- Dehát én vagyok Mardekár utódja, bassza meg! Mégis ki a franc nyitotta ki a kamrát? 

- Tudtam, hogy nem te voltál, de azért jólesett hallani - sóhajtotta Neville. - Ezek szerint kell lennie még egy utódnak.

- Fogalmam sincs ki lehet az, de csak kerüljön a kezeim közé! Szégyent hoz a mardekárra ezzel a förtelmes hisztériával! - fújtatott a lány ingerülten. - Meg kell találnom azt a szörnyet, hogy megállítsam!

Nem bánta még ennyire, hogy nincs itt az apja. Bárcsak meg tudná kérdezni tőle, hogy mégis hogy jutott le ötven éve a kamrába! És persze az is jól jönne, ha tudná, miféle rémséggel kell majd szembenéznie. Azonban Voldi nem beszélt sokat a múltról, mindig optimistán csak a jövőbe nézett. 

- Szerinted hallgatni fog rád, ha a másik az ellenkezőjét parancsolja neki? - nézett rá aggódva Neville.

- Ajánlom neki, különben megölöm mind a kettőt! - azzal elviharzott. 

- Mindigis sejtettem, hogy Mardekár Malazár egy holdkóros vén bolond volt - jegyezte meg Ron, mire Brina bokán rúgta.

- Csak mert csinált egy titkos kamrát és belerakott egy szörnyet? - kérdezett vissza ingerülten. 

- Igen, ez elég nyomós oknak tűnik! - csattant fel a vörös. Eközben Colin Creevey sodródott melléjük a tömegben. 

- Neville, Neville, az egyik fiú az osztályból azt mondta, te vagy... - befejeznie már nem sikerült a mondatot, mert tova sodorta a diáksereg. 

- Mit mondhatott rólad az a fiú? - töprengett hangosan Hermione, sebhelyes barátjuk felé fordulva. 

- Gondolom azt, hogy én vagyok Mardekár utódja - felelte egykedvűen Neville, mire Brina felhorkant. 

- Mégis hogy lennél te? Mégcsak nem is vagy mardekáros - dünnyögte, mire a fiú tekintete rá tévedt, és ebből kiolvasta, hogy ő maga sem hiszi ezt el. Kettő utód még oké, de három? Ha kiderülne, Neville is egy utód, mi lenne a következő? Minden második diák egy utód?

- Ezek minden mesének bedőlnek - csóválta a fejét Ron. - Itt szokott őrködni Frics - jegyezte meg. 

- Egy kis nyomkeresés nem árthat - jegyezte meg Harry, és letéve a táskáját, térdre ereszkedett a kőpadlón. - Tűznyomokat találtam. Itt meg itt...

- Ezt nézzétek meg! - szólt Hermione. - Milyen furcsa... 

Brina a teleírt fal melletti ablakhoz lépett, aminek legfelső szárnyára mutatott Hermione. Legalább húsz pók nyüzsgött ott, és láthatóan versengve próbáltak kimászni az üveglap repedésein. 

- Mióta szoktak a pókok így viselkedni? - csóválta a fejét a griffendéles lány.

- Nyugodj meg, biztosan csak meglátták Ront, azért menekülnek így - jegyezte meg Brina gúnyosan. Hátrapillantva a válla fölött meglátta, hogy vörös barátjuk tisztes távolságban áll az ablaktól, és olyan képet vág, mint aki szellemet látott. - Tudom, félelmetes a humorom - vigyorodott el a lány. 

- Mi a baj? - kérdezte tőle Harry. 

- Nem... Nem nagyon...szeretem a pókokat - nyökögte Ron. 

- Nem is tudtam - jegyezte meg Neville. - De hisz a bájitalokhoz már használtál döglött pókokat.

- A döglött pókokkal semmi bajom. Csak azt utálom, ahogy mozognak - eközben direkt nem is nézett az ablak felé. 

- Hát, szerintem ez az esetükben kölcsönös érzés - vihogott Brina. Hermione is felkuncogott. 

- Ez nem vicces - szólt sértődötten a fiú. - Amikor három éves voltam, Fred egyszer egy nagy, szőrös pókká változtatta a macimat, mert eltörtem a játékseprűjét. Te se rajonganál a pókokért, ha a macidnak egyszerre nyolc lába nőne és...

