A szükségállapot miatt kilátástalannak tűnt bejutniuk pont abba a lányvécébe, ami mellett az első merénylet történt. Azonban olyan hírt kaptak, ami hetek óta először, de elvonta a figyelmüket a Titkok Kamrájáról. 

- Vizsgák? Ezek után még vizsgáznunk is kell? - dühöngött a mellette ülő Millicent. Nos igen, Brina sem repesett az örömtől, hogy még erre is kell koncentrálnia. Az utóbbi időben eléggé elhanyagolta tanulmányait, bár ahogy azt észrevette, a többiek se voltak ezzel másképp. 

Három nappal az első vizsga előtt McGalagony bejelentést tett a reggelinél:

- Jó hírem van - szólt, mire a diákok örömujjongásban törtek ki. 

- Dumbledore visszajön! - rikkantották többen is. 

- Elkapták Mardekár utódját! - sipította egy hollóhátas lány. 

- Piton vetkőzni fog! - szólalt meg Brina is, amint észrevette, kicsit hangosabban mint tervezte. Ugyanis a bájitaltan tanár felé kapta a tekintetét, és többen is felkuncogtak körülötte a mardekár asztalánál. 

- Bimba professzor tájékoztatott, hogy a mandragórák végre megértek a feldolgozásra. Ma este életre keltjük a kővé dermesztett áldozatokat. Minden bizonnyal lesz köztük olyan, aki be tud számolni róla, hogy ki vagy mi támadta meg. Joggal reménykedhetünk benne, hogy ez a szörnyű év a tettes leleplezésével ér véget. 

A sokaság ismét ujjongásban tört ki. Brina tudta, hogy a segítsége nélkül is megoldódik másnap a rejtély, de azért elhatározta, hogy alkalomadtán benéz Myrtle mosdójába. Ezt a fiúknak is elmondta, akik szintén lelkesnek bizonyultak. Erre már délelőtt lehetőségük kínálkozott, mikor Lockhart a közös mágiatörténet órájukra kísérte a négyest. 

Lockhart volt az egyetlen tanár, aki teljesen feleslegesnek tartotta a diákok kísérgetését. Sokszor ki is jelentette, hogy már elmúlt a veszély. 

- Majd emlékezzetek rá, mit mondtam - szólt, miközben maga előtt terelgette a gyerekeket. - az első mondat, amit azok az újraélesztett szerencsétlenek kiejtenek a szájukon, ez lesz: ,,Hagrid a tettes." Őszintén csodálom, hogy McGalagony még mindig szükségesnek tartja ezeket az óvintézkedéseket. 

- Teljes mértékben igaza van, tanár úr - bólogatott Brina hízelegve. 

- Köszönöm, Dursley kisasszony - felelte gálánsan Lockhart, miközben a csapat utat engedett egy nagyobb hugrabugos csoportnak. - Nekünk, tanároknak épp elég tennivalónk van anélkül is, hogy a diákokat kísérgetnénk, és őrt állnánk éjszakánként a folyosón. 

- Egyetértek, tanár úr - szólt Ron is, mert már értette, mire megy ki a játék. - Szerintem nyugodtan visszamehet, már csak egy saroknyira vagyunk a teremtől. 

- Milyen igazad van, Weasley - csillant fel Lockhart szeme. - Tényleg jobb lesz, ha visszamegyek, és felkészülök a következő órámra - azzal sarkon fordult, és elsietett. 

- Még hogy felkészül az órájára - dörmögte Neville. 

- Bedauerolja helyette a haját - jegyezte meg Harry. 

Amikor az utolsó társuk is befordult a sarkon, beugrottak egy szűk átjáróba, és Hisztis Myrtle mosdója felé vették az irányt. Ám ekkor McGalagony professzor termett előttük. 

- Maguk mit keresnek itt? 

- Mi csak... - dadogott Neville. - Mi csak... 

- Mi csak meg akartuk nézni... - folytatta Harry. 

- Hermionét! - vágta rá egyszerre Ron és Brina. 

- Már nagyon rég nem jártunk nála - sietett a folytatással Neville.

- Gondoltuk, belopódzunk a gyengélkedőbe, és... - lódította Harry.

- Megnyugtatjuk, hogy megértek a mandragórák - fejezte be Ron. 

McGalagony némán meredt rájuk, s Brina egy pillanatig attól tartott, hogy kiabálni kezd. De mikor megszólalt, hangja inkább volt rekedt és elfúló, mint haragos. 

