- Elsősök! Minden elsős jöjjön ide! - harsogta egy hatalmas, szakállas férfi, mikor leszálltak a vonatról. Dudley elmondása alapján Brina rögtön felismerte benne Hagridot, a vadőrt. - Gyerünk! Vannak még itt elsősök? Vigyázz, hova lépsz! Elsősök, utánam! 

A gólyák csúszkálva-botladozva követték őt egy szűk, lejtős ösvényen. Korom sötét volt, de annyit azért észrevett, hogy egy erdőben vannak. 

- Mindjár' rápisloghattok a jó öreg Roxfortra - szólt hátra Hagrid a válla fölött. - Csak még egy utolsó kanyar. 

Kiérve az erdőből, mindenki egy emberként morajlott fel. Egy nagy, fekete tónál kötöttek ki, aminek túlsó partján egy sziklán ott állt maga a Roxfort, ami fölülmúlta Brina minden elképzelését. 

- Csónakonként négy ember, nem több! - parancsolt rájuk Hagrid, aki egymaga foglalt el egy egész csónakot. Sabrina Harryvel, Ronnal és Neville-lel osztozott a lélekvesztőjén. A csónakok hangtalanul siklottak a tükörsima vizen, s senkinek nem volt kedve beszélni, túlságosan lekötötte őket a kastély látványa. 

- Fejre vigyázz! - rikkantotta Hagrid, mikor besiklottak egy nyílásba a sziklafalon. Brina úgy tartotta, az irányból ítélve közvetlenül a kastély alatt lehettek. Mikor partot értek, mindenki sorra kikecmergett, bár Neville majdnem beleesett a vízbe. De végül mindenki épségben felkapaszkodott a sziklába vájt ösvényen, amely egy fennsíkra vezetett. Mire feleszméltek, már a hatalmas tölgyfa kapu előtt voltak, ami Hagrid kopogtatására rögvest kinyílt. Az érkezőket egy magas, smaragdzöld taláros boszorkány fogadta, kinek igen szigorú arca volt. 

- Elsőévesek, McGalagony professzor - intett Hagrid a nő felé. 

- Köszönöm Hagrid. Most már átveszem őket. 

Belépve, az előcsarnokban találták magukat, amelyet fáklyák világítottak meg. Mennyezete olyan magas volt, hogy nem is látszott, azonban nem ide vezette őket McGalagony, hanem egy kisebb szobába. Itt a professzor elmondott egy beszédet a, amely Brinának nem igazán mondott újat. Míg arra vártak, hogy a nő visszatérjen, és a beosztási ceremóniára kísérje őket. 

Egyes oszlopban vánszorogtak be az étkezőcsarnokba, s Brina Harry és egy bozontos hajú lány között állva rácsodálkozott a helyiségre. Lebegő gyertyák világították meg, amik meglepetésére nem csöpögtettek viaszt a fejükre, s a diákok közt egy-egy kísértet is felsejlett. 

- Elvarázsolták, hogy úgy nézzen ki, mint az égbolt - suttogta a mögötte lévő lány a plafon felé mutatva, amely ugyancsak lélegzetelállító volt. - A Roxfort történetében olvastam róla. 

Sabrina a tanárok asztalát fürkészte, s kiszúrva Mógus professzort, megkönnyebbült, hogy apja ha végignézni nem is tudja, de végighallgatni igen, a beosztását. Közben McGalagony egy támla nélküli széket állított eléjük, amire egy elnyűtt, rettenetesen piszkos süveget állított. Brina magában meg is jegyezte, hogy jobb is, hogy anyja nem lett boszorkány, mert ezt biztos nem tette volna a fejére. Ráadásul karimája közelében egy szakadás mentén szétnyílt, és dalra fakadt: 

Kalapok közt keresgélve

Találsz talán szebbet,

De nem hordott még fején a föld

Nálam eszesebbet!

Én vagyok a Teszlek Süveg.

A híres? Naná!

Más sapkákkal ne végy engem

Egy kalap alá!

Én látom, mit senki más:

hogy mit rejt a fejed.

Próbálj fel, és menten mondom,

hol van a helyed.

Ha vakmerő vagy s hősi lelkű,

Házad Griffendél.

Oda csak az kerül, ki

Semmitől se fél.

Hugrabugnak nyájasnépe

békés, igazságos.

Oda mész, ha türelmes vagy

S jámbor - ez világos.

