Közel tíz év telt el azóta, hogy Voldemort kudarcot vallott a kis Neville Longbottom elpusztításában. A fiú árva lett, és egy villám alakú sebhely díszítette a homlokát azóta. Azonban nemcsak az ő élete változott meg. Sabrina Denem-Dursley csak Dursley-ként mutatkozott be mindenhol, és kettős életre kényszerült. Csak a szülei és ő tudta, hogy ki is valójában. Apja, Tom Denem arcára nem emlékezett, és levelet is csak akkor kapott tőle, mikor a férfi beköltözött egy gyengébb varázsló testébe. 

Egyetlen kislányom, Sabrina!

Apunak nagy hírei vannak! Nemsokára találkozunk a Roxfortban! Összefutottam egy Mógus nevezetű professzorral, és szívesen kiadta nekem a tarkóját, így végre teljesül a gyerekkori álmom: tanár lehetek a Roxfortban! Alig várom, hogy találkozzunk, bármikor keress fel nyugodtan, be akarom pótolni az elmúlt tíz évet! 

Puszil téged: apuci

Sabrina gondosan eltette ezt a levelet is, mint a többit. Ezekből tudott csak erőt meríteni azokon a napokon, mikor összezavarodott. Ugyanis még mindig nem tudta, mit higgyen az apjáról. Leveleiben mindig szeretetteljes, melegszívű férfi volt. Petunia gyakran mondogatta lányának, hogy mennyire hasonlít apjára, a párszaszájúságtól kezdve a zöld szemén át. Haja sötétbarna volt, míg apjának hajdanán fekete, de már ezzel is kitűnt a családból, ahol mindenki szőke üstökkel büszkélkedhetett. Nem tudta, akarjon-e egyáltalán hasonlítani rá, mert bár hozzá jó volt, mindenki által a történelem leggonoszabb sötét mágusaként volt jellemezve. Anyja történeteiben is megint más volt. Petunia Dursley sokszor elmesélte lányának, hogy Tom hogyan csábította el őt. 

Minden akkor kezdődött, mikor megpróbálta beszervezni az akkor már Potter vezetéknévvel rendelkező Lilyt a halálfalók közé. Azonban arra nem számított, hogy Petuniába is belefut majd. Tom bevallása szerint szerelem volt első látásra, és cseppet sem zavarta, hogy a nő férjezett. Petunia úgy írta le a férfit, mint első látásra zárkózott és tiszteletet parancsoló, viszont állítása szerint hamar megnyílt neki. Anyja csak úgy áradozott a kedves, humoros, és melegszívű férfiről, akivé mellette vált. Természetesen csak akkor, mikor lányával kettesben voltak, ugyanis férje, Vernon, és fia, Dudley semmiről sem tudtak. 

Vernon már azt is nehezen dolgozta fel, hogy mindkét gyermeke mágus. Tavaly, mikor megérkezett Dudley levele a Roxfortból, apjuk egy álló hétig hajkurászta a baglyokat, s nem akarta tudomásul venni a varázsvilág létezését. Magának Dumbledore professzornak kellett személyesen ellátogatnia hozzájuk, hogy meggyőzze őt. 

Brina már egészen kiskora óta produkált szokatlan dolgokat, így hát őt nem lepte meg saját levelének érkezése. Azonban így is nagy kő esett le a szívéről: mióta tavaly ellátogatott Dudley-val és szüleivel az Abszol útra, rettegett tőle, hogy ő mégse boszorkány és nem lehet része a varázsvilágnak. Anyja például pont így járt, pedig annyira szeretett volna boszorkány lenni ő is. Lányát is kedvenc tiniboszorkányáról nevezte el, így hát kínos lett volna, ha mégis mugli lesz. 

De végül eljött a nap, mikor az Abszol útra látogattak el, s ezúttal Sabrinának kellett legfőképpen új dolgokat beszerezni. Amíg Vernon a Czikornyai és Patzába ment beszerezni a gyerekek könyveit, addig Dudley anyjával versenyseprűt ment nézni, Sabrinát pedig elküldték új talárért. Már tavaly járt Madam Malkin talárszabászatában, így tudta, hová kell mennie. Belépve az üzeltbe, annak névadója, egy zömök, mosolygós, mályvaszín ruhás boszorkány fogadta. 

- A Roxfortba készülsz, kis drágám? - kérdezte, mielőtt még Brina köszönhetett volna. - Nem te vagy az egyetlen... Most csinosítunk ki egy fiatalembert is. 

