- Piton Voldemortnak akarja adni a követ... Voldemort az erdőben várja. Azért szopkodja unikornisok vérét, hogy életben maradjon - mesélte nekik Neville, a griffendél klubhelyiségében, mikor visszaértek a büntetésről.

- Ne mondd ki a nevet! - suttogta rémülten Ron.

- Mi is találkoztunk azzal a csuklyás alakkal, még mielőtt Brináék. Lemaradtam kissé, mire megjelent, és felém nyúlt. Ki tudja, mit tett volna velem, ha Firenze nem ugrik elém. Goron nagyon dühös volt, azt mondta, Firenze szembeszegült a bolygók akaratával. Biztos azt olvasták ki a csillagokból, hogy hagynia kellett volna, hogy Voldemort megöljön...Talán azt is megjósolták - motyogta lehangoltan a fiú.

- Ne mondd ki a nevét! - sziszegte Ron. Brina sajnálta barátját, bűntudata volt, hogy miatta ijeszthette meg az apja. Ha felnyomta volna Dumbledore-nál, akkor meg se történt volna. Viszont ahhoz be kellett volna vallania mindent, és nem akart lemondani a ma ismert életéről. Így csak az maradt, hogy vígasztaló ölelésbe vonta Neville-t.

- Mindenki tudja, hogy Tudjukki csak Dumbledore-tól fél. Amíg a közelében vagy, Tudjukki nem mer bántani - szólt Harry.

- Így van. És ki mondta, hogy a kentaurok igazat jósolnak? McGalagony is megmondta, hogy a jövendőmondás a legmegbízhatatlanabb tudományág - érvelt Hermione.

Bár már benne jártak jócskán a hajnalban, Brina nem gondolta volna, hogy a kanapén el fog aludni. Viszont kétségtelenül a griffendél klubhelyiségében ébredt, a kanapén összegömbölyödve. Meghatódott, mikor észrevette, hogy szolidaritásból a barátai is itt éjszakáztak. A kanapé másik végében Ron szuszogott, a mellettük lévő fotelban pedig Neville. Nem lepődött meg rajta, hogy Hermione már ébren volt, és a vészesen közelgő vizsgákra tanult. Elmondása szerint Harrynek pedig kviddics edzése volt. 

Brina a vizsgákon megpróbálta a legjobbat kihozni magából, még úgy is, hogy egész végig az járt a fejében, hogy apja megpróbálta ölni Neville-t. Azóta nem tudott beszélni se vele: mióta Piton megfenyegette, nem mert arra járni. Vívódott a kérdésen, hogy valljon-e az igazgatónak, vagy sem. 

A bájitaltan vizsgán Piton végig ott állt mögötte, mialatt ő összeírta a felejtés italának hozzávalóit. Láthatólag a professzor még mindig szemmel tartotta őt, ami nem könnyítette meg a lány dolgát. 

- Szerintetek nagy baj ha az én szelencémnek bajsza volt? - kérdezte Millicent, mikor túlestek az átváltoztatástan vizsgán is. Tracey nemes egyszerűséggel csak kiröhögte.

- Levonnak érte pár pontot, nem nagy ügy - vont vállat Sabrina, miközben barátnőivel az udvaron sétáltak. A tóhoz közeledtek, ahol a Weasley ikrek és Lee Jordan épp az óriás polipot csiklandozták. Brina kiszúrta a griffendéles barátait is a közelben, amint épp a füvön heverésztek. A lány köszönés nélkül huppant le melléjük, miközben a másik két mardekáros a tó felé vette az irányt. 

- Csak tudnám, mit jelent ez a fájdalom! - panaszolta Neville tanácstalanul. - Folyton sajog a sebhelyem... Korábban is fájt néha, de nem ilyen sokáig. 

Témánál voltak. Brinát szétvetette a kíváncsiság, hogy apja miben mesterkedhet, és pont most nem tudott beszélni se vele! 

- Mutasd meg Madam Pomfrey-nak! - javasolta Hermione. 

- Ez nem betegség - rázta a fejét Neville. - Hanem figyelmeztetés. Azt jelenti, hogy veszély közeleg...

- Nyugi, Neville - ásította Harry. - Amíg Dumbledore-t látod, nem kell féltened a követ. Előbb fog Piton cukorkát osztogatni, minthogy Hagrid elárulja Dumbledore-t. 

Ekkor Hermione hirtelen felpattant. 

- Most rögtön el kell mennünk Hagridhoz! Hogy ez eddig nem jutott eszembe! 

- Mondd már, mi van! - meredt rá Ron. 