A bölcs öreg Hollóhátban

Éles elmék várnak.

Kiknek a tanulás kaland,

Oda azok járnak.

Hogyha agyafúrt s ravasz vagy,

Ne is tekints másra:

A Mardekár való neked.

Ott lelhetsz sok társra.

Hát vegyél fel, és ne remegj!

Forog ez az agy!

Bár nincsen mancsom, nálam mégis

Jókezekben vagy!

Mikor befejezte a dalt, tapsvihar tört ki, s a fejfedő meghajolt mind a négy ház felé. 

- Szóval csak fel kell vennünk a süveget - suttogta Harrynek és Brinának Ron. - Megfojtom Fredet! Azzal ijesztgetett, hogy párbajoznunk kell egy trollal - a lány felkuncogott, és kicsit elterelődött a figyelme a bizonytalanságáról. Még mindig fogalma sem volt, melyik házba kerül. Apja mardekáros volt, bátyja hugrabugos, nagynénje és nagybátyja griffendéles. A lány ráadásul hülye se volt, így az is előfordulhatott, hogy ő maga hollóhátas lesz. 

- Akit szólítok, tegye a fejére a süveget, és üljön le a székre, hogy beoszthassák - adta ki McGalagony az utasítást. - Abbott, Hanna! - a szőke copfos, rózsaszín arcú kislány kidöcögött a székhez, és a süveg egyből a szemébe csúszott, miután felrakta. 

- HUGRABUG! - kiáltotta a süveg. A jobb oldali asztalnál üdvrivalgás tört ki, s egy pufók szellem integetni kezdett. 

- Bulstrode, Millicent! 

- MARDEKÁR! - ahogy az utolsó B betűs tanuló is leült háza asztalához. Sabrinának már szabályosan gyomorgörcse volt, mivel vészesen közeledett az ő neve. C betűs társa alig volt, így hamar azon kapta magát, hogy ő következik.

- Dursley, Sabrina! 

A lány kilépett a sorból, és szorongását elfedve, még jobban felszegte a fejét, és nem is nézve hátra diáktársaira, büszkén foglalt helyet a széken. Erélyes mozdulattal húzta fejébe a süveget, ami kissé még így is a szemébe csúszott. Közben akaratlanul is azért szurkolt gondolatban, hogy a mardekárba kerüljön. Ha más házba osztják, apja szégyenében visszamegy az albániai erdőbe inkább.

- A mardekárba? - szólalt meg a süveg, közvetlenül a fülében, mire ijedtében majdnem leesett a székről. - Ilyet se hallottam még. Igen, valóban ott vihetnéd a legtöbbre. Legyen hát, MARDEKÁR!

Az utolsó szót úgy harsogta, hogy az egész terem hallhatta. A mardekár asztalánál tapsvihar és éljenzés tört ki, ami megmelengette Brina szívét, és egyből magabiztosabban vonult oda hozzájuk. Azonban még így sem tudott Harry és Ron csalódott arca mellett észrevétlenül elmenni.Tudta, hogy unokatestvére mindigis ódzkodott a mardekártól, és a Weasley család is köztudottan griffendéles volt, de azért remélte, hogy emiatt nem romlik meg a viszonya velük. Viszont bárki bármit mondhat a mardekárról, Brina megkönnyebbült, hogy oda került. S szemmel láthatólag apja is, ugyanis Mógus professzor állva tapsolt neki. Kollégái kissé értetlenól is néztek rá, de Mógus alapvetően nem volt százas, így volt mentsége. Szinte hallotta lelki füleivel apja hangját, ahogy Mógus turbánja alatt azt sziszegi: "tapsolj! TAPSOLJ! LELKESEBBEN!". 

A mardekár asztalánál helyet foglalva kedélyesen körbemosolygott, és helyet foglalt egy nagydarab lány, és egy alacsony, szemüveges között, akiket szintén nemrég osztottak be. Figyelmét megint visszaterelte a ceremóniára. 

- Granger, Hermione! - a bozontos, barna hajú lány, aki Brina mellett állt nemrég, csak úgy rohant a süveghez. 

- GRIFFENDÉL!

- Greengrass, Daphne! 

- MARDEKÁR! 

Az asztaluknál egyre csak gyarapodtak a diákok, azonban akikre Brina igazán kíváncsi volt, még csak ezután következtek.

- Longbottom, Neville! 