Ezek után Hermione felvetette az ötletet, hogy kérdezzék meg Hisztis Myrtle-t, hogy látott-e valamit a napokban. Nem jutottak ezzel sem előrébb, sőt, Percy tettenérte a csapatot, és megfeddte őket, amiért itt bóklásznak. 

- De hát ki lehet a tettes? - gondolkozott hangosan Brina, mikor a griffendél klubhelyiségében megvitatták a nap történéseit. 

- Lássuk csak - játszotta meg a töprengőt Ron. - Ismerünk-e valakit, aki sárvérűnek tart itt egyeseket? - nézett sokatmondóan Brinára és Hermionéra. 

- Ha Dracora gondolsz... - kezdett bele Harry.

- Persze, hogy rá gondolok! Elég csak ránézni a ronda patkányképére! Lerí róla, hogy ő volt! 

- Ron, fejezd be! Neki sem hagyom, hogy sértegessen titeket, de tőled sem tűröm el, hogy rágalmazd! - csattant fel a szemüveges fiú. - Draconak fogalma sincs, ki lehet az utód, már ezerszer elmondta nekem! 

- Malfoy, mint Mardekár utódja? Ugyanarról az emberről beszélünk, aki felsikított Mrs. Norris láttán, hogy "valaki megbaszta a macskát"? - horkant fel Neville. 

- Lehet csak megjátssza magát, hogy senki ne gyanakodjon rá! - erősködött Ron. 

- Hidd el, nem ilyen jó színész. Valóban ilyen, én ismerem. Mégpedig mikor kettesben vagyunk, mi oka lenne megjátszania magát? - érvelt Harry. 

- Hiába vitatkoztok, attól nem kerülünk előrébb - sóhajtotta Brina felállva. - Későre jár, én megyek! - köszönt el, de a portrélyuk felé menet beleütközött az ikrekbe. 

- Hová sietsz, ifjú Dursley? - mosolygott rá Fred.

- Ha elfelejtettétek volna, mardekáros vagyok még mindig. A pincében lakom - felelte gunyorosan.

- Te is arra gondolsz, Fred, amire én? - sandított ikertestvérére George. 

- Még szép! - vágta rá, miközben mind a ketten követték a portrélyukon kilépő Brinát. - Nem hagyhatjuk, hogy ez a fiatal hölgy ilyen időkben egyedül mászkáljon a kastélyban! - azzal kétoldalról közrefogták a szemét forgató lányt. 

- Bármi leselkedhet rá a folyosókon... - folytatta George vigyorogva. 

- Mardekár utódja...

- Voldemort...

- A Véres Báró...

- Vagy rosszabb! - tettetett meglepődést George, mire Brina várakozva ránézett. - Piton! 

- Leszállnátok róla? - csóválta a fejét mosolyogva a lány. 

- El is felejtettük - kezdett bele Fred.

- Te vagy az egyetlen, aki örül az undok képének - bólogatott szórakozottan George. Még mielőtt Brina felháborodhatott volna - a valójában igaz - tényen, az ikrek dalra fakadtak:

- Ó, Piton szerelmem, légy enyém! - skandálták kórusban. 

- Fogjátok be! - esett pánikba Brina, mivel a pincében voltak már, így akár hallhatta is a célszemély. Nem látva más lehetőséget, ráugrott Fredre, mivel ő énekelt hangosabban. Megpróbálta befogni a fiú száját, de tekintve, mennyivel magasabb volt nála, nem volt valami sikeres az akciója. Fred röhögve rázta le magáról, még jobban szórakozva a kislány dühén.

- Hallom, emlegetnek - suhant elő a sarkon túlról Piton, mintegy megtestesítve a lány aggodalmait. Fred egyből elengedte őt, és testvérével együtt a nevetést visszafolytva álltak a két oldalán. Sabrina arca ezzel szemben vörös színt öltött, és legszívesebben elsüllyedt volna. 

- Bármelyikük is táplál gyengéd érzelmeket irántam, egy büntetőmunka keretében adok rá alkalmat, hogy kettesben töltsünk némi időt - szavalta gúnyosan a bájitaltan tanár. Brina a cipőjét fikszírozta zavarában, de meg mert volna rá esküdni, hogy Piton őt bámulja. 