- Értem. - Brina döbbenten látta, hogy a professzor asszony szemében könny csillan. - Tudom, milyen nehéz most az áldozatok barátainak... és megértem. Természetesen meglátogathatják Granger kisasszonyt. Értesítem Binns professzort a hollétükről. Mondják meg Madam Pomfrey-nak, hogy tőlem kaptak engedélyt a látogatásra. 

A gyerekek alig hitték el, hogy büntetés nélkül megúszták az egészet.

- Ez volt a leghatásosabb mese, amit valaha hallottam - jelentette ki Neville elismerően. 

- Most viszont tényleg el kell mennünk a gyengélkedőbe - pillantott rájuk Brina. 

Madam Pomfrey pedig kelletlenül bár, de beengedte őket, annak ellenére, hogy semmi értelme nincs egy kővé dermedt emberhez beszélni. 

- Kíváncsi vagyok, látta-e a merénylőt - szólt Ron, és szomorúan nézte Hermione dermedt vonásait. - Ha a szörny mindenkit hátulról támadt meg, akkor az áldozatoktól se tudunk meg semmit...

- Nézzétek! Egy papír van a jobb kezében! - vette észre Brina. 

- Próbáld elvenni tőle - suttogta Harry, mikor Madam Pomfrey épp nem volt a közelben. 

Harry és Ron takarásában Neville és Brina hosszú percek kemény munkájával, de egy darabban kiszedte Hermione merev ujjai közül a lapot. Egy régi könyvtári könyv kitépett lapjának bizonyult. Neville kisimította, mire együtt olvasni kezdték. 

A kies honunkban leledző temérdek félelmetes bestia és szörny-állat között aligha akad tsodásb és halálosb fajzat, mint a Baziliskus, más néven a Kígyók Királya. Ezen tsúszómászó, mely gyakorta giganticus méreteket ölt, száz-évekig is elélhetik. Böltsője a tyúknak tojása, mellyen varangyos béka kotlik. Gyilkos fegyvere is felettébb tsodás, hisz' halálos méregtül tsepegő foga mellett nézése is halált hozó: valamely ember vagy állat tekintetének tüzébe kerül, nyomban életét veszíti. A pókok menekülnek a Baziliskus elől, mert emez gyűlölt ellenségük. A Baziliskus pediglen féli a kakasnak rikkantását, minek hallatán menten kiszenved. 

A szöveg alatt Hermione jellegzetes betűivel egy tintával írt szó állt: Csövek. 

- Neville! - ragadta meg barátja karját Brina. - A kamrában lakó szörny egy baziliszkusz, a Kígyók Királya, ezért értettük meg csak mi ketten a suttogását, mert párszaszájúak vagyunk! - hadarta izgatottan. 

- De itt az áll, hogy a tekintete halálos. Mégsem halt meg senki - értetlenkedett Ron. 

- Mert egyikük sem nézett közvetlenül a szemébe - gondolkozott hangosan Neville. 

- Mrs. Norris a tükörképét látta a tócsában, Colin a fényképezőgépén keresztül nézett épp - sorolta izgatottan Harry. - Justin...Justin biztos Félig Fej Nélküli Nicken keresztül látta. Nicket teljes erővel érte a tekintet, de ő nem halhatott meg még egyszer! Hermione és a hollóhátas mellett pedig tükröt találtak. 

- Hagrid kakasait megölték! A pókok menekülnek előle! Minden egybevág - értette meg Ron is. 

- Csövek - töprengett hangosan Brina. - Csövekben közlekedik. Ez logikus, a hangját is a falakból hallottuk - sebhelyes barátjuk vadul bólogatott mellette. - De a csövek... mosdó! - csillant fel a tekintete. 

- A csövek a mosdóból indulnak - fejezte be a gondolatát Neville. - Talán épp...

- ...Hisztis Myrtle mosdójából! - vágta rá a lány. Csak úgy káprázott a szemük az izgalmas felismerések tömkelegétől. 

- Most mit csinálunk? - kérdezte villogó szemmel Ron. - Beszéljünk most rögtön McGalagonnyal? 

- Menjünk le a tanáriba. Mindjárt kicsengetnek, McGalagony tíz perc múlva leér - pattant fel a székről Harry. 