A teremben megannyi apró, sziszegő lángnyelvként csapott fel a sustorgás. A fiú kétszer is hasra esett a szék felé menet, így néhány kacaj is belevegyült a morajba. 

- Longbottomot mondott? - szólalt meg fennhangon az egyik felsőbbéves, fekete hajú fiú az asztaluknál.

- Ez az a Neville Longbottom? - kurjantotta valaki a griffendéles asztaltól. 

- GRIFFENDÉL! - harsant fel, véget vetve a suttogásnak. Azonban Neville a fején felejtette a süveget sietségében, így a többiek nevetése közepette kellett visszakullognia, letenni azt. Viszont a Weasley ikreket ez sem gátolta meg abban, hogy azt skandálják kórusban: "Nálunk van Longbottom! Nálunk van Longbottom!".

- Malfoy, Draco! - a szőke fiú nevét hallva magabiztosan vonult ki a székhez, és kívánsága azonnal teljesült. A süveg alig ért a homlokához, már kiabálta is: 

- MARDEKÁR! 

Malfoy önelégült mosollyal csatlakozott a szemközt ülő barátaihoz, Crakhoz és Monstrohoz. Hosszú lesz ez a hét év - gondolta Brina, mikor a fiú arcával találta szembe magát. Számított rá, hogy háztársak lesznek, ahogy ezt már neki is említette, de azért lehangolta a tény, hogy mától ő is tagja lesz "családjának". Még néhány gólya leült közéjük, például Nott és Parkinson. 

- Potter, Harry! - harsant fel a név, mire Brina felkapta a fejét. Unokatestvére fején kissé tovább időzött a süveg, de végül így harsant fel:

- GRIFFENDÉL! - Harry imbolyogva támolygott le a székről, és a griffendél asztalához ment, ahol kitörő lelkesedéssel fogadták. Sabrina kissé csalódott volt, mert azért reménykedett, hogy esetleg Harryt is a mardekárba osztják. Ron is a griffendélbe került, így az vigasztalta, hogy így legalább újdonsült barátjával együtt lesznek. Utolsónak Zambini került sorra, aki Malfoy mellett telepedett le. McGalagony helyét Dumbledore váltotta fel, s sugárzó arccal meg is szólította a diáksereget:

- Isten hozott benneteket! Szívből köszöntök mindenkit az új tanév kezdetén itt, a Roxfortban. Mielőtt kezdetét veszi a bankett, szeretnék néhány szót szólni. Íme: Filkó! Pityer! Varkocs! Dzsúzli! Köszönöm - azzal leült, miközben mindenki megtapsolta. Brina értetlenkedve nézett körbe, de inkább ráhagyta a professzora, hisz talán csak túlzásba vitte a vajsört. 

Miközben az asztal megtelt finomságokkal, egy szellem lebegett oda hozzájuk, s Draco mellett foglalt helyet. Brina majdnem felnevetett a fiú arckifejezése láttán, de inkább tartotta magát, és megszedet a tányérját. 

- Idehallgassatok, új mardekárosok! Idén is meg kell nyernünk a házkupát! Hatszor egymás után mi nyertünk, nem hagyhatjuk, hogy elorozzák a dicsőséget! - szavalta fennkölten a szellem, akinek öltözékéből rájött, hogy a Véres Báróval van dolguk. Üveges szemével úgy szuggerálta az elsősöket, mintha azt várná, most rögtön produkáljanak valamit, amivel pontokat szerezhetnek.

Miután végeztek a főfogással, az asztalon megjelentek a desszertek. Mindenféle fagylalt, torta, fánk, gyümölcszselé, puding... Brina ennek láttán nem csodálkozott volna, ha a tanév végére ő is Dudley méreteit éri el. Épp egy szelet almás pite felé nyúlt, mikor Malfoy megragadta azt, kaján mosolyt vetve Sabrinára. Azonban ekkor a mellette ülő lány rávert egyet Draco kezére, mire az rögtön elengedte az ételt. A lány Brina felé nyújtotta a sütit,aki ekkor már tudta, hogy ez egy csodálatos barátság kezdete lesz. 

- Tessék - szólt, mire Brina elfogadta azt. 

- Sabrina Dursley - nyújtotta felé másik kezét. 

- Millicent Bulstrode - rázta meg a lány, kinek elég erős marka volt. 