- Sajnálom tanár úr, de úgy döntöttem, jobb lesz ha a rajongásom plátói marad - szólalt meg Fred, a tőle telhető legkomolyabb hangon. Brina hálás mosollyal nézett fel rá. 

- Nocsak, végre valamiben egyetértünk, Weasley! - morogta Piton. - Igazán nemes cselekedet volt elkísérni Ms. Dursley-t, de innentől átveszem. Maguk pedig igyekezzenek, nemsokára takarodó! - dörrent rájuk, mire az ikrek még vetettek Brinára egy cinkos pillantást, aztán eliszkoltak. 

Elérkezett a szombat is, amit a mardekár és a griffendél különösen várt már. Ugyanis a tanév első kviddicsmeccse zajlott aznap, ami Brinának ráadásul élete első meccse is volt. Az idő azonban nem kedvezett nekik, mivel olyan borongós volt, hogy még arra is számítani lehetett, hogy leszakad az ég. 

- Jobb seprűink vannak, mint nekik - kezdett bele Marcus a buzdító beszédébe, miután mind átöltöztek. Igazság szerint Brina kicsit kényelmetlenül érezte magát, lévén, egyedüli lányként a csapatban. Azonban büszke volt rá, hogy legalább ő képviselhető a nemét. - Ennek köszönhetően sokkal gyorsabbak vagyunk! Nem véletlenül vagyunk mardekárosok: mi vagyunk a legambíciózusabb ház, ha akarunk valamit, megszerezzük! És mit akarunk? 

- Győzni! - harsogta egy emberként az egész csapat. Brinát is fellelkesítette a beszéd, és már buzgott benne a tettrekészség. 

Büszkén, felszegett fejjel vonultak ki a pályára. Igyekeztek tudomást sem venni róla, hogy a négy ház közül három a griffendélnek szurkol. Csak a mardekár éljenzett nekik, de nem is számítottak másra. Elvégre a többiek megvetésétől lettek a legösszetartóbb ház mind közül. 

Miután Flint és Wood kezetfogtak, és sípszóra indult a mérkőzés. Brinának szerencséje volt: nemsokkal azután, hogy felröppent, egy gurkó az útjába is röppent. A lány az egyik griffendéles felé ütötte azt, de nem ért célba, mivel George visszaküldte. Viszont a gurkó félúton íves kanyart vett, és teljesen másik irányba indult: egyenesen a griffendél kilátója felé. 

A lány szerencsére még útközben másfelé pofozta a labdát, de az minduntalan a griffendéles közönséget célozta meg. Időközben eleredt az eső, ami nem könnyítette meg a dolgukat, de még így is hat-nullra vezettek.

Észrevette, hogy Harry és Draco a cikeszt üldözik, viszont az egyik gurkó - amelyik nem bolondult meg - épp a szőkét veszi célba. Brina felé suhant, és sikeresen eltérítette a labdát. Azonban ennyi idő pont elég volt ahhoz, hogy a másik gurkó ismét megcélozza a közönséget. Ezúttal egyikük sem volt elég gyors: a gurkó becsapódott. Brina nem látta ilyen messziről, ráadásul esőfüggönyön át, hogy kit vett célba, de az illető még időben elhajolt. 

Harry figyelmét is elterelte a váratlan esemény, és a pillanat, amíg a griffendél felé fordult, pont elég volt ahhoz, hogy Draco elkapja a cikeszt. A mardekár üdvrivalgásban tört ki, azonban Brina az ikrekkel egyetemben a kilátó felé tartott, ahol a gurkó még mindig randalírozott. Közelebb érve a lány torka összeszorult: Neville-t támadta meg a megbűvölt labda. Még most sem adta fel, újból célba vette a fejét, és Neville rémülten hajolt el. Időközben Madam Hooch is odaért, aki a ládát hozta magával. A három fogó nagy nehezen elkapta a gurkót, és együttes erővel vissza tuszkolta a helyére. 