A bolt hátsó részében egy zsámolyon sápadt, hegyes arcú fiú állt; egy másik boszorkány épp megtűzte hosszú, fekete talárja alját. Madam Malkin felállította Sabrinát egy másik zsámolyra, ráadott egy talárt, és hozzálátott, hogy megfelelő hosszúságúra tűzze. 

- Szia! - szólította meg a fiú Sabrinát. - Szintén a Roxfort?

- Igen - felelte Brina, és kíváncsian fürkészte a másikat. 

- Apám a szomszédban megveszi nekem a könyveket, az anyám meg elment varázspálcáért - a fiú unott, vontatott hangon beszélt. - Aztán majd elcipelem őket versenyseprűt nézni. Nem értem, hogy miért nem lehet az elsősöknek saját seprűjük. Rábeszélem apámat, hogy vegyen nekem egyet, aztán majd becsempészem valahogy. Neked van saját seprűd? 

- Nincs. Jövőre kapok majd. A bátyám másodéves, anyámmal most néznek seprűt - válaszolta, és bár örült, hogy sikerült egyik évfolyamtársával megismerkednie, de a fiú fölényes stílusa arra késztette, hogy megtartsa a kellő távolságot. 

- Ő melyik házban van? - csapott le a lehetőségre a fiú, hogy kifaggassa.

- Hugrabug - vágta rá, pedig tudta, hogy nem fog tetszeni a fiúnak, amit hall. Lenézően fel is horkantott egyet. 

- Ha engem a Hugrabugba osztanának be, rögtön megszöknék. De én biztos a Mardekárban leszek, mert a családunkban mindenki ott volt. 

- Habár a bátyám hugrabugos, a nagynénémék pedig griffendélesek, de az én családomban is vannak azért mardekárosok is! Úgyhogy jobban tennéd, ha jóban lennél egyik lehetséges háztársaddal, kedves...? - szavalta Sabrina felszegett fejjel, mert azért mégse tűrhette, hogy a családját sértegesse holmi jöttment.

- Draco Malfoy - nyújtott kezet neki a fiú. 

- Sabrina De..Dursley! - javította ki magát még időben, mert bár szívesen a Malfoy fiú képébe vágta volna, hogy ő egy Denem, de nem akart egy ilyen elszólás miatt búcsút mondani Roxforti tanulmányainak. Megragadva Draco kezét, jó erősen megszorítva rázta azt meg. 

- Készen vagyunk, kis drágám! - szólt közbe Madam Malkin. Sabrina lobogó talárral szökkent le a zsámolyról, és hosszú haját hátravetve még vetett egy utolsó megsemmisítő pillantást Malfoyra, majd kifizette talárját.

- Viszlát a Roxfortban - vetette oda, és meg sem várva a fiú válaszát, sebesen kiviharzott az üzletből. Az utcán már ott várta őt a családja, így együtt indulhattak pálcát venni. Mikor beléptek, csengettyűszó hangzott fel valahol az üzlet mélyén. A fal mentén sok ezer hosszúkás doboz állt oszlopokba rendezve. A többiek kissé feszengve álltak meg az ajtónál, s csak Sabrina merészkedett beljebb, de ő is különös bizsergést érzett a tarkóján. A boltban mintha még a por és a csönd is vibrált volna a titkos mágiától. 

- Jó napot! - szólt egy lágy hang. Brina összerezzent, és arra eszmélt fel a nézelődésből, hogy egy sápadt szemű öregember áll előtte. A lány enyhe fáziskéséssel visszaköszönt, mire Ollivander a válla fölött áttekintve észrevette a Dursley család többi tagját is. - Dudley Dursley! Örülök, hogy újra látlak! Szilfa-egyszarvúszőr, tizenkét hüvelyk, olyan mint a rugó, igaz? 

- Igen, uram - vágta rá kissé megszeppenve a bátyja. 

- Miss Dursley, térjünk is át önre! - ezüstvonásokkal ellátott mérőszalagot húzott elő a zsebéből. - Melyik kezébe fogja a pálcát? 

- Jobb kezes vagyok - felelte Sabrina, és készségesen felemelte a jobb karját. A mérőszalag önállósította is magát, és lemérte minden egyes testrészét, miközben Ollivander a dobozok közt matatott. 

- Elég volt! - szólt, mire a mérőszalag a földre hullott. - Tessék, próbálja ki ezt! Tölgy, sárkányszívhúrral, nyolc hüvelyk. Lengesse meg! - Brina kissé kínosan érezte magát, ahogy hadonászott össze-vissza a pálcával, de szerencsére Ollivander hamar ki is kapta a kezéből. 