Megismerkedett a jobbján ülővel is, aki Tracey Davisként mutatkozott be. Így hárman beszélgettek már, ügyet sem vetve a szemközt ülő sértődött Malfoyra. Végül a desszertek is eltűntek az asztalról, és Dumbledore professzor szólásra emelkedett, s a terem elcsendesült.

- Most, hogy bőségesen ettünk-ittunk, volna még néhány megjegyzésem a félévre vonatkozóan. Elsősorban az elsőéveseknek mondom, hogy az iskola melletti erdő tiltott terület, kivétel nélkül minden tanuló számára. Örülnék, ha ezt egyes felsőbbévesek is az eszükbe vésnék - e mondatnál tekintete a Weasley ikrekre vándorolt. - Frics úr, a gondnok megkért, hogy emlékeztessem a tanulókat: órák közötti szünetben ne varázsoljanak a folyosókon. A kviddicsválogatásra a második héten kerül sor. Aki szeretne a háza csapatában játszani, jelentkezzen Madam Hoochnál. És végül az utolsó közlemény: ebben az évben a harmadik emeleti folyosó jobb kéz felőli szakaszára tilos a belépés mindazok számára, akik nem óhajtanak kínok kínjai között távozni az élők sorából. És most, mielőtt nyugovóra térünk, énekeljük el az iskola indulóját!

Sabrina ezek után nem igazán tudott arra koncetrálni, hogy melyik szólamot énekelje épp. Mint sok társának, neki is arcára fagyott a mosoly. Mindenesetre az nyugtatta, hogy nemsokára kifaggathatja apját, vagy Mógust, arról, hogy mégis miért zárták le a folyosót. A Wealey ikrek még mindig énekeltek eközben, mivel ők lassú, temetési stílust választottak a dalnak. 

- Á, a zene... - szólt Dumbledore a szemét törölgetve. - Varázslatosabb bármely mágiánál. És most ágyba. Bakaügetés! 

A mardekárosok az egyik prefektus, Gemma Farley nyomában elhagyták a nagytermet. A pincébe vezetett az útjuk, ahol egy nagy kőfal előtt torpantak meg. 

- A jelszó Grumkin - szavalta hangosan, mire a gólyák ámuldozva bámulták a rejtett ajtót, amely kitárult előttük. Belépve a klubhelyiségbe, csak még jobban tekergették a nyakukat, azt se tudták, mit nézzenek meg először. A hosszú termet zöld lámpásokkal világították meg, bőrkanapék és fotelek szolgáltak ülőalkalmatosságul, de kandalló is helyet kapott itt. A magas ablakok a tó mélyét mutatták, zöld derengéssel bevonva a helyiséget. 

A prefektusok nem sok időt hagytak az ámuldozásra, ugyanis rögtön fel is vezették őket a hálótermekbe. A lányokat a jobboldi ajtón terelte be Gemma, ahol csigalépcsőn kellett felmenniük a szobájukig. Öt zöld baldachinos ágy volt itt, kör alakban elrendezve, ezüst gyertyatartókkal és díszítésekkel körülvéve. Az utazóládáik már ott is voltak az ágyaik mellett. Nem tudta senki, kik hozták fel ide a csomagokat, de valamit tudhattak, ugyanis Brina Millicent és Tracey ágya között találta meg a ládáit. A maradék kettő szobatársuk Daphne Greengrass és Pansy Parkinson voltak, akikkel még nem volt alkalma beszélgetni, de terveit a fáradtság keresztbe is húzta. Miután átvették pizsamájukat, már be is zuhantak az ágyba mind az öten. Sabrinának még eszébe jutott, hogy meg kell látogatnia apját, de végül arra jutott, nem az első éjszaka fog kiszökni a klubhelyiségből, na meg azt sem tudná, hol keresse Mógus irodáját, így hát elhalasztotta másnapra. 

Reggel Brina kapva kapott a lehetőségen, hogy beszéljen griffendéles barátaival. Első útja az asztalukhoz vezetett, amivel megbotránkoztatott mindenkit, de ez nem szegte kedvét, továbbra is felszegett fejjel vágott kereszetül a termen. Közelebb érve örömmel vette tudomásul, hogy bátyja is ott ül Harry mellett, így nem kell külön megkeresnie. Észrevétlenül a hátuk mögött is termett, és egy gyors mozdulattal ki is kapta Dudley kezéből a pirítóst, és a szájába gyűrte. 

- Hogy volt merszed? Testvérek vagyunk, oszt' meg merted ezt csinálni? - fordult hátra röhögve Dudley, mire Harry is csillogó szemmel nézett fel rá. 