- Nem hiszem el, hogy Dobby rám uszította azt a gurkót! Meg is halhattam volna! - dühöngött Neville másnap reggelinél. Mint elmesélte a többieknek is, a házimanó meglátogatta őt az éjjel. Dobby bevallotta, hogy ő bűvölte meg a gurkót, még pedig azzal a céllal, hogy Neville annyira megsérüljön, hogy hazaküldjék. 

- Mégis mit vársz Malfoyék manójától? - horkant fel Ron. 

- De azt nem mondta, hogy mi az a szörnyűség a kastélyban? - utalt Brina a manó figyelmeztetéseire. 

- Egy szóval sem - sóhajtotta Neville. 

- Pedig így nem tudunk elleni tenni semmit! - aggodalmaskodott Hermione. - Ha Colint elkapta, senki nincs biztonságban! 

Nos igen, mint megtudták, Colin Creevey is merénylet áldozata lett, jelenleg pedig a gyengélkedőn feküdt kővé dermedve. Hogy megelőzzék a többi diák elleni merényleteket, a következő héten kihirdette az iskola, hogy párbajszakkör indul. 

- Párbajszakkör? - horkant fel Ron a reggeliző asztalnál. - Persze, mert a Mardekár szörnyetege párbajozni fog az áldozataival... 

- Ki tudja? Lehet úriember - jelent meg mögötte Brina, Lunával az oldalán. A mardekáros lehuppant Ron és Neville közé a padra, és egy intéssel elbúcsúzott a barátnőjétől: - Akkor délután három! 

- Mit csinálsz Lüke Lovegooddal délután? - fintorgott Ron, mire Brina, és a kivételesen az asztaluknál ülő Dudley egyszerre hördült fel felháborodásában. A mardekáros lány azzal a lendülettel egy bagettel fejbe is vágta a Weasley-fiút. 

- Ne hívd így! - dörrent rá szikrázó szemekkel. - Luna nagyon kedves lány! 

- Mit csináltok délután? - érdeklődött Harry. 

- Lunának gondjai akadtak a repüléssel, még nem igazán megy neki. Dudley, dobj egy szelet pitét, tudod, hogy a szedres a kedvencem! Kösz - vette el, és egy falat után folytatta: - Úgyhogy segítek neki. 

- Én se remekelek benne - sóhajtotta Neville. - Az az eset elsőben eléggé elvette a kedvem, azóta nem nagyon merek próbálkozni - borzongott meg a fiú. 

- Megértem, azt még nézni is rossz volt - pillantott fel a könyvéből Hermione.

- Ez egy alapvető dolog, Neville, előbb-utóbb meg kell tanulnod rendesen repülni. Ez olyan, mint a mugliknál a jogsi, le kell tenned, különben nagyon lekorlátozod a lehetőségeid - szavalta Brina. - Ha gondolod, segítek neked is. Nem olyan nagy dolog, meglátod.

- Az szuper lenne, kösz Brina - csillant fel Neville szeme. 

Így hát a délutánt azzal töltötte, hogy korrepetálta barátait, külön-külön, hogy mindkettejükre kellő figyelmet tudjon fordítani. Neville-nek inkább a kviddiccsel akadt gondja, de Brina átvette vele az alapokat is. 

Nyolc órakor együtt tértek vissza a nagyterembe. A hosszú asztalok addigra eltűntek, helyette aranyszínű színpad került az egyik fal mellé. Az iskolából jóformán mindenki megjelent az izgalmasnak ígérkező eseményen. 

- Kíváncsi vagyok, ki tartja a tanfolyamot - morfondírozott Hermione, miközben befurakodtak a tömegbe. - Valaki azt mondta, Flitzwick fiatalkorában párbajbajnok volt.

- Mindegy, hogy ki tartja, csak ne... - kezdett bele Neville, de a mondat csalódott nyögésbe fulladt. Ekkor ugyanis Gilderoy Lockhart lépett a színpadra, nyomában Pitonnal. Sabrina szeme ennek láttán egyből felcsillant. 