- Fűz, egyszarvúszőr, kilenc és fél hüvelyk, igen elegáns, próbálja ki! - adta a kezébe, de ez se járt sikerrel. Ahogy a rákövetkező, és az azutáni se. A nem passzoló pálcák halma egyre csak növekedett, családja is egyre kétségbeesettebb arcot vágott, azonban Ollivander lelkesedése nem lankadt. 

- Nem könnyű kuncsaft, mi? De nem kell megijedni, megtaláljuk a neki valót! Nocsak...Miért is ne? Szokatlan kombináció: magyal és főnixtoll, tizenegy hüvelyk, kellemesen rugalmas. 

Brina a kezébe vette a pálcát, és egyből különös melegség járta át az ujjait. Mikor suhintott vele, zöld és ezüst szikraeső hagyta el a pálca végét. Petunia elragadtatottan tapsolni kezdett, és Ollivander is felkiáltott: 

- Bravó! Remek, igazán csodás. Bár felettébb különös...

- Mi olyan különös? - reccsent rá Vernon, mire az öregember csomagolás közben magyarázatba kezdett. 

- Tudják, emlékszem minden egyes varázspálcára, amit eladtam. Történetesen az a főnixmadár, amelyik farktolla a maga pálcájában van, egyetlen tollat adott ezen kívül. Különös, hogy a sors éppen azt a pálcát szánta magának, amelyiknek testvére őt szolgálja, Akit Nem Nevezünk Nevén - összenéztek anyjával, aki igyekezett meglepett képet vágni. - Bizony, tizenhárom és fél hüvelykes tiszafa pálca. Ne feledje, a pálca választja a varázslót! Azt hiszem, nagy tetteket látunk még magától, Dursley kisasszony. Elvégre Ő, Akit Nem Nevezünk Nevén, szintén nagy tetteket vitt véghez. Borzalmas, de nagy tetteket.

Sabrina biztos volt benne, hogy ő is nagy tetteket fog végrehajtani, de azt még távolról sem tudta, hogy borzalmasakat-e. 

Fél tizenegykor már meg is érkeztek a King's Crossra. Dudley ment elöl, kuliján tolva ládáját és a bagolykalitkát, melyben ott csücsült a kissé zaklatott állapotban lévő macskabaglya, Adolf. Brina készséggel követte őt, egészen a kilences és tizes vágány közötti falig. Azonban még mielőtt átmehettek volna rajta, belefutottak a Potter családba. Lily megölelte nővérét, akivel kibékültek már egy jó ideje. Miközben Vernon és James távolságtartóan kezet fogtak, a gyerekek csoportos ölelésben olvadtak össze.

- Látom új a talárod, Brina! - állapította meg Harry, akinek feltűnt, hogy a lány már átöltözve jött ki a vonathoz is.

- Azt nézd meg, én mit kaptam! A legújabb Nimbus Kétezres versenyseprűt! - dicsekedett Dudley.

- Muszáj kölcsönadnod, hogy kipróbáljam! - ámuldozott Harry, akinek bár már volt egy seprűje, a Roxfortba nem hozta magával. Sabrina, Dudley és Harry már egész kiskoruk óta kviddicseztek James jóvoltából.

A két fiú után ő is átment a falon, s szüleik is nemsokára a kilenc és háromnegyedik vágányon termettek. Dudley már bele is botlott néhány hugrabugos barátjába, így Harry és ő ketten maradtak. Az első néhány vagont már meg is szállták a diákok. Volt, aki kihajolt az ablakon és a szüleivel beszélgetett, mások ülőhelyekért verekedtek. Brina elhaladt egy kerek arcú fiú mellett, aki épp így panaszkodott: 

- Nagyi, megint elhagytam a varangyomat!

- Jaj, Neville, a sírba viszel! - sóhajtotta az idős hölgy, kinek kalapján kitömött keselyű díszelgett.

Mikor a vonat vége felé végre találtak egy üres kupét, az ajtóhoz nyomakodva együttes erővel fel is vonszolták gyorsan a ládáikat. Ahogy lepakoltak a kupéba, már siethettek is vissza a peronra. 

- Hol marad Brina? - hallotta meg anyja aggodalmas hangját, pont mielőtt Harryvel leugrottak volna a vonatról. 

- Ott jön - vágta rá Dudley.

- Dudlus, vigyázz a húgodra! - sopánkodott, miközben megigazította gyermekei öltözékét. 

- Harry, add át üdvözletem Pipogyusznak! - hallotta meg James hangját, aki szintén mellettük búcsúzkodott fiától. 

- Pipo...kicsodának? - értetlenkedett az ifjabb Potter. 

- Piton professzornak! Csak ne kérdezd meg tőle, hogy a halloween-i denevér jelmeze maradt-e rajta!