- Hát ezért lettél mardekáros - jegyezte meg szórakozottan unokatestvére. - Mindigis azt hittem, griffendéles leszel. 

- Én tudtam, hogy mardekáros lesz - szólalt meg a Harry mellett helyet foglaló Ron fancsali ábrázattal, mintha a lány nem is lenne jelen, miközben ő is hátra fordult. Időközben azon kapta magát, hogy a griffendélesek fele őt bámulja. 

- Akkor biztos tehetséges leszel jóslástanban - vágott vissza csípőből Brina. - Vonszold arrébb a segged, Weasley! - azzal a lány már be is furakodott Harry és Ron közé a padra, helyet csinálva magának. 

- Piton már megint bámul - panaszolta Neville, aki szemközt ült Hermione és az ikrek közt. 

- Nyugodj meg, biztos csak szemmel ver! - jegyezte meg Fred szórakozottan.

- Megint? - akadt meg a szón Sabrina, miközben egy pirítóst kent meg épp vajjal. - Tegnap este is bámult? 

- Igen, meg is fájdult a sebhelyem - bólogatott, aggodalmas oldalpillantásokat vetve az említett tanerő felé. Pár pillanattal később fel is jajdult, a homlokához kapva. - Mint most is - motyogta. 

- Mágikus eredetű sebhelyeknél ez különösen nem jelent jót, legalábbis ezt olvastam a... - kezdett bele Hermione, de Ron belé fojtotta a szót. 

- Miért, szerinted van olyan sebhely aminél jót jelent? - mondta cinikusan. Közben Brina a tanári asztal felé lesett, és tekintetével megkereste Piton professzort. Nem volt nehéz, ugyanis egyetlen tanárról tudta csak elképzelni, hogy ez a neve. A hosszú, fekete hajú férfi most is épp őket bámulta, és a következő pillanatban már az őt fürkésző szempárba nézett egyenesen. Brina egy percre zavarba jött, nem is állta sokáig azt a sötét tekintetet, de emlékeztetnie kellett magát, hogy a házvezető tanárától nem rémülhet így meg. Azonban nem tudta nem elismerni magának, hogy milyen jó pasi.

Gondolatmenetéből az szakította ki, hogy egy félőrült bagoly szánkázott végig az asztalon, fellökve vagy féltucat zsömlés kosarat. Ha nem előttük áll meg, akkor is ki tudta volna találni, hogy Adolf az. 

- Dudley, be van baszva a baglyod - jegyezte meg George. 

- Ja nem, ő mindig ilyen - felelte a fiú, miközben az elé lerakott levelet bontogatta. - Ezek neked jöttek - nyújtott a lány felé másik kettőt. 

Drága kis csimotám!

Apuci nagyon büszke rád, amiért a mardekárba kerültél! Feltétlenül keress fel a szobámban, ami a pincében van szintén, háromszor fordulj balra, és az ötödik ajtó lesz az. Ha büntetést osztok ki rád, tudd, hogy csak azért teszem, hogy így még több időt tudjunk együtt tölteni! 

Házvezető tanárod, Piton professzor bár nem tud rólam, sem arról, hogy az én lányom vagy, de barátomnak mondhatom. Legilimentor, mugli kifejezéssel élve, gondolatolvasó, de mivel még születésedkor, egy saját magam által kifejlesztett okklumencia bűbájt küldtem rád, nincs okod aggodalomra! Rendkívül elbűvölő lélek, bármikor fordulj hozzá bizalommal! 

Millió puszi: apuci

Az első levelet olyan gyorsan futotta át, ahogy csak tellett tőle, nehogy belelessenek a mellette ülők. Megmelengette a szívét, hogy apja ilyen büszke rá, és Pitontól se kell tartania. Serényen feltépte a második levelet is. 

Kislányom, Sabrina!

Dudley megírta tegnap, hogy a mardekárba kerültél. Számítottam erre, és őszintén örülök neki! Apád nyomdokaiba lépve még nagyon sokra viheted! Repes a szívem, ha arra gondolok, végre találkozhatsz vele! 

Ölel: szerető anyád

Ui.: "Apád" még mindig nem szívleli a baglyot.

Nevetve gyűrte ezt a levelet is a talárja belső zsebébe, és mire felnézett, már az órarendet osztogatták. 