- Hagrid leghőbb vágya egy sárkány, erre jön valaki egy sárkánytojással, pedig illegális! És épp Hagridba botlott! Gondolkozzatok már! 

Ahogy Neville-nek is leesett a lényeg, elsápadt. Brina még nem is gondolt erre, de így belegondolva logikus volt. Futva indultak el a vadőr kunyhójához, aki épp borsót fejtett. 

- Szervusztok! - mosolygott a gyerekekre. - Túl vagytok a vizsgákon? Nem vagytok szomjasak? 

- De igen... - kezdett bele Ron, akinek még mindig nem esett le, miért jöttek ide. 

- Nem, köszönjük, nagyon sietünk. Áruld el, Hagrid, hogy nézett ki az idegen, akitől Norbertet nyerted? - tért a lényegre Harry. 

- Nem t'om - vont vállat az óriás. - Végig rajta volt a csuklyája. 

Brina arcából kifutott a vér. Apja egy szóval sem említette neki, hogy eladott Hagridnak egy sárkányojást! Hát már nem bízik meg benn? Nem tudja, megsértődjön, vagy aggódjon. Ha Voldi nem árulja el neki ezek után, hogy miben sántikál, sokkal nehezebb lesz megakadályoznia. 

- Nincs ebben semmi különös. Sok fura figura fordul meg a Szárnyas Vadkanban - úgy hívják a kocsmát lenn a faluban. Lehet, hogy sárkánykupec volt, a fene se tudja. Nem láttam a képét attól a kámzsától. 

- Miről beszélgettél vele, Hagrid? - kérdezte Neville remegő hangon. 

- Kérdezte, mit csinálok idefent. Mondtam, vadőr vagyok, mire kérdi, miféle vadakat őrzök... Azt is megmondtam, hogy szeretnék egy sárkányt. És aztán... nem nagyon emlékszem, kicsit felöntöttem a garatra. Tudniillik, ő fizetett... Lássuk csak, kártyáztunk, és feltette a sárkánytojást. De kérdezte, tudok-e bánni vele, mert nem adja ő oda akármilyen kontárnak... Erre mondtam, hogy Bolyhoska után gyerekjáték lesz egy sárkányt felnevelni...

- És az idegent... érdekelte Bolyhoska? - kérdezte rosszat sejtve Sabrina. 

- Hát persze. Nem mindennap találkozik az ember háromfejű kutyával. Elmondtam neki, hogy Bolyhoska olyan, mint a kezes bárány, ha tudja az ember, mi kell neki: elég egy kis zeneszó, és már húzza is a lóbőrt...

Hagrid rémülten nézett rájuk. 

- Elkotyogtam nektek! - kiáltott fel. - Azonnal felejtsétek el, amit mondtam! Hé! Most meg hová rohantok?

Az öt gyerek a kastély felé rohant egyenest. Már Brinában sem volt kétség, mit kell tenniük. Nem félt már tőle, hogy apja csalódik benne, csak időben akart odaérni. 

- Brina! Hogy sikerültek a vizsgáid? - botlottak bele Dudley-ba, aki épp hugrabugos barátaival sietett kifelé. 

- Jól, de most sietünk! Nem tudod, merre van Dumbledore szobája? - kapott a lehetőségen, tudván, hogy bátjya már járt ott csínytevései révén. 

- Menjetek erre egyenesen, egy nagy szobor mögött kell bemenni, nem lehet eltéveszteni. Viszont jelszó nélkül nem tudtok belépni. Egyébként is, minek mentek ti oda? 

- Hosszú, majd elmesélem! - vetette oda a lány, és már robogtak is tovább. 

- Hogyan fogjuk megtudni a jelszót? - kérdezte kétségbeesetten Neville.

- Kitaláljuk, vagy tudomisén! Biztos valami citromos italpor vagy ilyesmi - válaszolta Ron sietősen. 

- Mit csináltok ti idebent? - futottak McGalagonyba, szinte szó szerint. 

- Dumbledore professzort keressük - felelte Brina, megelőzve a többieket. 

- Dumbledore professzort? Mit akartok tőle? - kérdezett furcsállva az ötletüket. - Tíz perce távozott. Sürgős baglyot kapott a Mágiaügyi Minisztériumból, és azonnal elrepült Londonba. 

- Elment? - hüledezett Neville. 

- Dumbledore professzor nagyhírű varázsló, Longbottom, rengeteg kötelezettségnek kell eleget tennie...

- De ez most nagyon fontos! - erősködött továbbra is barátjuk. - Tanárnő, a bölcsek kövéről van szó... - tért a lényegre, nem titkolózva tovább.