Azzal kirobogtak a teremből, le egyenesen az üres tanári szobába, ahol megvárták az óra végét. Azonban a csengő helyett ezúttal McGalagony felerősített hangja harsant fel az egész kastélyban:

- Minden tanuló haladéktalanul térjen vissza a hálókörletébe! A tanárokat a tanári szobában várom. Kérem, igyekezzenek! 

- Újabb merénylet? - értetlenkedett Neville. 

- Mit csináljunk? Menjünk vissza a toronyba? - tárta szét a karját Ron. 

- Nem - jelentette ki Brina eltökélten. Lopva a mellettük álló ócska szekrényre pillantott, és felismerés csillant a szemében. - Bújjunk be ide. Hallgassuk meg, mi történt. Aztán majd beszámolunk nekik - azzal be is rántotta a többieket a szekrénybe. Szűkösen bár, de elfértek. Tolongó emberek zsivalyát hallották, és hamarosan kitárult a tanári ajtaja. 

- Megtörtént - jelentette be McGalagony. - A szörnyeteg elrabolt egy diákot, és magával vitte a kamrába - ennek hallatára Flitwick felsikoltott. 

- Honnan tudja? - kérdezte Piton. 

- Mardekár utódja - folytatta McGalagony. - újabb üzenetet hagyott. Közvetlenül az előző alatt. ,,A lány csontváza örök időkig a kamrában pihen majd." - Flitwick erre már könnyekben tört ki. 

- Ki az áldozat? - szólalt meg Madam Hooch. - Melyik diákunk? 

- Ginny Weasley - felelte McGalagony. Brina érezte, hogy a mellette álló Ron majdnem összeesik, ezért vígasztalóan megfogta a kezét. 

- Holnap haza kell küldenünk az összes tanulót - jelentette ki komoran McGalagony. - A Roxfort bezárja kapuit. Dumbledore mindig azt mondta...

Ebben a pillanatban kicsapódott a tanári ajtaja. Brina egy pillanatra azt hitte, Dumbledore jött vissza, de csak Lockhart volt az.

- Ezer bocsánat... elszundítottam. Miről maradtam le? 

- Pontosan ő kell nekünk - szólalt meg Piton. - Ő a mi emberünk. A szörnyeteg elrabolt egy kislányt, Lockhart. Végre eljött a maga ideje. 

- Így van, Gilderoy - helyeselt Bimba. - Tegnap este azt mondta, hogy kezdettől fogva tudta, hol van a kamra bejárata. 

- Én... de... hát... - hebegte Lockhart. 

- Igen, nekem meg azt mondta, hogy sejti, mi van a kamrában - tódította Flitwick professzor.

- Va-valóban? Nem emlékszem...

- Én viszont emlékszem rá, hogy mit mondott nekem - szólt Piton. - Sajnálta, hogy nem kereshette meg a szörnyet, mielőtt Hagridot letartóztatták. Úgy vélte, hogy dilettáns módon intéztük az ügyet, és kezdettől fogva szabad kezet kellett volna adnunk magának. 

- Én... én igazából sosem... Biztosan félreértették...

- Akkor hát magára bízzuk a dolgot, Gilderoy - mondta McGalagony. - A mai este éppen alkalmas az akcióra. Gondoskodunk róla, hogy senki ne zavarja magát. Végre szabad kezet kap: úgy intézi el a szörnyet, ahogyan akarja. 

- Há-hát jó - szólt remegő hangon Lockhart. - Vissza... visszamegyek a szobámba, és... felkészülök.

- Helyes - sóhajtotta McGalagony, mikor Gilderoy kiment a szobából. - Vele se lesz több gondunk. A házvezető tanárok, kérem, tájékoztassák a tanulókat a történtekről, és hirdessék ki, hogy a Roxfort Expressz holnap kora reggel indul. A többieket arra kérem, ellenőrizzék, hogy minden tanuló visszatért-e a hálókörletébe. 

A tanárok egymás után elhagyták a helyiséget, mire a gyerekek is kiléptek a szekrényből. Ron arca falfehér volt, szeme üveges. 

- Ron - fogta két keze közé barátja arcát Brina - Ron, nézz rám! Lehet, hogy Ginny még életben van. Tudod mit? Elmegyünk, és kihozzuk a kamrából.

- Megőrültél? - ragadta meg a vállát Neville. 

- Párszaszájúak vagyunk, talán ránk is hallgat a Baziliszkusz - felelte a lány, arra célozva, hogyha Neville-re nem is, de Brinára, Mardekár utódjára mindenképp hallgat. 

- Lehet, hogy Lockhart már le is ment - tette hozzá Harry. 