- James! - legyintette meg tarkóját játékosan Lily, aki bár erélyes próbált lenni, mosolyát nem tudta elrejteni. 

- Komolyra véve a szót, kerüld nála a szemkontaktust és a hirtelen mozdulatokat - ecsetelte tovább a nevető Harrynek. 

- Dudley, idén neveld meg azt a baglyot! - pirított Vernon a fiára, kinek baglya kissé agresszív volt. Közben Petunia még gyorsan arcon csókolta gyerekeit. Sípszó hallatszott, mire Brina még megölelte nagynénjét és nagybátyját is, aztán a fiúk után ő is felugrott a vonatra. Harry és ő közös kupéjukból kihajolva integettek a meghatódott szülőknek. A vonat lassan elkanyarodott, ők pedig visszaültek a helyükre. A fülke tolóajtaja kinyílt, és egy nyurga, vörös hajú fiú lépett be rajta. 

- Ül itt még valaki? Minden fülke tele van - szabadkozott, mire mind a ketten a fejüket rázták. A fiú helyet foglalt Brina mellett, és a lány már éppen szóvá tette volna illedelmesen, hogy piszkos az orra, mikor két magas, szintén vörös srác lépett be a kupéba. 

- Hé, Ron! 

- Figyusz, előremegyünk megnézni Lee Jordan óriás tarantuláját. 

- Jó... - motyogta Ron. 

- Óriás tarantula? - csillant fel Sabrina szeme, és már talpon is volt. - Látnom kell! - szavaira felfigyelt a két idősebb fiú, és csibészes mosollyal mérték végig.

- Még be se mutatkoztunk - fordult a lány felé az egyik iker. - Fred és George Weasley vagyunk. Ő meg az öcsénk, Ron. 

- Sabrina Dursley - rázott kezet velük, de ezúttal kevésbé agresszívan, mint Dracoval. - Ő az unokatestvérem, Harry Potter - intett a szemüveges fiú felé. 

- Dursley? - ismételte meg az egyik iker. - A bátyád tavaly felrobbantott egy vécét. Bántuk is, hogy nem nekünk jutott eszünkbe, ugye George? - tette hozzá, miközben ők hárman elhagyták a fülkét. Brina elmesélte nekik, hogy ha a szülei kaptak is egy vécéülőkét szuvenírbe utána. A vonat elejében egy griffendélesektől hangos kupéba léptek be, ahol minden figyelem Lee tarantulájára irányult. 

- Anyám frászt kap tőle, de így legalább nem császkál a szobámba - fecsegte Lee, kezében egy dobozt tartva, melyben ott is volt a pók, amely csak akkor lett volna tenyérnyinek mondható, ha Hagrid kezét vesszük viszonyítási alapul. 

- Ha Ron látná ezt, frászt kapna - súgta oda neki az egyik iker szórakozottan. 

- Ki gondolta volna, hogy egy gyerekkori csíny ekkora hatással lesz rá? - tette hozzá a másikuk kuncogva. Brina azt hitte, nehezebben megy majd neki a barátkozás, de eddig rendkívül elégedett volt magával. Néhány percre el is felejtette, hogy Voldemort lánya, és ha ezt tundák róla mások is, biztos szóba se állnának vele. Ilyenkor hálát adott bonyolult kettős életének, habár tudta, örökké nem titkolhatja származását. 

Sabrina elindult vissza a kupéjukba, ahol Harryt és Ront hagyta, de félúton talált egy békát. Készségesen felvette az állatot, és folytatta az útját, hátha a fiúk tudják, kié. Azonban a kupé ajtajában ott állt már egy gyerek. Brina felismerte benne azt a kerek arcú fiút, akit még a peronon látott. 

- Elveszítettem! Mindig megszökik! - szólt panaszosan a fülkében ülőkhöz. Brina megkocogtatta a vállát, mire felé fordult.

- Véletlenül nem őt keresed? - mutatta fel a varangyot, mire felcsillant a fiú szeme. 

- Trevor! - kapta ki a lány kezéből. - Köszönöm szépen! 

Sabrina neki is bemutatkozott, viszont mikor meghallotta, hogy kivel is áll szemben, hirtelen szóhoz sem jutott. 

- Te tényleg Neville Longbottom vagy? - ámuldozott Harry, miközben teli volt a szája tökös derelyével. Neville félszegen bólintott, mire Ron is belekezdett: 

- És tényleg van egy olyan... tudod, egy olyan... - a fiú homlokára mutatott, mire az félresöpörte a haját onnan, így láthatóvá vált az ikonikus villám alakú sebhely. 