- Ahh ne, pénteken dupla bájitaltan lesz! Ráadásul a mardekárosokkal - sóhajtotta Ron, mire Brina a könyökével bordán döfte. 

Sabrina még aznap délután látogatást tett Mógus szobájában. Bár alig talált oda (a pince nagyobb volt, mint gondolta), de odaérve már más problémája is akadt, nem csak a tájékozódás. Miközben az ajtón kopogtatott, egyesült erővel nehezedett rá a tény, hogy tíz év óta először fogja látni az apját.  

- Sabrina az! - jegyezte meg izgatottan Mógus, mikor ajtót nyitott. Most nem dadogott, ami meg is lepte Brinát. Betessékelte a lányt, és szétnézve mögötte a folyosón, halkan bezárta az ajtót. 

- Fordulj meg! Vedd le a turbánt, és fordulj meg! - sziszegte egy hang Mógus tarkója felől. A professzor nem késlekedett, le is kapta a fejfedőt, ami nélkül röhejesen kicsi volt tar feje. Mikor végre megfordult, elég érdekes látvány tárult Sabrina elé, és ezzel még enyhén is fogalmazott. Mógus tarkójáról egy falfehér arc nézett vissza rá, apró szemei vörösen izzottak, orra helyén pedig két vonal volt csupán. Brina mosolyt erőltetett az arcára, és félénken integetett.

- A lányom! Hát itt van a lányom! Tíz év múltán, újra! Gyönyörűbb mint valaha. Fordulj meg, hadd lássalak drágám! - örvendezett Voldi, mire Sabrina lassan megfordult a tengelye körül. 

- Apa, annyira örülök, hogy végre találkozunk! - felelte, a kezdeti sokkon túllendülve. Mikor pár perc múltán hozzászokott apja arcához, már nem is volt olyan megbotránkoztató. Persze azokhoz a képekhez képest, amiket anyja mutatott a fiatal Tomról, még mindig lohasztó volt a látvány. 

Sokáig beszélgettek aznap. Apja olyan tanácsokkal látta el a Roxforttal, és magával a varázsvilággal kapcsolatban, amiket anyjától soha nem tudott meg. Pár órára elfelejtekezett róla, hogy a Sötét Nagyúrral beszélget, aki egy arc Mógus tarkóján, és a Tiltott Rengetegben szopkodja unikornisok vérét az életbenmaradása érdekében. Visszakapta az apját, és csak ez számított.

Csak úgy repült az idő a Roxfortban, és Sabrina azon kapta magát, hogy péntek van. Az ezer wattos vigyort le se lehetett volna törölni az arcáról, miközben társaival a tömlöcbe siettek, ahol az órát tartották. Bár odalent jóval hidegebb volt, Sabrinának egyből melege lett, mikor meglátta Pitont. Barátai értetlenül bámulták a bezsongott Brinát, akinek még a polcokon sorakozó formaldehidben úszkáló döglött állatok sem törték le a jókedvét. Egyik oldalán Millicent, a másikon pedig Neville figyelte elképedve a lányt. 

- Piton professzor vagyok - sietett a katedrához a férfi, suhogó talárral. Drámaian megállt ott, egy fejmozdulattal pedig félre libbentette fényes haját. Fekete öltözéke csak még jobban kiemelte porcelán fehérségű bőrét. 

- Alig vártam, hogy találkozzam magukkal, és végre elvihessem önöket arra az ösvényre, amelynek végén megszerzett tudásuk kulcs lesz a boldog élet ajtajához - Brina szinte itta a szavait, és alig várta, hogy a professzor elvigye őt, hogy hova, az kicsit sem érdekelte. Piton a diákokon végigfuttatva tekintetét, Sabrinán állapodott meg. A professzor fekete szeme egy alagútra emlékeztetett, amelyben Brina már most elveszett. 

- Meglehet persze, hogy nem mindenki jut el az ösvény végére - itt tekintete átvándorolt Nevillre. Lassan a padjuk elé suhant, és megállt a fiú előtt. Brina kistányér méretű szemekkel bámult fel rá. - Neville Longbottom. A mi új... üdvöskénk - búgta mézesmázos hangon. Azonban mielőtt beléköthetett volna a fiúba, tekintete akaratlanul is Sabrinára vándorolt, ugyanis a lány olyan feltűnően bámulta, hogy nem tudott szó nélkül elmenni mellette. A padra támaszkodva szinte Sabrina arcába hajolt. Fenyegető akart lenni, de ezzel csak azt érte el, hogy a lány arcára rózsaszín pír kússzon. 