- Mert olyannak ismered? - horkant fel Brina.

- Igaza van Brinának - szólalt meg Ron is végre. - Nem bízom arra a féleszűre a húgom életét. Én le megyek a kamrába, ha jöttök, ha nem. 

Bár vonakodva, de Harry és Neville is belementek. Így hát egyenesen Hisztis Myrtle mosdója felé vették az irányt. Az említett személy épp az egyik vécétartály tetején gubbasztott. 

- Mit akartok? - nyafogta a szellem, mikor meglátta őket. 

- Megkérdezni, hogy hogyan haltál meg - vágta rá Neville. 

- Óóóó, az borzalmas volt - mesélte lelkesen. - Pontosan itt történt. Ebben a fülkében haltam meg. Olyan élénken emlékszem, mintha tegnap történt volna. Elbújtam ide, mert Olive Hornby csúfolt a szemüvegem miatt. 

- Hát bassza meg, pedig jól áll - csattant fel a mardekáros lány, hogy belopja magát Myrtle kegyeibe. 

- Most gúnyolódsz? - nézett rá a kísértet résnyire összehúzott szemmel.

- Dehogy! - emelte fel a kezét védekezően. - Undorítónak tartom a csúfolódást!

- Na jól van - hagyta rá a szellem, azzal foytatta. - Szóval ott tartottam, hogy magamra zártam az ajtót, és sírdogáltam. De aztán hallottam, hogy valaki bejött. Az a valaki beszélt is, de valami furcsa nyelven, lehet külföldi lehetett. Na mindegy, engem csak azért zavart meg, mert fiúhangon szólalt meg. Ki is nyitottam az ajtót, hogy elküldjem a lányvécéből, de akkor... - Myrtle fontoskodva kihúzta magát. Csak úgy sugárzott az arca. - Akkor meghaltam.

- Mitől? - ráncolta a homlokát Harry. 

- Fogalmam sincs. Csak egy nagy sárga szempárra emlékszem. Az egész testem megdermedt, aztán elszálltam innen... - álmodozva nézett Harryre. - De később visszajöttem, mert kísérteni akartam Olive Hornbyt. Keservesen megbánta, hogy csúfolódott a szemüvegemen. 

- Pontosan hol láttad azt a szempárt? - faggatta Brina, mire Myrtle a vécéfülkével szemben felszerelt mosdókagyló felé mutatott. 

- Valahol ott.

A gyerekek egyből oda is siettek. A mosdókagylón első ránézésre nem volt semmi különös. A fiúk elkezdték miden oldalról átvizsgálni, de végül Brina találta meg azt, amit kerestek: az egyik réz csaptelep oldalára valaki egy apró kígyó rajzát karcolta. Erre fel is hívta a többiek figyelmét. 

- Az sose működött - jelentette ki Myrtle, mikor Sabrina kipróbálta a csapot. 

- Tárulj fel - szólalt meg, és nagyon remélte, hogy párszaszóul teszi. Ron és Harry értetlen pillantásából kiolvasta, hogy igen, úgy tette. Eközben a csap felizzott, és forogni kezdett. A következő pillanatban az egész mosdó megmozdult - pontosabban elsúllyedt a falban, és a helyén egy cső szája jelent meg - egy akkora csőé, amibe egy ember is könnyen belefért. 

- Én megyek elsőként - jelentett ki a lány, meg sem várva, hogy elhaljon mögötte Ron döbbent nyögése.

- De Brina... - kezdett bele Neville, de már későn. A lány egy ugrással bent is volt a csőben, még mielőtt elkezdhetett volna gondolkodni a veszélyeken, amik leselkedhetnek rá odalent. 

Nemsokára a cső egyik falán fekve csúszott tovább, mintha egy csúszdában lenne. A cső több helyen is elágazott, de a mellékágak sokkal szűkebbek voltak a kanyargós, meredek fő járatnál. Brina érezte, hogy a pincénél is mélyebben járhat. Hátul tompa puffanások jelezték a többiek jöttét. Épp amikor már aggódni kezdett volna, hogy milyen lesz a földetérés, a cső egyszerre vízszintesbe fordult, ő pedig kiröppent a végéből. Nedves csattanással landolt egy sötét, kövezett alagút padlóján. A járat épp csak akkora volt, hogy fel lehessen benne állni - ezt Brina személyesen is tapasztalta, mikor feltápászkodott. Pár pillanattal később a többiek is megérkeztek sorjában: Ron, Neville és végül Harry.