- Honnan tudtok ti... - hebegte, de a gyerekek sietősen közbevágtak. 

- Tanárnő, az a gyanúnk, sőt, biztosan tudjuk, hogy valaki el akarja lopni a követ - hadarta el egy szuszra Neville. McGalagony gyanakodva pillantott végig rajtuk, egyáltalán nem véve komolyan őket. 

- Dumbledore professzor holnap érkezik vissza. Nem tudom, ki beszélt maguknak a kőről, de egy biztos: senki nem tudja ellopni. Felejtsék el a követ, inkább élvezzék a napsütést! - azzal ott is hagyta a még mindig sokkos állapotban lévő diákokat. 

- Ma éjjel fogja Piton ellopni a követ - kezdett bele Neville, mikor olyan helyre értek, ahol senki nem hallja őket. - Nincs itt Dumbledore, hogy megállítsa. Fogadok, a levelet is ő küldte. 

- De hát mit tehetünk? - kérdezte Ron tanácstalanul. 

- Nincs más lehetőségünk. Piton előtt kell megszereznünk a követ - jelentette ki Neville. Brina még nem látta ilyen elszántnak, nem akarta kijavítani őt, hogy valójában Mógus a hunyó, nem Piton. 

Belökve az ajtót, Bolyhoska mind a három feje feléjük fordult. Szerencsére még nem látta őket, de vadul szimatolt. Neville a Hagridtól kapott furulyáján kezdett játszani, s bár Sabrina füleit sértette a hang, amit unokatestvére kierőszakolt a hangszerből, Bolyhoska csodák csodájára álomba szenderült azon nyomban. 

- Harry, mi lenne, ha te a köpeny alatt kint őrködnél? Ha bárki be akar jönni, kábítsd el! - fordult a mardekáros lány az unokatestvéréhez. 

- Nem hagylak titeket egyedül a bajban - erősködött a fiú. 

- Nem teszed azt, Harry! A legnagyobb segítség az lenne, ha megakadályoznád, hogy hátbatámadjanak! 

A többiek is egyetértően bólogattak, mire Harry beadta a derekát. Felkapva a köpenyt, kiment az ajtó elé posztolni. 

- Játssz tovább! - sziszegte Ron Neville-nek, megindulva a csapóajtó felé. - Ezt könnyű lesz kinyitni. 

- Akkor mi lenne, ha csinálnád? - sürgette Hermione. Brina aggodalmas pillantása is a mögöttük lévő ajtó és a csapóajtó között cikázott. Nem volt nyugodt, hisz bármikor meglephették őket. 

- Jól van már! - morogta Ron kelletlenül, és felnyitotta egy rántással a csapóajtót. 

- Mit látsz? - kérdezte félősen Hermione. 

- Semmit, csak a nagy feketeséget. Lemászni se lehet, azt hiszem, le kell ugornunk...

Még be sem fejezte a mondatot, Brina egy ugrással ott termett, és már le is vetette magát a mélybe. Úgy érezte, hogy ha már az ő apja hozta rájuk ezt a gondot, akkor a legkevesebb, hogy ő is néz szembe vele elsőként. 

Tompa puffanással landolt, úgy érezte, mintha valami növényen ülne. 

- Puhára estem, gyertek! - kiáltott föl a többieknek is, mire sorban leugrottak. Mikor Neville is leért, kutyaugatás harsant fel egyből. 

- Mi ez? - hallotta meg Ron hangját maga mellől. Olyan sötét volt, hogy látni nem is látta barátait. 

- Ez ördöghurok - nyöszörögte Neville. - Lumos!

Mikor látták, hogy a növény elengedi a fiút nyomban, ők is elmormolták a varázsigét. Mikor immáron mind a négyen a kivezető út felé lépdeltek. 

- Csodálom, hogy nem Hermionénak jutott először eszébe a megoldás! - jegyezte meg Ron. 

- Leblokkoltam! - vágott vissza elkeseredetten a griffendéles lány. Közben egyre beljebb merészkedtek az enyhén lejtő alagútban, hol lépteik hangját csak a falról csöpögő víz törte meg. 

- Ti is halljátok? - szólalt meg Ron.

- Nekem szárnyaknak tűnnek - fülelt Brina is. 

- Fényt látok, mozog is valami - motyogta Neville. 

Hamarosan egy fényesen kivilágított teremben találták magukat. Boltíves mennyezete alatt apró, szárnyas lények cikáztak. A terem túloldalán viszont egy ajtó állt. 

- Szerintetek ránk támadnak, ha bemegyünk? - kérdezte Ron.