- Tudodki ezen a helyen... - folytatta Ron, mire Brinába bűntudat nyilallt. Habár tudta, nem tehet róla, hogy apja mit tett, de mégis bűnrészesnek érezte magát abban, hogy az előtte álló fiú árva lett. Még akkor is, ha a történtekkor karon ülő csecsemő volt. 

- Igen - felelte Neville. - De nem emlékszem rá. 

- Semmire? - faggatta Ron, mire Sabrina végre abbahagyta a néma önostorozást. 

- Ilyet nem illik kérdezni! - vágta tarkón a vöröst, majd félrekotorva az üres csokibékás dobozokat, helyet foglalt mellette. - Nem szép dolog, hogy az első iskolai napján erre emlékeztetitek! És ne bámuljátok már így, nem valami állatkerti látványosság! - pirított rájuk, mire kapott Neville-től egy hálás pillantást. 

- És még azt hittem, anyámat otthon hagytuk. De úgy látszik, csak százfűléfőzetet ivott - jegyezte meg Ron csípősen, mire Sabrina legmegsemmisítőbb Denem-pillantásával jutalmazta meg.

- Még nem szólt senki, hogy piszkos az orrod? - vonta fel a szemöldökét, s ahogy arra számított, Ron figyelmét el is terelte ezzel. Füle olyan pirosra váltott, mint a pipacs. - Gyere, Neville, ülj le közénk - intett a vele szemközti hely felé. Neville elég elesettnek nézett ki, és Brina kötelességének érezte, hogy felkarolja. Nem is tűnt hiábavalónak próbálkozása, mert a fiú szinte azonnal helyet foglalt, varangyát egy percre sem engedve el. Azonban sok nyugtuk nem maradt, mert a fülke ajtaja ismét kinyílt, de ezúttal rögtön három fiú lépett be rajta. A középsőt Brina rögtön felismerte, ugyanis a tejfölszőke srác volt a talárszabászatból. Malfoy úgy nézett át rajta, mintha itt se lenne, amin csodálkozott. Kettő zömök, mogorva ábrázatú fiú fogta közre őt, mintha a testőrei lennének. 

- Nos, igaz? - szólt Malfoy. - A vonaton mindenki arról beszél, hogy Neville Longbottom elvesztette a varangyát, és most itt ül, ebben a fülkében. Te volnál az? 

- Igen - a Longbottom fiú láthatóan nyelt egyet.

- Ők Crak és Monstro - vetette oda hanyagul. - Én pedig Malfoy vagyok. Draco Malfoy. 

Harry köhintett egyet, hogy elrejtse kuncogását. Draco hirtelen Neville-ről a Potter fiúra kapta a tekintetét. Az első gyanakvó pillantás után mindnyájuk meglepetésére Malfoy szeme felragyogott. 

- Szerintem is vicces a nevem. Nem is tudom én se, miért pont ezt a nevet kaptam - mosolygott rá Harryre, és leplezetlenül végigmérte. - Jóképű vagy. Végre egy nem szokványos arc, egy nem szokványos helyen - szavalta, minden gúnytól mentesen, és kezet nyújtott neki. 

- Végre valaki észrevette - jegyezte meg Harry, kezet rázva a szőkével. 

- Ezek barátok lesznek - rántotta magához Ron a talárja ujjánál fogva Brinát, s halálra vált arccal súgta ezt neki. Meg tudta érteni, hisz ő se tudta, nevessen vagy sikítson a jelenet láttán. Malfoy figyelmét azonban nem kerülték el, s miután Harry bemutatkozott neki, vissza is tért rájuk.

- Meg se kell kérdeznem, hogy te ki vagy. Apámtól tudom, hogy Weasley-ék vörös hajúak, szeplősek, és több gyerekük van, mint pénzük - ismét Harryhez fordult, hamar el is felejtkezve Neville-ről, aki miatt eredetileg jött. - Hallgass rám, és ne barátkozz olyanokkal, akik nem érdemlik meg. Szívesen adok tanácsot.

- Köszönöm, de magam is el tudom dönteni, ki érdemli meg - felelte Harry incselkedve. Draco nem vörösödött el úgy, mint Ron, de még így is rózsás pír szökött az arcába.

- Biztos? Még meggondolhatod magad. Egyébként hobbi műkörmös vagyok, szóval ha szükséged van körömre, engem keress! - azzal Draco megpördült a tengelye körül, és lobogó talárral elvonult, nyomában a másik kettővel.

- Hát akkor ezért volt olyan ápolt a keze - törte meg a csendet Brina, mire minden mindannyian nevetésben törtek ki.