- Gyertek közelebb! Mindenki lát engem? Mindenki jól hall? Remek... - kezdett bele Lockhart, miután csendre intette a diákokat. - Nos, kedves fiúk-lányok, Dumbledore professzor engedélyt adott rá, hogy megszervezzem ezt a kis párbajszakkört, melynek célja nem más, mint hogy felkészítsen titeket arra az esetre, ha esetleg meg kell védenetek magatokat. Jómagam számtalanszor kerültem ilyen helyzetbe - a részleteket lásd megjelent műveimben. Engedjétek meg, hogy bemutassam segédemet, Piton professzort - folytatta Lockhart, és széles mosolyt villantott Pitonra. - A tanár úr azt mondja, ő maga sem teljesen járatlan a párbajozás művészetében. Felkértem hát, asszisztáljon nekem egy rövid bemutató erejéig. Nyugalom, nem kell aggódnotok: ügyelni fogok rá, hogy ne tegyek kárt a bájitaltan tanárotokban.

Brina önkéntelenül elvigyorodott ezen, és szinte megbabonázva meredt Pitonra, akinek ajkán ördögi mosoly jelent meg. Nem törődött Ron fintorgásával maga mellett, rendületlenül bámulta a házvezetőjét. Lockhart és Piton szembefordultak egymással, és meghajoltak - mármint Lockhart bemutatott egy cifra gesztusokkal kísért meghajlást, Piton pedig türelmetlenül biccentett. Azután kard módjára felemelték a varázspálcájukat. 

- Amint látjátok, felvettük az alapállást - magyarázta Lockhart feszülten figyelő hallgatóságának. - Most háromig számolok, és akkor egymásra szórjuk az első átkot. Természetesen egyikünk sem dolgozik halálos átokkal. 

- Arra nem mernék mérget venni - morogta Ron, Pitont figyelve, mire Brina a fiú bordái közé könyökölt. - Auh.

- Egy...kettő...három. 

Mindketten megsuhintották varázspálcájukat. Piton így kiáltott:

- Capitulatus! - mire pálcájából tűzpiros fénysugár lövellt ellenfele felé. Lockhartot telibe találta az átok, lerepült az emelvényről, háttal a falnak csapódott, és összerogyott, mint egy zsák. Pár mardekáros, köztük Brina, heves tapsban tört ki, nem törődve a többi diák megvető pillantásával. Hermione eközben lábujjhegyre állt, és aggodalmaskodva pislogott Lockhart felé. 

- Ugye nem esett baja? 

- Kit érdekel? - kérdezett vissza kórusban Brina, Ron és Neville.

- Remélem, jól figyeltetek - szólt rekedten, mikor végre sikerült feltápászkodnia, és visszamászott az emelvényre. - Ez egy lefegyverzőbűbáj volt. Amint látjátok, elvesztettem a pálcámat - ó, köszönöm, Brown kisasszony. Valójában jó ötlet volt bemutatni nekik, Piton professzor, de ha nem sértem meg vele, nyilvánvaló volt, hogy mire készül. Ha akarom, könnyűszerrel hatástalaníthattam volna a bűbájt. Mindazonáltal úgy gondoltam, célszerű, ha a gyerekek ilyet is látnak...

Piton gyilkos tekintettel meredt rá, s Lockhart gyorsan témát váltott: 

- Bemutatónak ennyi elég is volt. Most lemegyek közétek, és párokba rendezlek titeket. Piton professzor, ha megtenné, hogy segít nekem...

A két tanár elindult a tömegben, és megszervezte a párokat. Lockhart jóvoltából Harry Dracoval került össze, de Brina örömére hozzájuk már Piton ért oda előbb. Mikor megérezte a bájitaltan tanár kezét a vállán, majdnem cserbenhagyta az állóképessége. Nem kellett látnia magát, anélkül is tudta, hogy vörössé vált az arca, és ezzel egyetemben hirtelen nagyon meleg lett a teremben.

- Szívesen szétválasztanám az álompárost, de kíváncsi vagyok, a híres Longbottom mire megy Dursley kisasszonnyal - bár Brina nem látta a professzor arcát, lévén, mögötte állt épp, de meg mert volna esküdni, hogy mosolyog. - Weasley, te Davis kisasszony párja leszel. Granger kisasszony Bulstrode kisasszonnyal vív meg. 

- Mindenki forduljon szembe az ellenfelével! - harsogta Lockhart, immár újra az emelvényről. - Meghajlás!