- Valószínűleg - bólintott Neville. - De nincs más választásunk. Átszaladok.

Mikor látták, hogy a barátjuk minden aggodalmuk ellenére sértetlenül átért, utána szaladtak. Azonban az ajtót hiába feszegették, nem nyílt. Még Hermione Alohomora bűbájának is ellenállt. 

- Most mi lesz? - fordult feléjük Ron. 

- Ezek a madarak biztos nem dísznek vannak itt - töprengett Hermione. 

- Ezek nem madarak! - kiáltott fel Brina. - Kulcsok! Szárnyas kulcsok! 

- Tényleg! Ott vannak a seprűk is! Csak el kell kapnunk őket! - vette észre Ron is az összefüggést. 

- De hisz több száz van belőlük - sápadt el Neville. 

- Egy nagy, ódivatú kulcsot kell keresnünk. Feltehetőleg ezüst, mint a kilincs - vetette fel Sabrina. - Ha jól látom, az a gyűrött szárnyú pont ilyen. 

Mielőtt társai válaszolhattak volna bármit is, Brina már seprűn is termett. Lehet, hogy Harry volt az évszázad legfiatalabb fogójátékosa, de Brina vele, és Jamessel kviddicsezett minden nyáron. Így hát volt egy olyan érzése, hogy ő is megbirkózik a feladattal. A többiek is segítettek bekeríteni a kulcsot, s így seperc alatt megkaparintották. Legnagyobb örömükre illett a zárba is. 

A következő teremben vaksötét volt, egészen addig, amíg be nem léptek. A fények egyszerre gyúltak ki, és egy hatalmas sakktáblát világítottak meg. A bábuk nagysága meghaladta a gyerekekét, és a tény, hogy arcuk se volt, nem tette barátságosabbá őket. A fekete bábuk mögött felsorakozva próbálták kiötölni, hogy mit tegyenek. 

- Ron, végre hasznossá teheted magad! - intettem a sakktábla felé színpadiasan meghajolva. Közben észrevette, hogy az ajtó a fehér bábuk mögött rejlik. Meg se próbált odamenni csak így, nem akart meghalni. 

- Az világos, hogy sakkcsatában kell eljutnunk a túloldalra - gondolkodott hangosan Hermione. - De hogyan játsszunk? 

- Szerintem nekünk is sakkfigurákká kell válnunk - vetette fel Ron. Nyomban oda is lépett az egyik sötét huszárhoz, és megérintette a lovat. Legnagyobb döbbenetükre a szobor életrekelt. A ló a földet kapálta, a lovasa pedig sisakos fejét Ron felé fordította. 

- Be kell állnunk közétek, hogy átjussunk a pályán? - kérdezte a vörös, mire a bábu bólintott. 

Ron kézbe is vette a dolgokat, lévén, hogy rajta kívül a többiek nem voltak valami jók sakkban. Követték a fiú utasításait, és mind elfoglalták egy-egy bábu helyét. Brina alig tudta követni a játék menetét, csodálta a barátját, hogy egymaga ki tudta ötölni, hogy üssék ki azt a sok fehér bábut. 

- Hát igen - szólt csendesen Ron, mire a mardekáros lánynak rossz érzése támadt. - Nincs más megoldás... Fel kell áldoznom magam. 

- NE! - kiáltották kórusban a barátai. 

- A sakkban nincs kegyelem! - csattant fel Ron. - Valamit valamiért! Odalépek, ő levesz engem... de te, Neville, akkor mattot adhatsz a királynak! 

- De hát... 

- Meg akarod állítani Pitont, vagy sem? 

- Ron...

- Ha nem sietsz, megszerzi a követ! Készen álltok? - Ron egyre jobban elsápadt, de nem hátrált meg. - Indulok. Ha győztetek, azonnal menjetek tovább!  

Ron lépett egyet, mire a világos vezér azonnal odugrott hozzá. Kőkarjával fejbe suhintotta, mire a fiú ájultan dőlt el. Hermione felsikoltott, és Neville is falfehér lett. Brinának összeszorult a gyomra, mikor a vezér félrevonszolta barátjuk eszméletlen testét, akárcsak egy zsák krumplit. Neville remegve elindult, három kockát lépett átlósan, mire a fehér király levette a koronáját. Végre megnyerték a csatát, és a világos figurák félrevonulva utat engedtek nekik. Ám Hermione ahelyett, hogy az ajtó felé ment volna, Ronhoz futott oda. 

- Menjetek tovább, én itt maradok vele! - térdelt le az eszméletlen fiú mellé. Neville és Brina egymásra néztek, és bólintottak egyet. Látták mindketten Hermione szemében az aggodalmat, ilyen állapotban úgyse tudott volna segíteni nekik. Így hát immár csak ketten mentek tovább a folyosón, ami várta őket az ajtó túloldalán. 