- Mérföldekkel az iskola alatt lehetünk - állapította meg Neville.

- Valószínűleg a tó alatt - bólintott Brina, a nyálkás falakat szemlélve. - Lumos! - mormolta, mire a pálcája végén kigyulladt a lángocska. - Gyerünk! - intett a fejével a többieknek. 

- Csattogó léptekkel elindultak a lucskos kövezeten. Alig karnyújtásnyira láttak előre. Testük a pálcájuk fényében rémisztő árnyékot vetett a nedves falakra. 

- Az a legfontosabb, hogy nyomban becsukjuk a szemünket, amint bármilyen mozgást észlelünk - szólt halkan a lány. Az alagút azonban csendes volt, mint a sír, s az első váratlan zaj egy hangos roppanás volt. Mikor lejjebb néztek, észrevették, hogy a padló telis-tele van apró csontokkal. Pár lépés után az alagút éles kanyart vett.

- Brina, ott van valami - szólt rekedten Ron, és megragadta a lány vállát. Mind a négyen megtorpantak, de csak annyit láttak, hogy egy hosszú, görbe valami fekszik mozdulatlanul a padlón. 

 - Lehet, hogy alszik - suttogta Harry. 

Brina a torkában dobogó szívvel közelített a dolog felé, résnyire nyitott szemekkel. De megkönnyebbülten vette észre, hogy csak egy hatalmas, levedlett kígyóbőr van előttük. 

- Uramisten - nyögött fel Ron, és a pálcája felé siklott a keze. Mielőtt még rákiálthattak volna, hogy ne tegye, Ron elfeledkezett róla, hogy törött a pálcája, és fényt akart varázsolni.

A pálca akkorát durrant, mint egy kisebb bomba. Brina a feje fölé kapta az egyik karját, másikkal épp elrántotta Neville-t egy lezúduló kőtömb útjából. A kígyóbőrön átbukdácsolva menekültek a leomló járatból. Mikor visszafordultak, egy plafonig érő kőrakás fogadta őket. 

- Ron! Harry! Jól vagytok? - kiabálta a lány. 

- Igen! - hallatszott az elfúló válasz a kőrakás túloldaláról. - De ezen nem tudunk átjutni - tette hozzá Ron. 

- Várjatok meg itt - sóhajtotta Neville. - Mi tovább megyünk. Ha nem jövünk vissza egy órán belül...

Elharapta a mondatot, de a hallgatása többet mondott bármely szónál.

- Megpróbáljuk elhordani a kövek egy részét, hogy aztán vissza tudjatok mászni - Harry igyekezett palástolni aggodalmát, de hallatszott azért a hangján. - És Brina...

- Nemsokára találkozunk! - igérte a lány az unokatestvérének, megjátszott bátorsággal. 

Fél perc múlva már nem hallották a kőtömböket rakodó fiúk nyögéseit. Az alagút egyre csak kanyargott, ők ketten pedig egy darabig csak csönben meneteltek.

- Ismét ketten maradtunk - jegyezte meg reszketeg mosollyal Neville, utalva a tavalyi évre, mikor szintén ketten néztek szemeb Mógussal és Voldemorttal.

- Csak szokásunkká ne váljon a tanév végi harc Voldi ellen - nevetett fel hisztérikusan Brina. 

- Szerinted most is az ő keze van a dologban? 

- Egy emlékdarabja a naplójában van. Fogadni mernék, hogy valahogy ő rendezte így a dolgokat - komorodott el a lány. Ilyenkor szégyellte, hogy ki is az apja, annak ellenére, hogy hogyan áradozott róla az anyja. 

Újból csend ereszkedett rájuk. Brina minden idegszála kellemetlenül bizsergett. Szerette volna már látni, valóban mi várja. Nagy sokára viszont elértek egy tömör kőfalat. Két elnyúló kígyó dombormű díszítette, akiknek szeme helyen egy-egy smaragd ült. 

- Tárulj - szólalt meg egyszerre a két gyerek párszaszóul, pedig nem beszéltek össze. Mintha mindketten megérezték volna, mit kell tenni. 

A fal közepén egyre táguló rés jelent meg. A két kígyódombormű eltávolodott egymástól, és a titkos ajtó szárnyaival együtt eltűnt a falban. Akárcsak tavaly, Neville és Sabrina megfogták egymás kezét és egyszerre léptek be az ajtón.