva súrolja a padlót egy vizes kefével. 

A vörös taláros griffendélesek a másik irányból vonultak be a pályára. Mikor összetalálkoztak, a két csapatkapitány egy csonttörő kézfogást váltott. Madam Hooch "Felszálláshoz készülj!" utasítása után Brina átvetette a lábát a Nimbusz Kétezeregyese fölött. Mikor felhangzott a sípszó, egyszerre rugaszkodott el a többiekkel. 

A seprű újra meg újra megingott a szélben, és Brina fél kézzel kénytelen volt megmarkolni a nyelét. Bár így ügyetlenebbül ütötte el a gurkókat, de kevesebb esélye volt rá, hogy a lecsúszik a Nimbuszról. Öt perc elég volt, hogy bőrig ázzon, ami nem tette kellemesebbé a játékot. Az üvöltő szélben nem hallotta a kommentátor hangját se, így azt se tudta, hogy áll a meccs. Lassan az időérzékét is elvesztette, egyre inkább nehezére esett irányítania a Nimbuszt. Az ég lassan elsötétedett, mintha korai alkonyat borult volna a tájra. 

Megdördült az ég, és kétágú villám szelte át a horizontot. A helyzet kezdett valóban veszélyessé válni, azonban nem csak ez aggasztotta Brinát. A stadionra hátborzongató csönd ereszkedett. A szél, bár ugyanúgy fújt, mint addig, elfelejtett zúgni. Olyan volt, mintha valaki lecsavarta volna a világ nagy hangerő-szabályozóját, vagy mintha ő, Brina, egyik pillanatról a másikra megsiketült volna...

Azután egyszerre végigsöpört rajta a mindent átjáró hideg - s ezzel egyidőben észrevette, hogy valami mozog odalent. Gondolkodás nélkül a mélybe pillantott: lent a pályán vagy száz dementor állt, nem is olyan messze a lánytól. Láthatatlan szemükkel őrá meredtek, s Brina úgy érezte, mintha jeges víztömeg kúszna föl a mellkasában. A seprű egyre jobban kilengett alatta, és a szél is rásegített, hogy elkezdjen lefelé haladni, egyenesen a dementorok felé.

Az ereszkedésbe egyenesen beleszédült. Elő akarta venni a pálcáját, hogy végrehajtsa a patrónusbűbájt, de félkézzel még mindig az ütőt szorongatta, a másikkal pedig a seprűt, amit nem mert elengedni, mert biztos volt benne, hogy abban a minutumban csúszna le róla. 

Legnagyobb meglepetésére valaki végrehajtotta helyette is a varázslatot: ezüstösen ragyogó rémfarkas vágtatott be a dementorok közé, szétkergetve őket. Ahogy a dementorok szétoszlottak, Brina érezte, hogy enyhül a hideg a mellkasában, és legalább annyira visszanyerte lélekjelenlétét, hogy megállítsa seprűjét az ereszkedésben: azzal a lendülettel fölrántotta, és golyóként lőtt ki, süvítve emelkedett fel a kilátók tetejének magasságáig. 

Összezavarodva tekintett föl: a rémfarkas az ő patrónusa volt, viszont abban biztos volt, hogy nem ő varázsolta elő pálca nélkül. Azonban akárki is idézte meg ezt a ritka állatot, nem tűnt ki a tömegből. Helyette máson akadt meg Brina szeme.

A következő villám fénye viszont bevilágította a lelátó legfelső, üres sorát, ahol egy hatalmas, lompos szőrű, fekete kutya sziluettje rajzolódott ki. Brina megállította a seprűjét, és megilletődve meredt a kutyára. Ennyi figyelmetlenség pont elég volt ahhoz, hogy egy eltévedt gurkó fejbe találja. 

A belenyilalló fájdalom volt az utolsó dolog, amit észlelt. A következő pillanatban elsötétült előtte a világ, és zuhanni kezdett.