- Szerinted mi lesz a következő akadály? - kérdezte Neville. 

- Az ördöghurok Bimba csapdája volt, a bűvös kulcsok Flitzwické, a sakktábla bizonyára McGalagony műve... Vagyis már csak Mógus és Piton varázslata van hátra - a gondolatra nyelt egy nagyot. Tisztában volt vele, hogy házvezetője milyen kiváló varázsló, és elbizonytalanította ez a tény. Ekkor azonban újabb ajtó elé értek, ami kizökkentette gondolataiból.

- Mehet? - suttogta Neville. 

- Mehet - bólintott a lány. Társa kitárta az ajtót, mire szörnyű bűz csapta meg az orrukat. Egy hatalmas troll testét pillantották meg a szoba közepén. A fején véres púp éktelenkedett, ez tanúskodott arról, hogy már kiütötték. 

- Hála istennek ez már nem áll az utunkba - jegyezte meg Neville. - Menjünk innen, mindjárt megfulladok - azzal átlépett a troll lábán. 

Azzal beléptek a következő terembe is, amely ebből nyílt. Meglepetésükre csak egy asztal állt itt, rajta különböző fiolákkal. 

- Ez Piton varázslata. Mérgeket kell sorba rendeznünk? - tippelt a lány bizonytalanul. Jó volt bájitaltanból, már csak szeretett denevére miatt is, de ez azért így vaktában elég húzós feladatnak bizonyult. 

Mikor átlépték a küszöböt, bíbor tűz lobbant föl, elzárva az utat. Nos, ez sem nyugtatta meg őket. 

- Nézd! - kiáltott föl Neville, felkapva egy papírtekercset az üvegek mellől. Brina odaszaladt mellé, és együtt kezdték olvasni. 

- Ez egy fejtörő! - lélegzett fel megkönnyebbülten Sabrina.

- Akkor itt leszünk egy darabig - sóhajtotta tanácstalanul Neville.

- Dehogyis! Ez tök könnyű: háromban méreg van, kettőben bor, és kettő átsegít a tűzön. 

- Jó, de honnan tudjuk, melyik? 

- Várj egy percet! - azzal a lány nekikezdett a rejtvénynek. Miután kitalálta, hogy melyikekben van bor, könnyű volt a mérgekre rájönni. A maradék közül a legkisebb volt az, ami a fekete tűzön átsegíti őket, mivel azt írta a fejtörő, hogy törpe s óriás sem rejt mérget. - A legkisebb lesz az! - vette föl a palackot. 

- Ez csak egyikünknek elég - nézett Neville a kortynyi löttyre. 

- Proteus! - mondta ki Brina a varázslatot, mire az ital megsokszorozódott. Így már több mint elég volt mindkettejüknek. Elégedett mosollyal nézett barátjára. 

- Ha ezt túléljük, kifaggatlak, hogy honnan tudsz ilyen bűbájokat! - jegyezte meg a fiú. - Ha ott lesz már Piton, vagy Voldemort, akkor miután megszereztük a követ, fuss! Én feltartóztatom őket.

- Te is tudod, hogy nem foglak ott hagyni egyedül -  nézett a fiúra sokatmondóan. - Bármi is történik benn, kérlek emlékezz arra, hogy a barátod vagyok! - sóhajtotta. Szinte csak most realizálódott benne, hogy hamarosan szembenéz az apjával. Ezúttal egy egészen más kontextusban. Számolt azzal, hogy csellel kell elvennie tőle a követ, ha már megszerezte. Azonban ha még nem, akkor lehet, hogy egy életre kiesik a bizalmából azért, mert nem szerzi meg neki. 

- Nem fogsz meghalni Brina, ezt megígérem - válaszolta Neville, s felhajtotta a részét az italból. Nem volt kedve kijavítani a fiút, hogy nem a halálára gondolt, végülis mostmár mindegy volt az egész. Elvette a palackot, és kiitta a maradékot. Megborzongott: olyan volt az ital, mint a folyékony jég, szinte égette a mellkasát a hirtelen hideg. 

- Készen állsz? - lépett a fiú mellé, miután letette az üveget. A másik csak bólintott. Bátorítólag megfogták egymás kezét, és együtt léptek a fekete tűzbe. Brina látta, ahogy a lángok nyaldossák a tesét, de nem érzett semmit. Mire kettőt pislogott, már ott is találták magukat a következő teremben. 

Mógus már várta őket.