- Mit kapok, ha ürömteába őrölt aszfodéloszgyökeret keverek? - szegezte neki váratlanul a kérdést, hogy kedvét szegje a lánynak. Közben az egész csoport feszült figyelemmel hallgatta őket, kivéve persze Hermionét, akinek a keze már most a magasban volt. 

- Az élő halál esszenciáját - válaszolta magabiztosan, megdöbbentve a professzort, és társait egyaránt. Azonban Piton nem adta fel ilyen könnyen. 

- Ha szereznie kéne egy bezoárt, hol keresné? 

- Egy kecske gyomrában - felelte frappánsan. Otthon már alaposan felkészült minden tantárgyból, nem hitte, hogy a tanár tud olyan idei tananyagot kérdezni, amit nem tanult meg. Betéve tudta ugyanis az egész Ezer bűvös fű és gombát, a többi tankönyvvel egyetemben, ugyanis nem akart csalódást okozni szüleinek azzal, hogy rosszul teljesít. Prefektus és iskolaelső akart lenni, mint apja volt. 

- Mi a különbség a sisakvirág és a farkasölőfű között? - Piton hitetlenkedéssel vegyes csodálattal nézett a lány szemébe, miközben még mindig tudomást sem vett Hermionéról.

- Semmi. A kettő egy és ugyanaz. Ebrontófűnek vagy Aconitumnak is nevezik - a lány továbbra is kihívóan nézett a professzorra, miközben az lassan kiegyenesedett. 

- Dursley kisasszony bebizonyította, hogy nem minden a származás. Kiváló, jól indítja a tanévet. Tíz pont a mardekárnak - jegyezte meg, a többiek legnagyobb ámulatára, mire Sabrina még jobban kihúzta magát. 

- Maga meg tegye már le a kezét, mit tud annyit, öt pont a griffendéltől! - förmedt rá Hermionéra, mir megszeppenve abbahagyta a jelentkezést. 

A diákok azt a feladatot kapták, hogy pármunkában készítsenek el egy egyszerű gyógyfőzetet kelések számára. Sabrina Nevillel állt össze, mivel meg akarta kímélni őt Piton jövőbeli piszkálódásától. Mint azt később megállapította, jól is tette, mivel a fiú csapnivalóan ügyetlen volt bájitaltanban. Még épp időben kapta ki a kezéből a tarajos sül tüskét, amit Neville épp készült beledobni a tűzön lévő üstbe. A munka oroszlánrészét így a lány végezte el, amit Piton is észrevett. Miután hangosan dicsérte Malfoy jól sikerült meztelencsiga-raguját, oda is jött hozzájuk. 

- Longbottom, olyan nagyra tartja magát, hogy azt hiszi, nem is kell dolgoznia az órámon? Ezentúl maguk ketten nem dolgozhatnak együtt! A hírneve engem nem érdekel, az órámon ki kell vennie a részét a munkából! 

 Malfoy vihogni kezdett, Sabrina pedig sajnálkozó pillantást vetett Nevillre, aki halálra vált arccal bámult vissza rá. Hát igen, a fiú nehéz évek elé nézett. Miután elpakolták, Millicent és Tracey oldalán sietett ki a teremből, mikor Piton utánaszólt. 

- Dursley! Maga itt marad egy percre - barátnői rémülten néztek vissza rá, és nem számítottak arra, hogy valaha még viszont látják Sabrinát élve. A lány megtorpant, félúton az ajtó felé, és megpördült, így egyenesen szembenézett immár a professzorral. Piton szintén ott termett, és lehajolva a lányhoz, fenyegetően sziszegett a fülébe: 

- Ha még egyszer meglátom, hogy bárki helyett maga végzi el a munkát, teszek róla, hogy az estéit büntetőmunkával töltse! Most pedig kifelé! - mondta az utolsó mondatot immár normál hangerőn, kiegyenesedve. Sabrina mielőtt kiiszkolt volna a teremből, mint minden épeszű diák, még visszafordult az ajtóból egy szóra.

- Ígérem tanár úr, nem fogja meglátni - még azelőtt elillant, mielőtt Piton akár csak felfoghatta volna a válasz szemtelen mivoltát. Azonban a professzor csak pislogott maga elé, meggyőződve róla, hogy ez a lány tényleg a mardekárba tartozik.