Neville meghajolt előtte, és Brina is cifra meghajlást mutatott be, ezzel palástolva zavarát, amit Piton idézett elő. 

- Pálcát szegezz! - hangzott a következő vezényszó. - Háromra lőjetek egymásra lefegyverzőbűbájt - de tényleg csak lefegyverzőt, nehogy valaki megsérüljön. Egy... kettő... három!

- Capitulatus! - harsogta Brina, és Neville alig eszmélt fel, már ki is repült a pálca a kezéből. A lány egy bocsánatkérő mosolyt küldött felé. 

- Jó voltál, Brina - mosolygott rá válaszul a fiú, és őszintének hangzottak a szavai. 

A többieknél már nem ment ilyen simán a feladat. Zöld füstfelhő lebegett a küzdőpárok feje fölött. Harry és Draco összegabalyodva fetrengett a földön, Ron pedig az ölében tartotta a hamuszín arcú Tracey fejét, és valamit magyarázott a törött vaárzspálcájáról. Lockhart fejcsóválva járkált a párbajhősök között. 

- Istenem, istenem - sopánkodottt. - Kelj fel, Macmillan... Csak óvatosan Fawcett kisasszony... Csípd össze, Boot, akkor egykettőre eláll a vérzés... Jobb lesz, ha inkább azt tanítom meg nektek, hogyan kell kivédeni ellenséges átkot - Lockhart kezét tördelve álldogált a terem közepén. Pitonra nézett, de mikor a professzor visszanézett rá, inkább elkapta a tekintetét. - Kérek két önként vállalkozót. Weasley és Davis, gyertek mondjuk, ti. 

- Nem túl jó ötlet, Lockhart professzor - suhant oda Piton lobogó talárral. - Weasley pálcája törött, a legegyszerűbb átokkal is katasztrófát okoz. Gyufásskatulyában fogjuk felküldeni Davis kisasszony maradványait a gyengélkedőbe. Legyen inkább Dursley és Longbottom - tette hozzá kaján mosollyal. 

- Kitűnő! - lelkendezett Lockhart, és a terem közepére terelte a két gyereket. A többiek engedelmesen utat nyitottak nekik. Lockhart Neville-t vette szárnyai alá, miközben Piton Brinát karolta át. 

- Dursley, ha szeretne egy kis műsorral szolgálni ezeknek, akkor ajánlom figyelmébe a Serpensortia nevezetű bűbájt. Igencsak látványos - súgta a lánynak a professzor, ördögi mosollyal az arcán. Brina nem akart kárt tenni Neville-ben, és reménykedett benne, hogy nem valami durva átkot ajánlott neki a professzor. Ugyanakkor kíváncsi is volt, és meg akarta ragadni a lehetőséget, hogy kivételesen a kedvében járjon a házvezetőnek. 

Ezzel szemben Neville összezavarodva bámulta Lockhartot, aki egy cifra mozdulatsor után elejtette a pálcáját. Ő is beszélt a tanárral, de nem tűnt valami magabiztosnak Lockhart szavai után. Miután megveregette a fiú vállát, el is kezdett visszaszámlálni:

- Három... kettő... egy... tessék! - harsogta. 

- Serpensortia! - kiáltotta Brina. A pálcája vége mintha felrobbant volna, és egy hosszú, fekete kígyó csusszant ki belőle. A lánynak a lélegzete is felállt, de próbálta nem mutatni meglepődését. Meg kellett hagynia, Pitonnak van stílusa. Az állat lehuppant a földre a küzdő felek között, és nyomban felemelte a fejét, támadásra készen. A közelben állók sikoltozva hátrálni kezdtek. Brina igazán nem értette, hiszen csak egyy aranyos kis kígyó volt. 

- Ne mozdulj, Longbottom! Mindjárt eltüntetem... - lépett ki Piton a lány mögül, és megindult Neville és a dühös kígyó kettőse felé. 

- Majd én! - rikkantotta Lockhart, és a kígyóra szegezte pálcáját. 

Hatalmas dörrenés rázta meg a terem falait; a kígyó, ahelyett, hogy eltűnt volna, négy méter magasra felrepült, majd nyekkenve visszazuhant a padlóra. Még nézni is rossz volt, Brina megsajnálta szegény kígyót. Az állat persze még dühösebb volt ezután, amit meg is lehetett érteni, hisz itt dobálják mint egy darab szennyest. Sziszegve megindult Justin Finch-Fletchley felé, újra felemelte a fejét, és méregtől csöpögő fogakkal támadni készült. 

- Hagyd békén! - indult meg Neville a kígyó felé, de pont ugyanabban a pillanatban valaki más is felkiáltott párszaszóul:

- Gyere ide! - szólt a kígyóhoz Sabrina, és hirtelen ez jutott eszébe. Neville és ő felnéztek egymásra, miközben a többi diák rájuk függesztette a tekintetét. Közben a kígyó visszahanyatlott a földre, és érdeklődve fordította feléjük a fejét. 

- Brina! Ez egy mérgeskígyó! Ne hívd magadhoz! - aggodalmaskodott Neville. 

- Én pedig boszorkány vagyok! - csattant fel a lány. A szerencsétlen kígyó tanácstalanul kapkodta a fejét a két gyerek között, ahogy a diáksereg is. - Itt van egy bájitalmester is, nem egy kis kígyó fog végezni velem! - utalt Pitonra. 

- Hagyjatok engem békén, jó?! - kiabálta Justin, és mielőtt bármit is mondhattak volna neki, kiszaladt a teremből. 

Erre már a két tanár is felocsúdott. Piton tanítványa elé lépett, és intett egyet a pálcájával, mire a kígyó fekete füstpamaccsá változott. A tömeg ellenségesen kezdett morajlani körülöttük. A következő pillanatban a lány arra ocsúdott fel, hogy Ron őt és Neville-t is a talárja ujjánál fogva rángatja kifelé. 

 - Gyertek már... Menjünk innen - suttogta a Weasley-fiú. Hermione és Harry is velük tartott. Ahogy haladtak az ajtó felé, a diákok úgy húzódtak félre az útjukból, mintha fertőző betegséget terjesztenének. A griffendél klubhelyisége helyett ezúttal Hisztis Myrtle mosdóját vették célba, ahol senki nem zavarhatta őket a kísérteten kívül.

- Miért nem mondtátok, hogy párszaszájúak vagytok? - kérte számon őket Ron. 

- Mégis hogyan kellett volna elmondanom? "Sziasztok, Sabrina vagyok, félvér, A+ vércsoportú, párszaszájú!"? - csattant fel a mardekáros lány. 

- Mióta vagy félvér? - köhintett egyet Neville, figyelmeztetve Brinát az elszólására. 

- Csak mondtam egy példát, tudjátok jól, hogy mugli származású vagyok! - javította ki magát gyorsan a lány. Szerencsére a többiek sem akadtak fel ezen. 

- Én nem tudtam eddig, hogy párszaszájú vagyok - terelte el a témát Neville. 

- De mit mondtatok a kígyónak? - kérdezte Hermione. 

- Hogy hagyja békén Justint, mégis mi mást mondtunk volna? - értetlenkedett ingerülten Brina. 

- Úgy hangzott, mintha egyikőtök ráuszította volna. Főleg, miután elkezdtetek vitatkozni - szólt Harry. 

- Brina magához hívta a kígyót, mégse hagyhattam szó nélkül - motyogta Neville. 

- Magadhoz hívtad? Megőrültél? - kiáltott rá Ron. 

- Leblokkoltam, oké? Hirtelen nem jutott más eszembe.

- Mindegy, ezek után úgyis mindenki azt fogja hinni, hogy valamelyikőtök az utód. Mardekár Malazár is híres volt arról, hogy párszaszájú - sóhajtotta a griffendéles lány. 

- De én griffendéles vagyok, Brina pedig mugli származású. Ezek elég nagy kizáró tényezők - szólalt meg töprengve sebhelyes barátjuk. 

- Simán lehettek Mardekár leszármazottai, hisz ezer éve élt - jegyezte meg Harry.

- Kit érdekel? Akkor sem mi nyitottuk ki a Kamrát! - érvelt Brina. 

- De ezt a többiek nem tudják - tette hozzá Ron.